Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-11 / 238. szám
2 KÖRKÉP 2014. OKTÓBER 11., SZOMBAT JEGYZET GYURICZA MIHÁLY Amikor késő a bánat tolna megye egyik kis falujában történt, évekkel ezelőtt. Jól bedurrantottak a kályhába, olyannyira, hogy még a kéményben lerakodott korom is lángra kapott. Nagy baj nem lett, már csak azért sem, mert a tűzoltóparancsnok házának kéményéből szállt a szikra, röpködtek a lángok. Egy kanna víz gyorsan megtette a hatását, de addigra valamelyik „jóakaró” már telefonált a hivatásosoknak. Sziréna, jegyzőkönyv, dorgálás, figyelmeztetés... Lefokozás talán nem történt. sajnos ilyenkor, a fűtési szezonban - mert ne feledjük, az elmúlt napok nyárias időjárása csak időleges - sok minden megesik, ami nyáron nem. Csak szűkebb pátriánkban is évente másfél tucatszor vonulnak kéménytűzhöz a tűzoltók. A megfelelő karbantartás, odafigyelés hiánya sajnos nem csak a vagyonúnkat veszélyezteti, hanem olykor az életünket is. Törvény- széki szakértő ismerősöm a megmondhatója, milyen rettenetes halál a szén-monoxid mérgezés. Ő már sok mindent látott. A szerencsétlenül járt ember nem csendben, nyugalomban szende- rül el, jut át a másvilágra, hanem szenvedés, keserves kínok árán. És akkor még nem beszéltünk a hátramaradottak, hozzátartozók egy életen át tartó fájdalmáról. Olyankor már késő a bánat, foghatjuk a fejünket, amiért sajnáltuk a pénzt a karbantartásra, jó szakemberre, megfelelő berendezésre. Sőt, esetleg az is előfordult, hogy trehányság- ból vagy szándékosan nem engedtük be a kéményseprőt, aki észrevette volna, ha például elhullott madár torlaszolta el a füstjáratot, vissza- küldve az égésterméket a lakásba. télen melegedni, fűteni nem veszélyes üzem. Azzá csak a mi felelőtlenségünk teheti. ÍRÁSUNK A14. OLDALON Helyi dolgainkról döntünk részvétel Aki nem szavaz, utólag hiába mondja a magáét Hadházy Ákos Horváth István irodájának hátterét firtatta Újra szavazunk, most vasárnap polgármester-, önkormányzati képviselő- és nemzetiségi önkormányzati képviselő jelöltekre voksolunk. Az előzetes becslések szerint az áprilisinál kevesebben érvényesítik választójogukat. Budavári Kata Vasárnap reggel 6 órakor nyitnak a szavazóhelyiségek, és 19 óráig lehet leadni a voksokat Az országgyűlési választásokhoz képest várhatóan kevesebben szavaznak majd a vasárnapi helyi önkormányzati választáson. Horváth Csaba politológus elmondta, az előzetes felmérések szerint ez 41-42 százalékos részvételt jelent. A kisebb települések szavazói várhatóan aktívabbak lesznek, mint a városban élők, továbbá a falvak lakói inkább ismeretség alapján voksolnak. - A városlakók pártfronton szavaznak, hiszen ők nem vagy kevésbé ismerik a jelölteket. így ők valószínűleg leképezik az országos pártpreferenciákat - véli a szakember. Az általunk összegyűjtött magánvélemények közül az egyik legmarkánsabb éppen a részvételre vonatkozik. Egy fiatalember azt mesélte, mindig felháborodik azon, ha olyanok politizálnak hőzöngve, nagy hangon, akik nem is szavaztak. - Az ilyen ne dödögjön, menjen el szavazni! - mondja, és hozzáteszi: ő már a parlamenti választáson résztvevők számát is erősen kevesli. Hogy ki kire szavaz, sok mindentől függ. Az egyik kis településen élő olvasónk elmondta, ő független jelöltre szavaz, őt tartja megbízhatónak. Ha valamelyik párt támogatását élvezné, akkor sem választana mást, ugyanis őt ismeri a legjobban. A kormányzó párt mellett érvelő, városban élő olvasónk szerint elvein, meggyőződésén túl a majdani pályázati támogatasM nagyobb aránya az is a FIDESZ jelöltjei mellett szólhat. Az általunk megkérdezett, bal oldallal szimpatizáló városlakó viszont úgy vélekedik, változásra van szükség, ami pedig jár egy településnek, azt úgyis megkapja. Az LMP szimpatizáns a környezet és a szólásszabadság-, a JOBBIK nézeteit valló olvasónk pedig a magyarság, a föld és a helyi értékek megvédését reméli a párt jelöltjeitől. Nemzetiségi önkormányzati képviselőket is választunk október 12-én. Legnagyobb számban a romák járulhatnak az urnákhoz, de szép számmal szavazhatnak a németek is. Hetvenöt településen lesz helyi nemzetiségi választás a megyében. Más szavazókörben kell szavazni a nemzetiségi, és más szavazókörben a települési képviselő- és polgármesterjelöltekre. A választásokról természetesen hétfői számunkban olvashatnak, végleges eredményekre lapzártánkig nem számíthatunk. A teol.hu internetes oldalunkon követhetik a fejleményeket, továbbá a Tolnai Népújság keddi számában közöljük az eredményeket. Néhány fontos technikai tudnivaló Hogyan szavazunk kis- és nagytelepülésen? MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és európai uniós állampolgárt megillet az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó legyen. Nincs választójoga annak, akit a