Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-07 / 56. szám

4 BONYHÁDI JÁRÁS 2014. MÁRCIUS 7., PÉNTEK Mindegyik asztalnál nagy volt a sürgés-forgás, a vendégek ínycsiklandó ételeket kóstolhattak mega művelődési központban Terítéken a Völgység ízei gasztroest Kóstolót kaptak a vendégek a nemzetiségek konyháiból HÍRSÁV Közösen kergették el a telet a szépkorúak izmény Vidám télbúcsúzta­tót tartott az Izményi Nyug­díjas Klub a művelődési ház­ban. A remekül sikerült far­sangi programra Mázáról, Egyházaskozárról, Apar- hantról és Bonyhádról is ér­keztek résztvevők. A vacso­rával egybekötött zenés est­hez közel 90 vendég csatla­kozott - tájékoztatta lapun­kat Kelemen Ferenc, Izmény polgármestere. ■ V. B. Ezúttal a tanárok adtak hangversenyt bonyhád Folytatva a hagyo­mányt, pazar hangverseny­nyel léptek közönség elé a Bartók Béla Zeneiskola taná­rai. Akárcsak az eddigiekben, csütörtöki műsorukban is szá­mos hangszert és stílust vit­tek színpadra. - Nagy lelkese­déssel készültek kollégáim az eseményre, hiszen nemcsak a diákoknak, a tanároknak is fontos a visszajelzés - nyilat- kozta Elmauer József, a zeneis­kola igazgatója. ■ V. B. Ajándék és műsor is járt a hölgyeknek bonyhád Kiváló hangulatban telt a Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központban tartott nőnapi rendezvény. A Völgy­ség baloldali nőtagozata által szervezett programon közel 350 ember vett részt, nem­csak Bonyhádról, a környe­ző településekről is érkeztek vendégek. A résztvevőknek több meglepetéssel is készül­tek a szervezők, a bejáratnál kapott kis ajándék mellett amatőr fellépők és Harango­zó Teri énekesnő műsorával kedveskedtek nekik. ■ V. B. Varga Józsefné Harangozó Terivel Komoly kihívás lenne fel­sorolni - és bizonyára végigkóstolni is az volt - az első alkalommal szervezett bonyhádi gasztronómiai es­ten felvonultatott pazar fogá­sokat. A Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott kiváló programon a roma, a székely, a sváb és a felvidéki konyhából kaptak ízelítőt ä vendégek. Vízin Balázs- A feleségem nem tud ilyen finom kakaspörköltet főzni, de ezt csak halkan mondom, mert itt áll mellettem és a vi­lágért sem szeretném megbán­tani - mesélte egy férfi, miköz­ben a Bonyhádi Roma Nemze­tiségi Önkormányzat standjá­nál kínált finomságokból fa­latozott. Babai László elnök és lelkes segítői gondoskodtak arról, hogy senki se maradjon éhen, aki hozzájuk látogat. - Kiváló ötletnek tartom a prog­ramot, nagy szükség volt már egy ilyenre! - vélekedett Babai László. Kérdésünkre elmondta, a már említett étel mellett ci­gánylecsót készítettek, látva az üres edényeket, nagy sikere volt a fogásoknak. Saures és nudli Akárcsak a sváb konyha re­mekeinek, amelyeket ottjár- tunkkor Markovics Mihály- né kínált a vendégeknek. A Bonyhádi Német Önkormány­zat képviselőjétől megtudtuk, ők saurest, krumplis tésztá­ból gyúrt, többféle módon tálalt nudlit, csörögefánkot és kugló­fot készítettek az eseményre. A vendégsereg nagy örömére, merthogy az asztal előtt állók nem győzték dicsérni a kuliná­ris remekeket. A hagyományos székely éte­leket kínálók sem panaszkod­- nagyon örülök, hogy sikerült életre hívnunk a programot, amelyet én már korábban is