Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-13 / 290. szám

4 KÖRKÉP 2014. DECEMBER 13., SZOMBAT KaráCSOnyváráS. Gyerekek báboztak gyerekeknek. A Pekari Bernadett által vezetett sióagárdi Fecske bábcsoport adott karácsonyi műsort pénteken délután a HÉT Egyesület rendezvényén. A szervezet vezetője, Kleics-Lezsák Klára elmondta, a programmal az a céljuk, hogy az ünnepek közeledtével kicsit összehozzák a családokat. A gyerekek A Némo kalandjai, Az égig érő fa és A Télapó házánál című bábjátékokat láthatták. ■ H. E. Tolna nem változtatna súlykorlát Bár értik egymást, egyetérteni nem tudnak HÍRSÁV Hamis utalványokkal fizetett a bajai nő szekszárd Hamis vásárlá­si utalványokkal fizetet vala­ki egy szekszárdi áruházban több alkalommal is. Decem­ber 11-én a biztonsági őr tet­ten érte S. Zs. 31 éves bajai la­kost. A nőt, aki beismerte tet­tét, a szekszárdi rendőrök elő­állították, és megalapozottan gyanúsítják készpénzt helyet­tesítő fizetési eszközzel való visszaélés bűntettével. ■ 1.1. Kevés volt a kötés a tőzsdén, de nőtt az ár tőzsde Minimális volt a ke­reskedés a Budapesti Érték­tőzsdén december első he­tében. Ugyanakkor a takar­mánykukorica ára a márci­usi lejáratra 41 ezer forintra emelkedett tonnánként, má­jusi jegyzésre 42 ezer forinton kereskedtek. A malmi búzáért márciusi jegyzésre 52 ezer fo­rintot adtak, a takarmánybú­zára és az árpára 45 ezret, a napraforgómag tonnájáért 103 500, míg a repcemagért 101 ezer forintot kínáltak. ■ M. 1. Számos beruházás valósult meg bátaapáti Közmeghallga­tást tartott az önkormányzat. A program Darabos Józsefné polgármester beszámolójával kezdődött: sorra vette a 2014- ben megvalósult fejlesztése­ket , majd arra tért ki, idén is nagy hangsúlyt fektettek az itt élők támogatására. Pozitív és negatív észrevételek egy­aránt érkeztek a napirendhez. Az eseményen Bertalan Csa­ba, az NRHT fióktelep-veze­tője, és Bagdy László, a TETT kommunikációs referense is tájékoztatót tartott. ■ V. B. Több téma is előkerült A Tolnai Kossuth utcáról, pontosabban az oda behajtó járművek súlykorlátjáról szólt a vita egy bogyiszlói gazdafórumon. Jelenleg a ti­zenöt tonnánál nehezebb ko­csi nem járhat ezen az utcán. Budavári Kata Szűk és kanyargós a tolnai Kos­suth utca, viszont ebből az irány­ból a legkönnyebb megközelíteni a faddi, gerjeni és tolnai gazdák­nak is a bogyiszlói kikötőt. Egyéb­ként kerülniük kell az M9-es felé. A tolnai Bogyiszló felé tartó uta­kon viszont, az itt lakók kérésé­re, súlykorlátozás van, 15 tonná­nál nehezebb járművel, nem le­het behajtani. Nem is járnak er­re teherautók, nyerges vontatók, járnak viszont traktorok, melyek súlyosabb terhet húznak a pót­kocsikon, utánfutókon betakarí­tás idején. Ezeket a járműveket nem lehet kitiltani, hiszen nem járhatnak az M9-en, más úton pedig nem jutnak el a kikötőig. A napokban a Gabona-27 Ter­melői Csoport és az érintett te­lepülések önkormányzatai által szervezett bogyiszlói gazdafó­rumon kiderült, a gazdálkodók nem bánnák, ha legalább időle­gesen, a betakarítás idejére vál­toztatna a közlekedésfelügyelet a súlykorláton a Kossuth, a Ga­ray utcában és az Al-Duna so­ron. Fenyvesi János, a faddi Du- nagro Szövetkezet elnöke szerint a legkedvezőbb számukra termé­szetesen az volna, ha egyáltalán nem lenne korlátozás. - De az is könnyebbséget jelentene, ha a 15- ről 22 tonnára emelnék. így leg­alább ifával be tudnánk hajtani. Ezek a járművek egyébként nem mennek gyorsabban, mint egy traktor - állítja az elnök. Fülöp János, Fadd polgármestere sze­rint a környékbeli szövetkezetek még rendelkeznek ezekkel a ma­iaknál kisebb, lassabb teherau­tókkal, melyek nem zavarnának több