Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-12 / 60. szám

8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2015. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK Mondd, mi a baj velem? mendes Hat hónappal a szülés után remek formában a színésznő Éva Mendes hónapok óta a babaneveléssel van elfoglalva, nem akarja felforgatni a gyerek életét Szellemirtók újratöltve: férfiakkal is leforgatják AZ AMERIKA KAPITÁNY: A tél katonája két rendezője, Joe és Anthony Russo is csat­lakozik a csapathoz, amely a Szellemirtók című klasz- szikus filmet öltöztetné új köntösbe. A sikerhez olyan sztárokat szeretnének meg­nyerni, mint Channing Tatum és Chris Pratt, akik állítólag örömmel fogadták a felkérést. ■ Taylor Swift lába 40 millió dollárt ér ELKÉPESZTŐ ÖSSZEGEKRE , biztosította lábait Taylos Swift. A 25 éves énekesnő a május 20-án startoló „1989 World Tour” nevű turnéja előtt kötött 40 millió dollá­ros (11,5 milliárd forintos) biztosítást - egy esetleges lábsérülésre gondolva. Az összeg talán soknak tűnik, de a Grammy-díjas énekes energikus műsorait ismerve, nem véletlen, hogy aláírta a szerződést. ■ A 40 milliós lábak: csinos! Fut, jógázik, súlyzózik, pszi­choterápiára jár, és persze ahogy az egy kismamánál „normális”, keveset alszik Éva Mendes. A színésznő hat hónappal a szülése után azt is elárulta, hogy az alak­jáért némi fogyókúrával is tennie kell. Árvay Tivadar Tavaly szeptemberben szüle­tett meg Éva Mendes és szí­nész-rendező párja, Ryan Gos­ling első gyermeke. A kislányt azóta sem mutatták meg a nyilvánosságnak, a 41 éves szí­nésznő, és a hét évvel fiatalabb Gosling ugyanis úgy véli, hogy S nincs joguk felforgatni gyerme­kük életét csupán azért, mert a szülők ismert emberek. A csa­lád ezért az elmúlt hónapokban visszavonultan élt, együtt sem nagyon mutatkoztak, Gosling dolgozott, Mendes pedig a ba­bával volt elfoglalva. De már korábban is mindketten híre­sek voltak arról, hogy utálják a rivaldafényt. Talán éppen ez volt az oka a sok pletykának, miszerint nem felhőtlen a kap­csolatuk, amely 2011-ben kez­dődött, amikor a Túl a fenyve­sen című film forgatása közben összemelegedtek. A filmben egyébként egy kisgyermekes párt alakítottak. A napokban azonban bebizo­nyosodott, hogy minden rend­ben van. Mendes múlt héti, 41. születésnapját egy Los Angeles-i görkorcsolyázó-teremben ün­nepelték, édeshármasban. Éva Mendes láthatóan remek formá­ban van, és ahogy arról a Wo­men’s Health magazinnak me­sélt, ezt egyebek mellett a rend­szeres sportnak, a diétás étrend­jének és a pszichoterápiának kö­szönheti. Fontos része ugyanis az életének, hogy „Mondd meg, mi a baj velem?” terápiára járj. „Nagyon hasznos, hogy van egy terapeuta, aki objektiven lát engem és kimondja a hibái­mat - mondta a színésznő és friss anyuka a magazinnak. - Nem csak fekszem a kanapén, és beszélek, hanem azt is halla­ni szeretném, hogy mit gondol rólam. Megmondja, mi a gond velem, én pedig megpróbálom kijavítani.” Hat hónappal Esmeralda Amada - aki a Notre Dame-i toronyőr női főhőse után kap­ta a nevét - születése után a mentális terápiák mellett a