Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-25 / 21. szám
2014. JANUÁR 25., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Közösségi szolgálat a szociális, a környezetvédelmi és közösség javát szolgáló tevékenység, így a jótékonysági szervezetnél végzett önkéntesség is Törvényileg, de önként közösségi szolgálat Aktívan gyűjtik az óraszámot a diákok A kórház főigazgatója panaszokra reagált szekszárd Fáznak a kórtermekben - panaszolta egy olvasónk, aki napok óta a Tolna Megyei Balassa János Kórházban fekszik. Mint mondta, két pizsamában, két paplan alatt dideregnek, és többen megfáztak, vagy ezt megelőzendően saját felelősségükre hazamentek. - Amit a gyógyítással segítenek, az a hideg miatt rosz- szabbodik - summázta véleményét a hölgy, aki úgy véli, a kórház a nagy adósságai miatt takarékoskodik ily módon. Megkeresésünkre dr. Muth Lajos főigazgató elmondta, hogy a kórház fűtését automata rendszer irányítja, a korlátozásra pedig nem adtak ki utasítást. Feléjük nem érkezett panasz a hőmérséklet kapcsán, de amennyiben ilyen észrevétellel találkoznának, úgy ellenőriznék a fűtőrendszert, és megtennék a szükséges intézkedéseket. További kifogás is érkezett lapunkhoz a megyei kórházzal kapcsolatban. Többen azt nehezményezték, hogy mivel a mammográfiai vizsgálatot egy szűrőbuszban végzik az intézmény épülete mellett, kint kell várakozniuk ülőhely nélkül, az időjárás kegyeire bízva. Dr. Muth Lajos erre reagálva azt válaszolta, hogy a rendelőintézet néhány méterre van a szűrőbusztól, a fűtött, kulturált várakozás lehetősége ott biztosított. ■ H. E. Elég az állami pénz, a falvakéra nincs szükség sióagárd Elfogadta a 2013-as évről szóló zárszámadást a Sióagárdi Óvodafenntartó Társulás. Háry János elnök elmondta, a négy település, azaz Harc, Kistormás, Kötesd és Sióagárd intézményeit fenntartó szervezet képviselői emellett a 2014-es év költségvetésről is tárgyaltak. A fő irányelv ugyanaz volt, mint a múlt esztendőben, azaz, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen az állami támogatáshoz pénzt hozzátenniük. Ez az elképzelés valószínűleg tartható tesz 2014-ben. Nagyobb fejlesztést, felújítást nem terveznek a községek, de figyelik a pályázati kiírásokat. ■ B. K. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként szabták az ötvenórányi közösségi szolgálat teljesítését. Az eddigi tapasztalatoknak néztünk utána. Hanoi Erzsébet Élesben majd csak a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk az ötven órányi közösségi szolgálatot, egyszerűbben szólva az önkéntes munkát, de az első érintettek, vagyis a most 9-10. évfolyamosok már aktívan elkezdték halmozni az óraszámot. A nemzeti köznevelésről szóló törvény megfogalmazása igen tág keretet ad, hiszen közösségi szolgálatnak minősül „a szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása”. C. Szabóné Kocsiczki Ilona, a paksi Vak Bottyán Gimnázium igazgatója elmondta, hogy tanulóik nagyban kihasználják a lehetőségeket, így számos intézménnyel kötöttek szerződést, többek között idősek otthonában, a családsegítőknél, óvodákban, általános iskolákban, no és a városi, illetve gimnáziumi rendezvényeken segédkeznek a tanulóik. - Minden gyereknek van már munkaórája - tette hozzá az intézményvezető. Sokan már a nyári szünetben találtak maguknak fogadó helyet, az egyik legnépszerűbb a katasztrófavédelem volt. ÉLMÉNYKÉNT BESZÉLTEK a közösségi szolgálatról a paksi Vak Bottyán Gimnázium megkérdezett 