Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-28 / 251. szám
5 2014. OKTÓBER 28., KEDD KÜLFÖLD - GAZDASÁG Másfélszer több török turista érkezik Magyarországra Fej-fej mellett Ukrajnában választások Nagy versenyben Porosenko és Jacenyuk pártja dinamikusan nő a török turisták száma Magyarországon, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számában a 2004-es értékhez képest a 2013-as számok 151,6 százalékos növekedést mutatnak: több mint 56 ezer vendég töltött el 120 ezer 279 vendég- éjszakát - közölte a Magyar Turizmus Zrt. piacfejlesztési menedzsere az MTI érdeklődésére abból az alkalomból, hogy a közmédia szerdán török tematikus napot tart. Czunyi Tímea hozzátette: ez az arány a szállodákban eltöltött vendégéjszakáknál is hasonlóan alakult, itt 150,4 százalékos növekedés tapasztalható. A felmérés szerint az utazók 43,6 százaléka a 25-34 éves korosztályból kerül ki. Az 50-64 év közöttiek aránya 15,8 százalék, a 15-24 év közöttieké 14,5 százalék. Az utazók 16,6 százaléka augusztusban kelt útra 2012-ben. ■ Total-baleset: nem a hókotró sofőrje felel a balesetért? Rács mögött a hókotró vezetője A vnukovói repülőtér ügyeletes diszpécsere kétszer is engedélyt adott a hókotró vezetőjének, hogy áthaladjon az egyik felszálló pályán. Ez derül ki a LifeNews orosz tévécsatorna által tegnap közzétett hang- felvételből. Mint megírtuk: október 21-én a francia olajóriás, a Total elnök-vezérigazgatóját szállító repülőgép a sűrű ködben felszállás közben nekiütközött egy hókotrónak, a gépen négyen életüket vesztették. A hókotró sofőrjét azzal gyanúsítják, hogy ittasan dolgozott, ezt ő többször is cáfolta. ■ MW Petro Porosenko államfő a választási plakátjai előtt. Vasárnap végleg lezárult egy korszak Ukrajna életében Ukrajna vasárnap egyértelműen Európára szavazott. Moszkva aggódik, hogy nacionalista erők jutnak a kijevi parlamentbe. Mediaworks-összeállítás Lapzártánkkor még tartott a vasárnapi parlamenti választásokon leadott szavazatok össze- számlálása, de két dolog már biztos volt. Egy: Ukrajnában győztek az Európa-pártiak és ellenzéki erők sem szorultak ki a parlamentből. Kettő: az egyéni listákról bekerülők száma 225 helyett egyelőre 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a háborús kelet-ukrajnai térségben nem tudták megtartani a voksolást. A 450 fős parlamentbe párlistáról 225 képviselő jut be, itt igencsak kiélezett volt a verseny. Tegnap reggel a Petro Porosenko mögött álló Blokk még 3 százalékkal vezetett a volt kormányfő, Arszenyij Jacenyuk Népi Frontja előtt, délután viszont Jacenyuk hajszállal vezetett, igaz, ez reggelre ismét megváltozhatott. A lényeg persze az, hogy a Porosenko-Jacenyuk-tengely diadala egyértelműen bebizonyította, hogy Ukrajna azon része, ahol szavaztak, Európát és nem mellesleg az Egyesült Államokat, valamint anyagi-politikai támaszukat választotta. A szavazatok 50 százalékának összeszámlálásakor biztos parlamenti pártként a volt államfő, Viktor Janukovics hívei által alapított Ellenzéki Blokk, míg az öt százalékos bejutási küszöböt átlépte egy nacionalista erő, a Radikális Párt is. Utóbbival kapcsolatban Moszkva, amely még vasárnap előtt jelezte, hogy elismeri a voksolás eredményét, azonnal reagált. A Kreml szerint nem megnyugtató, hogy a szélsőséges nacionalista erők előretörnek, mert gátolhatják a békés rendezés folyamatát a keleti megyékben. Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes úgy látja, hogy a jelenlegi kijevi hatalom semmit nem tett azért, hogy a Arszenyij Jacenyuk két ország közötti kapcsolatokon javítsa, s ez bátorította a nyíltan Moszkva-ellenes pártokat. Szergej Lavrov külügyminiszter ugyanakkor közölte: biztos benne, hogy az új parlamentben Moszkva megbízható tárgyalópartenerre talál. A magyarság megmaradása Kárpátalján közös ügyünk, és ezt remélhetőleg Brenzovics László kijevi parlamenti képviselőként is segíteni tudja - mondta tegnap Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Porosenko párlistáján a 62. helyet kapta. Brenzovics tegnap közölte: nem adják fel követelésüket a magyar többségű választási körzettel kapcsolatban. arszenyij jacenyuk volt miniszterelnök lett a meglepetés ember. Pártja, a Népi Front remekül szerepelt vasárnap. Ezt elemzők egyértelműen annak tulajdonítják, hogy a választók nem akartak, teljhatalmat adni Petro Porosenko kezébe. Jacenyuk robbantotta ki néhány hónapja a kormányválságot, szétesett a koalíció, ő lemondott. Állítólag mindent megbeszélt az államfővel, de ezt cáfolták. Lapvélemények SÜDDEUTSCHE ZEITUNG: PetW Porosenko elnök pozíciója ugyan nem erősödött, de meg tud barátkozni az eredménnyel. A radikális pártok és a régi rendszer erői gyengék, az 5 százalékos bejutási küszöböt az első adatok szerint átlépő, antiszemitaként elkönyvelt Szabadság Pártot pedig csak a Maj- dan-tüntetésekben játszott szerepéért jutalmazták. le MONDE: Az elnök, akinek a volt államfő, Viktor Janukovics pártjából átálltakra