Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-28 / 73. szám
EGESZSEG - SZOLGALTATAS 2014. MÁRCIUS 28., PÉNTEK OLVASTAM VENTER MARIANNA Dolgok és eredetük mindig furdalta az oldalamat, vajon honnan származik a „mézeshetek” kifejezés. Valami olyasmire gondol az ember, hogy ugyebár, olyan édes a fiatal pár, mint a méz, de a valóság ennél sokkal érdekesebb. A szólás eredete az ókorba nyúlik vissza, ott is Babilóniába. Az akkor bevett szokás szerint ugyanis az após egy hónapig sörrel itatta újdonsült vejét. (Hogy miért volt szükség a vő részegen tartására, arról már nem szól a fáma.) A babiloni sör mézből készült, innen ered az elnevezés. Gondolom, sok ifjú férj ma is szívesen venné az effajta kényeztetést, bár gyanítom, hogy a pálinkás heteknek nagyobb sikere lenne. ha pálinkához nem is, de sok más finomsághoz hozzá lehet jutni az éttermek autós kiadó ablakánál. Mint minden praktikus találmányt, a kiadóablakot is a találékonyság szülte. Az első ilyet Arizonában alakították ki, mégpedig azért, mert a közelben lévő támaszponton szolgáló katonáknak tilos volt egyenruhában bármilyen boltba, étterembftbe- lépniük. A kényszer szülte találmány pedig világkarriert „futott be”. ÁLLATORVOSOK HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOLGÁLAT 2014. MÁRCIUS 28-ÁN 14 ÓRÁTÓL 31-ÉN 8 ÓRÁIG: DR. TORMA CSILLA MECSEK- NÁDASD: Petőfi S. u. 18. Tel.: 20/3844-787; DR. HEGEDŰS LAJOS TAMÁSI: Deák F. u. 32. Tel.: 30/3255-049. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2014. MÁRCIUS 28-ÁN 14 ÓRÁTÓL 31-ÉN 8 ÓRÁIG: DR. BURI ANTAL TOLNA-MÖZS: Mátyás Király u. 1. Tel.: 30/9563- 916; DR. SZABÓ ÁKOS BÁTASZÉK: Budai u. 41. Tel.: 74/491-660, 30/9572-650; DR. KOVÁCS ALADÁR BONY- HÁD-MAJOS: I. U. 47. Tel.: 74/451- 662,30/9361-662; DR. VOLMAN LÁSZLÓ BÖLCSKE: Paksi u. 13. Tel: 20/5409-495; DR. BATÁRI LÁSZLÓ GYÖNK: József A. u. 540. Tel.: 30/230-4852; DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 30/444- 7957. KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ SZEK- SZÁRD, MIKES U. 14. TELEFON: 74/315-351. Rendel: Hétfőtől péntekig 8 órától 18.30-ig, szombaton 9-től 11 óráig. Sürgősségi ügyelet: 30/551-4653. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Tolnavet. Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222,30/9464-776. Hétközben: 8-tól 17 óráig. Szombat: 9-től 12 óráig, vasárnap: zárva. KIS- ÉS NAGYÁLLATKÓRHÁZ, DUNAFÖLDVÁR: állandó ügyelet. Telefon: 75/541-095,30/2096- 096. HIRDETÉS VILLA DOCTORIS MEDICI Magánrendelő és Diagnosztikai Komplexum Hgészségügyi ellátás MÁSKÉPP dr. Nagy Ferenc Ph.D. egyetemi magántanár ideggy ógy ász, neurofixiológus magánrendelése Szédülés, fájdalom, gyengeség, memóriazavar, zsibbadás, mozgászavar, alvászavar, vizelési zavar kivizsgálása, kezelése, epilepszia. Parkinson-kór, stroke, sclerosis multiplex, degeneratív betegségek gondozása. Labor, CT, MRI vizsgálatok. Bejelentkezés: Villa Docloris Medici Magánrendelő': +36 30 4435259,7624 Pécs. Damjanich J. u. 26. PROMÓCIÓ m SZÉCHÉNYI TERV A Szekszárdi Szülészetért Alapítvány szervezésében TÁMOP-6.1.2.-11/1 2012-1055 „Egészségre nevelő és szemléletformáló programok a Szekszárdi Szülészetért Alapítványnál c. pályázatkeretein belül folytatódik a várandósok számára szervezett programsorozatunk. Ebben a hónapban Dohányzás és várandósság témakörről esett szó. A kórházak területén a legutóbbi törvénykezés szerint tilos a dohányzás. A szülészeti osztály környékén szinte nem tudunk úgy elmenni, hogy ne találkoznánk szemmel láthatóan babát váró, kórházi öltözékben lévő nőkkel, akik a kórház területén kívül cigarettáznak. Szomorú látvány ez mindannyiunk számára, a méhben fejlődő magzat számára pedig komoly veszélyforrás. Ezért indult el egy csoportos leszoktatási program a helyi tüdőgondozóban, ahol szakemberek segítenek végleg leszokni a dohányzásról. A szakemberek:- segítenek erősíteni a leszokás iránti motivációt- segítenek kidolgozni a leszokás első lépéseit- segítenek leküzdeni a leszokás nehézségeit- segítenek új szokásokat kialakítani- segítenek megelőzni a visszaesést A helyi tüdőgondozóban szeretettel váljak minden leszokni váró jelentkezését! AGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. ÜGYELETEK 2014. MÁRCIUS 28- ÁN 16 ÓRÁTÓL 31-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Tel.: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kö- lesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis községek felnőttlakossága, Medina, Sipagárd, Szedres és Tengelic felnőtt- és gyermeklakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Tel.: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis gyermeklakossága, valamint azon felnőtt orvosi ügyeletén megjelölt községek gyermeklakosai, akik gyermekorvosnak adták le kártyájukat. