Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-02 / 51. szám
2015. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR 3 A képzés éve lesz az idei értékelés Sikeres, és a jók közé tartozik a megye polgárőrsége A megyében működő egyesületek vezetői és az együttműködő szervezetek képviselői a dunaföldvári városházán gyűltek össze évértékelésre Egy pisztollyal fenyegette meg a szomszédokat a vádlott szekszárd Bűnösnek mondott ki a Szekszárdi Járásbíróság egy 54 éves vádlottat ló'fegyver tartásával elkövetett, lőfegyverrel visszaélés bűntettében és ezért egy év börtönre ítélte. A büntetés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. A bűnjelet, vagyis a fegyvert a bíróság elkobozta, és a büntetett előéletű férfinak meg kell fizetnie a több mint 52 ezer forint bűnügyi költséget. A történet mondhatni hét- köznapian kezdődött: 2013. június 2-án délelőtt szóváltás alakult ki a szomszédok között egy szekszárdi ház udvarán. A vitában az egyik oldalon álló nő telefonon értesítette a vádlottat a helyzetről, aki nem sokkal később meg is jelent a ház udvarán. Ezt követően azonban elővett a zsebéből egy Flobert pisztolyt, s azzal fenyegette meg a vitatkozó szomszédokat. Tettével azt szerette volna megakadályozni, hogy a szomszédok bántalmazzák a tőle segítséget kérő nőt. Mint kiderült, a fegyver nem is volt megtöltve, de a vádlott nem rendelkezett a fegyver tartásához szükséges engedéllyel. Mivel sem az ügyész, sem a vádlott és védője nem fellebbezett, az ítélet jogerős. ■ 1.1. Alapításának 20. évfordulóját ünnepelte a rádió PAKS Nyereményekkel, nosztalgiázással ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Fortuna rádió. Ebből az alkalomból vasárnap egész napos szüli- napos különkiadással jelentkezett a 15 fős stáb. A rádió szerkesztőségében előkerültek az elmúlt 20 év fotói, hallgatói levelei, emlékei, és a rádióról a húsz év alatt megjelent újságcikkek, köztük azok, amelyek beszámoltak a 42 órás maratoni műsorvezetésről, ami hivatalos magyar rekord. Az ünnepség végén „Örökös Rádió Tagságot” adományozott Strasszer Andrea ügyvezető annak a nyolc kollégának, akik 18-20 esztendeje munkatársai a rádiónak. ■ V. T. Sikeres, eredményes volt az elmúlt év a Tolna megyében működő polgárőrségek, illetve azok szövetsége életében. A megyében jól szervezett egyesületekben közel ezerötszáz polgárőr dolgozik önként a közbiztonság javítása és egyéb, jó ügyek érdekében. Vida Tünde dunaföldvár A jók közül való a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség - értékelte a szervezet munkáját annak közgyűlésén az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Dr. Túrós András azt mondta, hogy a belügyminiszter korábbi kérésének - miszerint dolgozzanak többet, jobban a polgárőrségek - Tolna megyében eleget tettek. A valamivel több mint 1400 polgárőr százezer szolgálati órát teljesített, ami 10 százalékkal több, mint az előző évben. Megjegyezte, hogy Tolna megye a bűnügyi- leg kevésbé fertőzött megyék közé tartozik, itt jobb a közbiztonság az országos átlagnál, éppen ezért nem is cél, hogy folyamatosan növeljék a szolgálatok számát. 