támaszkodva kellett kormányoznia, mostantól szilárd többségre számíthat a parlamentben. libération: a békepártiak és a háborúpártiak között megosztott Európa-barát parlament nagy kérdésre az lesz, képes-e megoldást találni a keleti helyzetre. A katonák morgolódása, a lakhelyét elhagyó 800 ezer ember dühe és a családok fájdalma erősíti a revansista vagy populista áramlatokat. le figaró: a Nyugat-barát tábor látványos győzelme a Kreml nemtetszését válthatja ki, miután az orosz hatalom elvesztheti az ukrán parlamentre eddig gyakorolt befolyását. Pravda (Pozsony): A választások nem tudják egyesíteni a megosztott országot. Reálbér: több mint 2 százalékkal nő az idén 2,8 százalékos átlagos béremelés várható Magyarországon, a bérek reálértéke pedig átlagosan több mint 2 százalékkal nő - írja a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó . cég. Idén a cégek 15 százaléka fagyasztotta be a béreket a tavalyi 22 százalékkal szemben. Főleg a pénzügyi ágazatban tevékenykedő cégekre volt jellemző, hogy nem emelték munkavállalóik bérét, ennek ellenére még mindig a pénzügyi cégek fizetnek a legjobban Magyarországon. ■ MW Brazília: bizakodó a régi-új elnök szűk többséggel újraválasztották Brazíliában a hivatalban lévő elnököt, Dilma Rousseffet a vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás második fordulójában. A választási bizottság a voksok 99,66 százalékának összeszámlá- lása alapján közölte, hogy Rousseff a Szavazatok 51,6, kihívója, Aécio Neves pedig a szavazatok 48,4 százalékát gyűjtötte össze. A szombaton nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások 4-6 százalékos előnyt mutattak Dilma Rousseffnek szociáldemokrata kihívójával szemben. Neves a választói előtt tartott beszédében elismerte vereségét. ■ MTI Átigazolt a Sony kreatív igazgatója a japán SoftBank telekommunikációs vállalathoz ment át a Sony vállalat Xpe- ria okostelefon-családjának fejlesztéséért felelős kreatív igazgató, Kurozumi Kicsiró - írta a Financial Times. Kurozumi szeptemberben hagyta ott a Sonyt, és a SoftBank mostani bejelentése szerint előző munkaköréhez hasonló pozíciót tölt be náluk, azaz okostelefonok fejlesztésén dolgozik. A Sony tájékoztatása szerint Kurozumi Kicsiró személyes döntése volt a távozás, nem kapcsolódik ahhoz, hogy a Sony felülvizsgálja vállalati stratégiáját a mobileszközök piacán. ■ MTI Mistral: nem esett kútba a milliárdos francia üzlet Átlagosan majdnem 7 millió forint lakáshitelre BIZTONSÁG A hiteligények alapján jelentősen megnőtt a vásárlások száma - Jó befektetésnek tartják hajó Napokon belül, mégis leszállítja a francia DCNS cég Oroszországnak az első Mistral típusú helikopterhordozó hadihajót - közölte tegnap a cég. Az orosz kormány 2011 júniusában rendelt két Mistralt, 1,2 milliárd euróért. A Moszkva ellen hozott szankciók miatt Párizs nyáron bejelentette, hogy nem szállítja le a hajókat. A Kreml válasza ez volt: pert indít szerződésszegés miatt és hozzákezd saját fejlesztésű hajók gyártásához, amelyek a franciánál jobbak lesznek. A tárgyalások nem szakadtak meg, így az eredeti határidőt tartva átadják a Vlagyivosztok névre keresztelt hajót. ■ MW A lakásvásárlások jelentős felfutását érzékelte a hozzá beérkező hiteligények alapján a K&H Csoport. Szeptemberi adataik alapján minden ötödik folyósított lakáshitelt a K&H-nál vették fel a lakosok. Budapest mellett Kecskeméten, Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron folyósították a fiókok a legtöbb hitelt, amelynek átlagos értéke 6,8 millió forint volt. „Az, hogy minden ötödik lakáshitelt a K&H-nál vették fel az ügyfelek, jól mutatja egyrészt a lakosság bank iránti bizalmát, valamint azt is, hogy a gazdasági válság óta, ha a korábbinál óvatosabban is, de újra inkább vesznek fel hitelt az ügyfelek, mert törlesztését biztosítottnak látják hosszútávon is” - mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. Az ingatlanpiaci szakértők szerint is idén a legerősebb évet zárhatja a piac a válság kirobbanása óta. Nyár óta növekszik a kereslet az ingatlanok iránt, amelyek ára egyelőre továbbra is alacsony. A Duna House augusztusi adatai szerint vidéken 122 ezer forintos négyzetméterenkénti áron vásároltak panellakásokat Nyugat- és Kelet-Ma- gyarországon, míg Pesten 180 ezer forint volt az átlag. A téglaépítésű lakásokért 144 ezer forintot adtak a keleti országrészben, nyugaton ennél drágábban, 164 ezerért lehetett venni egy négyzetmétert. A fővárosban viszont a téglalakások is sokkal drágábbak: a pesti kerületekben 232, a belvárosban 311, a budai részen pedig 340 ezer forintos négyzetméterenkénti áron cseréltek gazdát a lakások. A fővárosban a többség befektetési céllal vásárolt ingatlant, aminek nagysága jellemzően 60-80 négyzetméter közötti, míg vidéken a vevők kétharmadát az első lakást vásárlók tették ki. Ők inkább 40- 60 négyzetméter közötti ingatlant kerestek. ■ Szeptemberben nőtt a bizalom, több lakáshitelt vettek fel