Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-12 / 60. szám
4 2015. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP felújították a templomot A NÉBIH szakemberei súlyos technológiai, higiéniai és nyomon követési hiányosságokat állapítottak meg március elején a szekszárdi cég üzemében Száz tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen, szennyezett terméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának munkatársai egy Tolna megyei üzemben. A szekszárdi cég működését azonnali hatállyal felfüggesztették az ellenőrök. Mauthner Ilona Csak az építőipari munkások dolgoztak tegnap Szekszárdon, a Dejó Kft. Keselyűsi úti üzemében. A helyszínen tartózkodott azonban Szintai József ügyvezető igazgató is, aki bizakodva mondta, hogy az üzem működését ugyan felfüggesztették a NÉBIH ellenőrzését követően, de ha a hiányosságokat pótolják, akkor a termelést is folytathatják. A NÉBIH sajtóosztályától kaptuk a hírt, hogy 104 tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen, szennyezett terméket foglaltak le egy Tolna megyei üzemben. A NÉBIH szakemberei március elején egy diópótló terméket, növényi préselvényeket és liszteket előállító üzemben tartottak ellenőrzést, ahol súlyos technológiai, higiéniai és nyo- monkövetési hiányosságokat állapítottak meg. A koszos, ta- karítatlan, repedezett falú és padozatú egységben megdöbbentő körülmények között készültek a manapság nagyon kedvelt lisztek és egyéb készítmények, mint például a sárgabarack magliszt, lenmagliszt, mákliszt, szőlőmag liszt, búzacsíra, kókuszreszelék. A termékeket szennyezett, takarítatlan gépeken készítették, és koszos edényekbe töltötték. Az élelmiszer előállítására használt helyiségben az emberre is veszélyes, széttaposott rágszintai József cégvezető azt is hangsúlyozta, hogy bár a Dejó Kft. üzemén belül történt az elmarasztalás, de a kifogásolások nem a Dejó márkás termékekre vonatkoznak, hanem a bérmunkában készített különböző növényi lisztekkel kapcsolatosak. az üzem egyébként 1991. novembere óta működik, tizenketten dolgoznak most ott. Hogy menynyibe kerül majd a büntetés a cégnek, erre az ügyvezető nem tudott válaszolni, mint mondta, csáló méreg, valamint mumifi- kálódott patkánytetem fogadta az ellenőröket. Az előírt dokumentációkat egyáltalán nem vezették, továbbá a gyártást sem dokumentálták. Sem az alapanyagok, sem a késztermékek nem voltak nyomon követhetőek. Az eljárás során az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a hatóság szakemberei, valamint elrendelték száz tonnányi termék forgalmi korlátozását. A teljes tétel értéke a száz millió forintot is elérheti. Szintai lózsef ügyvezető igazgató elmondása szerint az ellenőrzés még március 4-én történt, várhatóan huszonegy napon belül kapnak majd határozatot a bírság mértékéről. Azt ígérte, addig is azon vannak, hogy minél előbb helyrehozzák a kifogásolt hiányosságokat. A partnereik közül sokan már telefonon érdeklődtek, igaz-e a hír, amit olvastak róluk. Szintai József mindegyiküknek azt mondta, a tőlük kiszállított termékek megbízhatóak, minőségi kifogást nem kaptak, és amilyen gyorsan csak tehet, folytatják majd a termelést. külön bejelentés nélkül 6 személy érkezett a NÉBIH-től, akik a formaságok után előbb az adminisztrációt majd az üzemet ellenőrizték. Az adminisztráció területén is találtak hiányosságokat, ezek pótlására határidőt szabtak. Ezt követően ellenőrizték a 3000 négyzetméteres üzemet. A kifogásolt tételeket zár alá helyezték, és kötelezték a céget arra, hogy ezeket az élelmiszerláncból azonnal kivonják. - A kifogásolt tételek nagyrésze olyan anyag volt, amely megsemmisítésre várt, a másik tételeket pedig jelölési hiányosságok miatt zárolták - húzta alá az ügyvezető igazgató. Listára kerültek közben, tegnap délelőtt az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló törvény alapján közzétett jogsértő szervezetek és személyek listájára felkerült a szekszárdi Dejó Kft. neve is, ezen a már említett 104 tonna termék szerepel. A listára való felkerülés indoklása: jelöletlen, nem nyomon követhető tételek, súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő élelmiszer-higiéniai feltételek melletti élelmiszer előállítás. Azt állítja: a Dejó termékek megbízhatóak várdomb Megújult a várdombi barokk stílusú műemlék templom és környezete, megtörtént a műszaki átadás. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán nyert a Pécsi Egyházmegye csaknem 20 millió forintot. Ebből a templom külső-belső felújítását és akadálymentesítését valósították meg, korszerűbb lett a vízelvető rendszer is. A költségek egy részét a helyiek vállalták: a nyílászárók cseréje és a toronysisak bádoglemezének le- festése nekik köszönhető. A templom környezete is megszépült. A temetői járdát kiépítették, pihenőket létesítettek, lámpákat és vízcsapokat szereltek fel. A kálvária stációit lefestették, és a képeket is restaurálták. A várdombi Nepomuki Szent lános templomot 1787-ben a falu német lakosai számára építette a Theresianum Akadémia Alapítványa. 