Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-10-19 / 40. szám
2014. OKTÓBER 19., VASÁRNAP SZTORI 5 Titkokat rejt a nagy, ismeretlen kékség mélytengeri meglepetések Az óceánok mélyéből sok rejtély megfejtése vár még a tudósokra A felső bizarr lényt a Perzsa-tengeren, az alsó kígyókarú élőlényt Szingapúrnál fotózták Ezt a csőrös cetfélét Ausztráiában vetette partra a víz Egyre-másra sodor a partra a tenger a tudomány számára alig ismert élőlényeket, amely jól jelzi: ma is bőven akad még felfedeznivaló. Mára az emberiség kiválóan ismeri a földfelszínt, részletes ismeretekkel bír a világűrről, ám a tenger mélye ma is döbbenetes titkokat rejt. Braunmüller Lajos Egy nagyon ritkán előforduló, az ideje java részét irdatlan mélységekben töltő csőrös cetféle tetemét vetette partra a víz kedden Ausztráliában. A Syd- ney-től 150 kilométerre északra, Redhead strandján talált állatot tudományos vizsgálatnak vetik alá. Szakértők szerint a szárazföldön élettelenül talált, M a bálna és a delfin keveréké- “ £ re emlékeztető tengeri emlős | betegség vagy baleset miatt J pusztulhatott el és sodródhatott partra. A csőrös cetek felbukkanása azért is kelt tudományos szenzációt, és a kutatók számára különleges lehetőséget, mert a legritkább esetben kerülnek szem elé, a felszínre inkább csak levegőért jönnek fel, hiszen tüdővel rendelkező emlősállatok. Ehhez képest kitűnő úszók, egy nemrég publikált tanulmány szerint egy példányuk csaknem három kilométeres mélységig merült le, egy más példány pedig 137 és fél percen át tartózkodott víz alatt. Mindkét adat rekordnak számít az emlősök körében. Egy héttel korábban, szintén Ausztráliában sodort partra a tenger egy másik ritka fajt, a törpe simabálnát, amely a legkisebb és legkevésbé ismert bálna. Rendkívül ritkán látható a tengereken, ezért a tudomány mindeddig adós maradt azzal, hogy megbecsülje a törpebálna népességét. A kutatók hozzáteszik: valószínűleg gyakoribb annál, mint amire a kevés megfigyelésből következtetni lehet. Ritka felbukkanásának oka inkább rejtőzködő életmódja lehet. Még ezeknél is bizarrabb és megdöbbentőbb szörnyet sodort partra a tenger Szingapúr partjainál. A több kilogrammot nyomó, meghökkentő lény mozgását egy a tengerparton sétáló férfi a telefonjával videóra is vette. Az interneten azóta széles körben terjedő videofelvételt százezrek nézték meg néhány nap alatt. A felvételen látható lény számos karjával mozog, leginkább egy csokorra való kígyó tekergőzésére emlékeztet. A hihetetlen, szinte földönkívülinek ható teremtményt végül szakértők azonosították. Ezek szerint az állat a kígyó- karúak (Ophiuroidea) egyik csoportjához tartozik, és azért kerül ritkán szem elé, mert roppant mélységekben, két kilométerrel a felszín alatt érzi leginkább jól magát. Annak a bizarr tengeri lénynek viszont mai napig nem sikerült megfejteni a rejtélyét, amelyet egy iráni hajó fedezett fel a Perzsa-öbölben még tavaly. A matrózok távcsövön keresztül szúrták ki a semmihez sem hasonlító, misztikus lényt, amelyhez egész közel merészkedtek. A testet rettenetes bűz vette körül, amiből a hajó személyzete arra következtetett, hogy az állat döglött. Nem tudni, hogy valami ismeretlen, bizarr lény, vagy egy bomlásnak indult bálna teteme volt az. Persze a szenzációhajhászok szerint biztosan egy őskori lény mai, ritka leszármazottja volt. Mindegyik eset jól mutatja, hogy a mára kétségkívül komoly eredményeket felmutató tudománynak bőven van még felfedeznivalója. Ismert, és feltehetően nem alaptalan az a vélekedés, hogy az emberiség mára többet tud a világűrről, mint a mélytengerek bizarr lakóiról. Ez a furcsa, meghökkentő meglepetésekkel szolgáló világ ugyanakkor mindig is foglalkoztatta az embert. A középkor és a nagy földrajzi felfedezések NÉHÁNY KILOMÉTER mélységben az átlagemberszámára elképzelhetetlen nyomás uralkodik, ám itt is élnek élőlények. Bár