2015 az oktatás, képzés éve lesz az Országos Polgárőr Szövetségnél (OPSZ). Dr. Túrós András szerint a cél, hogy a mostanra létrejött minőségi polgárőrség minden egyes tagja egy néhány órás továbbképzésen gyarapíthassa közbiztonsági ismereteit. Folytatják a vezetőknek szervezett intenzív képzést, a Polgárőr Akadémiát, de keresik a forrásokat arra is, hogy a képesítés, vagy éppen munka nélkül lévő polgárőrök számára átképzést szervezzenek. Az OPSZ elnöke azt mondta, a működéshez szükséges forrás idén is a polgárőrszövetség rendelkezésére áll. Abból a nagyjából egymilliárd forintból, amit az országos szervezet kap, az elmúlt évekhez hasonló nagyságrendben kapnak a megyei szervezetek pénzt. A Tolna megyei szövetség ebben az évben 30 millió forintot kap a büdzséből. A Tolna Megyei Polgárőr Szövetség azok közé a megyei szervezetek közé tartozik, amelyek jól sáfárkodtak a rájuk bízott működési költséggel. Ennek beszédes bizonyítéka, hogy a tavalyi pénzmaradványból vásároltak nyolc laptopot és 40 darab fedélzeti kamerát. Előbbieket a koordinátorok kapják, hogy könnyebbé váljon számukra a megyei szövetséggel, egymással kommunikálni. Fedélzeti kamera pedig minden polgárőr autóra kerül. - Haladni kell a korral - indokolta Széles János elnök, aki szerint a megfelelő technika nemcsak a munka eredményességét növeli, hanem a szervezet megítélését is javítja. Széles János azt mondta, az elmúlt év sikeres volt a Tolna megyei polgárőr szervezetek életében. Tíz új terepjáróra tettek szert 58 millió forint értékben. A létszám nem csökkent, bár fluktuáció mindig van. Öröm, hogy vannak fiatalok, akik szeretnék vállalni az önkéntes, ingyen munkát még akkor is, ha előfordul, hogy nem jár érte köszönet sem. Éppen idén huszonöt éve, hogy Széles János maga is meghozta ezt a döntést. Azt mondta, akkoriban - a régi rend már, az új még nem működött - kellett a párt és politikamentes erő az utcákra a j'end fenntartása érdekében. Hogy miért vállalta, miért csinálja - azt mondja - nehéz megmagyarázni, mint ahogy azt is, hogy miért fontos és miért jó átkísérni a zebrán egy idős nénit... Egy viszont tény, a polgárőrségre sokan számítanak, kevés olyan szervezet van, amelyik ne keresné az együttműködés lehetőségét velük. Ezt Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgár- mestere maga is alátámasztotta, azt mondta, szükség van a civil önvédelmi reflexek működésére. Ennek egyik megjelenítője a polgárőrség, amelyek tagja nemcsak a járőröző autókban vannak ott, hanem ha hóhelyzet van, akkor az utakon, ha árvíz, akkor a gátakon. Nehéz elképzelni egy település életét a civilek szerepvállalása nélkül - húzta alá a városvezető. Elismeréseket adtak át a szervezet közgyűlésén a polgárőr Érdemrend aranykeresztjével köszönték meg Nagypál Béla munkáját, aki a paksi egyesület tagja, emellett mostanáig a megyei szövetség pénzügyi bizottságának elnöke volt. A Polgárőr Érdemrend ezüstkeresztjét kapta Szinger Árpád, a Tengelici Polgárőr Egyesület elnöke. Az érdemrend bronzkeresztjét vehette át Horváth Gergely Attila, az ozorai polgárőrség tagja. Az Év rendőre elismerést ebben az évben Körösi Tamásnak adományozták, aki a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársaként a bátaszé- ki alosztályt vezeti. nagypál Béla utódja a Tolna Megyei Polgárőrszövetség pénzügyi bizottságának elnöki székében dr. Szilák Mihály, a tolnai egyesület elnöke lett, aki az Országos Polgárőr Szövetség felügyelő bizottságának is tagja. Meghamisították a parkolási igazolványt szekszárd Meghamisított érvényességi idejű, mozgásában korlátozott személy részére kiállított parkolási igazolványt fedeztek fel a járőrök február 27-én délelőtt egy autó szélvédőjén. A jármű vezetőjét, egy 59 éves szekszárdi férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség a hamis igazolványt lefoglalta. ■ 1.1. Tűzoltásvezetői tanfolyamot indítottak szekszárd A megyei tűzoltó szövetség támogatásával a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében tanfolyam indult szombaton az önkormányzati