Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)

2014-08-01 / 178. szám

12 Ilyen csak a mesében van! EREDETILEG IDŐPONTOT akart kérni Sebestyén Andrásné mázai olvasónk a bonyhádi okmányirodába, mert hama­rosan lejárt a mozgáskorláto­zott kártyája. Egyedül nem is tud közlekedni, ráadásul oxigénpalack használatára is szorul, az okmányirodába a férje vitte el. Mint telefo­non elmondta, azért olvassa lapunkat a megyehatár bara­nyai oldalán is, mert erede­tileg aparhanti volt. A bony­hádi okmányirodát azért vá­lasztotta, mert egy másik­ban kellemetlen tapasztala­ti voltak, de erről nem akart beszélni. az ügyintézők elkérték az új mozgáskorlátozott kártyához szükséges papírokat, majd mondták neki, hogy foglal­jon helyet. Negyed óra sem telt el, kijött a pult mögül egy ügyintéző, és visszaadta a papírokat. Meglepve kér­dezte, hogy mikor kell jönne az új kártyáért, mire a hölgy kedvesen közölte, hogy amit átadott, az már új kártya. Ilyen gyors és emberséges ügyintézés csak a mesében van, foglalta össze olvasónk a véleményét, köszönve az okmányirodában dolgozók kedvességét. ÁLLATORVOSOK HATÓSÁGI állatorvosi szol­gálat 2014. AUGUSZTUS 1-JÉN 14 ÓRÁTÓL 4-ÉN 8 ÓRÁIG: DR. KARSAI GÁBOR PAKS: Gesztenyés u. 19. Tel.: 20/4836-549,30/9473-814; DR. HEGEDŰS LAJOS TAMÁSI: Deák F. u. 32. Tel.: 30/3255- 049. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2014. AUGUSZTUS 1-JÉN 16 ÓRÁTÓL 4-ÉN 8 ÓRÁIG: DR. BORÚS ISTVÁN SZEK­szárd: Jedlik Ányos u. 12. Tel.: 20/949-2508; DR. KOVÁCS GÉZA TOLNA: Deák Ferenc u. 48. Tel.: 74/441-030, 20/3311-369; DR. KARSAI GÁBOR PAKS: Gesztenyés u. 19. Tel.: 30/9473-814, 20/483-6549; SZANYINÉ DR. ETTIG EDIT bonyháD: Móra Ferenc u. 63. Tel.: 20/446-0511; DR. BARTHA GYULA TAMÁSI: Alma sor 2. Tel.: 74/471-635, 30/2047-006; DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 06/30/444-7957. KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ SZEK- SZÁRD, MIKES U. 14. TELEFON: 74/315-351. Rendel: Hétfőtől péntekig 8 órától 18.30-ig, szombaton 9-től 11 óráig. Sür­gősségi ügyelet: 30/551-4653. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Tolna- vet. Szekszárd, Mikes u. 14. Te­lefon: 74/511-222,30/9464- 776. Hétközben: 8-tól 17 óráig. Szombat: 9-től 12 óráig, vasár­nap: zárva. KIS- ÉS NAGYÁLLATKÓRHÁZ, dunaföldváR: állandó ügye­let. Telefon: 75/541-095, 30/2096-096. EGÉSZSÉG - SZOLGÁLTATÁS jf—fi íiii’iiiiiiiiiiiiiiiBiiiiii' ?•­HIRDETÉS ra SZÉCHENYI TERV ASzekszárdi Szülészetért Alapítvány szervezésében a TÁM0P-6.1.2.-11/1 2012-1055 „Egészségre nevelő és szemléletformáló programok a Szekszárdi Szülészetért Alapítványnál" c. pályázat kere­tein belül folytatódik a várandósok számára szervezett programsorozatunk. Sok várandós kismama keresett bennünket azzal az igénnyel, hogy a munkájuk miatt szerdai programjainkon rendszerességgel nem tudnak részt venni, de szülés előtt szeretnének körül­nézni osztályunkon. Ezért elhatároztuk, hogy erre lehetőséget biztosítunk, és augusztus 13-án 15.00 órai kezdettel szeretettel várunk minden érdeklődőt a szülészet épületében. Az osztályláto­gatáson bemutatjuk az újszülöttek ellátásának legfontosabb állomásait a szülőszobától kezdve az újszülöttosztályon keresztül a rooming-in kórtermekig, és elmondjuk, hogy mik azok az eszközök, amik a babák ellátásához szükségesek a kórházi tartózkodás idején és otthon egyaránt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenkor az újszülött biztonságát szem előtt tartva történjenek az ápo­lási, gondozási feladatok. A nyári melegre való tekintettel nagyon fontos a kismamák tájékoztatá­sa a személyes higiénia, ezen belül a kéz fertőtlenítésének fontosságáról. Egyben nagyon hasznosnak gondolnánk, ha ez alkalommal sokan megosztanák velünk szemé­lyes tapasztalatukat mind szülésükkel, mind azzal kapcsolatban, hogy a várandósok délutánján elhangzottak