Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-28 / 251. szám

2014. OKTOBER 28., KEDD KOZELET 50 százalékkal emelik négy év alatt a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tűzoltóknál, rendőröknél, katonáknál, s 2016-tól a köztisztviselők­nél is bevezetik az életpályamodellt. Jövő júliustól a honvédség teljes állományának átlagosan 30 százalékkal növelik az illetményét, majd évente további 5-5 százalékkal emelik a juttatást. HÍRSÁV Laphír most nem lesz Békemenet külön kérte a Fidesz vezető­sége a Békemenet szervezőit, hogy most az intemetadós tüntetésre válaszként ter­vezett kormány melletti de­monstrációt ne tartsák meg - értesült a hvg.hu két forrás­ból is. Egy kormánypárti po­litikus szerint a Békemenet szervezői belátóak voltak a kéréssel szemben. ■ Rábólintottak a költségvetés tervére A KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS (KT) közölte: nincsenek olyan alapvető ellenvetései, ame­lyek indokolnák a 2015-ös költségvetés tervezetével kapcsolatban az egyet nem értés jelzését. A netadóval kapcsolatban sem fogalmaz­tak meg aggályokat, bár erre lenne lehetőség. Egy 2011-es törvény szerint a KT „vé­leményt nyilváníthat a (...) közpénzek felhasználásával kapcsolatos kérdésről”. ■ Budapesten az Emirates első Airbus járata MEGÉRKEZETT BUDAPESTRE a dubaji Emirates légitár­saság első járata, amelyet a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntöttek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az emirátusok- beli légitársaság mától na­ponta közlekedik Budapest és Dubaj között egy Airbus A330-200-as géppel (276 utast tud szállítani). Thierry Antinori kereskedelmi ve­zérhelyettes hangsúlyozta, a magyar piacon jelenleg a leggyorsabb és a legkényel­mesebb ajánlatot adják a kelet felé utazóknak. ■ Fellendítheti a turizmust is Bérfejlesztést sürgetnek életpályamodell FDSZ: a mai fizetésekkel nincs minőségi felsőoktatás Intemetadó: ma újabb tiltakozó megmozdulás vártiató Pesten Életpályamodellt sürget az FDSZ a felsőoktatási dol­gozóknak. Az államtitkár szerint az intézmények gaz­dálkodásától is függ, milyen jövedelmet tudnak nyújtani az oktatóiknak. Éber Sándor „Röhej, hogy a magyar felsőokta­tásban időnként valaki phd-foko- zattal tanársegéd, vagy nagydok­tori fokozattal tanársegéd, ad­junktus legyen, mert nincs pénz az előléptetésükre” - nyilatkozta lapunknak a Felsőoktatási Dol­gozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke. Tőrös Szilárd kiemelte, az oktatók és kutatók 2008 óta egyetlen egy fillér béremelést sem kaptak. Jelenleg 46 ezer em­bernek az átlagos garantált havi nettó jövedelme 162 ezer forint. „Ez elképesztő, így nem lehet mi­nőségi felsőoktatásról beszélni”. A FELSŐOKTATÁSI KERÉKASZTA­LON, ahol bemutatták a kormány­zat új stratégiájának tervezetét, Tőrös az egyetemi oktatók anyagi és erkölcsi megbecsülését hang­súlyozva átfogó bérfejlesztést és életpályamodellt sürgetett. Az FDSZ anno azért szavazta meg a stratégiát, mert az előző állam­titkártól személyes garanciát kaptak az életpályamodell beve­zetésére. A jelenlegi tervezetben nincs szó erről. Tőrös kérdésünkre azt mond­ta, az oktatóknál nem lehet egy­értelműen megfogalmazni, mek­kora béremelés lenne szükséges. Ez komplexebb dolog; el szeret­nék különíteni a hivatásszerűen dolgozó oktatókat és azokat, akik 2-3 másik állás mellett valame­lyik intézménynél külsőznek. AZ NGM ADATAI SZERINT nagyon kevés a felsőoktatásban a rész­foglalkoztatottak aránya. Tőrös úgy véli, szükséges lenne egy olyan típusú önkorlátozás, mely szerint aki néhány órát tanít, azt ne főállásban tegye, teljes fizetéssel. Az FDSZ visszatér­ne arra a kiindulópontra, mely szerint a professzor I. kategóri­ában a fizetés a helyettes állam Az is fontos, milyen munkaerőpiaci értéke van az egyetemi oktatónak Tőrös Szilárd: Lépni kell! Palkkovics: Mérni a teljesítményt! Inkább