Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-02 / 51. szám

4 KÖRKÉP 2015. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ i % v m $ " üi m % -m mmm m m mm mmmmm. A zsákfalu is továbbléphet elképzelések Egy kis település is gondolkodhat munkahelyteremtésben A BÁT-TEJ tehenészeti telepe a maga húsz foglalkoztatottjával jelenleg a község egyik legnagyobb munkahelye. A tej egy részét feldolgoznák Pályázati siker: harmincötmilliót nyert a város napelemekre tolna Sikeresen szerepelt a tol­nai önkormányzat a „Fotovolta- ikus rendszerek kialakítása” cí­mű pályázaton, a város 35 mil­lió forintot nyert el erre a cél­ra. A pályázati elnevezés nap­elemes rendszerek kiépítését ta­karja. Tolnán három nagy ener­giafogyasztású intézményi épü­leten helyeznének el napeleme­ket, a kiválasztott ingatlanok a városháza, az Eötvös utcai isko­la és a Sztárai gimnázium. A pályázat ugyan sikeres volt, de az önkormányzat a megítélt támogatásnál mintegy 8,5 mil­lió forinttal többet, 43,5 millió forintot igényelt eredetileg. Ta­valy nyáron a kivitelezésre fel­tételes közbeszerzési eljárást írt ki az önkormányzat, amelynek nyertese bruttó 39,4 millió forin­tért vállalta a munkát. A képviselő-testület legutób­bi ülésén úgy döntött, hogy el­fogadja a csökkentett támoga­tást, és új közbeszerzési eljárást ír ki, három új ajánlattevő meg­hívásával. A költségvetésben 3,5 millió forint önerőt már el­különítettek a napelemes pro­jekt megvalósítására. Becslé­sek szerint a telepítendő rend­szer évente várhatóan mintegy 60 ezer kWh áramot termel. Ha a fenti önerő keretet fel is kell használnia a városnak, a szá­mítások szerint ez két év alatt megtérülne. ■ S. K. Idén is lesz nőnapi kolbasztöltés tolna A nagy érdeklődésre va­ló tekintettel idén is megrende­zik a tolnai kolbásztöltő feszti­vált. A tavaly először, március 8-án, a helyi Duna-parton lezaj­lott eseményen több, mint húsz csapat vett részt, Tolnáról és más településekről. A program idén március 7-én, szombaton 9 órakor kezdődik - tájékoz­tatott Szilágyi Péter rendező. A fesztiválra már húsz csapat nevezett, de továbbiak jelent­kezését várják március 4-ig, a 70/364-9444-es telefonon. A nevezési díjban 5 kiló kolbász­hús is „benne van”, a rendezők­től további tölteléknek valót is lehet rendelni. ■ S. K. báta Tolna megye legdélibb faluja. Zsáktelepülés, innen már nem lehet továbbmenni. Konkrétan. Átvitt értelem­ben igen. Gyuricza Mihály báta A hangulatrontó, szemer­kélő esőben is jó végignézni a falu központján. Napelemek az iskola felújított tetején, tér­kövezett parkolók, egyáltalán nem lerobbant autókkal. Bent, a községházán Huszárné Lu­kács Rozália polgármester és Bocz József alpolgármester - aki egyben a falu egyik terme­lő mezőgazdasági üzemének, a BÁT-TEJ-nek az ügyvezető igaz­gatója is - a terveikről beszél­nek, arról, hogyan készül Báta az új forrásokat megnyitó uni­ós ciklusra.- A kulcsszó a munkahelyte­remtés - mondja a polgármester, a szekszárdtól délre lévő tele­pülések polgármesterei tanács­koztak a közelmúltban Bátaszé- ken. Kovács Zoltán, a Dél-du­nántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség fejlesztési igazgatója tájékoztatta őket az új uniós cik­lus pénzügyi forrásairól, az in­duló pályázati lehetőségekről. Most az EU-források 60 százalé­s mindjárt azt is felvázolja, ezt hogyan képzelik el. Több irány­ban indulnak, az egyik egy he­lyi varroda létrehozása. Magán- személyeknek sikerült megvá­sárolniuk a Bíborvég Szociális Szövetkezetét, amely fontos he­lyet foglal el a munkahelyterem­téssel kapcsolatos elgondolások­ban. Tulajdonképpen az önkor­mányzatnak van ezen a téren komoly elképzelése, de a körül­mények úgy