Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-06 / 105. szám

3 2015. MÁJUS 6., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Süli János és L. Simon László. Utóbbi szerint politikai oldalról nincs olyan szándék, hogy a helyieket, környékbelieket ne támogassa az atomerőmű Közérdekű üzem megzavarása gondatlanságból SZEKSZÁRD-ATTALA Nem ÍS gondolná az ember, hogy egy téves döntés következményei miatt is bíróság elé kerülhet, s egy kicsinek vélt szabálytalan­ság nagyobb bajt is okozhat. A két vádlott egy cég alkal­mazottjaként Attalán szenny­vízcsatorna kiépítésében vett részt. Az 58 éves I. rendű vád­lott volt az építésvezető, a 33 éves II. rendű pedig a bri­gádvezető. Az úttest alatt fu­tó gázvezeték tulajdonosa, az E.ON úgy adta meg az enge­délyt a szennyvízcsatorna ki­építésére, hogy az út déli olda­lán kézi erővel áshat le a ki­vitelező a gázvezeték szintjé­ig, majd onnan északi irány­ba fúrhatnak át az úttest alatt. A vádlottak 2013. július 4-én reggel megállappdtak abban, hogy a fúrást az előírás elle­nére nem a gázvezeték felő­li oldalon, hanem a szemköz­ti irányból végzikel, mert ezt a megoldást egyszerűbbnek ■ Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy az eset nem volt alkalmas közveszély előidézésére ítélték. Az építésvezető ezután elment helyszínről, a II. ren­dű vádlott pedig a munka so­rán elérte a fúróval a gázve­zetéket, és 14 centiméter hosz- szúságon elvágta a 90 mm át­mérőjű és 10 mm falvastagsá­gú polietilén csövet. A gáz szi­várogni kezdett. A vádbéli na­pon 11 óra 10 perctől 14:02-ig szünetelt a településen a gáz­szolgáltatás. Az üzemszünet 143 fogyasztót érintett. A ki­áramlott gáz értéke 14 ezer 461 forint volt, az üzemzavar elhárításának a költsége meg­közelítette az 152 ezer forin­tot. A kirendelt igazságügyi szakértő ugyanakkor megálla­pította, hogy az eset nem volt alkalmas közveszély előidé­zésére. A Szekszárdi Járásbíróság bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat közérdekű üzem mű­ködésének gondatlan megza­varása vétségében. Ezért az építésvezetőt egy év, a brigád­vezetőt pedig egy év hat hónap próbára bocsátotta. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért fellebbezett, tá­jékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvény­szék sajtószóvivője. ■ 1.1. A paksiak azt kérik a kor­mány képviselőitől, hogy állítsák vissza az atomerőmű és a térség jó kapcsolatának bázisát adó támogatási rend­szert. Ahogy a kapacitás fenntartásról szóló fórumon elhangzott, ez a békés, nyu­godt együttműködés alapja. Vida Tünde Paks Néhány kisebb-nagyobb műszaki kérdéstől eltekintve a térség, a Pakson és környékén élők valamint az atomerőmű kapcsolata volt a témája azoknak a hozzászólásoknak, amelyek el­hangzottak az atomerőmű kapa­citás fenntartása kapcsán rende­zett paksi fórumon. A szakmai kérdésekre dr. Aszódi Attila kor­mánybiztos válaszolt, a társada­„határozott, gyors és egyér­telmű intézkedéseket kérünk az általunk ismeretlen döntésho­zóktól, vagy feletteseiktől, ame­lyek visszaállítják Paks városá­ban és térségében az elmúlt év derekáig, évtizedek óta fennál­ló, az atomerőmű és környezete között kialakult példaértékű, szimbiotikus kölcsönös tisztele­ten, őszinteségen és hitelessé­gen alapuló békés nyugodt együttműködést. Ennek kereté­ben kérjük a térségfejlesztési, a lompolitikai kérdéseket a jelen­lévők L. Simon László parlamen­ti államtitkárhoz intézhették. Elsőként e témában Kováts Ba­lázs emelkedett szólásra, aki év­tizedeket töltött el az atomerő­műben, és egyebek között éppen a társadalmi kapcsolatokkal