bíróság a választójogból kizárt, vagy kiskorú. Szavazni reggel hat és este hét óra között lehet, a személyi okmányok bemutatása után. A fogyatékossággal élő választó- polgárokat akadálymentes szavazóhelyiség, illetve Braille-írás- sal ellátott szavazósablon segíti. Mozgóurnát azok igényelhettek, akik mozgásukban egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt akadályozottak. a ío ezer vagy annál kevesebb lakosú településen a képviselőket egyéni listás rendszerben választják meg. A választópolgár legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, amennyi a megválasztható képviselők száma. Képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolás dönt. A 10 ezernél több lakosú településen a képviselők vegyes választási rendszerben. A választópolgár csak egy egyéni választókerületi jelöltre szavazhat. A kompenzációs listák a kapott töredékszavazatok arányában kapnak mandátumot. szekszárd Pár perces sajtó- tájékoztatót tartott tegnap délben dr. Hadházy Ákos, az LMP szekszárdi polgármesterjelöltje. Mint mondta, döbbenetes információhoz jutott, a Béla király tér sarkán, a bíróság épületével szomszédos városi ingatlanon (a vöröskeresztes udvarban) készül a város pénzéből Horváth István országgyűlési képviselő (ma még Szekszárd polgár- mestere is) rezidenciája. Aki tehát Ács Rezsőre szavaz, annak tudnia kell, hogy minden döntést, mely a város jövőjére vonatkozik, azt majd itt hozzák meg, nem a városházán, tette hozzá dr. Hadházy Ákos. A képviselő szavaira reagálva Horváth István elmondta, az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezik arról, hogy az egyénileg megválasztott parlamenti képviselők részére, a tevékenységük ellátására irodát biztosít az Országgyűlés Hivatala a választókerület székhelyén, így a törvénynek megfelelően Szekszárdon is lesz országgyűlési képviselői iroda, az említett helyen. ■ M. I. Közérdekű bejelentést tett az ellenzék szEKSZÁRD-cmó Közérdekű bejelentést tett az ellenzék a cikói hulladéklerakóban történő folyamatos környezetkárosítás kapcsán. A szivárgó csurgalékvíz- zel kapcsolatos hírt Kurtyán Ferenc, az MSZP szekszárdi szervezetének elnöke jelentette be a tegnap délután a témában tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Zaják Rita is. Az Együtt-PM szekszárdi önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyamatosan szivárgó csurgalékvíz problémája nem új keletű, erről a hulladékkezelő társulásnak tudnia kellett már előbb is, és vélhetően ha korábban történik intézkedés, alacsonyabb lehetett volna a hiba elhárításának költsége. Mint elhangzott, bíznak abban, hogy a közérdekű bejelentést követően az illetékes hatóság kivizsgálja az ügyet, és megteszik a megfelelő intézkedéseket. ■ V. M. Elkezdődött a lélek hete rendezvény Programok az öt szeretetnyelv jegyében Határozott céljai vannak krausz Péter A város előrejutásáért szeretne tenni szekszárd Pszichiátriai betegek alkotásait láthatja a közönség tegnap délután Szekszárdon megnyílt tárlaton, amely október 17-ig látogatható. A Babits kulturális központ mozijának előterében rendezett kiállítás a nyitó programja a XXIV. Pszichológiai Kultúra Hete rendezvénysorozatának. A szekszárdi Mentálhigiénés Műhely és a Balassa János megyei kórház pszichiátriai osztályának közös szervezésében zajló rendezvény során lesz többek között pszi- chodráma bemutató, szakmai nyílt nap, szeretetközvetítés és babahordozó nap. Minden programot ingyenesen látogathatnak az érdeklődők. ■ V. M. Pócs Margit, a Műhely elnöke (balról) és dr. Vendég Magdolna pszichiáter nagymányok „Tiszta szívvel, tiszta fejjel, tiszta kézzel!" - ez a hitvallása Krausz Péter nagy- mányoki polgármesterjelöltnek, aki Bonyhádon, a Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett pénzügyi-számviteli szakon. A szászvári bányában és a nagymányoki brikettgyárban is a gazdasági irodán dolgozott. Nős, két felnőtt gyermeke van. A Nagymányoki Sport Egyesület kilenc éve megválasztott elnökeként a maga írta pályázatokon három év alatt több mint tizenhárom millió forintot nyertek, amellyel az utolsó fillérig rendben elszámoltak. Krausz Péter biztos abban, hogy vezetői gyakorlatát és pénzügyi ismereteit polgármesterként is kamatoztathatná.- Olyan városban szeretnék élni, ahol mindenki Nagymányok előrejutásáért tevékenykedik; ahol az erős segíti a gyengét; ahol a polgármester legfőbb fegyvere nem más, mint a tárgyaló- és kompromisszumkészség. Ahol tisztelik és támaszkodnak az idősek bölcsességére, építenek a középkorúak munkatapasztalataira és számítanak a fiatalok lendületére; ahol reális és fenntartható célokért dolgoznak; ahol végre derűs és reményteljes a jövő; ahol a tiszta szív, a tiszta fej és a tiszta kéz a vezérlő elv - tette hozzá. ■ T. N. Krausz Péter polgármesterjelölt J V * V J