tűzoltóságok azon tagjai számára, akik tűzoltásvezetői feladatokat láthatnak el. A 44 órás, vizsgával záruló képzésre tizennyolcán jelentkeztek. A nyitó napon a résztvevők a tűzoltás szervezetéről, algoritmusáról, a tűzoltásvezetők jogairól és kötelességeiről, a tűzoltásnál szervezhető beosztásokról hallhattak előadásokat, és rádióforgalmi ismeretekkel gya- rapíthatták tudásukat. ■ F. V. Zárásként gálaműsort adtak be a diákok bátaszék Pénteken fejeződött be a szokásos Géza-napi programsorozat. AII. Géza király nevét viselő gimnázium tanulói a művelődési házban gálaműsorral köszöntötték elsősorban azokat, akik segítették a gimnáziumi alapítványt. Az idén akkora volt az érdeklődés a diákok produkciói iránt, hogy két előadást is kellett tartani. ■ Gy. M. Királyék: Faller Martin, Mezei Réka HIRDETÉS MŰTRÁGYA AKCIÓ! Műtrágya Kiszerelés megnevezése (zsák) NITROGÉN MŰTRÁGYA Pétisó 27% 50 kg NPK MŰTRÁGYÁK Yara Mila NPK 7-20-28 50 kg Lubofos NPK 0-12-20 50 kg Lubofos NPK 0-14-24 ............... 50 kg EG YÉB MŰTRÁGYÁK ^ DAP(NP) 18-46 -4»fl^50 kg Linzi NAC / MAS 2 7% so”" ~ 50 kg MAP (NP) 11-52 50 kg Szuperfoszfát (SSP) 20P 50 kg Szuperfoszfát (18P+12S) 50 kg Bruttó Bruttó fogyasztói ár egységár (Ft/zsák) (HUF/kg) 6 347 Ft 12 370 Ft 5 590 Ft 6 132 Ft 9 134 Ft 6 761 Ft 11 516 Ft 4 713 Ft 4 495 Ft 127 Ft 247 Ft 111 Ft 123 Ft 183 Ft 135 Ft 230 Ft 94 Ft 90 Ft A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek és a készlet erejéig érvényesek. Egyéb műtrágya vagy nagyobb mennyiség (big-bag kiszerelés) esetén kérje tápanyag-utánpótlás szakmai koordinátorunk segítségét: Fodor Bernadett, tel.: 30/997-8400 Raktár nyitva tartása: hétfőtől péntekig 7-14 óra között Bankkártyával is fizethet! Elérhetőségünk: Ágrokern Kft. raktára, 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120. (volt Volán buszbontó, 2. kapu). Telefon: 30/943-4797 Növényvédő szer • Tápanyag utánpótlás • Vetőmag Idén ismét napirendre kerül az osztatlan közös az agrártárca az ígéri, hogy hamarosan megkezdik az úgynevezett osztatlan közös földtulajdonok felszámolását, mivel sikeresen zárult októberben az a mintaprogram, amely Vas megyében zajlott. Tolna megyében több ezer embert érint az osztatlan közös földek ügye - a kárpótlás idején az egy tömbben lévő földterületeket nem mérették ki külön-külön a gazdák -, melynek rendezése az elmúlt 15 év során többször is napirenden volt. Országosan 970 ezer hektárt, 64 ezer földrészletet és több mint 300 ezer tulajdonost érint a részarány-tulajdon kimérése. A tárca tájékoztatása szerint minden megyében két-két földhivatal illetékességi területén indulhatnak meg még ebben az évben a megosztással kapcsolatos munkák, amelynek menetét az érintettek jelentősen felgyorsíthatják, ha egymás között megegyeznek. Az osztatlan földtulajdon megszüntetése, a részarány-kiadás várhatóan a kormányzati ciklus végéig be is fejeződik. Azokat a földtulajdonosokat, akik a 2012. június elsejei határidőig kérvényezték a közös földtulajdon megszüntetését, bevonják az eljárás kezdeti szakaszába, és egy úgynevezett egyezségi tárgyaláson javaslatot tehetnek a megosztás módjára. ■ M. I. Farsangoltak a babrtsosok. A Babits Kulturális Központban tartotta farsangi összejövetelét az ugyancsak a költő nevét viselő szekszárdi nyugdíjasklub. Mintegy százhetvenen voltak, több mint félszázan a decsi, bátaszéki és alsőnánai testvérklubokból. A Bartina egyesület táncosai nyitották a bált, amelyre sokan öltöztek jelmezbe. A tombola fődíja egy magyaros ruhába öltöztetett baba volt, tudtuk meg Dózsa Gyulánétól, a klub elnökétől, (gym)