fog­lalkozott. Mint hangsúlyozta, a magyar atomerőmű helyszíné­nek kijelölése óta eltelt 48 év alatt erős, nemzetközi téren is példa­ként szolgáló kötődés, szimbió­zis alakult ki a város és környé­ke, illetve az atomerőmű között, az is bebizonyosodott, hogy egy atomerőmű működtetése akkor lehet eredményes, ha virulens gazdasági, társadalmi közegben valósul meg. - Éppen ezért ér­tetlenül állunk az elmúlt hóna­pok történései előtt - fogalmaz­ta meg, majd részletezte, hogy az atomerőmű nem támogathatja már a civil szervezeteket, a kul­kulturális, a civil szervezeti, a sport és sajtókapcsolati támoga­tások, szerződések eredeti me­derbe történő visszaterelését vál­tozatlan összeggel. Nem kivizs­gálásra, tárgyalásokra van szükségünk, hanem sürgős döntésekre, mert a folyamatok megszakítása, a döntések elo­dázása pótolhatatlan károkat fog okozni.” - áll abban a levél­ben, amit Kováts Balázs adott át L. Simon Lászlónak mielőbbi választ kérve. túrát, a világ- és olimpiai bajno­kokat adó sportot, az üzeneteit és a nukleáris energiával kapcsola­tos tudnivalókat közvetítő sajtót, a térségben fekvő településeket. Kiemelte, nem tudják, hogy ezek a döntések hol születtek meg, de elemi érdeke az új blokkok építő­inek, hogy a békés baráti segítő hangulat megmaradjon. Pónya József, az atomerőmű első vezér- igazgatója azt is hozzátette, hogy ez a nyugodt munkavégzés alap­ja is. Nem lehet úgy pontos, fele­lősségteljes munkát végezni, ha otthoni gondok nyomják a dolgo­zók vállát. Hozzátette, hogy en­nek egyébként a termelésben, gazdaságosságban megnyilvá­nuló hozadéka is van, ami egy atomerőműben milliárdos té­tel lehet. Pónya József mindezen túl egy városfejlesztési program és keret létrehozását is szorgal­mazta, hiszen - mint kiemelte ­arra a kérdésre, hogy a helyi vállalkozások hogyan tudnak bekapcsolódni a beruházásba, dr. Aszódi Attila azt mondta, úgy, ha felkészülnek erre a spe­ciális feladatra. Az ehhez szük­séges komplex oktatási program kidolgozását az Emberi Erőforrá­sok Minisztériuma bevonásával elkezdték. Felmerült az a kérdés is, ha kulcsrakész erőművet ad át az orosz fél Magyarország­nak, akkor a majdani üzemelte­tőknek lesz-e módjuk részletei­éi nem része az orosz féllel kötött szerződésnek. L. Simon László köszönetét mondott azért - amit többen is kiemeltek -, hogy a paksiak mellszélességgel támogatják a kormányzat szándékát, az atom­erőmű bővítését. - Értem az ag­godalmukat, és a magam eszkö­zeivel azt fogom segíteni, hogy ne csökkenjenek a számok, ne változzon az'eddigi tendencia - mondta a támogatásokról. Hoz­zátette, egyetért azzal, hogy egy ilyen nagyon erős bázisú ipari lé­tesítménynek mindent meg kell tennie a helyben és a térségben élők sport, kulturális és civil éle­te érdekében. Süli János, Paks polgármes­tere a fórum végén bejelentette, hogy már megvan az időpontja annak a találkozónak, ahol Lá­zár János miniszterrel e témá­ban egyeztetnek. ben követni a kivitelezést. Ezt a feladatot azMVM Paks II. Atom­erőmű Fejlesztő Zrt. fogja ellátni, amelynek létszámát ennek érde­kében felfogják fejleszteni - tájé­koztatott a kormánybiztos. Egy Boda térségéből érkezett résztve­vő kérdésére dr. Aszódi Attila részletes tájékoztatást adott ar­ról, miként választották ki a Nyugat-Mecseket arra a célra, hogy itt további kutatásokat vé­gezzenek egy mélységi tároló helyszínének kijelölésére. Tetten érték a rendőrök a betörőt tevel Tetten értek egy betö­rőt a Bonyhádi Rendőrkapi­tányság járőrei kedden hajna­li 1 óra 45 perckor egy lakat­lan háznál. Azért mentek oda, mert jelzett a