hozták, hogy órák alatt kellett dönteni, nem volt idő határozatokat hoz­ni. A polgármester szerint ha a helyzet megkívánja, a tu­lajdonosok átadják a szövetkezetét az önkormányzatnak. A név is so­katmondó, főként itt, a Sárköz­ben. Az elképzeléseik szerint felvettek volna betanított var­rónőket, akikből több is van, hi­szen annak idején sokan dolgoz­tak a környéken varrónőként. ka a gazdaságfejlesztést célozza. Szeptemberben mára kötelezett­ségvállalási szerződések aláírá­sa is elkezdődhet. Fehérvári Ta­más, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, a kis telepü­léseken nehéz lesz megfelelni annak a követelménynek, hogy az elnyerhető pénz több mint fele a gazdaságfejlesztést szolgálja. Húsz fő kellett volna az indulás­hoz, ugyanis a Munkaügyi Hi­vatal ekkor indította volna el a szakképzést. A három hónapos képzés alatt az állam fizette vol­na a varrónőket. Egyszerű, egye­nes varrásról lett volna szó, nem különösebben bonyolult dolog: táskabelső, sportruházat bélése. Az egyik önkormányzati épület­ben már kialakították a munka­helyet, gépeket hozattak... És há­romnegyed év alatt sem lehetett összeszedni a húsz embert, csak a felét, akivel el le­hetett volna indul­ni. De nem mond­tak le róla. A prog­ram lényege, hogy a bérvarrással kezde­nék, és a dolgozók közül kiemel­nék azokat a hozzáértőket, akik tudnak hímezni sárközi motívu­mokat. A másik irány a falu szélén ta­lálható tehenészet felé vezet. Ez az egyik nagy munkáltató Bá­bátán nagyon sok a szőlő, de ennek nagyobb része ládában hagyja el a falut, így aztán el­megy a melléktermék is. Jó, ha a megtermelt szőlő 20 százalékát itt ledarálják. Azonban annak is van mellékterméke - magja, héja, csutkája és ott a szőlővesz- sző is. Mindezeknek a feldolgo­zását is megcélozzák. Bátához tán. A BÁT-TEJ Kft. a valami­kori téesz tehenészetéből ala­kult - 250 tehén, évi 2 millió li­ter tej -, mintegy 20 embert fog­lalkoztat. Nem könnyű fenntar­tani ezeket a munkahelyeket, mondja Bocz József. - A tejnek egy részét legalább helyben kel­lene feldolgozni. Sajt, vaj, túró, tejföl készülhetne. Persze tud­juk, hogy a dolog legfontosabb oldala az értékesítés. Bocz József szerint még kérdés, hogy a most kezdődő uniós ciklusban, tény­leg preferált lesz-e a vidéki ter­mékek feldolgozása. - Nem a va­lóságtól elrugaszkodott az ötlet, mert ha Bátán teszem azt terme­lődik ötezer liter tej, annak a tíz százalékát, 500-600 litert fel le­hetne dolgozni, ennek még hely­ben is lehet piaca. Ez is hozzájá­rulhatna ahhoz, hogy valamer­re kimozduljunk. Annál is in­kább, mert a nyers tej ára mos­tanában nem éri el a literenkén­ti 90 forintot. 240 hektár szőlőterület tartozik. A polgármester azt mondja, itt van a szomszédban Bátaszék is. A két település anyagával el le­hetne kezdeni a munkát, és ha megerősödnek, tovább lehetne lépni. Annál is inkább, mert Tol­na megyében nem tud ilyenről. Mindez szerepel az uniós pályá­zati anyagukban is. Bíró püspök szerint az egyháznak befogadó otthonnak kell lennie tolna - A házasság legnagyobb ellensége az énközpontú gon­dolkodás - állapította meg Bí­ró László családreferens katoli­kus püspök a családról, házas­ságról a tolnai könyvtárban tar­tott pénteki előadásán, a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja meghívásának eleget téve. A témát most az tette különösen időszerűvé, hogy ta­valy októberben zajlott a család­ról szóló rendkívüli püspöki szi- nódus, idén októberben pedig e témában folytatja a tanácskozást az általános szinóduson a világ számos püspöke. Bíró László egyebek mellett a rendkívüli szinódus nyomán született dokumentumokból idé­zett, magyarázva az egyes meg­állapítások