1809-ben lett önálló plébánia, addig Bátaszék- hez tartozott. A barokk stílusban épült templom az 1838-as tűzvészben leégett, de aztán újjáépítették. Egy különleges Mária-oltár mellett a templom leghíresebb emléke a tolnai ferences templomból származó Utolsó vacsora-kép, amelyet Tintorettónak vagy tanítványának tulajdonítanak. A Pécsi Egyházmegyében folyamatosan dolgoznak mintegy félszáz templom felújításán. Közéjük tartozik a már elkészült kisvejkei, Szent György vértanú tiszteletére szentelt templom, a diósberényi, Szent Imre herceg tiszteletére szentelt templom és most a várdombi Nepomuki Szent János templom - tudtuk meg Katies Bernadett kommunikációs munkatárstól. ■ Gy. M. A Nepomuki Szent Janos-templom Bezárt az üzem egy időre ellenőrzés Száz tonna jelöletlen, szennyezett terméket foglaltak le Kormánymegbízotti vizit volt tegnap az atomerőműben PAKS Üzemlátogatással egybekötött találkozón vettek részt az atomerőműben a kormányhivatalok vezetői. Meghívásuk okairól dr. Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott azt mondta, első e minőségében tett látogatása során megbizonyosodott arról, hogy személyes élmények alapján lehet érdemben véleményt alkotni az atomenergiáról, az erőmű bővítéséről. Hozzáfűzte, az atomerőmű mindenkit érdekel, kollégái szinte kivétel nélkül azonnal igent mondtak az invitálásra. - Ez - mint kifejtette - nem véletlen, hiszen a paksi atomerőmű a legbiztonságosabb, legkörnyezetkímélőbb és legfontosabb erőművek közé tartozik. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójának beszámolója alátámasztotta szavait. Hamvas István - a rendezvényen szintén résztvevő Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár köszöntője után - bemutatta az atomerőmű biztonságos működését, a hazai ellátásban betöltött meghatáro■ Hamvas István: Fontos számunkra a nyitottság, az, hogy megmutassuk, állításaink igazak zó szerepét és társadalmi elfogadottságát is. Szó esett arról, hogy a legolcsóbb áramot előállító, a hazai villamosenergia-termelés több mint felét biztosító erőmű meghatározó szerepet játszik az ellátásbiztonság szavatolásában és a fogyasztói árak megfizethető szinten tartásában. Hamvas István azt is elmondta, látogatóik többségét a létesítmény nagysága, összetettsége meglepi. Ennek üzemeltetését, karbantartását csak olyan jól képzett, megfelelő tudással rendelkező szakemberek tudják elvégezni, akiknek minden cselekedetében a biztonságtudatosság a meghatározó. - Alapkövetelmény az, hogy munkatársaink a munkájukra, a biztonság és hatékonyság növelésére koncentráljanak - hangsúlyozta a vezérigazgató, hozzáfűzve, hogy ezt csak olyan dolgozóktól követelhetik meg, akik motiváltak, elkötelezettek, nyugodt légkörben élnek, nem a mindennapi megélhetésükre, hanem a munkájukra, a biztonságnövelésre, a hatékonyság javításra koncentrálnak. ■ V. T. A második fordulóban könyvborítót terveztek a diákok erasmus program Öt ország középiskolájának tanulói közösen dolgoznak az olvasás megszerettetéséért szekszárd-rimini A szekszárdi I. Béla Gimnázium két tanára és négy diákja utazott a közelmúltban Riminibe az Erasmus+ nemzetközi program keretében, hogy részt vegyen az Olvass hangosan - Emelkedj fel, Európa! nevű projekt második találkozóján. A szekszárdi küldöttség Bolognába érkezett repülővel, majd rövid városnézést követően tovább mentek Riminibe, ahol az olasz vendéglátó családok rövid ismerkedés után hazavitték a török, lengyel, német és magyar diákokat. A második napon többek között a vendéglátó iskola életéről, a városról láthattak angol nyelvű filmet a résztvevők, majd a program egy rövid tengerparti sétával folytatódott, ahol közös csoportképeket készítettek. A séta után a külföldi diákok három tanteremben német, lengyel, olasz, magyar és török társaikkal vegyes csoportokban olasz művészeti tanárok irányításával megkezdték a Pinocchio figuráját ábrázoló könyvborítók megtervezését. A tanórák után olasz diákok megmutatták a vendégeknek a város nevezetességeit. A harmadik nap szintén az iskolában indult, a külföldi diákok alkotta vegyes csoportok az előző napon megtervezett Pinocchio-figurákat gondosan megfestették. A munkák végeztével minden diák kapott belőle. A délutáni órákban kiránA magyar diákok és tanárok a részvételt tanúsító bizonyítvánnyal dulást tettek Ravennába. A negyedik napon egész napos buszos kirándulást tettek Firenzébe, a toszkánai nagyhercegek városába, ahol csodálatos történelmi nevezetességekkel ismerkedtek. Az ötödik nap reggelén elbúcsúztak vendéglátóiktól, és egy egész napos hosszú utazás után érkeztek meg kora hajnalban Szekszárdra. Mint Halász Gábor, a projekt vezetője elmondta, a közös munka során az olasz iskola tantermeiben és a közös kirándulások alatt jól összekovácsolódott és jobban megismerte egymást az öt ország diákjaiból és tanáraiból álló mintegy nyolcvanfős csapat. ■ V. M. Vetélkedő a vége mint arról már hírt adtunk, a R.A.R.E. (Read Aloud, Rise Europe, azaz Olvass hangosan - Emelkedj fel, Európa!) nevű projektben Törökország irányításával Németország, Lengyelország, Olaszország és Magyarország egy-egy partneriskolája vesz részt. Az angol nyelvű projekt célja, hogy a hogy a tanulókkal megszerettessék az olvasást, külön hangsúlyt fektetve a hangos olvasásra és a szövegértésre. A projekt zárása a törökországi Gazipasában lesz 2016. májusában, mégpedig az elolvasott könyvek tartalmának ismeretét felmérő kvíz show keretében.