Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-07-27 / 28. szám

2014. JÚLIUS 27., VASÁRNAP PANORAMA 3 Pedofilbotrány a briteknél BBC Az áldozatoknak nem hittek, a bizonyítékokat eltüntették Jimmy Savile titka csak halála után derült ki, annak ellenére, hogy korábban több gyerek is jelentette: molesztálta őket. Nem hittek nekik. HÍRSÁV Fogadta a pápa a szudáninőt a pápa is fogadta azt a nőt, akit Szudánban halálra ítél­tek, mert egy keresztény férfival házasodott össze. Mariam Yahya Ibrahimot a nemzetközi nyomásra en­gedték szabadon, ám később újból őrizetbe vették, amikor el akarta hagyni az orszá­got. Ezt követően az ame­rikai nagykövetségtől kért menedékjogot, a héten pedig Olaszországba repült család­jával együtt. ■ Huszonötezer per korrupció miatt Kínában az idei év első felében több mint 25 ezer ember ellen in­dult eljárás korrupció miatt Kínában - közölte a legfőbb ügyészség pénteken Peking- ben. Az esetek túlnyomó többségében (csaknem 85 százalékában) a kenőpénz összege meghaladta a két­millió forintnak megfelelő jüant, sikkasztásos ügyek­ben az eltüntetett pénz több volt 100 ezer jüannál (3,7 millió forint). A tapasztala­tok szerint a perekben a vád­lottak csaknem mindegyikét bűnösnek találják. ■ Film készül Elton John életéről születésétől a kilencvenes évekig, elvonókúrájáig dol­gozza fel Elton John életét a Rocketman című film, amelynek forgatókönyvét Lee Hall írja. „Régóta dolgo­zom Eltonnal” - mondta el a Billy Elliot Oscar-jelölt írója a BBC Radio 4 adásában. A produkciót 2014 végén kezdik forgatni, a zenészt Tom Hardy alakítja. ■ Elton John ma Is aktív A legfelső köröket elérő pedofilbotrány rázza meg Nagy-Britanniát. Az elmúlt hetekben 660 embert vettek őrizetbe, a gyanú szerint egy bűnügyeket kivizsgáló mű­sorvezető halálának is köze lehet az évtizedeken át tartó bűncselekmény-sorozathoz. AS-összeállítás Egy brit műsorvezető meggyil­kolásának is köze lehetett ah­hoz a pedofilbotrányhoz, amely megrengette a szigetországot. A BBC közszolgálati csatorna egy időközben visszavonult munkatársa legalábbis most azt állítja, Jill Dando, az ottani Kék fény, a Crimewatch műsor­vezetője 1999-es halála előtt fi­gyelmeztetni próbálta főnökeit arról, hogy kollégái és közéleti személyiségek pedofil bűncse­lekményeket követtek el. Dan- dót 37 éves korában, egyetlen pisztolylövéssel ölték meg, a támadásért elítélt férfit később szabadon engedték, gyilkosát soha nem találták meg. A szexuális bűncselekmé­nyek miatt az elmúlt hetekben 660 embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában, Theresa May belügyminiszter a hónap elején jelentette be azt: két vizsgálatot is indítanak a szö­vevényes ügyben. A két nyomo­zás közül az egyik azt vitatott feltárni, igazak-e azok a mind több forrásból elhangzó állítá­sok, amelyek szerint az 1980- as években egyes brit politiku­sok és a közélet más szereplői szervezett módon szexuális bűncselekményeket követtek el gyermekek sérelmére. A másik vizsgálat feladata annak kiderí­tése, hogy e bűncselekmények bizonyítékait ugyancsak szer­vezett módon nem tüntették-e el annak idején. Nem Dando az egyetlen ha­lott szereplő az ügyben, amely­az emberi logok Európai Bíró­ságához fordulna a Vereniging Martija nevű holland pedofil- szervezet azt követően, hogy a holland legfelsőbb bíróság ta­valy áprilisban betiltotta a mű­ködésüket. A szervezet 1982 óta