Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-11-02 / 42. szám
2014. NOVEMBER 2., VASÁRNAP SZTORI 5 Almasi Orsi, Novak Dóri es Nagy-Tütto Regi szerint egyenlők a nemek közti esélyek, hiszen egy edzés alapvetően nem az erők összeméréséről, sokkal inkább a technikai tudásról szól A „karatemamik” sze-. rint hétköznapjaik éppen ugyanolyanok, mint más anyukáké. Csak ők hetente többször esténként nem melegítőbe, hanem karateruhába bújnak. Kerekes Linda Emlékeznek még Lindára, a babettás, klumpából kilépő, törékeny, pici nőre, akitől a legkeményebb rosszfiúk is rettegtek? NagyAuttó' Regi imádta Lindát a képernyőn, 1991-ben döntött is: megtanul karatéz- ni. Ekkoriban toppant be először az edzőterembe - vagyis ahogy ők mondják, a dojóba - Almási Orsi és Novák Dóri is. De mi a közös bennük? Hát az, hogy mára boldog édesanyák lettek, és az edzéseken már mindhárman fekete övét kötnek a derekukra. Mozgásban a kismamák Regi az első gyermekével, Benőivel, hét hónaposán még edzőtáborban volt, második csemetéje, Berci születése előtt azonban abba kellett hagynia egy időre a karatét.- Én a nyolcadik hónapig jártam edzeni, persze csak azt csináltam, ami jól esett, és úgy ítéltem meg, hogy a babát sem bántja - mesélte az egyéves Juliska édesanyja, Orsi. - A szülés után volt egy kis pihenő, azt éreztem, a nap huszonnégy órájában a kislányom mellett a helyem, és a vele töltött, meghitt pillanatokat semmi sem pótolhatja. Tudtam, hogy a karate megvár. Dóri, miután megtudta, hogy első babáját várja, leállt ugyan a hasizomgyakorlatokkal, de azért teljesen nem hanyagolta a karatét.- Másodszorra ikerbabákkal voltam várandós, az aktív mozgást nem javasolta az orvos, így maradtak a nagyobb séták, és a 12. hét után olykor-olykor belefértek a nyugodtabb gyakorlatok is. Sosem felejtem el azoknak a kismamáknak az arcát, akik látták, amikor hatalmas pocakkal formagyakorlatozom a játszótéren. A várandósság végére komoly „elvonási tüneteim" voltak, nemegyszer egy komplett karateedzést is végigálmodtam - nevetett Dóri. Négy-öt évesen jó elkezdeni A három anyukának sikerült viszonylag hamar olyan ritmust kialakítania a picikkel, hogy újra be tudta iktatni a heti edzéseket. Sőt, Dóri 13 éves fia, Bálint 7 évesen kijelentette: ő bizony karatézni szeretne.- A gyerekeket négy-öt éves kortól érdemes levinni edzésre, ha van megfelelő gyerek- csoport, hiszen már kiskorban fejleszthető a figyelem, a fegyelem, a mozgáskoordináció, emellett a karate kitűnő eszköz a fölösleges energiák levezetésére is - sorolta Dóri. Ugyanezt gondolja Regi és Orsi is, akik bár erőltetni sosem .fogják, örülnének, ha csemetéik is karatéznának.- Berci még kicsi ahhoz, hogy megértse, miért veszek fehér karateruhát, Bendi viszont már látott edzésen. Mondta is, hogy Nem a nagy pofonokon van a hangsúly, hanem a minél hatékonyabb védő és támadó technikákon DÓRI, REGI és Orsi a Karate-Do International szervezetében a goju-ryu gyakorlói, amely stílusban nem a nagy pofonokon van a hangsúly, hanem a minél hatékonyabb védő és támadó technikákon. A karate nem sport, hanem egy olyan mozgásművészet, ahol igazán fontos a mozdulatok pontos, helyes végrehajtása. Ahogyan a karatés anyukák fogalmaztak, ugyan a befektetett munka lassan érik be, de a karate „mellékhatása” az is, hogy a sok gyakorlás közben az ember megtanulja lassan megvédeni magát egy esetleges támadással szemben.- A karate nem az egymással való versenyzésről szól, itt minden edzésen magunkat győzzük le, és az eredményeinket a korábban elért eredményeinkhez mérjük. Ahogy haladunk előre a vizsgákkal, folyamatos visszaigazolást kapunk a saját fejlődésünkről, esetleges hibáinkról, gyenge pontjainkról, amelyeket aztán újra és újra igyekszünk kijavítani. A karate tehát egy örök tanulási folyamat, amivel soha nem vagyunk teljesen kész - magyarázta Regi. akkor ő inkább a papával megy focizni - mosolygott Regi. Egyenlő esélyek És akkor felvetődik a kérdés: milyen esélyei vannak a nőknek a dojóban? Mindhármuk szerint éppen annyi, mint a férfiaknak. Lehet, hogy talán egy kicsit finomabban bánnak velük, de néhány hölgy ezt nem is igényli, sőt, ki is kéri magának. Mint mondták, egy edzésen alapvetően nem az erők összeméréséről, hanem a technikai tudásról van szó, így közel azonos rangú lány és fiú között nem lehet nagy különbség. A sorozatokban játszó sztárok esetében nem ritka, hogy a forgatások során életre szóló barátságok köttetnek. Rékasi Károly és Seprenyi László azonban kizárólag munkakapcsolatot ápolnak. De Rékasi inkább befelé forduló, visszahúzódó típus, még azoknak is nehezen nyílik meg, akikkel már hosszú évek óta kollégák. „Lacival szívesen dolgozom együtt, jól kiegészítjük egymást