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Szent István tér 10. Tel.: 74/315-454. BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Báta- szék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pör- böly, Alsónána, Várdomb. BONYHÁD: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Tel.: 74/318-104. Ezen a telefonszámon hívhatják a Völgy- ségi Központi Háziorvosi Ügyeletet Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bony- hádvarasd, Cikó, Grábóc, Győré, Iz- mény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, ORVOSIÜGYELETE Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. dombóvár: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Tel.: 74/462-385. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikós- tőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs és Várong. HŐGYÉSZ: Kossuth tér 6. Tel.: 74/488-008. Ellátási terület: Hő- ■ gyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Sza- kály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyar- keszi, Felsőnyék orvosi körzetei. PAKS: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Ger- jen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. SIMONTORNYA: Bem u. 39. Tel.: 74/318-104. Ellátási terület: Simontornya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tol- nanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Mezoszilas és Pálfa. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Tel.: 74/570-028. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. TOLNA: Garay u. 6. Tel.: 74/440-340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mőzs, Fadd, Fácánkert. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: SZEKSZÁRD: BENU Balassa gyógyszertár, Béri Balogh Ádám utca 17- 19. Tel.: 74/510-718. BONYHÁD: Szent Imre gyógyszertár, Szent Imre utca 5. Tel.: 74/450-798. DOMBÓVÁR: Gesztenyesor gyógyszertár, Fő utca 43. Tel.: 74/460- 166. DUNAFÖLDVÁR: a helyi két gyógyszertár heti váltásban. PAKS: Alma gyógyszertár, Dózsa György utca 30-32. Tel.: 75/510- 611. SIMONTORNYA: Sándor gyógyszer- tár, Templom utca 5. Tel.: 74/486- 032. TAMÁSI: Dám gyógyszertár, Szabadság utca 56. Tel.: 74/673-686. TOLNA: Tilia gyógyszertár, Alkotmány utca 24. Tel,: 74/440-462. LELKISEGÉLY INTERNETES SZOLGÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com Éjszaka készenlét lesz gyógyszertárak Este tizenegyig lesz bent a patikus szekszárd Április elsejétől megváltozik a gyógyszertári ügyelet rendje a megye- székhelyen. A változás kizárólag az éjszakai ügyeletet érinti. Az új rend szerint az ügyeletes gyógyszertárban este 11 óráig tartózkodik helyben a patikus. Ezen időpont után készenléti ügyelet van, azaz sürgős esetben az ügyeletes/készenlé- tes patika bejáratánál kihelyezett telefonszámot tárcsázhatja a páciens, és ezt követően harminc percen belül érkezik be a gyógyszerész.- Az új ügyeleti rend bevezetése előtt alapos felmérést végeztünk, és ennek eredménye alapján engedélyezte a tisztífőgyógyszerész - mondja dr. Gel- lér Gabriella, a Magyar Gyógyszerész Kamara Tolna megyei elnöke. - A tapasztalatok azt mutatták, hogy este 11 óra után nincs annyi sürgős gyógyszer igény, hogy érdemes legyen benn tartózkodni. A gyógyszertári ügyelettel kapcsolatban meg kell említeni azt is, hogy sem az önkormányzat, sem az OEP nem támogatja, a gyógyszerészek finanszírozzák. Éves költsége pedig tízmilliós nagyságrendű, ha a bérköltséget - csak gyógyszerész láthatja el az ügyeletet - és rezsiköltségeket számítjuk. A megyei kamarai elnök elmondta még, általános tapasztalat, hogy az éjszakai ügyelet alatt nagyon sokszor nem sürgősségi gyógyszerekért csöngették fel az ügyeletes patikust. Jöttek gyerektápszerért, terhességi tesztért, esemény utáni tablettáért, emésztés serkentőért. Nem egyszer előfordult az is, hogy egy csokor recepttel érkezett valaki, mondván, nincs kedve napközben sorban állni, úgyhogy most váltaná ki a család összes tagjának felírt orvosságot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ritkán csöngetnek be éjszaka