fo­gyókúra és a testedzés is hoz­zájárul az egészségéhez és a jó alakjához - árulta el Mendes. „Hat éve nem eszem húst, mert nem értek egyet az országban folyó állattenyésztési rendszer­rel. De ez is csak jót tett nekem, mert amikor elhagytam a húst, azonnal jobban éreztem ma­gam. A bőröm is ragyogóbb és egészségesebb lett.” Ami a testedzést illeti, Men­des fut, könnyű súlyokat emel, jógázik és gyalogol. Friss anyu­kaként viszont kevesebbet tud aludni, de ezt egyáltalán nem bánja. „Tulajdonképpen élve­zem az alváshiányt, mert így még szorosabb kapcsolatba ke­rülhetek a kislányommal.” Áll a bál Jeremy Clarkson balhéi miatt a BBC-nél KÉPERNYŐSZÜNET Felfüggesz­tették állásából a Top Gear mű­sorvezetőjét. Jeremy Clarkson bizonytalan ideig nem szere­pelhet a saját műsorában - je­lentette be a BBC, a brit köz- szolgálati televízió.A hivatalos indok szerint az autós műsor vezetője a show producerével rúgta össze a port - állítólag Oisin Tymon nem engedélyezte a forgatás közbeni kajaszüne­tet, amire Clarkson egysze­rűen leütötte őt. Mindenesetre, amíg az ügy nem tisztázódik, Clarkson és a Top Gear sem kerülhet képernyőre. A 22. évadjánál tartó Top Ge- art világszerte másfél milliárd ember nézi. A műsort Clarkson mellett James May és Richard Hammond vezeti.Clarksonnak nem ez az első balhéja. Leg­utóbb akkor verte ki a BBC vezetésénél a biztosítékot, amikor Gordon Brown volt brit miniszterelnököt nevezte „fél­szemű idióta skótnak”. ■ Clarkson lecsapta a producert? JL JLji JOj W üt JL XwJL ILJ 2015. MÁRCIUS 12., § s 4.00 Reflektor© 4.10 Barátok közt© 4.45 Dr.Tóth© 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! © 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.50 Trendmánia © 13.20 ízes élet© 13.40 Reflektor© 14.00 Fókusz© 14.30 Éjjel-nappal Budapest © 15.45 A vihar® 16.50 Dr. Tóth © 18.00 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz© 19.20 Éjjel-nappal Budapest © 20.40 Barátok közt© 21.15 CSI: Miami helyszínelők ® 22.10 RTL Klub Híradó 22.40 Gyilkos elmék © 23.45 Magyarul Balóval 0,15 Odaát© 1.15 Reflektor© 4.45 Aktív© 5.05 Csapdába csalva 5.30 Családi titkok © 6.20 HUNGARIKUMOK- made in Hungary 6.25 Tények Reggel 6.50 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 HUNGARIKUMOK- made in Hungary 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív © 12.50 Családi Titkok © 13.55 Magánnyomozóké 14.55 Valentina titka © 15.55 Emlékezz, Reina © 16.55 A Macska© 17.25 Fiorella © 18.00 Tények 19.35 Jóban Rosszban © 20.20 Éden Hotel© 21.35 NCIS© 22.40 Hawaii Five-0 © 23.40 Az indíték® 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.45 Sportos 2.00 EzoTV.hu 3.00 Életfogytig zsaru é 9.00 A szenvedélyek lángjai © 9.50 Az időgyűrű ura © J 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Slovenski Utrinki 13.00 Kvartett | 13.30 Virágzó Magyarország I 13.55 Cédrusliget© 14.45 Európai piacok és vásárcsarnokok 15.40 Charly© ' 16.30 Híradó+ | 16.45 Lola © 17.30 Szerencse Híradó © 17.40 Híradó 17.50 Ridikül © 18.40 Szívek doktora © j 19.30 Híradó este 20.10 Sporthírek 20.20 Időjárás-jelentés 20.30 10 dolog, amit utálok benned © 22.10 Az Este 22.45 Híradó 22.55 Sporthírek 23.00 A rejtélyes XX. század © 23.35 Történetek a nagyvilágból © 15.40 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 15.55 A kis Amadeus 16.25 Lolka és Bolka 16.35 Tesz-vesz város 17.05 Lóti és Fűti 17.10 Lülü, ateknőc 17.25 A kis sárkány kalandjai 17.35 Báli 17.50 Mesék Mátyás királyról 17.55 Peppa malac 18.05 Mesélj nekem! 