10. évfolyamos diákjai. Lukács Petra például az uszodában segít a fogyatékkal élők foglalkozásain. Azt mondja, csak ajánlani tudja mindenkinek, mert a közösen eltöltött idő alatt elfogadóbbá válik az ember, és megtanulhatja, hogyan is kell törődni másokkal. Sőt, pozitív tapasztalatai miatt úgy érzi, az ötven kötelező óra letelte. után is folytatja a segítség- nyújtást. a későbbi kapcsolattartásban bízik Molnár Helga is, aki egy idős néni számára jelent társaságot és segítséget. A diákok megosztották egymás között a Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a megyében eddig 7 fogadó intézményben tették tehetővé a közösségi szolgálat teljesítését. Az igazgatóságot, a kirendeltségeket és a hivatásos tűzoltó-parancsnokságot választhatták a középiskolások. Eddig 16 iskola, 137 diákja teljesítette ezek valamelyikén az előírt óraszánapokat, így mindig másvalaki - köztük az Energetikai Szakközépiskola diákjai is -foglalkoznak a hölggyel, sétálni kísérik vagy együtt bevásárolnak. A fiatal lány szerint tanulságosak is közösen eltöltött órák. gombos ádám azt emelte ki, hogy mindenki talál magának olyan elfoglaltságot, amiben örömét leli. Van, aki az állatmenhelyen, más a tűzoltóságon vállalt feladatot, ő pedig a személyes kapcsolattartást választotta. Egy nyugalmazott testnevelés tanárt segít, társaival például kosármeccsekre kísérik el. A törődés azonban kölcsönös, ugyanis volt rá példa, hogy az idős férfi megjelent a fiú kosárlabda edzésén. mot. A szóvivő kiemelte, hogy a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat speciális jellegű, mivel a fiatalokat egyrészt megismerteti egy esetleges vészhelyzetben tanúsítandó helyes magatartással, de azt is lehetővé teszi, hogy a diákok később, egy 40 órás tűzoltó alaptanfolyam elvégzésével, az önkéntes tűzoltó egyesületek valamelyikében tevékenykedhessenek. De egy veszélyhelyzet is tehetőséget adhat az önkéntes munkára. Erre példa a júniusi árvíz, ahol sok diák segített, vagy ilyen lehet egy rendkívüli hóhelyzet is, ám ezekben az esetekben mindenképpen előre egyeztetni kell - tanácsolta a Boros Brigitta. Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének igazgatója elmondta, hogy mivel náluk eleve több önkéntes dolgozik - köztük szerencsére fiatalok is -, inkább az a jellemző, hogy igazolást kér az a diák, akinek erre szüksége van. Kényszerből senki sem választotta eddig a szervezetet. Feladat pedig van bőven, hiszen a programszervezésben, adománygyűjtésben és -osztásban, valamint a véradásszervezésben egyaránt jól jön a segítség. Öt baleset, négy elfogás egy nap alatt tolna megye Öt közlekedési baleset helyszínén intézkedtek Tolna Megyében a rendőrök péntek reggelig, 24 óra alatt. A balesetek közül egy súlyos, egy könnyű sérüléssel végződött, a többi esetben személyi sérülés nem történt. A rendőrök összesen 4 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint 4 személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. ■ 1.1. Bíznak abban, hogy idén elkészül a híd sióagárd Nincs veszélyben a település működése, ez derült ki a költségvetés tervezésekor. A képviselő-testület a hónap végén beszéli át a falu idei pénzügyi tehetőségeit. Háry János polgármester elmondta, abban bíznak, hogy 2014-ben elkészül a sióagárdi híd felújítása. Ugyanakkor a település lakói nem mondanak le arról sem, hogy új híd épüljön a községben. ■ B. K. Árokba csúszott autó, elakadt kamion 6532. számú út Árokba csúszott tegnap 