Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-02 / 51. szám
2015. MÁRCIUS 2.. HÉTFŐ ffiffWIMfflBfflWflPWfflflllllllilIflillllllWWiJilllWlllliMfflMffl KÖRKÉP 5 Bogos Jeromosné vezeti továbbra is az egyesületet cikó Tisztújító, évértékelő közgyűlést tartott a Cikói Székely-Német Hagyományőrző Egyesület. Az elmúlt négy év sikeres munkáját alapul véve újra a jelenlegi elnökségnek szavazott bizalmat a civil szervezet közgyűlése. Vagyis a jövőben is Bogos Jeromosné irányítja a hagyományőrzőket, az ő munkáját pedig Beréti Jó- zsefné I., Beréti Józsfné II., Domokos Lajosné és Dulf Ferenc- né segíti vezetőségi tagként. Mindannyian megköszönték a közgyűlés bizalmát, egyúttal arról biztosították a jelenlévőket, hogy a jövőben is mindent megtesznek az egyesület sikeres működtetése érdekében.- Mozgalmasan telt a 2014- es év a székely kórusnál, hiszen 33 fellépésünk volt. Nemcsak szűkebb környezetünk■ A 2015-re vonatkozó munkatervükben hangsúlyos szerepet szántak a daltanulásnak ben, hanem Budapesten, a Magyarság Házában, Deszken, a KÓTA minősítő versenyen és többek között Németországban is ízelítőt adhattunk gyönyörű népdalcsokrainkból - összegezte Bogos Jeromosné. Hozzátette, emellett állandó szereplőként léptek fel a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által életre hívott „Mikor Csíkból elindultam” című tíz állomásos programsorozatban. A tavalyi esztendő kronológiájánál maradva megjegyezte: kezdeményezői voltak Cikó és a székelyföldi Orotva község testvértelepülési kapcsolatfelvételének; és a Muha- ray Elemér Népzenei Szövetség Kapolcson tartott „Székely napján” is képviseltették magukat. Az elnök úgy fogalmazott, bár nagyon örültek a sok felkérésnek, de a szereplések a „műhelymunka” rovására mentek, ezért a 2015-ös évben igyekeznek mindent bepótolni, és új dalokat megtanulni. A jó hangulatú, vacsorával egybekötött esten Haures Csaba, Cikó polgármestere is megköszönte a hagyományőrzők elismerésre méltó munkáját, és reményét fejezte ki, hogy még sok szép sikert elérve, jó hírét viszik szeretett községüknek. ■ Vízin B. A hatóság azt szeretné elérni, hogy a vizsgázók ténylegesen tegyenek szert közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljenek ki a forgalomba (illusztráció) Tanuljunk meg vezetni! KRESZ A tananyag nem változott, csak a kérdésadatbázis bővült A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2015 januárjától minden lényeges vezetőienge- dély-kategóriában és fő vizsgatárgyban megváltoztatta az elméleti vizsgakérdéseket. A szakember szerint a bemagolt tudás ma már nem elég. Balázs László A KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújultak a vizsgakérdések, igazodva a technológiai változásokhoz. A hatóság azt szeretné elérni, hogy a vizsgázók ténylegesen tegyenek szert közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljenek ki a forgalomba - javuljon a közlekedésbiztonság. Az uniós direktíva szerint az elkövetkező hat évben 50 százalékkal kell csökkenjen a közúti balesetek száma. A módosítások vezérelve: tanuljunk meg vezetni, ne jogosítványt szerezzünk!