Tolnai Népújság, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-01-25 / 4. szám

2015. JANUÁR 25., VASÁRNAP PANORÁMA 3 hmhhhmmm Felzárkóznak a szegények? jövőbe látás A Windows atyja Afrika esetében nagyon optimista Bill Gates és felesége, Melinda szerint a modern technológiák elterjedése segít a szegénység csökkentésében a következő évtizedekben HÍREK Megint újranyomják a Charlie Hebdót A terjesztő a hét végén nyomja újra a lapszámot, s abból hétfőn további 300 ez­ret kapnak az árusok. A hét­millió példányból 6,3 millió Franciaországban kelt el, 700 ezret szállítottak külföldre, a legtöbbet Belgiumból rendel­tek. A történelmi lapszámot addig fogják újranyomni és terjeszteni, amíg van rá ke­reslet. A francia médiában a „túlélők” lapjának nevezett újság eddig 6 milliárd forin­tot hozott a kiadónak, többet, mint az elmúlt négy év ösz- szes bevétele. Kim Dzsong Un nagybátyja nagykövet az észak-koreai kommunista rendszer megalapítójának és több évtizedes vezetőjének, Kim ír Szénnek a fia lesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság új nagykövete Prágában. Zuzaná Christofo- vá, a cseh külügyminiszté­rium szóvivője, közvetett mó­don ugyan, de megerősítette az értesüléseket. Egyre kevesebb az ebolás fertőzött A NYUGAT-AFRIKAI Ebola-láz járványhoz tartozó esetek száma bár tovább emelkedett, az adatok alapján úgy tűnik, hogy megkezdődött az új megbetegedések számának lassú csökkenése. Egyre ke­vesebb a beteg mindhárom intenzív terjedéssel sújtott országban. Páratlan műkincsfogás Olaszországban az illegális műkereskedelem eddigi legnagyobb fogásának nevezték az olasz hatóságok annak az ötezer régészeti le­letnek a megtalálását, amelye­ket Olaszországból csempész­tek Svájcba. Az első darabokat szerdán mutatták be, de azóta egy újabb raktárai is felfe­deztek a hatóságok. Az ókori vázákat, áldozati szobrokat, freskókat, bronztárgyakat il­legális ásatásokból vitték és egy olasz műkereskedő svájci raktáraiban találták meg. Az olasz csendőrség becslése szerint 50 millió euró értékű műkincset sikerült visszajut­tatni Olaszországba. Miközben arról szólnak a hírek, hogy a világ vagyo­nának fele a leggazdagabb egy százalék kezében van, Bill Gates, az egyik szuper­gazdag igencsak derűlátó. Szerinte tizenöt éven belül felére csökken a gyermek- halandóság a szegényebb országokban, Afrika önellátó lesz élelmiszerből és számos pozitív változást hozhat az új technológiák elterjedése is. Braunmüller Lajos A világ leggazdagabb emberé­nek tartott Microsoft-alapító és felesége szerint a követke­ző másfél évtizedben a szegé­nyek helyzete jelentős javulás elé néz. A mezőgazdaság és a közegészségügy állapotá­nak javulása mellett sokmil- liárd dolláros jótékonysági programjukról ismert Bili és Melinda Gates úgy vélik: az okostelefonok terjedése hoz­hat nagy változást, amelyet kiegészít a nagysebességű internet általánossá válása. Az okosmobilok 2030-ra olyan olcsóvá válnak, mint a mai legolcsóbb, csak hanghívásra használt készülékek, ezért el­terjedhetnek a szegényebb or­szágokban is. Ezek aztán az online oktatást terjeszthetik el, amely különösen a sokhe­lyütt háttérbe szorított lányok és nők helyzetét javíthatja. Az oktatóprogramok segítsé­gével mobiltelefonokon lesz elérhető a tudás, ráadásul a tanárok a távolból visszajel­zést is kaphatnak regisztrált diákjaik teljesítményeiről is. „Van a világban egy olyan elképzelés, amely szerint Af­rika a közeljövőben gyorsan fel fog zárkózni a világ többi részéhez, ám azt gondolom, hogy ezt olyanok mondják, akik nem kellően ismerik azt a kontinenst” - nyilatkozta ugyanakkor lapunknak Köm- lődi Ferenc jövőkutató. Hozzá­tette: az érintett országokban Komoly változást hozhat az is, hogy az