szorgalmaztam - nyilatkozta lapunknak Potápi Árpád János. Bonyhád polgármestere, a tér­ség országgyűlési képviselője kifejtette, a Hőgyészen, Bátaszé- ken és Zombán tartott gasztro­nómiai estekhez hasonlóan, a hattak az elismerő szavakat il­letően. Ami nem is volt csoda, hiszen Péter Ambrusné, Walter Józsefné és Elmauer Mihályné olyan szeretettel vágta a kalá­csokat, vagy merte tányérba a tejfölös csürkét, hogy öröm volt nézni. - Hát még megenni mi­lyen jó volt! - vitte tovább a gon­dolatmenetet egy fiatal hölgy, aki nem győzött válogatni a sok finomság között. Töltött káposz­ta, máié, kokonya, morzsoltas - és még hosszasan lehetne sorol­ni, hogy milyen különlegessé­gek gazdagították a székelyek standját. Pillanatok alatt elfogyott Ahogy a Bonyhádi Felvidé­kiek Egyesületének asztalát is. völgységi is bebizonyította, hogy van létjogosultsága. - Amikor felvetettem az ötletet a Bonyhá- don élő nagyobb nemzetiségek vezetőinek -folytatta a városve­zető -, azonnal támogatásukról biztosítottak. Potápi Árpád Já­nos hangsúlyozta, első alkalom­mal félig nyitott, félig zárt mó­don tartották meg a kulináris Kolozsiné Gergely Cecília elnök és segítői nem bízták a véletlen­re: disznótoros sült oldalast ké­szítettek főtt burgonyával és pá­rolt káposztával, de volt még ná­luk rétes, többféle fánk és má­kos pogácsa is. Egyszóval min­denki megtalálhatta a számára legjobban tetsző ízvilágot. Ha gyors volt, mert szemmel látha­tóan a felvidéki konyháért is ra­jongtak a vendégek, pillanatok alatt elfogytak a fogások. Az általunk megkérdezettek túl azon, hogy dicsérték a szer­vezők munkáját, azt emelték ki: az est remek alkalmat biz­tosított egymás kultúrájának, gasztronómiai hagyományaink megismerésére. A zenészek ál­tal teremtett kiváló hangulat már csak hab volt a tortán. programot, vagyis nem hirdet­ték meg különösebben, jórészt az ételeket kínáló civil szerveze­tek tagjai vettek részt a művelő­dési központban zajlott esemé­nyen. Ugyanakkor reményét fe­jezte ki, hogy a következő alka­lommal már 400-500 ember íz­leli meg a népcsoportok jelleg­zetesfinomságait. Fákat ültetnek a felnövekvő generációnak bonyhád Folytatja 2014-ben a „Minden született gyermek­nek ültessünk egy fát” akci­ót a völgységi város. Szerdán a bonyhádi Ifjúsági parkban, majd Majoson, az alsó busz­megálló melletti zöldterüle­ten 9-9 darab csemetét ültet­tek el a felhíváshoz csatlakozott családok a BONYCOM Bony­hádi Nkft. és a Laurus Alapít­vány közreműködésével. Előbbi programon Potápi Árpád János, Bonyhád polgármestere és Filó- né Ferencz Ibolya, a város alpol­gármestere is részt vett, míg a majosi ültetéshez Fábián Béla, a körzet képviselője csatlakozott. Kappelné Páll Laurától, a Bonyhádi Közös Önkormány­zati Hivatal környezetvédel­mi ügyintézőjétől azt is meg­tudtuk: a héten újabb akciót szerveznek. Pénteken délelőtt a Benczúr Gyula utcai játszó­téren öt, a Benczúr és a Körösi Csorna Sándor utca sarkán lé­vő zöldterületen pedig hét fát ültetnek el. Arra is kitért, hogy a tavaszi sorozat utolsó állomá­sa március 19-én lesz, akkor húsz csemetét helyeznek el. Kappelné Páll Laura em­lékeztetett, a város 2011-ben kötött szerződést a Gemenc Zrt.