elmennek a versenyszférába BALÁZS ERVIN AKADÉMIKUS, ö Magyar Felsőoktatási Akkredi- tációs Bizottság (MAB) elnöke nemrég fontosnak nevezte a fel­sőoktatási életpályamodell ki­dolgozását, az oktatói utánpót­lás biztosítását, hiszen a közép­generáció alig képviselteti ma­gát az egyetemeken. Felhívta a figyelmet, míg Csehországban 3000 euró egy egyetemi tanár fizetése, ez a bécsinek a 60 szá­zaléka, Magyarországon 1100 eurót kapnak, így nem csoda, ha inkább elmennek külföldre vagy a versenyszférába. titkári bérrel lenne egyenértékű (ez az illetmény jelenleg mint- | egy bruttó 748 ezer forint). Más megoldásként a közneveléshez hasonlóan a minimálbérhez köt­nék az oktatói béreket. „Egyesek ettől óva intenek, de szerintem a felsőoktatásban nem lehet azt megcsinálni, hogy nem ismerik el a korábbi teljesítményeket és mindenkit visszaállítanak a rajt­vonalra, egyetemi tanárból nem csinálhatnak tanársegédet" - hangoztatta Tőrös. „A FELSŐOKTATÁSBAN DOLGO­ZÓK ki tudják számítani, hogy mi alapján éri meg nekik dolgozni”- nyilatkozta lapunknak a fel­sőoktatásért felelős államtitkár. Palkovics László elmondta, az oktatók jövedelmének több ele­me van, az életpálya azt jelenti, hogy ismerik jövedelmük alaku­lását. Az egyik ilyen elem a tel­jesítmény, amelyet mérni kell, a különböző szintekhez (doktoran- dusz, tanársegéd, egyetemi ta­nár) különböző teljesítményeket kell rendelni a megfelelő jövede­lemmel társítva. Elmondta, a tel­jesítmény mérésének már most [ is sokfajta módja van, köztük van például a hallgatók véleménye is. Évente lehetne ellenőrizni, hogy egy adott oktatói profilhoz ké­pest hol állnak, milyen célokat lehetne/kellene eléjük kitűzni. Az államtitkár szerint azt, hogy mihez kötik a jövedelmi kategó- . riákat (akár a minimálbérhez, akár az államtitkári fizetéshez) még tisztázni kell. Azt is fontos­nak tartja, hogy munkaerőpiaci szempontból milyen értéke van egy egyetemi oktatónak. Az államtitkár hangsúlyozta, az egyetemeken a különböző projektek, kutatások, szolgálta­tások miatt a bér és a jövedelem különbözik (nem fedik egymást). AZ MENEDZSMENT-PROBLÉMA, ho­gyan lehet ezt az intézményen belül kiegyenlítem. Utalt rá, a gazdálkodási szabadsággal | működő intézmények között is nagy különbségek vannak, ha­sonlóan a cégekhez, saját bevé­teleket generálhatnak, ezért az életpályamodell máshogy néz­het ki mint a köznevelésben. mivel a kormányzat nem vonta vissza az intemetadós terveze­tét, ma estére újabb nagy tiltako­zó megmozdulára lehet számíta­ni Pesten a József nádor téren. varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter a T. Házban kijelentette: támogathatónak tartja a fideszes felvetést, hogy 700 forintban maximalizálják az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adó felső mértékét. Abban továbbra sincs változás, hogy ez a típusú adó nem az elő­fizetőket, hanem a szolgáltatókat terheli, amelyek közül a négy legnagyobb 2013-ban 70-75 mil­liárd forint nyereséget ért el. Benyújtották a módosítót: ma­gánszemélyeknél 700, cégeknél 5 ezer forint lesz az adó határa: Rogán Antal közölte: ebből a kis­településeket támogatnák. A Fidesz nyitott minden vitá­ra, a vandalizmus és az erőszak azonban semmilyen vitának nem lehet elrendezési módja - kommentálta Kocsis Máté fide­szes kommunikációs igazgató a vasárnapi tüntetést. A székház kára tízmilliós nagyságrendű. A Fidesz visszautasítja a vitás kér­dések ilyen elrendezési módját, és erre kéri azokat a háttérben lévő politikai szervezeteket is. Úgy tudja: a főszervező Gulyás Balázs - a Százezren az internet- adó ellen Facebook-oldal alapító­ja - a mai napig egy józsefvárosi önkormányzati intézmény fb tagja MSZP-s delegáltként. andré GOODFRiEND amerikai ideiglenes ügyvivőnek a tünteté­sen való részvételéről úgy fogal­mazott: „szíve joga jámi-kelni a városban”, bár „diplomataként meglepő volt