küzd azért, hogy elfogadják a felnőttek és gyermekek közötti szexuális kapcsolatot. A szerve­zetet képviselő jogász szerint a betiltással korlátozták tagjaik szólásszabadságát. nek központi eleme egy akta­csomag. Ezt egy azóta szintén elhunyt konzervatív képviselő, Geoffrey Dickens adta át vala­mikor a nyolcvanas években a Margaret Thatcher vezette kor­mány belügyminiszterének, Leon Brittannek. A befolyásos személyiségek pedofil bűncse­lekményeiről szóló iratok je­lentős része időközben eltűnt, azt gyanítják, hogy a több mint száz dossziét megsemmisítet­ték. Az elmúlt években azonban sorra derült ki a brit sztárvilág személyiségeiről, hogy évtize­deken keresztül zaklattak és erőszakoltak meg gyerekeket. A botrány akkor tört ki, ami­kor napvilágra került: a 2011 A vereniging Martija legismer­tebb tagja és alapítója Ad van den Berg, a politikust 2011-ben gyermekpornográf felvételek birtoklásáért ítélték el. A szerve­zet korábban választásokon is indulni készült, hatalmas fel­háborodást okozva Hollandiá­ban. Akkor arra hivatkozva utasították el az ellenük benyúj­tott kereseteket, hogy a válasz­tókra kell bízni, kire adják a voksukat. októberében, 84 évesen elhunyt Jimmy Savile, a Top of the Pops és gyerekműsorok lovaggá is ütött műsorvezetője évtizede­ken keresztül molesztált kisko­rúakat. Legfiatalabb áldozata mindössze 5 éves volt. Kiderült az is, hogy Savile-nek egy lány­iskolában tartottak fenn egy lakószobát, az iskola diákjait is megtámadta, ám azok hiába jelentették ezt az intézmény ve­zetőinek. A néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekmé­nyeinek sorozata 54 évet ívelt át, és Savile-t többen fel is jelen­tették, annak idején azonban egyik bejelentést sem vizsgál­ták ki részletesen a hatóságok; az áldozatok szerint azért, mert egyszerűen nem hittek nekik. Időközben más hírességek­hez is eljutottak a nyomozók. Néhány hete ítélték el Max Clif- fordot. A 71 éves menedzser, akit a brit celebvilág első számú PR-osának tartottak, szintén fi­atalkorú lányok sérelmére köve­tett el szexuális bűncselekmé­nyeket. Július elején az ausztrá­liai születésű, 84 éves Rolf Har- rist ítélték öt év kilenc hónapra - az ő legfiatalabb sértettje hét­éves volt. Jelenleg is folyik Gar­ry Gutter glamrocksztár pere, ellene két fiatalkorú nyolcrend­beli megrontása a vád. Bírósághoz fordultak a hollandok JEGYZET TAKÁCS ZOLTÁN Szabadon A beosztott bekopog a főnökéhez: - Szabadság!- Szabadság! - Szabadság?- Nincs szabadság! - Szabad­ság! - Szabadság! állítólag vége az ötvenes éveknek („és nem jön újra el”- Lovasi után szabadon), de a vicc aktuális most is a nyári szabiszezonban, hiszen a leg­újabb idők szellemében fo­gant munkajogi szabályozás szerint csak a szabadnapok egynegyedével rendelkezhet a munkavállaló. azért A legtöbb munka­helyen nincs gond az előre megtervezett nyaralási idő­pontokkal, sőt. Vannak, akik egyáltalán nem akarnak szabadságra menni, mert fél­nek, hogy veszélybe kerülhet a munkahelyük. (Egy másik vicc poénja szerint: - Nélkü­led nem boldogulnak? - De­hogynem, csak nem akarom, hogy rájöjjenek!) persze vannak extrém ese­tek is, amikor a munkavál­laló annyira szeret dolgozni (vagy éppen olyan mérték­ben érzi nélkülözhetetlennek magát), hogy úgy kell elrug­dosni pár nap pihenőre. Ne ijedjenek meg, ez elsősorban nem hazai jelenség, hanem Japánban dívik, ahol kötelező kivenni a