18.15 Kérem a következőt! 18.30 Magyar népmesék 18.40 KerekMese 18.41 Kalandozások Andyvel 18.55 OzieBoo! 19.05 Irány Dínóföld! 19.20 Bogyó és Babóca 19.25 Napfény farm 19.40 BabarésBadou 20.10 Híradó este 20.50 Sporthírek 20.55 Időjárás-jelentés 21.00 J.A.G.- Becsületbeli ügyek © 21.50 Ridikül© 22.40 A médium© 23.25 Szívek doktora © 4.35 Műsorszünet 5.35 GSG9- Az elit kommandó © 6.20 TV-Shop 6.55 Harmadik műszak © 7.40 Monk- Flúgos nyomozó © 8.30 Monk- Flúgos nyomozó © 9.25 Csengetett, Mylord? © 10.30 Csengetett, Mylord? © 11.30 Acélszemély© 12.30 Esküdt ellenségek © 13.25 Gyilkos számok © 14.25 CSI: A helyszínelők © 15.25 CSI: A helyszínelők © 16.25 Feketelista© 17.15 Feketelista© 18.00 Csengetett, Mylord? © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Drakula© 22.00 Poseidon© 7.35 Közbeszéd 8.00 Csodabogár 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Virágzó Magyarország 9.30 Elcserélt lányok © 10.15 DonMatteo© 11.10 Párizsi helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.15 Időjárás-jelentés 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.30 Antarktisz 15.00 Univerzum 15.55 Ez egy ilyen falu... © 16.30 Térkép 16.55 Jövő-Időben 17.10 Elcserélt lányok © 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Észak és Dél© 20.05 DonMatteo© 21.00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15 Sztracsatella © 22.55 Kuttikon © 23.15 Köszönöm az akaratot 7.00 SportVerda® 8.05 Nem séfnek való vidék © 9.00 Billy, a profi IV. © 9.25 Zűrös kölykök tábora - Amerika © 10.20 Amerika legkeményebb melói <§ 11.15 Beépített főnök © 12.10 Fényűzés felsőfokon © 13.05 River Cottage © 14.00 Nagyvárosi klímabomba © 14.55 Matematika© 16.00 Mérnöki csúcsteljesítmények 17.00 Gépóriások© 17.30 Tudomány a ház körül 17.40 Fald fel Amerikát! <í 18.05 Beépített főnök ® 19.00 Brutális biológia © 20.00 Nagyvárosi klímabomba © 20.55 Matematika© 22.00 Korszakalkotó felfedezések © 22.55 Nácik a célkeresztben © 23.55 Fényűzés felsőfokon ® 5.25 Műsorszünet 6.00 Televíziós vásárlás 9.05 Dunaparti randevú © magyar-szovjet vígjáték R.: Székely István 10.30 100 millió évvel i. e. © amerikai akciófilm, 2008 12.10 Columbo: A becsületbeli ügy © amerikai krimi, 1976 13.45 Futóáramlás© kanadai-angol-bolgár akciófilm, 2013 15.20 Wasabi- Mar mint a mustár © francia-japán akcíóvígjáték, 2001 17.10 A testőr© amerikai akciófilm, 2009 19.00 Taxi 4.® francia akcióvígjáték, 2007 20.45 A szövetség© amerikai-német-cseh-angol kalandfilm, 2003 22.45 Mutáns krónikák © amerikai akciófilm, 2008 0.55 Halálos célpont © amerikai akciófilm, 2012 2.45 100 millió évvel i. e. © amerikai akciófilm, 2008 20.40 Barátok közt 21.35 NCIS 20.3010 dolog, amit utálok... 