-vel a mozgalomhoz va­ló csatlakozásról, amelynek fő célja a felnövekvő nemzedék lokálpatriotizmusának kiala­kítása, a természeti környezet védelmének tudatosítása. Az akció indulásával párhuzamo­san a Laurus Alapítvány - ha­sonló célzattal - pályázott és nyert a Közösségi Alternatívák Völgységi Impulzív Családok­nak (KAVICS) projektjével, ez­által ők is becsatlakoztak a vá­rosi programba, amelyben a BONYCOM Nkft. is szerepet vállal. ■ V. B. A családok gondozzák a fákat Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az estet Gyönyörű alkotásokat készítettek, melyeket ki is állítottak arany János rajzverseny Összesen 220 pályamunka érkezett a névadó tiszteletére szervezett kreatív tudáspróbára bonyhád Szebbnél-szebb alko­tások születtek a Bonyhádi Ál­talános Iskola (BÁI) Arany Já­nos Gimnáziumi Intézményegy- ség által meghirdetett rajzverse­nyen. A névadó tiszteletére szer­vezett kreatív tudáspróbára ösz- szesen 220 pályamunka érke­zett az alsó és felső tagozatos, il­letve a középiskolás fiataloktól. A legjobbaknak járó jutalmat a napokban tartott eredményhir­detésen adták át a szervezők. - Az általános iskolások három Arany János mű közül dönthet­tek, hogy melyikhez készítenek illusztrációt, a középiskolások szabadon választhattak a köl­tő alkotásai közül - nyilatkoz­ta lapunknak Fekete Gyöngyi. A harmadik alkalommal meg­hirdetett Arany János rajzver­seny szervezője, az intézmény pedagógusa örömmel állapítot­ta meg, hogy nemcsak bonyhá­di, hanem a környező települése­ken élő növendékek is neveztek a megmérettetésre, mint min­den évben, most is színvonalas alkotásokkal. Ebből adódóan nem volt könnyű dolga a zsűri­nek a legjobbak kiválasztását il­letően. A pályaműveket az ered­ményhirdetés után ki is állítot­ták, a hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődők a bonyhádi gimnáziumban. Az alsó tagozatosoknál Já­nos Nóra lett az első, megelőz­ve Varga Katinkát és Farkas Kovács Ferenc zsűrielnöktől vették át a díjakat az ifjak Viktóriát. Mellettük tíz diák - Domokos Lóránt, Nagy Ágo­ta, Várszegi Zsanna, Bőte Bri­gitta, Szabó Hanna Liza, Papp Violetta, Panghy Szonja, Götcz Martin, Erményi Szonja és Se­bestyén Noémi - vehetett át kü- löndíjat alkotásáért. A felsősök­nél Balog Viktória, Kovács Kit­ti, Csobot Enikő sorrend alakult ki a dobogón. Ebben a kategó­riában is adott különdíjat a Ko­vács Ferenc festőművész, tanár vezette zsűri. Név szerint Gye- nei Lili Sárának, Brunner Ba­lázsnak, Halmágyi Adriennek, Szentes Dalmának, László Eme­sének, Sebestyén Zsófiának, Ábrahám Dorottyának, Tresch Alexandrának, Mészáros Édűá­nak, Király Emesének, Falukö­zi Petrának és Fertő Laurának. A középiskolásoknál megosz­tott első helyen Csahóczi Eszter és László Anna végzett. A kép­zeletbeli dobogó második foká­ra Borbáth Nikolett állhatott fel, a bronzérmet pedig László Bian­ka szerezte meg. Bíztatásul kü- löndíjban részesítette a zsűri Né­met Enikőt, Varga Zsófiát, Zaka­riás Krisztiánt, Bálint Adriennt, valamint Bogos Virágot. A fiata­lok kiváló élményekkel és aján­dékokkal gazdagodva zárták a versenyt. - Nemcsak a diákok­nak, hanem a pedagógusoknak és a szülőknek is köszönet jár szerepvállalásukért - zárta Fe­kete Gyöngyi. ■ Vízin B.

Next

/
Thumbnails
Contents