okostelefonok és a mobil­bankolás terjedésével olcsó és egyszerű banki hozzáféréshez juthatnak a szegények. A Gates házaspár szerint ma a világon 2,5 milliárd ember nem jut hozzá a banki szolgáltatásokhoz, ők csekélyke vagyonukat ékszerek formájában viselik vagy háziálla­taik jelentik a megtakarításaikat. nem pusztán a szegénység jelenti a problémát, hanem számos más tényező is sze­repet játszik, úgy mint régre visszanyúló törzsi ellentétek, a társadalmi berendezkedés gyökeresen eltérő volta. Kömlődi ugyanakkor nem vitatja, hogy lehetnek pozi­tív változások a szegényebb országokban, de korántsem mindenhol, és nem minden té­ren. „Az egészségügy helyzete jobb lesz, hiszen a fejlett vi­lágnak is érdeke, hogy a köz- egészségügy javuljon a sze­gényebb országokban. Az is igaz, hogy az okostelefonok ma már részben kiválthatják a számítógépeket, amelyben nagy lehetőségek vannak. Tanzániában ezenfelül olyan projekt is van, amelynek so­Ezzel ugyanakkor nehézkessé válnak számukra a napi kisebb kiadások vagy az otthontól távol végzett munka felvállalása. A Gates házaspár rámutatott: megfelelő jogi környezeteseién, például Bangladesben már ma is sok szegény a mobiltelefonjával, digitálisan intézi a fizetést, amely a korábbiaknál nagyobb bizton­ságot jelent számukra. rán számítástechnikai hulla­dékból készítenek háromdi­menziós nyomtatókat, vagyis tárgyakat készítő tárgyakat állítanak elő.” A jövőkutató szerint ha sok ilyen lokális öt­letet tudnak a kezdeményezők sikerre vinni, akkor valóban lehet érezhető változás a sze­gényebb országok életében. Kömlődi ugyanakkor rá­mutatott: ezek között a régiók között is komoly különbségek vannak. Észak-Afrikában kel­lően fejlett társadalmak van­nak, és egyes délkelet-ázsiai társadalmak is figyelem­reméltó fejlődésen mennek keresztül a technológiának köszönhetően, itt azonban ko­rántsem minden ország sze­gény. A Szahara alatti afrikai ré­gió ugyanakkor kulturálisan teljesen más terület, amelyre nézve Kömlődi Ferenc túl op­timistának tartja Bill Gates jóslatait. „Igaz ugyan, hogy még itt is vannak kivételek, mint például Dél-Afrika vagy Botswana, ahol fejlődés vár­ható. Az, amit Bill Gates felvá­zol azonban még Banglades­ben is előbb megvalósulhat, mint Afrika Szaharától délre eső országaiban” - összegezte a jövőkutató. JEGYZET \ Rendőri kisebbség „KISEBBSÉGI IGAZOLTATÁS fo­lyik!” Állítólag ez hangzott el a rendőrök közti kommu­nikációban, amikor Lakatos Bélát, az ácsi roma polgár- mestert igazoltatták a győri rendőrök. Ismerem az amúgy többségében nem cigányok lakta kisváros nemrég ismét nagy fölénnyel megválasztott vezetőjét és megértem az in­dulatait. azzal is egyetértek, hogy most senki sem beszélne a kisebbség hatósági vegzá- lásáról, ha nem egy polgár- mesterrel történik meg a feljelentéssel végződő eset. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy az ország bizo­nyos területein gyakrabban előfordulhat hasonló szellem­ben foganatosított igazoltatás, kevésbé ismert arcokkal szemben. MÉGIS nagy hiba lenne azt állítani, hogy a magyar rendőrség házi szótárában alapfogalom a cigánybűnözés vagy éppen a kisebbségi iga­zoltatás. Remélhetőleg csak a rendőrök kisebbsége gon­dolkodik így. azért persze eszembe jutott egy régebbi történet, amikor elfogyott a benzinem és egy rendőr vitt el a legközeleb­bi kútig és vissza, csak úgy emberbaráti szeretetbőL Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy akkor is megtette volna, ha éppenséggel kisebbségi lennék. Vagy mondjuk gazda­sági bevándorló. De azért jó lenne hinni benne. ami pedig a rend őreinek ál­talános hozzáállását illeti, azért szerencsére Amerika ebben is igen messze van. Ott a rendőri túlkapások eUensú- lyozására éppen most indult egy