vizet a tolnai Kossuth utcá­ban, mint a traktorok. A telepü­szinte napra pontosan három évvel ezelőtt volt szó arról a tol­nai képviselő-testület ülésén, hogy korlátoznák a bogyiszlói kikötőbe irányuló, a tolnai Kos­suth utcát is érintő teherforgal­mat. Miután felújították a Tol­na és Bogyiszló közötti hidat, újra járhattak huszonkét tonna feletti teherautók is Bogyiszló felé. A járművek a keskeny és kanyargós tolnai Kossuth Lajos utcán is áthaladtak, ami bal­esetveszélyes volt és rontotta lésvezető ugyanakkor azt is el­mondta: megérti a környék lakói­nak aggályait. Appelshoffer Ágnestől, Tolna polgármesterétől megtudtuk, az érintett terület lakóövezet, a sú­lyos járművek közlekedése a vá­rosnak ezeken az utcáin nem­csak nagy zajjal járna, de az épü­letekben is kárt okozna. Azaz, nincs min változtatni, nem kí­vánják felülvizsgáltatni a súly- korlátozás jogosságát. - Úgy tu­dom, más környékbeli települé­seken is volt ilyen gond, és eze­ken a településeken is súlykorlá­tozást vezettek be az érintett uta­kon. Véleményem szerint komp­romisszumos megoldást jelent az, hogy a traktorok elszállíthat­az épületek állagát. A forga­lomkorlátozás elrendeléséhez szükség volt egy szakértői véle­mény elkészítésére is. Ez a kö­vetkező év, azaz 2012. nyarán készült el. Eszerint a vizsgált határtértékekben túllépés volt mérhető. Ez alapján a tolnai önkormányzat arra kérte a Tol­na Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségét, hogy a Kossuth utca forgalom- korlátozására irányuló eljárást folytassa le. ják a terményt a kikötőhöz a Kos­suth utcán keresztül - szögezi le a polgármester. Azt is hozzátet­te, megérti a gazdálkodók prob­lémáit. Tóth István, Bogyiszló polgár- mestere arról tájékoztatott: a fó­rumon felmerült, hogy részmeg­oldást jelentene a tolnai Kossuth és Garay utca teljesen simára aszfaltozása. Azt is elmondta, a megbeszélésen készült záró­nyilatkozat szerint a gazdálko­dók, akik között még kajdacsi is akad, kérvényezik a hatóságtól a súlykorlát felfüggesztését, vagy ha ez nem lehetséges 22 tonná­ra változtatását legalább a beta­karítás időszakában. Az is kiderült, az év jelen­tős hányadában járnának te­herautók a tolnai utakon. Né­meth József, az Aranykalász Termelő és Szolgáltató Szövet­kezet igazgatósági tagja arról beszélt, hogy aki tolnai az tud­ja, hogy a városhoz tartozó föl­dek egyharmada a Holt-Dunán túl terül el. Ezért nemcsak az aratás miatt kellene beenged­ni a súlyosabb járműveket, ha­nem azért is, mert ezekhez a földekhez nem lehet talicská­val hordani a műtrágyát és a vi­zet. Az is megoldás lenne sze­rinte, ha a súlykorlátozás este hat és reggel hat óra között len­ne érvényben. A Civil Adventen hangolódtak az ünnepre dombóvár A már hagyományos­nak nevezhető Civil Adventtel hangolódtak az ünnepekre a vá­ros civil szervezetei. A Művelő­dési Ház színháztermében tar­tott ünnepségen Tóth Gyula ci­vil tanácsnok köszöntötte a meg­jelenteket. Mint mondta, ad­vent világító gyertyái nemcsak egy-egy személyre utalnak, ha­nem közösségekre, így a civil társadalomra is, amely nem el­méleti színtér. Különösen igaz ez Dombóvárra - tette hozzá. A be­szédet követően fellépők váltot­ták egymást a színpadon. Legfi- atalabbként a dombóvári óvodá­sok adtak műsort, a legidősebb szavaló pedig Gáspár István volt. A közönség láthatta még Kovács Endréné, Molnár Gyuláné, Tóth Gábomé, Szivek Éva, Icha Krisz­tián fellépést, játszott a Városi Fúvós Zenekar és xilofonon ze­nélt Győrfi Gábor (Bigi Boy). A műsort Nagy Katalin éneke zár­ta, majd Bódogné Pethes Janka, a Civil Tanács elnöke az előtérbe a megjelenteket egy kis vendég­látásra. ■ H. E. Végéhez ért a laborprojekt