- Párhuzamosan zajlik továbbra is tantermi, illetve az e-learning képzés. Előbbinél 28 órás elméleti képzés alatt a tanár ajkain kell csüngeni, kidolgozott tananyaggal, projektoros kivetítéssel. Vizsgára csak felkészült jelöltek mennek - előfordulhatnak kérdések a régi adatbázisból is. Távoktatásnál információink szerint ötezer kérdés szerepel az adatbankban, ennek 1/10- ét adják ki gyakorlóba. Míg Budapesten 50-60 százalék az utóbbi képzést választók aránya, Tolna megyében tíz százalék alatt van - mondta Magyar Lajos, a TIR Suli Kft. iskolavezetője. - Mindkét rendszer jól működik. Az új szabályozás bevezetésével voltak gondok. December 30-án jelentették be, január elsején pedig már érvénybe lépett az előírás. Rá kellett hangolódni az oktatóknak, tanulóknak. Egyszerűbb lett a megfogalmazás, animációs technikával készültek az ábrák. A bemagolás nem működik, tudni kell a szabályokat. Tapasztalataink szerint az egyperces válaszadást kihasználják a tanulók. Tavaly nyolcvan százalék körül volt az eredményességi mutatónk személygépjármű KRESZ-oktatásban, januárban ez lecsökkent negyvenre, februárban 85- 90 százalék a jelzőszámunk.- 2006-ban „beülős” tanfolyamot kezdtem el, amit felsőfokú tanulmányaim és időhiány miatt nem fejeztem be. Mivel a napirendem eltér az átlagtól, ezért döntöttem úgy, hogy online végzem el a KRESZ-tanfolyamot. Érintőképernyős tablet random módon dobta fel a kérdéseket Konzultáltam egy autósiskolával, ők ajánlották az internetes oktatócéget - ismertette a 34 éves Magyar Gergely. - PDF-for- mátumban kaptam a tematikát. Minden témakör végén gyakorló kérdések szerepeltek, majd zárásként jött a próbavizsga, amit többször lehet ismételni. Kényelmes, nem voltam időhöz kötve. Gyorsan, egy hét alatt letudtam a KRESZ-kérdéseket. Vizsgázni már autósiskolában kellett. Érintőképernyős tablet random módon dobta fel a kérdéseket. Tapasztalataim szerint a tesztekben szereplő kérdések 90 százaléka szerepelt a vizsgán. Valóban megújultak a tárgykörök, ábrák. Jók a tapasztalataim. Azt gondolom, aki ügyes, az gyorsan tud haladni az elmélettel. A kérdések fejlesztése autósiskolák bevonásával történt. A megújult kérdésanyag elérhető az NKH honlapján - válaszok nélkül. A technika változását is figyelembe vették Négyszer több feladatból áll az adatbázis az új kérdések kompatibilisek a jelenlegi számítógépes elméleti vizsgarendszerrel (SZEV), így az átállás nem járt plusz költséggel, és nem igényelt hosszú adaptálási időt. Az új vizsgakérdések mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, ezentúl figyelembe veszik a technika változását is. Kikerültek az elavult kérdések, amelyeknek helyéta műszaki témakörökben a korszerű technikai megoldásokra vonatkozó kérdések veszik át (pl. menetstabilizáló rendszer, kipufogógáz-tisztító berendezések, korszerű elektromos és világítástechnikai eszközök stb.j. a kérdésadatbázis jelentős bővülésével a tanulóknak muszáj lesz összefüggéseiben, folyamatában megérteni a szabályokat, vagyis magolással immáron aligha szerezhetnek jogsit, így a módosítás elérheti a valódi célját, a KRESZ szabályainak tényleges elsajátítását. Az alapkérdések tekintetében az eddiginél négyszer több feladatból áll az adatbázis - javult a minőség, lecserélve az elavult, 1975-ben megalkotott kérdésrendszert -, a variációs lehetőségeknek köszönhetően pedig összességében mintegy tízszer több kérdés felbukkanásával számolhatunk a vizsgákon. Díjakat adtak át a várossá avatás 26. évfordulóján dunaföldvár Kiválóságai elismerésével ünnepelte várossá avatásának huszonhatodik évfordulóját Dunaföldvár. A művelődési központban tartott ünnepi testületi ülés keretében adták át a Dunaföldvár Díszpolgára kitüntetést Szeleczki Sándornak, aki tagja volt a Dunaföldvá- ri Nagyközség Első Tanácsának, egy cikluson keresztül pedig a megyei tanácsnak is. A jövőre megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő, akkori nevén Du- nafóldvári Kertbarát Klubnak is tagja, majd röviddel azután elnöke lett. Tizennégy éven keresztül vezette a város életében fontos szerepet játszó egyesületet. Miként a méltatásban elhangzott: az évtizedeken át tanúsított derűs, példamutató civil elszántságáért, a Dunaföldvá- ri Kertbarátok Városvédő Egyesület életében való meghatározó, építő szerepvállalásáért ítélte Szeleczki Sándornak a Dunaföldvár Díszpolgára elismerést a város képviselő-testülete. A Du- nafóldvárért Díjat az Ördögszekér Táncegyesület, a Dunaföldvár Sportjáért kitüntetést pedig a sportolóként, szervezőként, vezetőként több évtizede aktívan és eredményesen tevékenykedik Dukai István kapta. A születésnap alkalmából versenyre hívták a.fiatalokat, hogy bebizonyítsák, ismerik a jubiláló várost. Tíz, az általános iskola és a gimnázium diákjaiból verbuválódott csapat mérte ösz- sze tudását. A győztes a Magyar | László Gimnázium 8. A. osztályos csapata, amelynek tagjai - Németh Szilvia, Tóth Zsófia, Pál- fi Anna és Kovács Krisztina - a városi ünnepségen vehették át jutalmukat. ■ Vida T. Szeleczki Sándor az unokájával Felkészítés a kis „esőmanék” integrált óvodai nevelésére egyesületi tevékenységek Szervezik az autista gyerekek fejlesztését, segítséget adnak az érintett családoknak szekszárd Az autizmusról tartott ismertető előadásokat és konzultációt az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület pénteken a Gyermeklánc óvodában. Hollendusné Bíró Anett, az óvoda vezetője elmondta, a pénteki foglalkozás nélküli munkanapon részt vett valamennyi óvónő, a dadusok és a pedagógiai asszisztensek. Az óvoda Per- czel utcai épületének három csoportjába jár autista kisgyerek. Az óvodavezető kiemelte, hogy az intézmény nyitott a sajátos nevelési igényű gyerekek befogadására, miután a szakértői vizsgálat megállapította, hogy a gyerekek alkalmasak arra, hogy közösségbe járjanak. Az intézmény alapító okiratában és a pedagógiai programjuknak is szerepel az integrált nevelés. Cukorbeteg és Down-kórban érintett gyerek is jár ebbe az óvodába. A normál ütemben fejlődő gyermekeknek azért előnyös ez megoldás, mert tapasztalatokat szereznek az élet ezen területéről, a fogyatékkal élők számára pedig azért, mert itt nincs szegregáció, nincs kirekesztés, válaszolta kérdésünkre Hollendusné Bíró Anett. Vizdár-Lőczi Gizella, az Esőmanók Egyesület önkéntese szülőként is érintett, mert három és öt éves gyermeke autista. Mindketten ebbe az óvodába járnak. Széles spektrumon mozognak Vizdár-Lőczi Gizella tart előadást a Gyermeklánc óvodában az autizmusról az autista gyerekek képességei, de minden esetben szükségük van a szülőknek háttér-segítésre, hangsúlyozta. Ezt igyekszik megszervezni az egyesület. Kevés a lehetőség a gyerekek intézményen kívüli fejlesztésére, s ezt az állam nem is támogatja. Már a gyermekek óvodai, iskolai elhelyezése sem könnyű. Ha sikerül, kiderülhet, hogy mégsem képes az érintett gyermek a közösséghez alkalmazkodni. Ez esetben az egyik szülő nem tud dolgozni, ami anyagilag is nagy terhet ró az érintett családokra. - Az én két gyerekem jói érzi magát itt az óvodában, mert maximálisan elfogadó közegben vannak, mondta Vizdár-Lőczi Gizella. ■ 1.1. Pályázatok, foglalkozások az egyesület folyamatosan pályázik. Jelenleg fut egy lovas terápia program, amelynek keretében 30 gyereknek biztosítanak ingyenes foglalkozást. Havonta egyszer van zeneterápia, szintén térítés- mentesen. Szülő klubokat és tré- ingeket tartanak a módszerekről és segédeszközökről, amelyek megkönnyítik életüket. Van például olyan könyv, amelyben mindenről kép van, ami nagyban segíti az autista kommunikációját. A képekkel ki tudja fejezni, amit elmondani nem tud. A világban nehezen eligazodó gyerek számára fontos lehet a szöveges, vagy képes napi, heti, havi órarend. »