16.35 Tesz-vesz város 18.00 Csengetett, Mylord? j 21.15 Sztracsatella 13.05 River Cottage 13.45 Futóáramlás ym 12.50 Smaragd szív - Az örökös ® 13.45 Lucia - A sors üldözöttje © 14.40 Rosario - A múlt fogsá­gában © 15.35 Barátok közt © 16.05 A nagy ízválasztó © 17.05 Agymenök © 17.35 Agymenők © 18.05 Hupikék törpikék 18.30 Hupikék törpikék 19.00 A nagy nap ©21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 1 perc és nyersz! 23.00 Barátok közt © 23.30 A pletykafészek© 13.10 HUNGARIKUMOK - made in Hungary 13.15 Jóban Rossz­ban © 13.55 A gonosz álarca © 14.55 Hal a tortán © 16.00 Ak­tív © 16.25 HUNGARIKUMOK - made in Hungary 16.30 Tények 17.00 Különleges ügyosztály - Marseille © 18.10 Doktor House ©19.10 Éden Hotel © 20.20 Hal a tortán © 21.25 Éden Éjjel - Ta­buk nélkül 22.25 Éden Hotel 18+ ® 23.35 Jóban Rosszban © 11.05 Befutó szabad stílus 11.30 Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lap­zárta 13.30 Paletta 14.05 BBC Reporters 14.30 Galéria 15.00 Híradó 15.30 GyógyHír © 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Hír­adó 19.00 Híradó 19.30 Ma­gyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.30 Csörte 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 8.20 Privátfilmek újratöltve © 8.40 Prívátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Privát rock­történet © 12.10 Privát rock­történet © 13.20 Hollywood Ca­fé © 13.50 Fehér Agyar vissza­tér © 15.40 Óriási nyomozó: 395 dollár © 17.20 Sherlock Holmes nevében © 19.20 Extralarge: A nindzsa árnyéka © 21.00 Az utolsó csillagharcos © 22.55 Ip Man: A becsület útján © 4.00 Tenisz 4.30 Trash Talk 6.00 Labdarúgás 8.00 Tele­víziós vásárlás 9.00 Labda­rúgás 11.00 Televíziós vásár­lás 12.00 Utánpótlás-magazin 12.30 Labdarúgás 15.15 Labda­rúgás 16.00 Cselgáncs 16.30 Bikarodeó 17.30 Mai hely­zet 17.45 Fieszta+ 18.00 NBA 18.30 Trash Talk 20.00 Darts 23.30 ESPN 30 for 30 0.00 Fieszta 1.00 Kosárlabda 13.40 ATV Híradó 13.50 Egye­nes beszéd 14.50 Hírvita - So­mogyi Zoltánnal 15.45 ATV Hír­adó 15.50 700-as klub © 16.25 Global 3000 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A hely­zet 21.30 Friderikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 12.00 Konténervadászok 12.30 Licitvadászok 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Amcsi benzinfa­lók 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők - csere­bere a világ körül 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Raktárvadá­szok 18.30 Konténervadászok 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Csupasz túlélők 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Aranyláz a Be- ring-tengeren 23.00 Pokoli utak 15.30 Jamie 15 perces kajái © 16.00 Otthon a konyhában © 17.00 Két éhes tengerész © 18.00 Jót, de gyorsan! © 18.30 Hugh mesterhármasa © 19.00 A szakács, ha szabadnapos © 19.30 Húsimádók klubja © 20.00 Mindörökké Gordon © 21.00 Ott­hon a konyhában © 22.00 Jót, de gyorsan! © 22.30 Receptdaráló Extra © 23.00, Jamie 15 perces kajái © 23.30 Édes élet © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! t I J t »

Next

/
Thumbnails
Contents