Dombóváron dombóvár Az ünnepélyes zá­rórendezvénnyel pénteken vé­géhez ért a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolában megvalósuló laborberuházás. A 2012 októberében kezdődő pro­jekt során egy korszerű techno­lógiával felszerelt, a kor pedagó­giai igényeinek megfelelő fizi­kai, kémiai, biológiai és földraj­zi labort alakítottak ki az iskolá­ban. Itt nemcsak a helyi általá­nos és középiskolák tanulói, ha­nem tizenöt település intézmény diákjai és pedagógusai is igény­be veszik szeptember óta. A pro­jekt részeként a szaktanárok képzésen vettek részt, valamint 26 munkafüzetet és szaktaná­ri segédletet dolgoztak ki tantár­gyanként, évfolyamonként. A beruházást lehetővé tevő támogatást az önkormányzat „Együtt a jövődért” című pályá­zata nyerte el, a megvalósítás­ban konzorciumi partner volt a Klebelsberg Intézményfenntar­tó Központ - mondta el Kurucz Gábor, Dombóvár kapcsolati re­ferense. ■ H. E. Több, mint három éve kezdődött Kulcsrakész atomerőművet kérünk két blokkal a Roszatomtél aszódi Magyar tulajdonú erőmű épül, magyarok fogják üzemeltetni és karbantartani, de szükséges az orosz tapasztalat PAKS Kulcsrakész atomerőművet kérünk két blokkal a Roszatom vállalattól, amit 80 százalékban orosz hitel, 20 százalékban ha­zai forrás fog finanszírozni. Azt szeretnék, ha teljes felelősséggel, nagy biztonságú, nagy megbíz­hatóságú, olcsón villamos energi­át előállítani képes blokkok épül­nének Pakson, északra a mos­taniaktól - így összegezte Aszó­di Attila kormánybiztos a paksi atomerőmű új blokkjainak létesí­tésére vonatkozó szerződéseket. A paksi atomerőmű kapaci­tásának fenntartásáért felelős kormánybiztos kifejtette, három szerződést írtak alá több hónapos intenzív előkészítő munka után a héten. A legnagyobb volumenű a fővállalkozói, azaz IPC szerző­dés, ami a két blokk tervezésé­nek, építésének, üzembe helye­zésének részleteit rögzíti. A má­sodik szerződés azt rögzíti hogy húsz éven keresztül Oroszor­szágtól vásárolják az üzemanya­got a blokkok működtetéséhez, lehetőséget biztosít arra, hogy ha úgy kívánjuk a kiégett fűtőanya­got visszaszállítsák feldolgozás­ra Oroszországba. A harmadik dokumentum az üzemeltetés és karbantartás támogatásáról szól. - Magyar tulajdonú erőmű épül és magyarok fogják üzemeltetni és karbantartani, de támaszkod­ni szeretnének az orosz tapaszta­latokra, világította meg a lénye­gét Aszódi. ■ V. T. Aszódi Attila kormánybiztos: keményen tárgyaltunk Garantáltan fix áras szerződés A finanszírozásról azt mond­ta, hogy az év elején megkötött államközi szerződésben már rög­zítették ennek kereteit. Eszerint 10 milliárd eurós hitelkeretet biz­tosít Oroszország, ami a beruhá­zási összeg 80 százaléka. Ez a 20 százalékos hazai forrással együtt 12 és fél milliárd eurós ke­retet jelent. - Nagyon keményen tárgyaltunk annak érdekében, hogy garantáltan fix áras legyen a szerződés, és a teljes bekerülési költség az építési idő végéig ne tudjon e fölé menni - számolt be a kormánybiztos, aki szerintsem az oroszországi infláció, sem az uniós szankciók nem jelentenek kockázatokat. A tárgyalások alatt azt látták, az orosz fél telje­sen elkötelezett, hogy ez a projekt megvalósuljon. Az előkészületek telephelyvizsgálat folytatódnak, megkezdődik a tervezés, ezzel párhuzamosan módosítják az atomtörvény, hogy segítsék a munkát, lényeges változás, hogy a mostani hat hónapnál több ide­je legyen a hatóságnak az enge­délykérelem elbírálására. az ÚJ blokkokban a munkát szin­te kizárólag magyar személyzet végzi, kivéve egyes nagyberende­zések karbantartását, ahol kül­földi szakemberekre támaszkod­nak, de ez most is így van.

Next

/
Thumbnails
Contents