korábban a tudósok még elképzelhetetlennek tartották, de egy alámerülés után kiderült, hogy a tenger legmélyebb pontján, a csaknem 11 kilométer mély Mariana-árokban is a különleges feltételekhez alkalmazkodó élővilág van. A feszített nyomás a több kilométernyi vízoszlop súlyából adódik, amely minden korának hajósai brutális, ördögi lényekről számoltak be. Ezek között legismertebb a Kraken, vagyis az óriási polip, amely karjaival a hajókat is képes a víz alá húzni, vagy össze- roppantani. A korabeli hajósok minden bizonnyal találkoztak hihetetlen lényekkel, ám az is kétségtelen, hogy a fantáziájuk erősen kiszínezte ezen állatok természetrajzát. A döbbenetes lényekről - gyakran jó pénzért vagy egy kis italért - beszámoló matrózok történeteit a szörnyek természetrajzát tárgyaló kódexekben, az úgynevezett bestiáirányból igyekszik összerop- pantani az élőlények testét. Ez ellen a mélytengeri állatok csak úgy tudnak védekezni, hogy testük legnagyobb hányada tengervíz, amely összenyomhatatlan. Igaz, az erre berendezkedett szervezetek csak a nagynyomású mélyben érzik jól magukat. Ha valami - ma még ismeretlen - oknál fogva a felszínre kerülnek és a tenger a partra sodorja őket, a pusztulás vár rájuk. riumokban festették meg nem kevésbé fantáziadús illusztrátorok. A már-már inkább a mesék világába tartozó lényekről kiadott több száz éves könyvek ma múzeumok féltve őrzött kincsei, vagy árveréseken vagyonokért cserélnek gazdát. A tudomány az évszázadok alatt számos tengeri szörnyet nyugdíjazott, ezek a lények ma a mesékben és hollywoodi filmekben rémisztgetik a rettegésre továbbra is fogékony közönséget. Bőven maradt azonban rejtély a tengerek mélyén. A világ hatalmas óceánjai már csak méretüknél fogva is nehezen meghódítható, leírható világot jelentenek. A víz mélysége további problémát jelent. A felszín alá merülve minden egyes méterrel növekszik a nyomás, amely az átlagos ember számára tíz-húsz méter után elviselhetetlen lesz. Különleges búvárfelszerelésekkel, és sok gyakorlattal rendelkező emberek ennél jóval mélyebbre is merülhetnek, de az igazán nagy mélységekbe csak speciálisan megépített, nagy teherbírású tengeralattjárók tehetnek kirándulásokat - meglehetősen drága kutatási projektek keretében. Sugárszennyezések és különös mutációk az Év elején egy gigantikus méretű tintahalat fedeztek fel Kalifornia partjainál. Az elmúlt időszakban ez már a második alkalom volt, hogy egy hatalmas tengeri teremtményt sodortak a hullámok a szárazföldre ebben a térségben. Először egy ritka példányt, az úgynevezett evezőhalat találták meg, amely elképesztő nagyra, 30 méter hosszúra nőtt. Aztán előkerült ez a különös tintahal, amely a fejétől a csápjáig 48 méter hosszú. Szakértők szerint mindkét élőlény a fukusimai atomerőmű közeli vizekből származott. A 2011-es földrengés és szökőár miatt megsérült létesítményből radioaktív szennyeződés juthatott a talajba és a tengerbe. Ennek egyik eredménye, hogy néhány tengeri élőlénynél genetikai mutáció alakult ki, ami kontrollálatlan növekedést váltott ki. Martin L. Grimm biológiaprofesszor azt mondta: tanulmányozni kezdték az élőlényeket. A lakosok mindenesetre nem túl nyugodtak a fura esetek miatt. „Korábban csak azon aggódtunk, hova parkoljunk, amikor lejövünk a strandra. Most attól félünk, hogy egy Godzilla méretű valami a nyomunkba ered” - fogalmazott egy helybeli. DE MÁSUTT is történtek érdekes esetek. Például halott bálna-sziá- miikrek sodródtak partra a Csendes-óceánból Mexikó alsó-kaliforniai részén. Szakemberek azt mondták, sosem láttak még ilyen élőlényt errefelé. A bálnapár tetemét halászok találták meg egy lagúnában, az alsó-kaliforniai félszigeten, amely közvetlenül a Csendes-óceánba nyúlik. A bálnaborjak feje és farokuszonya kifejlődött, de a középrészüknél összenőttek. Az ikerpár négy méter hosszú volt, és körülbelül ötszáz kilót nyomhattak. Valószínűleg