riasztó. Nyit­va találták a bejárati ajtót, fel­szólításukra kijött egy fiatal­ember, akit a rendőrök előál­lítottak. Mint kiderült, a betö­rő felfeszítette a ház ajtaját, a zsebéből pedig egy csavarhú­zó került elő. A 30 éves hely­béli férfit kihallgatták lopás bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt. ■ 1.1. Kiemelten díjazták a dombóvári fúvósokat dombóvár Kiemelt első díj­ban részesült a Dombóvári If­júsági Fúvószenekar és a Tü­csökzenekar a nemrégiben Balatonföldváron megrende­zett II. Dél-dunántúli Regi­onális Zenekari Versenyen és Találkozón. Mindezt meg­koronázta, hogy a két együt­tes karnagya, Kiszler András karmesteri különdíjat kapott a zsűritől. A zenei megméret­tetésen öt kategóriában kilenc zenekar vett részt. ■ H. E. Megőrzik, feldolgozzák a hagyományokat szekszárd Közgyűlést tartott a Szekszárd Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesü­let. Bíró László püspöki misé­je után a plébánia közösségi házában a szokásos napiren­di pontok megtárgyalása után elhatározták, hogy folytatják az egyetemi karral évek óta tartó közös kutatást, amely­nek célja az alsóvárosi hagyo­mányok megőrzése, feldolgo­zása, digitalizálása, és sikeres pályázat esetén könyvbe fog­lalása - tudtuk meg Kovács Józsefnétől, az egyesület elnö­kétől. ■ Gy. M. Közös főzés és előadás az anyák napján szekszárd Anyák napi ün­nepségre várja az anyukákat, nagy- és dédmamákat a Va­kok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete május 7-én 13 órától. Kovács Lászlóné el­nök elmondta, lesz műsor, kö­zös főzés, 15 órától pedig dr. Vastag Oszkár szemész főor­vos tart előadást. ■ V. M. A régi rend mielőbbi visszaállítását kérik Készül a komplex oktatási, képzési program Az éltető víz. Ezzel a címmel nyílt kiállítás tegnap délután Bonyhádon, a Völgységí Múzeumban. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vándorkiállítá­sa azt a törekvést támogatja, amely szemléletváltást sürget a vízgazdál­kodásban és a lakossági vízhasználatban, valamint természetes vizeink fokozottabb védelmével takarékosabb fogyasztási szokások kialakításá­ra ösztönöz. A tárlatot október közepéig láthatja a közönség. (vm) Díjeső hullott táncosokra, tanárokra koreográfiák Két nap alatt négy versenyen teljesítettek jól a szekszárdi lányok szekszárd A Tánc világnapja alkalmából rendezett 5. Tánc-Ki­állítás modern-, kortárs és mozdulatművészeti versenyen, Budapesten vettek részt a PTE IGYK Gyakorlóiskola AMI Tánc- művészeti Tagozat növendékei: Rudolf Nikolett, Sefcsik Réka és Szabó Emese Róza. A három lány moderntánc ifjúsági kate­góriában első helyezést ért el Tá- borfi-Rónai Nóra Lélekcseppek című koreográfiájával, Sefcsik Réka modern szóló kategóriában szintén első helyezett lett Valkai Csaba Csanád koreográfiájával. Különdíjat hozott haza Rudolf Nikolett és Sefcsik Réka modern duett kategóriában Valkainé Da­czó Eszter A Te pillanataid című koreográfiával. A felkészítők is elismerést kaptak. A XXIV. Országos Junior Táncművészeti Fesztiválon jól szerepeltek a 4., 5., 6. és 7. év­folyamos növendékek, a tagozat diákjai 4 második és 3 harma­dik helyet szereztek. Az V. Országos Modern-, Kor- társtánc Versenyen Valkainé Daczó Eszter a legjobb szakmai felkészítésért, Valkai Csaba Csa­nád a legjobb koreográfiáért ka­pott különdíjat. Wágner Hanna második, a 9. és a 6. évfolyam harmadik-harmadik, Kemény Kata és Szűcs Tamara első helye­zett lett a két napos versenyen, melyet három évente rendeznek meg Pécsett. ■ B. K. Jól szerepeltek a szekszárdiak Budapesten és Pécsett is P

Next

/
Thumbnails
Contents