Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-11 / 238. szám
2014. OKTÓBER 11., SZOMBAT ALMANACH 2014 - BONYHÁD 3 Iránytűként szolgáló, szép sikerek közös munka A település fejlődését elősegítő úton szeretne továbbmenni az önkormányzat- Potápi Árpád János 12 évi városvezetői munkája alatt kijelölt egy irányvonalat. Erősödött Bonyhád kereskedelmi, ipari és közigazgatási szerepe. Számos területen elindult egy folyamat, a közös gondolkodást tettek, döntések követték, de még korántsem vagyunk az „út” végén - vélekedett Filóné Ferencz Ibolya ügyvivő alpolgármester. Vízin Balázs Jól halad az ipari park beruházás, aminek márciusban tették le az alapkövét Már a 2012-es megnyitón nagy érdeklődés övezte a termálfürdőt Hangsúlyozta, ezen az úton szeretnének tovább menni, a meglévő értékekre építve, új célokkal felvértezve. Úgy fogalmazott, az elmúlt időszak eredményei iránytűként szolgálnak a folytatáshoz, amely során azt tartja szem előtt, hogy a lakossággal karöltve sikerre vigyék Bonyhá- dot. Az ügyvivő alpolgármester az elmúlt évek legjelentősebb lépései közé sorolta a hazai és uniós forrásból megépített új ivóvízbázist, ennek létrejöttével biztonságossá vált a szolgáltatás. 2012-ben alapítói voltak a paksi központtal működő Mezőfóld- víz Kft.-nek, amely ma már több mint 120 ezer fogyasztó ellátását biztosítja. - Döntésünket nemcsak az említett szám igazolja, hanem hogy az új cég kiemelt felelősséget vállalt a térségi/re- gionális víziközmű szolgáltatás megszervezésében. A kialakított átalakulási és működési modellünk több, hasonló kihívással szembenéző társaság mintájául szolgált és szolgál mind a mai napig. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a legnagyobb beruházásunk: az új szennyvíztisztító telep építése, amelyhez 1,8 milliárd forint kormányzati támogatás várható - tette világossá az ügyvivő alpolgármester, aki arra is kitért, hogy 2012-ben a képviselő-testület támogatásával elkészült a város energetikai felmérése, amely egyben javaslatot tett a megújuló geotermikus energia hasznosítására. Az önkormányzat megvásárolta azt a több mint 9 hektáros ingatlant, amely az új termelő termálkút megépítéséhez biztosítja a szükséges területet. A beruházás négy lépcsőben valósul meg terveik szerint. Elsőként egy villamoserőmű megépítése a cél, majd ezt követően a távfűtési rendszer ellátása. A harmadik lépés a fűtőművekből távozó termálvíz direkt hasznosítása intézmények és gazdasági társaságok, így különösen az ipari létesítmények részére. A hasznosítás negyedik fázisa egy mezőgazdasági projekt, amelyhez körülbelül 12-15 hektár nagyságú területre van szükség, ahol üvegházas technológiával mintegy 80-90 ember részére állandó munkalehetőséget biztosító növénytermesztés valósítható meg. Füóné Ferencz Ibolya emlékeztetett, a kormány az új uniós ciklus forrásainak 60 százalékát a gazdaság fejlesztésére kívánja fordítani, elsősorban a kis- és közepes vállalkozások növekedésére lesz lehetőség. A völgységi város gazdaságfejlesztése, a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében a meglévő ipari park bővítése mellett az állami tulajdonban lévő, 05/11 helyrajzi számú terület megszerzése a kiemelt céljuk, hogy hosszú távú fejlesztésA kicsik nagy örömmel vették birtokba a szecskái játszóteret Folyamatosan fejlődik az időseket segítő ellátórendszer A főteret díszítő új májusfa Testvértelepülési együttműködés A Rákóczi utca útburkolatának felújítása is fontos lépés volt Színes kulturális élet filóné ferencz Ibolya a sokszínű kulturális, civil és sportéletről is örömmel beszélt. Leszögezte, akárcsak az eddigiekben, a jövőben is azon lesznek, hogy támogassák a működésüket, közösségteremtő kezdeményezéseiket. Az elmúlt négy évben a pénzbeli támogatáson túl számos létesítmény rendbe tételével, bővítésével is segítették a sportszervezeteket: megújultak a majosi és bonyhádi labdarúgó egyesületek sportöltözői, a tanuszoda, müßves pályák épültek, az új termálfürdő területén nemzetközi színvonalú strandröplabda és strandfoci pályák épültek. Az intézmények, civil szervezetek által életre hívott szabadidős és