internetes felület, ahol részletesen lehet értékelni a hatóság embereinek intézke­déseit. Csak a rendőr nevére, beosztására, jelvényének szá­mára van szükség. Egyelőre több a pozitív, mint a negatív visszajelzés. Csak azt nem tudni, hogy a rendőrök mit szólnak hozzá. Igaz, azt ma­gamtól is el bírom képzelni. Van, ahol bankkártya helyett ékszerekben a vagyon Bizonyítékok vannak Moszkva ellen litvinyenKo-GYilkosság Eddig csak gyanú volt, már egyértelmű: Lugovo] volt a tettes Nem játék: Disneylandből terjedt el a kanyaró Az amerikai titkosszolgálatok­nak egyértelmű bizonyítékaik vannak arra, hogy az orosz ál­lam részese volt Alekszandr Litvinyenko egykori orosz ál­lambiztonsági tiszt nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásá­nak, és a bizonyítékokat át is ad­ták a brit hatóságoknak - írta a The Daily Telegraph. A tekintélyes brit konzerva­tív napilap értesülései szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) annak idején figyelte az ügyben „kulcsszere­pet játszó egyének” kommuni­kációját Londonban és Moszk­vában egyaránt. Egy bennfentes forrás a lapnak részletek nélkül elmondta: a brit hatóságoknak átadott amerikai titkosszolgálati adatokat nem lehetne beterjeszte­ni egy bírósági eljárás esetén, de a brit hatóságokat az anyag meg­győzte: „állami kivégzés történt”. A The Daily Telegraph hozzá­jutott egy olyan hangfelvételhez is, amelyen Litvinyenko beszél egyebek mellett „a világ egyik legveszélyesebb bűnözője”, Szem- jon Mogiljevics és Vlagyimir Pu- tyin orosz elnök kapcsolatairól. A nem egészen háromperces felvételen, amely egy évvel Litvi­nyenko halála előtt készült Lon­donban, az egykori orosz ügynök kijelenti, hogy Putyin és Mogilje­vics „1993 vagy 1994 óta jó kap­csolatban volt egymással”. Litvinyenko arról is beszél, Litvinyenko 2004 szeptemberében hogy az Egyesült Államok által körözött Mogiljevics - aki éve­kig élt Magyarországon, magyar házastársa volt és a magyar ál­lampolgárságot is felvette - az al-Kaidával is kapcsolatban állt, és fegyvereket adott el a terror­hálózatnak. Alekszandr Litvinyenkót, az orosz állambiztonsági szolgá­lat (FSZB) másfél évtizede Lon­donba dezertált volt alezredesét 2006 novemberében a szerveze­tébe juttatott hatalmas adag po­lonium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg. A mérgező anyagot az eddigi vizsgálatok szerint Litvi­nyenko teájába csempészték be­le a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában. ■ KANYARÓELLENES VÉDŐOLTÁS be­adatását sürgető felhívással for­dult a szülőkhöz, iskolákhoz és önkormányzatokhoz pénteken az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája, miután a vírus Disneylandből kiindulva, hat ál­lamban legkevesebb 75 embert betegített meg, főleg gyereke­ket. A legtöbb bizonyított esetet, 68-at Kaliforniából jelentettek. A betegek közül legkevesebb öten a Disney alkalmazottjai. Az Egyesült Államokban 2000-ben jelentették be a hazai eredetű kanyaró felszámolását, de a vírust azóta többször is behurcolták az országba. A le­győződnek hitt betegség újbóli megjelenése nyomán ismét fel­élénkült a védőoltás állítólagos veszélyei ellen tiltakozó mozga­lom körüli vita. A kanyaró lap- pangási ideje egy-két hét lehet. A légi úton terjedő betegség tünetei először a nátha, a láz, a köhögés, a kötőhártya-gyul­ladás, a szájüregi nyálkahár­tyán jelentkező úgynevezett Koplik-foltok, majd a bőrkiüté­sek. Különleges kezelési módja nincs, a legtöbb fertőzött hete­ken belül felépül. Alultápláltság vagy az immunrendszer gyen­gesége esetén azonban, más tényezőkkel kombinálva, a kór komplikációkkal járhat, pél­dául vakság, agy velő- vagy tü­dőgyulladás, fülfertőzés és erős hasmenés alakulhat ki. ■

Next

/
Thumbnails
Contents