lényegét. Leszögözte: az egy férfi és egy nő közötti házasság felbont- hatatlanságából nem engedhet az egyház. A házasság ugyan­is nem az emberi érzelmektől függ, hanem Istentől származik. Az elváltak iránt a fokoza­tosságot kell alkalmazni, a há­zasság nem tökéletes formái (együttélés, polgári házasság) iránt is a befogadásra kell töre­kedni. - Az isteni ige elhintett magvait akár egy „vadházasság” esetén is táplálni kell, nem elta­posni. Az egyháznak befogadó otthonnak kell lennie - mond­ta a püspök. Ugyanakkor az elő­adás során a homoszexuális pá­rok házasságát többször is éle­sen elutasította, ennek kapcsán a sajtót is bírálva. A püspök hangsúlyozta: nem szabad a házasságkötést pusz­tán társadalmi szokássá züllesz- teni. Nagy szükség van továb­bá a házasságra való felkészítés megújítására, amit már gyerek­korban el kell kezdeni. ■ S. K. Bíró László püspök családreferens Gazdaságfejlesztésre adják az uniós pénzt ■ Szeretnék bevon­ni a Sárköz szé­pen hímző, ügyes kezű asszonyait Számolnak a melléktermék-feldolgozással is A légzést állítja a gyógyítás szolgálatába a módszer BUTEYKo-TECHNiKA Teljesen átértékeli mindazt, amit eddig a levegővételről tudtak és hittek a szakemberek szekszárd A Buteyko-légzés- terápiáról tartott nagy érdek­lődéssel kísért előadást dr. Ko­vács László homeopata, tüdő- gyógyász szakorvos, Butey­ko terapeuta a Mentálhigiénés Műhely Egész-Ség Szabadegye­temének soros rendezvényén. Az előadó elmondta, hogy dol­gozott tüdőgyógyász szakor­vosként, háziorvosként, jelen­leg pedig - a Buteyko módszer tanítása mellett - homeopátiás és hospice orvosként tevékeny­kedik. Miután hallott a Bute- yko-módszerről, úgy döntött, utánanéz, majd elvégzett egy tanfolyamot, és mivel megta­pasztalta a hasznosságát, maga is megtanulta a módszert Var­ga-Szilágyi Gyula vezető tera­peutától. A módszer atyja, Buteyko professzor Moszkvában szer­zett orvosi diplomát 1952-ben. Klinikai kísérletei során jött rá a túllégzés és bizonyos beteg­ségek közötti összefüggésekre. Úgy tapasztalta, hogy a gyako­ri, nagy lélegzetvételek miatt az optimálisnál alacsonyabb lesz a szervezet szén-dioxid szintje, és ez különböző rendellenességek kialakulásához vezet. Ennek is­meretében azt feltételezte, hogy a légzését korrigálva kezelhető­vé válik a rendellenesség. Azonnal elkezdett kísérle­tezni, először saját magán. Ha­marosan kifejlesztett egyfaj­Dr. Kovács László tartott előadást. Korábban tüdőgyógyászként dolgozott ta visszafogott légzési módot, és úgy tapasztalta, hogy a tü­netei - magas vérnyomásban szenvedett - enyhülni kezde­nek. Ezt követően megtervezett egy programot, amellyel a be­teg légzése gyorsan és hatéko­nyan mérhető és - amennyiben szükséges - megváltoztatható. Elméletét, illetve az általa ki­dolgozott légzési módszert újra és újra tesztelte a betegein, és jelentős javulást tapasztalt pél­dául az asztmás, allergiás be­tegek esetében. Módszerét ele­inte nem vették komolyan, ám az eredmények bebizonyították igazát, és a Buteyko-módszer mára már az egész világon el­terjedt. ■ Venter M. Bárki megtanulhatja szervezés alatt áll egy tanfo­lyam Szekszárdon is, ha minden jeltétel adott lesz, várhatóan má­jusban tartják mega három na­pos tréninget. Ez alatt az idő alatt nem csak a légzéstechnikát sajá­títják el a résztvevők, megismer­kedhetnek a módszer történeté­vel, tudományos hátterével, a lég­zéssel kapcsolatos téveszmékkel, és segítséget kapnak a szemlélet- és életmód váltáshoz. A módszer nem csak azoknak ajánlott, akik asztmával, vagy allergiával küz­denek. Aki megtanulja, energiku- sabbnak, kiegyensúlyozottabb­nak érzi magát, és minden téren javul a teljesítménye.

Next

/
Thumbnails
Contents