Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-10 / 133. szám
2014. JUNIUS 10., KEDD 4 KORKÉP A Hála Gálán idén két személy és egy szervezet munkáját ismerték el szekszárd A civilek idén is Hála Gálával és az önzetlen önkéntes munka elismeréseként két Szomjú-díj átadásával ünnepeltek az Önkéntesek Napján. A Mentálhigiénés Műhely, a város és a civil kerekasztal rendezvényén a Szomjú Györgyről elnevezett elismerés egyikét János Anna vette át, akit a Tolna Megyei Felnőtt Diabetesesek Egyesületében, a Fehér Gyűrűben és a polgárőr egyesületben végzett munkája révén ismerhetnek sokan. A közösségnek járó díjat a „Méltósággal az út végén” Hospice Alapítvány kapta. Pócs Margit, a polgármesteri hivatal referense elmondta, a szervezet tíz éve végez jelentős és nehéz munkát, így a kitüntetés egyfajta jubileumi ajándék. A referens szerint külön öröm, hogy a gálán a Segíts rajtam! Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány első ízben adományozott Erzsébet-díjat. A Tokaji Györgynéről elnevezett elismerést első ízben ő maga, azaz Erzsi néni vehette át. ■ B. K. A pályamunkák több mint fele díjat érdemelt • dombóvár Fekete István és én címmel rajzpályázatot hirdetett a megye általános iskolásai és kisgimnazistái számára a „Fekete István” Kulturális Egyesület és Dombóvár Város Könyvtára. Az eredményhirdetést a napokban tartották. A zsűri 67 fiatal alkotót jutalmazott. Bán Emma, a könyvtár vezetője elmondta, hogy összesen 122 rajz érkezett a felhívásra, 15 iskolából (Belvárosi Általános Iskola, Dombóvári József Attila Általános Iskola, Szent Orsolya Iskolaközpont, Kocsola, Bátaa- páti, Gölle, Kaposszekcső, Paks, Szakcs, Oroszlány, Bükkösd, Felsőszeli, Döbrököz, Kurd, Gyulaj) neveztek a gyerekek. A pályaműveket két kategóriában várták: vagy az író bármely ifjúsági regényéből merített témában, vagy a Tarka rét című regény Aranymálinkó fejezetében található hátrahagyott versek ihletésében. A két szervezet 18. alkalommal hirdette meg a rajzversenyt. ■ H. E. MflBIMMAfek»'**! Ezerötszaz diák jártasabb a jogban nyitott bíróság program A második évad után tervezik a további színesítését Különleges élmény a diákok számára a részvétel egy-egy bírósági tárgyaláson. A Szekszárdi Törvényszéknek már 28 iskolával van együttműködési megáUapodása. Ihárosi Ibolya Sikeresen indult a Nyitott bíróság program második évada Tolna megyében. Dr. Andó- di László, a program megyei koordinátora kérdésünkre elmondta, éppen szerdán tartottak országos tanácskozást a témáról, ahol kiderült, hogy Tolna felzárkózott a nagy bíróságokhoz a rendezvények számát tekintve. Hozzátette, ugyanakkor nem cél a látványos adatok elérése. Fontosabb a szisztematikus építkezés annak érdekében, hogy a megye valameny- nyi középiskolája csatlakozzék a Nyitott bíróság programhoz, minél több fiatal betekintést nyerjen a bíróságok életébe, szerezzen jogi alapismereteket. Ősztől tervezik a program további színesítését, és könnyítik a kommunikációt az iskolákkal. Az idén már az első negyedévben több középiskolás vett részt a programban, mint tavaly egész évben, s mára több mint 1500-an szerezhettek személyes tapasztalatokat és információkat. A Szekszárdi Törvényszéknek 28 intézménnyel van együttműködési megállapodása, köztük egy pécsi gimnáziummal, két Tolna megyei gyermekotthonnal és egy általános iskolával. A bíróság és az oktatási intézmények elektronikus úton tartják a kapcsolatot, minimálisra csökkentve ezzel a bürokráciát. Az e célra kialakított űrlap kitöltésével nyomon követhetők a középiskolai igények, a kért előadás, tárgyaláslátogatás időpontja, az előadó személye, egyúttal az aktuális eseményekről értesülnek az érintett bíróságok vezetői is. Szinte szájtátva hallgatták a gyerekek az előadásokat, és különleges élmény volt számukra a bírósági tárgyalás, mondta el dr. Novothné Bán Erzsébet, a Tolnai Sztárai MiBejárták a diákok a Szekszárdi Törvényszéket pincétől a padlásig, és alapos tájékoztatást kaptak dr. Andódi Lászlótól, a program koordinátorától A polgári jogról szinte semmit nem tudnak a fiatalok hály Gimnázium igazgatója. Jártak a Szekszárdi Törvényszékeken, tárgyaláson is részt vettek a Szekszárdi Járásbíróságon. Már a törvényszék eredeti ajánlatáról is azt gondolták, hogy a felkínált ismeretek hasznosak lehetnek a diákok számára. Fontos, hogy az érettségi idejére tisztában legyenek a rájuk is vonatkozó jogi alapismeretekkel, ráadásul vannak közöttük, akik jogi asszisztensek szeretnének lenni, vagy jogi egyetemre készülnek. Kérdésünkre elmondta, sok újat tanultak a diákok, akiket meglepett például, hogy szóbeli megállapodással is létrejöhet szerződés. Már három alkalommal éltek a lehetőséggel, és a következő tanévben is szeretnének bekapcsolódni a programba. Két társadalomismeret órát összevonva jutottak el a bíróságokra. A tanterv szerint ez a lehetőség két év múlva megszűnik, de akkor majd az osztályfőnöki órák keretébe illesztik be a Nyitott bíróság programot. Dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Járásbíróság sajtószóvivője egyike azoknak, akik a bíróság oldaláról vesznek részt a programban. Egyebek közt elmondta, ha igény van rá, akár össze is állítanak egy alapcsomagot a legfontosabb jogi alapismeretekről, és elmennek az A tantervbe is beépülhetnek a jogi alapismeretek A nyitott bíróság program 2012 novemberi indulása óta több mint negyvenezer általános, középiskolás és a felsőoktatásban tanuló diák vett részt az igazságszolgáltatást bemutató rendezvényeken, közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Magyar Igazságügyi Akadémián tartott tanácskozás után. TAVALY ORSZÁGSZERTE több mint harmincezren, idén az első negyedévben pedig már tízezren vettek részt a rendezvényeken, és csaknem félezer bíró, bírósági titkár, fogalmazó foglalkozott velük. Cél, hogy az igazságszolgáltatást közelebb hozza az iskolásokhoz. A diákok iskolai foglalkozásokon előadásokat hallgathatnak az igazságszolgáltatásról, bírósági sétákra mehetnek, a 14 éven felüliek részt vehetnek tárgyalásokon, a már nagykorúak börtönlátogatásokon is. A tájékoztatók nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalkori áldozattá válás, a fiatalkorú bűnözés, az internetes bűncselekmények, a kábítószerrel visszaélés vagy éppen a diákság jogainak és a munka világába belépés kérdéseire. A távlati tervek között szerepel, hogy a tantervbe is beépüljenek a jogi alapismeretek, mert ma már a mindennapi élethez nélkülözhetetlen a polgári jog, a munkajog, a cégjog, a bank- és biztosítási jog vagy éppen a szabálysértési jog elemi szintű tudása. Hasznosítják a tudást sok diák meglepve hallotta, hogy az orvosi igazolás „kiterjesztése" egy-két nappal tovább, nem diákcsíny, hanem közokirat-hamisítás. Azt sem tudták, ha elveszik egy társuk mobiltelefonját, az értéktől függően szabálysértés, vagy bűncselekmény is lehet. Utcán üvöltve veszekedni, pláne verekedni garázdaságnak minősülhet. Egy pedagógus mesélte, hogy a diáktanács, ha fegyelmi ügy akad, utánanéz a jogszabályoknak. Egyszer azt mondta a diákoknak, ha nem viselkednek rendesen, kukoricára térdelted őket, és a büntetésről készült fotókat felteszi az internetre. A gyerekek azonnal rávágták, hogy az sérti a személyiségi jogokat. iskolákba előadásokat tartani. Dombóváron például már kértek tájékoztatást arról, hogy a diákok milyen munkát vállalhatnak a nyáron, és milyen jogi keretek között. Nagyon érdeklődőek a fiatalok, sok kérdést tesznek fel, mondta a bírónő. Megdöbbentek például, amikor bilincsben hozták be a tárgyalásra az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat. Ennek kapcsán az előzetes letartóztatásról tettek fel kérdéseket. Szinte minden alkalommal szóba kerülnek az internet használatával kapcsolatos veszélyek. A középiskolások közt rendszerint vannak, akik jogi egyetemre készülnek, vagy éppen rendőrtisztek szeretnének lenni, őket még fokozottabban érdeklik a jogi témák. - Ilyen esetekben fel szoktuk ajánlani nekik, ha bejutnak az egyetemre, keressék a bíróságot, jöhetnek hozzánk akár gyakorlatra is - mondta dr. Kovács Ildikó. Arra kérdésre, hogy milyen diákok tájékozottsága, azt válaszolta, hogy nagyon változó. Az általános iskolásoknak minden információ új. A 17-18 évesek azonban nagyjából már tájékozottak, de ennek az alapja első sorban a televízió, azon belül is a bűnügyi tudósítások. A polgári jogról viszont szinte semmit nem tudnak a fiatalok. Hagyományos hangverseny pünkösdi koncert Tehetséges növendékek is felléptek szekszárd Gyönyörű élményben volt részük azoknak, akik részt vettek hétfőn délelőtt a Szekszárdi Kamarazenekar és a Szekszárdi Madrigálkórus közös hangversenyén a belvárosi templomban. Á kamarazekar közel két évtizede rendezi az általa életrehívott pünkösdi koncerteket. Kezdetben németországi, svájci kamarazenekarokkal léptek fel, később tehetséges zeneiskolásokat hívtak szólistának. Az utóbbi évek állandó közreműködője a Szekszárdi Madrigálkórus. A két együttes Joseph Haydn no.7 B-dúr miséjét adta elő Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy vezényletével. Művészeti vezető: Földesi Lajos. ■ 1.1. Nagy sikert aratott az idei templomi pünkösdi hangverseny is Táncművészét a javabol bemutató A legkisebbeken kívül mindenki színpadra lépett szekszárd Családtagjaik és iskolatársaik előtt mutatták meg a PTE IGYK Gyakorlóiskola AMI és Gyakorlóóvoda Táncművészeti tagozatosai, mit tanultak az elmúlt évben. A szombati koncertvizsgán a legkisebbeken kívül minden évfolyam szerepelt, szokás szerint nagy sikerrel. A közönség jobbára Valkai Csaba Csanád táncpedagógus, Nívó-díjas táncművész koreográfiáit láthatta. Valkainé Daczó Eszter elmondta, tanítványaik ebben a tanévben 18 érmet hoztak országos versenyekről modem tánc kategóriában. Az pedig, hogy az intézmény arany minősítést kapott, az utóbbi öt év munkájának eredménye. ■ B. K. A koncertvizsgára minden évben sokat készülnek a táncosok