közösségi programok az elmúlt időszakban is nagy sikert arattak és minden korosztályt megszólítottak. Fellélegezhetett a város- MEGÁLLAPÍTHATÓ, hogy a négyéves munkaprogramban meghatározott feladatok végrehajtásával a város infrastrukturális ellátottsága, több intézményünk műszaki állapota, az oktatás, az egészségügy tárgyi, technikai feltételei jelentősen javultak, a közigazgatás az állampolgárok érdekében jogszerűen működött, javult a közbiztonsági helyzet - összegezte Filóné Ferencz Ibolya. - A várost terhelő - folytatta - 2,204 milliárd forint tartozás megszűnése tekinthető az elmúlt ciklus legjelentősebb eseményének, ugyanakkor az is kiemelendő, hogy az önkormányzat, az intézmények és az ipari park beruházás összesen 1,4 milliárd pályázati támogatáshoz jutott. Filóné Ferencz Ibolya ügyvivő alpolgármester AFOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY, MÁRTONFAI DÉNES ÉS MAKOVICS KORNÉL KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT ABONYHÁDI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA re alkalmas területet biztosíthassanak a letelepülni szándékozó cégek számára. Az ügyvivő alpolgármester megjegyezte, az ipari parkban megvalósuló fejlesztésekre több pályázati lehetőség nyílik; a város versenyképességét pedig tovább javíthatja az előbb említett geotermikus energiahasznosítás is. Az érték- és munkahelyteremtő lépéseket a helyi vállalkozásokkal összefogva szeretné megvalósítani az önkormányzat; folyamatos, tartalmas, a másik fél problémáira nyitott együttműködést képzel el Filóné Ferencz Ibolya. A képviselő-testület egy átfogó, mindenre kiterjedő fejlesztési tervben jelölte ki a város fejlődési útját, amelyet Bonyhád híres szülöttéről, Perczel Béláról nevezett el. Ugyancsak a 2010-2014-es ciklus kronológiájához tartozik a városi kórház és rendelőintézet felújítása, s bár az intézmény 2012. május 1-től állami fenntartásba került, a település vezetése továbbra is kiemelt figyelmet fordít rá. A 2010-es beruházás mellett jelenleg is zajlanak projektek az intézményben: a térségi egészségfejlesztési pályázaton kívül a korház tovább fejlesztése történik meg 2015 nyaráig. Megújul a tüdőgondozó mind épületében, mind az orvosi műszereket tekintve, és ezzel párhuzamosan az egynapos sebészeten komoly orvosi műszerfejlesztés, valamint kapacitásbővítés valósul meg, amely a műtéti paletta kiszélesítését teszi lehetővé. Az ügyvivő alpolgármester elmondta, a szépkorúakra is kiemelt figyelmet fordítanak. - 2012 óta megújult környezet várja őket a Perczel utcai Idősek Nappali Otthonában. Szintén 2012- ben létesült az 50 férőhellyel rendelkező Gondviselés Időskorúak Otthona, amely nem önkormányzati intézmény, ugyanakkor elsősorban bonyhádiaknak biztosítja az ellátását. A Szabadság utcai Idősek Otthonában pedig a több mint 50 millió forint értékben történt felújítás eredményeként sokkal korszerűbb körülmények között fogadják a szépkorúakat - fűzte hozzá. A térség legnagyobb gasztro- kulturális rendezvénye, a Tarka Marhafesztivál augusztusban több ezer embert csábított a művelődési központhoz. Az itt, és a környező településeken élők mellett Bonyhád testvértelepüléseiről is érkeztek vendégek a hétvégére, hogy együtt ünnepeljék Bonyhád és a németországi Wernau barátságának 25 éves jubileumát, ugyanis idén ezzel is gazdagodott a fesztivál programja. Wernau mellett Hocheim am Mainnal, Tardoskeddel, Jastrowie- val, Pancsovával, Trauchtlingen- nel és Borszékkel ápol szorosabb kapcsolatot a város. Utóbbi kettővel a mostani ciklusban szentesítették az együttműködést. Szintén jelentős sikernek könyvelte el a városvezetés, hogy egy nyertes KEOP-os pályázat révén a sportcsarnok; a művelődési központ; a Vörösmarty iskola; a malom, a szélka- kasos és a ficánka óvoda; a gondozási központ intézményeinek; valamint a Dózsa utcai nappali foglalkoztató épületére (a Széchenyi iskolára pedig folyamatban van a feltelepítésük) napelemes rendszereket telepíthetett, ezáltal jelentősen csökkentve a rezsiköltségüket. Az energiahatékonyságot szolgálja a korszerű napelemrendszer A fejlesztés révén átalakult és modernebb lett a kórház