szabit. Csórókáim így kénytelenek például el­utazni ebbe a belassult Eu­rópába és városonként napi ötven kilométernyi távon vé­gigfotózni a régi épületeket, miközben a légkondis irodá­juk túlóráiról ábrándoznak. de A britek is elég furák, hi­szen egy felmérés szerint ott a dolgozóknak csak a 63 szá­zaléka megy szabadságra. Rá­adásul a 48 százalékuk nem utazik sehová, otthon marad. na, mondjuk ebben azért hasonlít az angolra a ma­gyar. Csak minálunk nem a kényelem, hanem a pénzte­lenség az otthoni csaUtosban nyaralás fő oka. Pedig abban minden kutatás egyetért: egy élménydús szabadság a cé­geknek is megéri. Hiszen a felfrissült munkaerő jobban teljesít. Ennél jobb hír pedig nem is keU a mi kis munka­alapú társadalmunkban. Igen sokat hozott a konyhára a Vasember a főszereplőnek forbes Ismét Robert Downey Jr. Hollywood legjobban fizetett férfiszínésze, köszönhetően a népszerű karakternek Robert Downey Jr. Hollywood legjobban fizetett színésze - ezt mutatja a Forbes most kiadott, éves listája. A 2013 júniusát kö­vető 12 hónap adatai alapján készült lista szerint a színész 75 millió dollárt keresett. A 17 milliárd forintot jócskán meg­haladó összeg akkor is szép summa, ha hozzátesszük, ez bruttó, amelyből le kell vonni az adókat és az ügynököknek fizetendő jutalékokat. A szí­nésznek úgy sikerült a tavalyi évhez hasonlóan idén is az első helyre kerülnie, hogy ebben az időszakban - május közepén - mindössze egy, viszonylag kis költségvetéssel készült filmjét mutatták be. Nyilvánvaló azonban, hogy Robert Downey Jr. számára nem A séf című komédia mellékszere­pe hozta a mesés fizetést, hanem a szuperhősös filmjei, a Vasem­ber-széria vagy a Bosszúállók. A Vasember 2013-as harmadik része 408 millió dollárt hozott a készítőknek csak az Egyesült Államokban, míg a Bosszúállók 2013 pénzügyileg legsikeresebb hollywoodi filmje lett 1,2 müli- árd dolláros bevétellel. Ugyancsak nem a művészfil­mekben utazik a lista második helyezettje, Dwayne Johnson, a Szikla, akinek a héten mutat­ják be Amerikában és nálunk is a Magyarországon forgatott Herkules című filmjét. A volt Robert Downey Jr. az elmúlt év legnagyobb kasszasikereiben játszott pankrátor életművében akció­filmeket találunk, ezekből csak az elmúlt évben 52 millió dollá­ros jövedelemre tett szert. Bugyuta vígjátékoktól hamar jutott el Oscarra jelölt művészfil­mekig Bradley Cooper, akinek mindkét műfaj jól áll, és a jelek szerint jól is jövedelmezik. A 39 éves színész 46 millió dollárt ke­resett, és a jelek szerint tovább folytatja az egy művészfilm - egy közönségfilm sormintát. Ahogy az Oscar-díj rendre el­kerüli Leonardo DiCapriót, úgy a Forbes listáján is lemaradt a dobogóról. A Wall Street farka­saként és a Nagy Gatsbyként 2013 két nagy sikerében brillí­rozó színész 39 milliót kaszált. A Forbes listáján csak férfi­színészek vannak, a június végén a legnagyobb sztárokról kiadott listából ugyanakkor az derül ki, hogy a nők közül tavaly a legtöbbet Sandra Bul­lock szedte össze. A színésznő 51 millió dollárt kaszált. ■ A lista (dollár) 1. Robert Downey Jr. 75 millió 2. Dwayne Johnson 52 millió 3. Bradlev Cooper 46 millió 4. Leonardo DiCaprio 39 millió 5. Chris Hemsworth 37 millió 6. Liam Neeson 36 millió 7. Ben Affleck 35 millió 8. Christian Bale 35 millió 9. Will Smith 32 millió 10. Mark Wahlberg 32 millió JForrás: Forbes ¥ i t i \ i

Next

/
Thumbnails
Contents