láz- és fájdalom- csillapítóért, ezekből általában mindenki tart otthon, illetve máshol is, például benzinkúton is beszerezhetik. ■ Venter M. PROGRAMOK Péntek MOZI DUNAFÖLDVÁR: A Föld után: Apokalipszis (amerikai sci-fi akciófilm), 20 óra. SZEKSZÁRD: Csingiling: A szárnyak titka (amerikai animációs film), 15 és 17 óra. Pofázunk és végünk (amerikai akció-vígjáték), 19 óra. ' tamási: Pulykaland (amerikai animációs vígjáték), 14 óra. KIÁLLÍTÁS KAKASD FALUHÁZ: Bíró Sándor képzőművész kiállítását Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon elnöke nyitja meg, közreműködik a Német Nemzetiségi Kórus és a Csillagösvény Népdalkor, 17 óra. A tárait április 11-ig látható. DOMBÓVÁR HETE DOMBÓVÁR A VÁROSHÁZA ÉS a múzeum udvara: ügyességi játékok, vetélkedők a kisgyermekes családok részére 14 órától. Ünnepélyes projektindító a rendőrség épületénél, 15.30. Az Esterházy park névadó ünnepsége a Városházánál, 16 óra. Városháza, udvar: a Operett Amatőr Színjátszó Egyesület ismert operett slágereket ad elő, 17 óra. Somló Tamás koncert, 20 óra. Evangélikus templom: a Ogulin testvérváros kórusa és a Kapos Kórus ad közös hangversenyt, 18 óra. ELŐADÁS DOMBÓVÁR MŰVELŐDÉSI HÁZ: Pokoli Történetek - Angyali Történetek, avagy két óra alatt a Föld körül Vujity Tvrtko-val. Filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozó a TV2 Pulitzer-emlék- díjas műsorvezető-riporterével, 18 óra. Szombat MOZI bölcske: Az őrtorony (tö- rök-francia-német filmdráma), 19 óra. szekszárd: Csingiling: A szárnyak titka (amerikai animációs film), 15 és 17 óra. Pofázunk és végünk (amerikai akció-vígjáték), 19 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD AGÓRA MŰVÉSZETEK HÁZA: Kisnémeth Ferenc grafikus, festőművész kiállításának megnyitója, 11 óra. A tárlat május 11-ig látható. I. BUZÁNSZKY JENŐ KUPA DOMBÓVÁR JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS iskola: megnyitó, 8.30. Mérkőzések, 9 óra. Eredmény- hirdetés, 13 óra. JÁTSZÓHÁZ DOMBÓVÁR MŰVELŐDÉSI HÁZ: kézműves tevékenységek, mozgásos, ügyességi játékok, dalos, zenés programok, bábozás, mesedramatizálás 9-12 óra. AZ OLVASÓ KÉRDEZ Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesennem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket elektronikus úton az ilona.mauthner@axels. hu e-mail címen, hívhatnak a 0630/650-3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. „A férjem 1991 januárjában fiatalon meghalt” - írta egy olvasónk. „Egy évig kaptam özvegyi nyugdíjat, mert egy kiskorú gyermekünk volt. 2011-ben 40 év munkaviszony után öregségi nyugdíjba mentem. A kérdésem az lenne, jár-e nekem hozzátartozói ellátás?” KERESZTES LÁSZLÓ, a Tolna Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának igazgatója a hozzátartozói ellátással kapcsolatosan feltett kérdésére az alábbi tájékoztatást nyújtotta: újra érvénybe lép az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az arra jogosító feltételek valamelyike (az irányadó nyugdíjkorhatár betöltése) a házastárs 1993. március 1. előtt bekövetkezett halála esetén, az özvegyi nyugdíj megszűntetésétől számított 15 éven belül bekövetkezik. az özvegyi nyugdíj ismételt érvénybe lépése során az özvegyre irányadó öregségi- nyugdíj-korhatárt, a jogszerző halálakor hatályos jogszabályok alapján kell megállapítani. tehát az 1991-ben bekövetkezett halál esetén az özvegy irányadó nyugdíjkorhatára a betöltött 55. életév. Az özvegyi nyugdíj feléledésére vonatkozó szabályok az özvegy irányadó nyugdíjkorhatára betöltéséhez igazítja az özvegyi nyugdíj feléledését, és nem az öregségi nyugdíj megállapításához. az olvasó abban az esetben lett volna jogosult az özvegyi nyugdíj feléledésére, ha 2007- ben betölti az 55. életévét. (Nem tudjuk ugyan, hogy az özvegy mikor született, de ha 2011-ben csak a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára volt jogosult, akkor nem tölthette be az 55. életévét 2007-ben.) SKANDINÁV LOTTO Gépi húzás: 3.10. IS. 1G. 19.20.30 Kézi húzás: ____________________ 9, 12,15,26,31,34,35 A13. játékhéten nem volt telitalálat. Az 55 darab hat- találatos nyereménye egyenként 367 915 forint. Az ötösökért 8025, a négyesekért pedig 1415 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. A 7 talá- latos várható főnyereménye a 14. játékhéten 85 millió forint. FIZESSEN ELŐ A TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Telefon: 74/511-503 Tolnai O j IIMÉI A 1 i 4 *