Bartha Zsolt és Bartha Krisztián szerepében - állította Károly. - Ő fiatal, főleg hozzám képest, elő is fordul néha, hogy forgatás közben I segítő szándékkal felhívom a figyelmét olyan dolgokra, amelyekkel gazdagíthatná a karakterét. Bőven van gyakorlatom a kisebb testvérrel: a húgom négy évvel fiatalabb nálam, de Erikával lélekben egy percre sem szakadtunk el egymástól. SEPRENYI László valóban feleannyi idős, mint Károly, de szinte már az első találkozásuk alkalmával megtalálták a közös hangot. Érthető, hiszen az ifjú színész mindig is jobban kijött a nála idősebbekkel. „BÁTY híján nekem sokáig az édesapám szolgált férfimintaként - árulta el Laci. - Timivel, a nővéremmel nyolc év köztünk a korkülönbség, de pici korom- [ tói a bizalmasom, és mindig mindenben segít, ahogy édesanyámhoz is mindig fordulhatok. Károly abban hasonlít a nővéremre, hogy ő is készségesen ad nekem tanácsot, ha épp szükség van rá. Én ezt nagyon szívesen veszem, hiszen azért teszi, hogy jobb legyek az adott jelenetben.” ■ Serpenyi és Rékasi, a „testvérek” Edzésben a fekete öves szuperanyák mozgásművészet „A karate egy örök tanulási folyamat, amivel soha nem vagyunk kész” Seprenyi László és Rékasi Károly: nem barát a testvérpár Szeretteink emlékezete MARCELLA húgom belezokogott a rados virág telefonba: nem tudta, hogy ennyire nehéz lesz. Október 5-e volt, Tamás apa halálának első évfordulója. Elszorult a szívem. Együtt mentünk ki a Fiumei sírkertbe, a szóróparcellához, ahol emléket állítottunk neki. Neki és anyámnak, akinek Tamás apa az imádott második férje volt. ANYÁNK TIZENHAT éve halt meg. Még egészségesen gyakran hangoztatta: nem akar sírhelyet, őt a halála után hamvasszák el. A betegágyán, már legyengülve kérte, hamvait a Tátrában, a kedvenc kirándulóhelyén szórjuk szét. A BÚCSÚZTATÓ után Tamás apa nehéz szívvel vitte haza az urnát, de sehogy sem tudta rászánni magát, hogy megváljon tőle. Tizenöt évig őrizgette a lakásában. Sokan biztos furcsállják, ha a szeretett halottja urnáját valaki otthon tartja a polcon. Marcella húgom ki is volt akadva miatta - ahányszor csak Tamás apánál jártunk, a vasárnapi, a karácsonyi, húsvéti családi összejöveteleken igyekezett nem arrafelé nézni. Megértettem őt, de Tamás apát is, aki e hosszú esztendőkön át, a sok magányos, álmatlan éjszakán tekintetét az urnára szegezve beszélgetett anyámmal. ÁLLANDÓAN DÍSZÍTGETTE a halotti edényt. Először csak egy fehér, hímzett kendő került rá, arra csipketerítő, majd elé egy apró Szűzanya-szobor. Aztán anyám kedvenc szentképe, a kisded felett imádkozó fiatal Mária, amint lágyan összeilleszti a két tenyerét. Részlet Botticelli egyik festményéből. Emlékszem, anyám is így állt elbújva egy oszlop mögött, könnyes szemmel figyelve minket, a lányait - utánunk osont a templomba, ahová nagyanyánkkal mentünk. Kicsik voltunk még. A mexikóiak szoktak halotti oltárt emelni az otthonaikban, de Tamás apa nem valamiféle ősi hiedelem jegyében tett így. Egyszerűen hiányzott neki a felesége, mérhetetlenül. Végül megtoldotta végső akaratát a magáéval: az ő hamvait anyánkéval együtt szórjuk szét. Azzal az emberrel akart lenni az örökkévalóságban, akit a legjobban szeretett. ódzkodtam az ötlettől, én „rendes” sírhelyet akartam nekik valamelyik urnatemetőben. Amit látogathatunk. Kornél nagybátyánkat, anyám testvérét, a papembert idézgettem, aki azt mondta erre az utolsó kívánságra: hóbortokat nem muszáj teljesíteni. De a család nem hallgatott rám. Anyánk és Tamás apa ezt kérték, a Tátrába vágytak, legyen hát az ő akaratuk szerint. AZTÁN MARCELLA jött a hírrel: a szóróparcellánál vannak márványtáblák, rajtuk a halottak nevével, csináltathatunk mi is vésést. Meg is rendeltük a munkát a Fiumei úti sírkert irodájában, és nem sajnáltuk rá a pénzt. Szeretem azt a gondolatot a zsidó vallásból, miszerint a halottakért tenni valamit a legnagyobb jó cselekedet. Mert ők azt már nem tudják viszonozni. SZEPTEMBER ELEJÉN lett kész a vésés, kimentünk a húgommal megnézni. Aztán ismét meglátogattuk Tamás apát a halála évfordulóján. MA ÚJRA megyünk. Há kisüt a nap, a vörös márványon felragyognak az arannyal befuttatott vésetek. Mi pedig megsimogatjuk kedves szeretteink nevét. Berakjuk a virágainkat a tábla melletti, vízzel töltött kőtálba, a kovácsoltvas rácsok közé, és letelepszünk az egyik padrai Hallgatjuk az élet neszeit: a látogatók talpa alatt ropogó avart, a madarak lármáját, amint fel-felröppen- ve összesúrlódnak a szárnytol- laik, a fákon maradt leveleket, ahogy meg-megzörrenti őket a szél. HALKAN BESZÉLGETÜNK anyánkról és Tamás apáról, és sok minden másról, ami velünk történik. emlékezünk rájuk, és mesélünk nekik. Olyan lesz, mintha velük lennénk. a