14 órakor Döbrö- köz és Dombóvár között egy személygépkocsi. A mentés ideje alatt az utat teljes szélességében lezárták. A helyszín közelében egy emelkedőn elakadt kamion is mem tésre várt. A szerelvény mellett egy forgalmi sávon haladhattak az autósok ■ 1.1. Bűnmegelőzési roadshow öt városban szekszárd Áprilisban bűn- megelőzési előadás tesz a megye öt városában. A szervezők színvonalas kulturális programokkal és kerékpár azonosító gravírozással is készülnek a rendezvényre. Ennek a részleteiről, valamint a bűnmegelőzési és a drogstratégiáról, az áldozatvédelemről, az eltűntek körözéséről, a családon belüli erőszakról, a vagyonvédelemről és a roma integráció tehetőségeiről tárgyaltak a megyei rendőr-főkapitányság és a kapitányságok bűnmegelőzési szakemberei. ■ 1.1. Mindenki talál olyat, amiben örömét leli Alig emelkedett a búza és a kukorica felvásárlási ára hazai piac A legnagyobb baj az, hogy kevés az állattartó gazda, aki helyben vásárolná fel a terményt Beletörődtek a gazdák abba, hogy sem a kukoricájukért, sem a búzáért nem kapták meg azt az árat, mint amire számítottak. A felvásárlási árak a betakarítást követően voltak a legalacsonyabbak, a múlt év októberében egy tonna kukoricáért alig kaptak többet negyvenezer forintnál, mára ez az összeg eléri a 45 - 46 ezer forintot. Egy évvel ezelőtt a hatvanezer forinthoz volt közelebb a kukorica tonnája. A szakemberek szerint nem érdemes a múlton rágódni, arra kell felkészülni, hogy a kukorica és a búza esetében a tehető legjobb technológiával érhető el az a termésmennyiség, mely még nyomottabb áron is megéri a termelőknek. Kovács István bátaszéki gazdálkodó elmondta, nem kötnek hosszabb távra felvásárlási szerződéseket. Az ősszel betakarított termény egy részét még ősszel eladták, mert keltett a pénz. Tisztában vannak vele, hogy a hazai árakat is a világpiac határozza meg. Ugyanakkor a vetésszerkezet kialakítása miatt nem tudják nélkülözni sem a búzát, sem a kukoricát, és más, hasonlóan stabil növénnyel sem tudják pótolni, így marad az a tehetőség, hogy megpróbálnak az agrotechno- lógián tovább javítani, olyan vegyszereket választanak, melyek optimálisak a gyomirtásnál, emelik a tápanyagszintet A kukorica felvásárlási ára elmarad a várttól, tonnánként 45-46 ezer forint és ehhez választanak megfelelő hibrideket vetőmagnak. Damm János kereskedő, az Agrimpex Kft. egyik vezetője szerint azért olcsó a kukorica idén, mert mind az ukrán, a román és szerb piac tele van vele. Mindenhol sok termett, így a többletet ők is értékesíteni akarják. Az útdíj kevésbé játszik szerepet az olcsó árakban, bár a Tiszántúlon éppen a szállítási költségek (a dunai kikötőtől való távolság) miatt olcsóbbak az árak. A kereskedő szerint az ideális felvásárlási ár 50 - 53 ezer forint körül lenne tonnánként, de sajnos alig vannak állattartó gazdák, akik helyben vásárolnának. ■ M. I. A tőzsdei árak a budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában január 10 és 16-a között összesen 19 ügyletet kötöttek, ebből 11-et kukoricára, 3-at takarmánybúzára. A malmi búza december végi ára 46 789forint volt tonnánként, január első hetében 48 294 forintra, a harmadik héten pedig 51 810 forintra emelkedett, a Magro.hu online szerint, ugyanakkora kötési mennyiség visz- szaesett (decemberben 3769 tonna volt, míg január 16-án 1211 tonna). A takarmánykukorica tőzsdei márciusi elszámoló ára 46 500forint tonnánként, a májusi ezer forinttal magasabb.