a jelenléte”. Ismert Goodfriend válasza, magán­emberként volt jelen, ahogy több más tüntetésen is részt vett már. lázár János ások kritikára így ironizált a T. Házban: meg­tiszteltetésnek érzi, hogy ellene tüntettek, legalább „figyelnek arra, amit az ember csinál”. az mszp és a többi ellenzéki párt is továbbra is elveti az inter­netadó bevezetését. A JOBBIK ötpárti egyeztetést is kezdeményez az ügyben. ■ Éles szócsata a parlamentben is a korrupciós botrányról TRANSPARENCY INTERNATIONAL A nemzetközi szervezet szerint nem jól reagált a magyar kormány az amerikai kitiltásra A Transparency Internatio­nal (TI) Magyarország szerint a magyar kormánynak és az ügyészségnek haladéktalanul ki kell vizsgálnia az Egyesült Államok részéről megfogal­mazott korrupciós vádakat. AZ ÁTLÁTHATÓSÁG ÉRDEKÉBEN fellépő nemzetközi szervezet az állítja, Magyarország szerint sem a magyar kormány, sem az ügyészség nem reagált megfelelő módon az amerikai korrupciós vádakra, amelyek alapján meg­tiltották hat magyar állampol­gár, köztük állami-kormányzati tisztségviselők beutazását az USA-ba. Idézik Orbán Viktort, aki szerint „miután Magyar- ország jogállam, bizonyíték nél­kül nem lehet eljárást indítani”, a kormány ezért nem tud mit kezdeni Washington jelzéseivel, amelyekben a kormányfő szerint „lényegében egy vádról van szó”. Emlékeztetnek: a magyar bünte­tőeljárási törvény szerint a nyo­mozást már a bűncselekményre vonatkozó puszta gyanú alapján meg kell indítani, és magának az eljárásnak a feladata, hogy kide­rítse, vannak-e bizonyítékok. A ti jogállami normákkal el­lentétesnek tartja, hogy a korrup­ció gyanúja miatt az ÚSA-ból ki­tiltott magyar kormánytisztvise­lők (politikusok a Fidesz szerint nem érintettek - Szerk.) ügyében a kormány a felelősség eltus- solásával van elfoglalva. Friss, Berlinben közzétett nemzetközi felmérésében az áll, a magyar hatóságok nemcsak a külföldön korrupcióba keveredő magyar befektetőket nem üldözik elég hatékonyan (Mol/INA-ügy), de a hazai korrupcióval szemben is tehetetlenek. Budapest továbbra sem fogadott el olyan törvényt, amely a korrupciót bejelentő pol­gárokat ténylegesen védi - írják. parlament: A NAV 2013 de­cembere óta büntetőeljárást foly­tat az élelmiszeriparban érintett, bűnszervezetben elkövetett bűn- cselekmények miatt. Az elköve­tők évek óta működtettek egy 12 hazai gazdasági társaságból álló bűnszervezetet. Élelmiszere­ket hoztak külföldről, a kár több mint kétmilliárd forint - mondta Varga Mihály gazdasági minisz­ter. Azonosították a bűnbanda vezetőjét, nyolcán vizsgálati fog­ságban ülnek, négyen előzetes­ben. A NAV 800 millió forint ér­tékű vagyonlefoglalást rendelt el. mszp Ha a NAV elnöke nem tisztázza magát, akkor az egész adóhatóság illegitim lesz - ve­tette fel az MSZP-s Lukács Zoltán. Bűnözőknek nem fi­zetünk adót - idézte fel a kép­viselő a hétfői netadó elleni tüntetés egyik transzparensét. A MINISZTERELNÖKSÉGET VEZE­TŐ Lázár János azt válaszolta: a bűnözők azok, akik nem fizet­nek adót. Szerinte lehet, hogy a NAV-elnök azért nem válaszolt Lázár János: A bűnöző nem fizet az RTL Klub kérdésére a schwe- chati repülőtéren, mert nem érintett. A magyar kormány jogsegélyt kér Washingtontól, hogy tisztázzák a kitiltási ügyet- jelentette be. Arra azonban jó szövetségesként nincs lehető­sége az amerikai kormánynak szerinte, hogy állít valamit, és a bizonyítékot nem tárja a ma­gyar nyilvánosság elé (pedig valójában az amerikai törvény épp ezt mondja ki). polt Péter A legfőbb ügyész tegnap közleményt adott ki: ez a megkeresés nem azonos a bűnügyi jogsegély egyezmény szerinti jogsegély-kérelemmel. De a magyar legfőbb ügyész az érintett üggyel kapcsolatos min­den olyan adat átadását kérte az Egyesült Államoktól, amelyet a jogszabályok lehetővé tesznek. Sokkal okosabbak egyelőre nem lettünk az ügyben. ■ Sz. M.

Next

/
Thumbnails
Contents