egy vetélés után jöttek világra, de nem éltek sokáig. A különös mutációk a tengeri élőlényeknél jórészt sugárfertőzés eredményei, ezt támasztja alá a Greenpeace is, amely annak idején a megengedett határértéknél jóval magasabb sugárszennyezést mért a megrongálódott fukusimai atomerőműhöz közeli vizeken a katasztrófa után. A sekély vízben és a parton a halál vár rájuk © Dühös gondolatok az irodalmi Nobel-díj kapcsán AMIKOR A múlt pénteki újságban lázas rados virág izgalommal arra az oldalra lapoztam, amely a legújabb irodalmi Nobel-díjasról szól, elöntött a düh. Miért nem ismerem egy olyan írónak a nevét, aki az életművéért megkapta a legrangosabb irodalmi kitüntetést? Úgy éreztem magam, mint akinek elfelejtettek szólni egy roppant fontos dologról, pedig joga lett volna a tájékoztatáshoz. BEZZEG MOST, hogy Patrick Modiano Nobel-díjas lett, több hazai kiadó verseng a könyvek megjelentetésének jogáért. Ezek szerint nekünk irodalmi Nobel-díj kell ahhoz, hogy felfigyeljünk egy jelentős alkotóra? És mi van a többiekkel, akik szintén azok? Lehet, úgy szállunk a sírba, hogy egész életünkben a hírüket sem hallottuk? Egyébként tavaly hasonlóan jártunk Alice Mun- róval, aki évtizedek óta szerte a világon elismert szerzőnek számított. Akkor azonban volt egy kiadó, amely már korábban meglátta az író jelentőségét, és vette a bátorságot, hogy sok millió forintot kockáztatva kiadja a műveit - a jelentős magyarországi visszhang minden reménye nélkül. NÉHÁNY mondiano-könyv megjelent ugyan magyarul - na igen. A 69 éves francia író 1968-ban debütált első regényével, amely azonnal komoly visszhangot váltott ki. 1978- ban pedig a Sötét boltok utcája című regényéért megkapta a Goncourt-díjat, a legrangosabb francia irodalmi kitüntetést, amelyet az év legjobb és leginkább képzeletgazdag prózai művének ajánlanak. A díj birtokosai között olyan nagyságok akadnak, mint például Marcel Proust. A Sötét boltok utcája napvilágot is látott magyar fordításban, még 1980- ban. Harmincnégy éve. Azóta a honi könyvkiadás az írónak mindössze további három munkáját tekintette megjelenésre méltónak. KICSINY NEMZET vagyunk, ráadásul irodalmi jellegű kultúrával, szükségünk volna a kitekintésre a kortárs külföldi irodalomra. De ma már nincsenek olyan orgánumok, mint a Rakéta Regényújság volt, amely ízelítőt adott a nagyközönségnek abból, mi történik az irodalom földjén a határainkon túl. Az embernek egyre inkább olyan érzése támad, mintha valami kulturális befőttesüvegben élne. az olvasók többsége éhezik az újdonságra, arra, hogy valaki, valakik, jelesül az írók megmutassák, hogyan létezünk a mai világban. Ám, a könyvesboltban nem találják meg a válaszokat. OTT halmozódik a tengernyi kötet, és az ember tanácstalanul áll közöttük. Mert van ugyan magyar nyelvű irodalomkritika - a szakmának. Az olvasónak azonban nem irodalomelméleti szakzsargonban megírt, nyakatekert elemzésekre van szüksége, hanem érthető hívószavakra és kulcsszavakra ahhoz, hogy egy könyv megvásárlásakor dönteni tudjon. Olyasfajtákra, hogy „lebilincselő”, „izgalmas”, „nem szabad kihagyni”, „lete- hetetlen”, „érdekes történet” és így tovább. Angliában, Amerikában létezik ez a hagyomány, mert ott az értelmes, olvasott, művelt újságírók megteremtették. A New York Times, a Guardian, a Washington Post könyves rovata segítséget ad a választáshoz - amit érdemes elolvasni, azt ajánlják, amit nem, arról hallgatnak. SOK értelmiségi mérgelődik azon, milyen alacsony szintű nálunk a szövegértés, és az emberek vackokat vásárolnak. Megvan az oka. Mivel nincs színvonalas könyvajánló kultúra, nem csoda, ha az olvasók többsége azt veszi meg, amit leginkább reklámoznak. Annak a létezéséről van ugyanis tudomása. Most, az idei Nobel-díj kapcsán sokan teszik fel maguknak a kérdést: hogyhogy én erről az íróról nem hallottam? Magukat kárhoztatják, pedig nem ők a hibásak.
