Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-07-27 / 28. szám
4 A HÉT TEMAJA 2014. JULIUS 27., VASÁRNAP felvételi Tízből hét jelentkezőt felvettek. Átalakul az egyetemek irányítása szeptembertől. Műszaki, informatikai és gazdaságtudományi diplomával lehet frissdiplomásként a legtöbbet keresni. A PONTHATÁRON INNEN ÉS TÚL A próbálkozók felét az első helyre vették fel és többen tanulhatnak szeptembertől, mint tavaly. A slágerszakok változtak, de az intézmények között ugyanazok a legnépszerűbbek. VR-összeállítás Egyre kevesebben érettségiznek A tavalyihoz képest 1300 diákkal többen, 73 ezer 973- an jutottak be valamelyik egyetemre vagy főiskolára az idei felvételin. A tavalyi mélyponthoz képest a többi területen is kedvezőbbek az adatok. Az állami ösztöndíjas képzésben is emelkedik az elsőévesek száma, 54 ezerről 57 ezerre. Az azonban aggasztó, hogy a demográfiai előrejelzések szerint évről évre csökken, 2010 óta mintegy kilencezerrel lett kevesebb az érettségizők száma. Nyertesek és vesztesek Az intézmények rangsorát az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem vezeti 4270 felvett hallgatóval, a második a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 3370 tanulóval, a harmadik a Debreceni Egyetem, ahol 3240 hallgató tanulhat szeptembertől. Szegeden 3108, Pécsen 2281 iratkozhat be. A Budapesti Corvinus Egyetem a hatodik helyen szerepel 1926 felvett hallgatóval. A vidéki intézmények közül a veszprémi Pannon Egyetem az egyik nagy nyertes, nyolcszáztízzel több hallgató került be, mint az elmúlt esztendőben, de a Miskolci Egyetem is elégedett: 500-zal tanulnak ott többen szeptembertől. Változtatni kéne a pontszámításon Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora szerint ugyanakkor a pontszámítás eleve rosszul méri a hallgatók felkészültségét a felsőoktatásra. „A természettudományos szakokon évek óta figyeljük: a felvételi pontszám nem tükrözi azt, hogy egy hallgató elvégzi-e a fizika vagy kémia szakot” - tette hozzá a rektor. Elmondta: öt-hat magyarországi képzőli, rendészeti és katonai 2 486 Orvos- és egészségtudomány Pedagógusképzés Top 10 szak, 2014 Szak neve Felvettek (fő) 1. gazdálkodási és menedzsment 2615 2. jogász 2176 3. gépészmérnöki 2107 4. mérnökinformatikus 1889 5. ápolás és betegellátás 1753 6. turizmus-vendéglátás 1694 7. óvodapedagógus 1655 8. osztatlan tanári 1618 9. kereskedelem és marketing 1403 10. villamosmérnöki 1396 Felvettek, képzési területek szerint Képzési terület Felvettek Agrár ______________________ 4 324 Fo nás: felvi.hu Bölcsészet 14482 Informatika 5 221 Műszaki Művészeti Művészetközvetítés 1866 Társadalomtudomány 6 990 3 500 10882 ' Idén közel 74 ezren örülhettek a ponthúzó buli után, azaz ennyien nyertek felvételt valamelyik felsőoktatási intézménybe helyen írattak dolgozatot elsőéves fizikus hallgatókkal, és az látszott, hogy a 430-440 ponttal bekerülők közül többen 10 pontnál is kevesebbet értek el az 50 pontos teszten. „Nem arról van szó, hogy én úgy érzem, valami nem stimmel, hanem tudom, hogy valami nem stimmel. A felvételi rendszert olyan mértékben kell megváltoztatni, hogy a felvételi pontszámítás a felső- oktatás igényeit tükrözze, ne a közoktatásét” - hangsúlyozta Szabó Gábor. Mennyit ér a diploma? Műszaki, informatikai és gazdaságtudományi diplomával lehet frissdiplomásként a legtöbbet keresni, a legalacsonyabb fizetésre pedig a pedagógusok számíthatnak. A legjobban és legrosszabbul kereső pályakezdő diplomások jövedelme között csaknem 100 ezer forintos az eltérés. Ugyanakkor az is látszik, hogy megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a hazánkban dolgozó frissdiplomások átlag- jövedelme közel nettó 160 ezer forint, ami 18 ezer forinttal meghaladja a magyarországi átlagkeresetet. Többek között ezek derülnek ki az Educatio Nonprofit Kft. által készített tanulmányból. A megkérdezettek visszajelzései szerint a hagyományos egyetemi, illetve a mesterképzési diplomához társul magasabb fizetés. Míg az alapképzésben részt vetteknél 142 ezer forintos nettó fizetés mérhető, addig mesterdiplomával ez az összeg közel 165 ezer forint. Ágazati szempontú megközelítésben a legmagasabb frissdiplomás fizetéseket az energia-, pénzügyi, infokommunikációs szektorok kínálják. A legalacsonyabb Magyar- országon szerzett jövedelmek az oktatás, egészségügy, vendéglátás és művészeti ágazatokban tapasztalhatók. Tömeges külföldre vándorlás? Idén sokan jelentkeztek külföldi egyetemre is. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének felmérése szerint a felvételizők 6 százaléka nem Magyarországon tanulna tovább. 2006 és 2013 között közel 2,7-szeresére nőtt a Nagy-Britanniába jelentkező magyar diákok száma. Ez a tendencia különösen 2011 után erősödött fel, a magyar . adatok ekkor szakadtak el a visegrádi országokra jellemzőktől. Az utóbbi két évben 80 százalékkal nőtt meg a brit egyetemekre felvételiző magyar fiatalok száma, de Ausztria és Németország is népszerű. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága szerint nincs tömeges elvándorlás. Lakosságszám-ará- nyosan a magyarok aránya a szomszédos országokhoz képest alacsony. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke azt mondta: az elmúlt években a nemzetközi hallgatói mobilitás világszerte dinamikusan nő, ez alól Magyarország sem kivétel. Ez egy rendkívül ösz- szetett, sok tényezőre visszavezethető folyamat. Nekünk fontos, hogy a magyar hallgatók ebben részt vegyenek, mint ahogy az is, hogy minél többen hazajöjjenek később a nemzetközi színtéren megszerzett tudást hasznosítani. Orvosnak tanulnak nálunk Bódis József azt mondta: a hazai felsőoktatás egyre népszerűbb a külföldi diákok körében és folyamatosan növelni is kell a létszámukat nálunk. Két éve 20 ezren, tavaly már 23 ezren tanultak nálunk. Ehhez az MRK sokat tett hozzá, hiszen a szervezésünkben 1500 brazil hallgató érkezett hozzánk az elmúlt évben. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy a külföldieknek nyújtott, jellemzően angol nyelven biztosított oktatási szolgáltatásunkat, valamint az ehhez kapcsolódó szervezési képességeinket jelentősen erősítenünk kell a további előrelépés érdekében. A legnagyobb hagyománya nálunk az orvos, fogorvos és állatorvos képzéseknek van angol és német nyelven, de a közelmúltban a műszaki képzéseink iránt is megnőtt az érdeklődés. Felsőfokú oktatás Tanév Intézmény Oktató Hallgató 1990/1991 77 17 302 10 8376 1995/1996 90 18098 19 5586 2000/2001 62 22 783 32 7289 2005/2006 71 23188 42 4161 2010/2011 69 21 495 36 1347 2011/2012 68 21 357 35 9824 2012/2013 66 20555 33 8467 2013/2014 66 21 137 32 0124 Forrás: KSH Jelentkezettek és felvettek aránya nappali tagozaton Év Jelentkezett Felvett 1990 46 767 16818 1995 86548 35 081 2000 82 957 45 546 2005 91 677 52 957 2007 74 849 50 941 2009 90878 61 262 2011 101 835 66810 2012 110617 79 861 2013 95 447 72 679 2014 106 000 73 973 Forrás: KSH Top 10 intézmény, 2014 Intézmény neve Felvettek (fő) 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem 849S 2. Debreceni Egyetem 6290 3. SzegediTudományegyetem 6076 4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 5316 5. Pécsi Tudományegyetem 4826 6. Budapesti Gazdasági Főiskola 4749 7. Budapesti Corvinus Egyetem 3858 8. Szent István Egyetem 2945 9. Óbudai Egyetem 2926 10. Széchenyi István Egyetem 2730 Forrás: felvi.hu Top 10 kar, 2014 I ntézmény neve Felvettek (fő) 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 2022 2. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar 2013 3. Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar 1803 4. Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar 1711 5. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar ________________1481 6. Budapesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 1387 7. Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar 1362 8. Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar 1320 9. Nyíregyházi Főiskola 1246 10. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 1238 Forrás: felvi.hu Bódis József elnök szerint stratégiaalkotó szeretne lenni a Magyar Rektori Konferencia Az egyetemek pénzét nem zárolták PALKOVics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára azt mondta, hogy a nemrég bejelentett költségvetési zárolások biztosan nem érintik a felsőoktatási intézményeket. A felsőoktatás intézményrendszerének stratégiájáról szólva elmondta, szeretnék, ha a tavaly elkészült stratégia átdolgozott változata az év végéig a kormány elé kerülne. A jövő héten megkezdődnek az egyeztetések, összehívják a Felsőoktatási Kerekasztalt. Szólt arról is, hogy a kancellári pályázatot hétfőn írják ki, és augusztus 12-éig lehet jelentkezni. ,- nemrég választották mega rektori konferencia elnökévé. Milyen tervei vannak?- nagyon fontos, hogy egy egységes, erős szervezet képviselje a felsőoktatást. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nemzetközi reputációja jelentősen nőtt az elmúlt időszakban - különösen a rendkívül sikeres brazil ösztöndíjprogram kapcsán. Ezt kihasználva a különböző nemzetközi felsőoktatási programok végrehajtása során még nagyobb szerepet szeretnénk vállalni. És természetesen a legfontosabb az, hogy ne csak reagáló, véleményező szerepkörben, hanem az állami felsőoktatás irányítás partnereként, társszerzőként vegyünk részt az elkövetkező időszak stratégiaalkotó feladataiban. Úgy látom, hogy erre mindkét fél részéről megvan az igény.- szeptembertől már a kancellárok irányítják az intézményeket. Vannak aggályaik ezzel kapcsolatosan?- sajnos olyan megfogalmazások szerepelnek a törvényben, amelyek a kettős vezetés kockázatát hordozzák magukban. A leginkább problematikus rendelkezés talán az, hogy miközben a kancellár is tagja lesz az intézmény szenátusának, felülbírálhatja az ott hozott határozatokat. A jogszabályban ugyanakkor megtalálható az a kitétel is, hogy a kancellár a rektorral együttműködve látja el feladatát, amely bár igen laza megfogalmazás, mégis támpontot ad a közös munkához. Nagyon sok függ attól, ki lesz egy adott egyetemen vagy főiskolán a kancellár. Kérdés, hogy áll az intézményhez, ismeri-e annak működését, volt-e, és ha igen, milyen korábbi kapcsolata a vezetőséggel, miként tud velük együtt dolgozni. Ha nyitott, konstruktív, az intézmény céljait szem előtt tartó kancellárt kap egy egyetem, akkor alapvetően nem lehet gond.- vannak olyan intézmények, amelyek nagy bajban vannak?- a kisebb vidéki intézmények nehéz helyzetben vannak a hallgatói létszám jelentős csökkenése miatt, de az ő problémáik nemcsak a felsőoktatáson belülről erednek, hanem szorosan összefüggnek regionális gazdasági kérdésekkel, egyes vidéki régiók gazdasági leszakadásával. Álláspontom szerint nem az intézmények száma a lényeges, hiszen kevés intézmény is működtethető rosszul és a mai intézményhálózat is jól. Az a fontos, hogy megfelelő munkamegosztás legyen az intézmények között és mindegyiknek világos legyen a feladata. Magyarország nem különbözik az európai átlagtól, ha a lakosságszám és az intézmények számának arányát vizsgáljuk.- az elmúlt hetekben sokat lehetett olvasni az egyetemösszevonásokkal kapcsolatban. Rendelkeznek megbízható információval ebben a témában?- nem, mi is csak a sajtóból értesültünk, illetve egyelőre az egyetlen hivatalos megnyilvánulás ezzel kapcsolatban a minisztérium közleménye, mely szerint egyelőre ilyen tervek nincsenek. Pótfelvételizni augusztus 12-éig lehet A pótfelvételi jelentkezési határideje augusztus 12. A ponthatárt augusztus 28-án állapítják meg. Csak azok jelentkezhetnek, akik nem vettek részt az idei áttalános felvételi eljárásban, vagy egy szakra sem kerültek be. az sem pótfelvételizhet, aki valahova felvételt nyert, de mégsem akar azon a szakon tanulni. A pótfelvételin csak egy szakra lehet beadni a jelentkezést, az egyetemek, főiskolák pedig szinte kizárólag önköltséges képzéseket hirdetnek meg. augusztus 4-ig minden felvételiző megkapja a besorolási döntést, az eredmény ellen augusztus 20-ig lehet fellebbezni. 1 I » I f 1 1