mennyire voltak használhatók a gyakorlatban, milyen élményekkel távoztak intéz­ményünkből. AGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Az esős idő elverte a polleneket is előrejelzés A parlagfű virágporának robbanásszerű megjelenése várható Mérséklődött a pollenkoncent­ráció az egész országban a 30. héten, tájékoztatta lapunkat a Tolna megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazga­tási Szerve. A csalánfélék vi­rágporának mennyisége a kö­zepes, magas, az útifűé az ala­csony és közepes tartomány­ban alakult. A pázsitfüvek pol­lenkoncentrációja jellemzően csak alacsony szintet ért el. Ál­talában alacsony koncentráci­óban jelen volt a libatopfélék, az üröm, valamint a kenderfé­lék virágpora is. Már elkezdő­dött a parlagfű virágzása, de pollenjéből a héten még csak egy-egy szem fordult elő a leve­gőben. A kültéri allergén gom­bák koncentrációja több he­lyen elérte a magas, vagy na­gyon magas szintet az Orszá­gos Környezetegészségügyi In­tézet mérései szerint. A meteorológiai előrejel­zés alapján az elkövetkező napokban várhatóan tovább­ra is mérsékelt marad a pol­lenkoncentráció. A csalánfé­lék virágporának mennyisé­ge jellemzően a közepes tarto­mányban alakul, bár helyen­ként elérheti a magas szintet is. A parlagfű, a pázsitfüvek és az útifű pollenje várható­an csak alacsony mennyiség­ben lesz jelen. Az üröm, a ló­rom, valamint a libatopfélék és a kenderfélék virágporából is előfordulhat egy-egy szem a levegőben. A kültéri allergén gombák koncentrációja elérhe­ti a magas szintet. Az országos tendenciákhoz hasonlóan Szekszárdon a 30. hét elején erősen visszaesett a'pollenszám a levegőben. A csalánfélék mennyisége hét­főn még magas, keddtől csü­törtökig közepes, majd átme­neti magas koncentrációra va­ló emelkedés után ismét köze­pes volt. A pázsitfűfélék, útifű, a kender és a libatopfélék pol­lenje csak alacsony koncentrá­cióban volt kimutatható a le­vegőben. A parlagfű pollen­je is még csak néhány pollen­nel volt jelen a csapdában, de csütörtökön már elérte az ala­csony szint felső határát. A csa­padékos, meleg, változékony időben a parlagfű pollen rob­banásszerű megjelenése vár­ható a levegőben. A kültéri allergén gombák mennyisége egész héten inga­dozott a közepes, magas, na­gyon magas értékek között. A Cladosporium hétfőn, csütörtö­kön és szombaton magas, pén­teken nagyon magas koncent­rációban volt a levegőben, a többi napon csupán a közepes szintet érte el. Az Alternaria hétfőn, pénteken és szomba­ton magas, a többi napon köze­pes mennyiségben volt a leve­gőben. Az esős napokat követő napos, meleg fülledt időben a kültéri allergén gombák meny- nyisége ugrásszerűen megnö­vekedhet. ■ 1.1. A pollenkoncentráció alakulása az elmúlt hetekben ORVOSI ÜGYELETEK ÜGYELETEK 2014. AUGUSZTUS 1-ÉN 16 ÓRÁTÓL 4-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Tele­fon: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Szálka, Harc, Kis­tormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis községek felnőtt lakossága, Medina, Sióagárd, Szedres és Tengelic felnőtt- és gyermeklakossága. Gyermek- orvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zom­ba, Decs, Sárpilis gyermeklakos­sága, valamint azon felnőtt orvosi ügyeletén megjelölt községek gyermeklakosai, akik gyermek- orvosnak adták le kártyájukat. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Ba­ka István Általános Iskola, Béri Balogh Ádám utca 89. Telefon: 74/311-428. bátaszéK: Kossuth u. 54. Tele­fon: 74/318-104. Ellátási terület: Bátaszék, Báta, Alsónyék, Mór­ágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. bonyháD: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318- 104. Ezen a telefonszámon hívhatják a Völgységi Központi Háziorvosi Ügyeletet Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádva- rasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. dombóvár: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kór­ház gyermekszakrendelési helyi­ségében. Telefon: 74/462-385. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Ka- pospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs és Várong. hőgyész: Kossuth tér 6. (a mentőállomás mellett). Telefon: 74/488-008. Ellátási terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. IREGSZEMCSE: Rákóczi U. 1. Telefon: 74/570-028. Ellátási te­rület: Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. Paks: Rákóczi u. 1. (Rendelőinté­zet). Telefon: 75/410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Duna- szentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcs­ke, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. siMONTORNYA: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318- 104. Ellátási terület: Simontor- nya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kis­székely, Belecska, Igar, Mezőszi- las és Pálfa. tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Tele­fon: 74/570-028. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. tolna: Garay u. 6. Telefon: 74/440-340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd, Fácánkert. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: szekszárd: BENU Aesculap gyógyszertár, Széchenyi utca 64. Tel.: 74/411-734. bonyhád: Hatos gyógyszertár, Völgység utca 8. Tel.: 74/550- 291. dombóvár: BENU Gólyavár gyógyszertár, Hunyadi tér 10. Tel.: 74/461-897. dunaföldvár: a helyi két gyógy­szertár heti váltásban. PAKS: Alma gyógyszertár, Dózsa Gy. utca 30-32. Tel.: 75/510-611. siMONTORNYA: Sándor gyógy­szertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. tamási: Dám gyógyszertár, Sza­badság utca 56. Tel.: 74/673- 686. tolna: Tilia gyógyszertár, Alkot­mány utca 24. Tel.: 74/440-462. LELKISEGÉLY INTERNETES SZOL­GÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com n FIZESSEN ELŐ A TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Telefon: 74/511-503 A hír velünk jár! 2014. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK PROGRAMOK Péntek VÉRADÁS VÉRADÓ ÁLLOMÁS SZEKSZÁRD: 8.00-14.00 óráig FOLKLÓRFESZTIVÁL BONYHÁD VÖRÖSMARTY MI­HÁLY MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Bukovinai Találkozások XXV. Nemzetközi Folklór­fesztivál. 16.30 Fesztivál- és kiállítás-megnyitó, 17.00 Az együttesek fellépése a szín­házteremben, 20.00 Zsikó Zoltán és zenekara népzenei koncertje CENTENÁRIUM ŐCSÉNY, REFORMÁTUS TEME­TŐKERT, 18.00: megemléke­zés Horváth Józsefné Mónus Éva születésének 100. év­fordulójára. Az ünnepséget a Bogár István Hagyomány- őrző Egyesület és a helyi ön- kormányzat tartja. Beszédet mond Fülöp János polgár- mester és Szabadi Mihály Besenyei- és Csokonai-díjas koreográfus Szombat FOLKÓRFESZTIVÁL bonyhád: „Örökség” sátor Madéfalva bemutatkozik, „Székely konyha” sátor Ha­gyományos székely ételek kóstolója, 16.00 óra. Menet­tánc a városi könyvtártól a művelődési központ szabad­téri színpadáig 16.00, Fesz­tiválműsor a szabadtéri szín­padon 17.00 óra, Székely bál, 20.00 óra KONCERT bátaapáti: Rohmann Henrik emlékkoncert, evangélikus templom, Lorenz Dávid (gi­tár), Földesi Lajos (hegedű), 18.00 óra SKANDINÁV LOTTÓ GÉPI HÚZÁS. ^ 2L_28„ 32_ ■■■■■■ '"I __________1, 8,9, 13,25,26,29 A 3 1. JÁTÉKHÉTEN volt egy darab telitalálat a gépi szám­sorsoláson, a nyereménye 227 307 990. A 72 darab hattalálatos nyereménye egyenként 299 130 forint. Az ötösökért 6620, a négyese­kért pedig 1175 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. a héttalálatos várható fő­nyereménye a 32. játékhéten 35 millió forint. VÍZÁLLÁSOK A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 7 cm, Paks 155 cm, Dombon 187 cm, Árvízkapu 550 cm, Baja 275 cm. A Sió Palánknál 170 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents