Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-05 / 283. szám

2013. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 Két gimnázium is toplistás lett rangsor Tanulmányi eredmények alapján készült, nem vizsgálták, diákbarát-e a suli A bonyhádi Petőfi gimnázium is toplistás lett a múlt évi eredmények alapján, a 90. legjobb középiskola. Tegnap a 12. C-s diákok sütipartit rendeztek Idén is elkészült a legjobb hazai középiskolák rang­sora. Tolna megyéből két gimnázium - a szekszárdi Garay és a bonyhádi Petőfi - is bekerült a Top 100-ba. A szakközépiskolák rang­sorában pedig kiemelkedő helyen végzett a paksi ESZI. Ezzel a megyék rangsorában Tolna a 16. helyen szerepel. Mauthner Ilona tolna m egye Diáknak, tanárnak nagy elismerést jelent, ha olyan intézményben oktat, vagy tanul, mely szerepel a legjobb hazai kö­zépiskolák között. Az ország leg­jobb száz középiskolájának listá­ját - melyet 957 intézmény ered­ményeinek alapján áhítottak ösz- sze a szakemberek - három bu­dapesti gimnázium vezeti, az el­ső helyezett a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gim­názium. Ám az első húsz között tíz vidéki intézmény is találha­tó. A legjobb vidéki gimnázium a zalaegerszegi Zrínyi lett. Tolna megyéből ketten jutottak a leg­jobbak közé, a szekszárdi Garay a 74., a bonyhádi Petőfi gimnázi­um pedig a 90. lett. Több olyan megye is van, ahol csak egy középiskolával kerül­tek a legjobbak közé, például Somogy vagy Vas, míg Nógrád- ban nem akadt egy Top 100-as iskola sem. A megyék rangsorát egyébként Budapest vezeti, mö­götte Pest és -Győr-Moson-Sop- ron fért a képzeletbeli dobogóra, míg a régióból Baranya a 8., Tol­na a 16., Somogy pedig a 19. lett. Nyilván akik nem kerültek fel a listára, azoknak az intéz­ményeknek a tanárai, diákjai szkeptikusan szemlélik a top­listát. Való igaz, hogy kiváló ké­pességű diákok tanulhatnak a nem elit gimikben is. A toplis­tás helyezések az alapján dől­tek el, hogy a diákok 2012-ben milyen tanulmányi és felvéte­■ Az önök családjában mi alap­ján választanak középiskolát? Szavazzon hírportálunkon j ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. ¥ li eredményt produkáltak, va­lamint a tanulmányi versenye­ken elért helyezésük alapján a szakemberek figyelembe vették a 10. évfolyamosok kompeten­ciamérésének eredményeit, az Országos Középiskolai Tanul­mányi Verseny (OKTV) döntői­be jutott tanulók számát, a kö­telező érettségi tárgyakból elért eredményeket, valamint a leg­jobb harminc hazai ■ egyetemi karra bejutott diákok arányát. A budapesti Fazekas gimná­zium a nyolc kategóriából öt­ben az első helyen végzett, a fő­városi elit gimi diákjai érték el a legjobb eredményt a matema­tika, illetve a szövegértési kom­petenciamérésen, a matemati­ka érettségin, valamint innen került ki a legtöbb OKTV-dön- tős és a legtöbb egyetemre fel­vett diák is. A szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója, Heil- mann Józsefné elmondta, örül annak, hogy a legjobb 100 kö­zépiskola között szerepelnek, de voltak már előrébb is a lis­tán. Ugyanakkor ügy érzi, so­ha ilyen jó "diákokból álló csa­pat" nem járt még ebbe a gimi- be. Nagyon jó képességű fiata­lok tanulnak itt, idén az orszá­gos tanulmányi versenyen hár­man értek el első helyezést. Az OKT V-n 11 garays jutott a döntő­ig, és nagyon jók a továbbtanu­lási mutatóik is. - Én úgy látom, aki hozzánk beiratkozik, ponto­san tudja, hogy egy erős suliba jön, és igyekszik nem lemarad­ni a társaitól. Nyilván nem köny- nyű egy fajsúlyosabb középisko­lában teljesíteni, de az eredmé­nyek - a nyelvvizsgák, az emelt szintű érettségik, a továbbta­nulók száma - azt bizonyítják, hogy megéri ide járni - mondta az igazgatónő. A Garay egyébként a mate­matika kompetenciamérésben a toplistán a 66., a szövegértés­ben az 57., a felvételi eredmény­ben pedig a 48. helyen végzett, ezzel a régió legjobb gimnázi­uma. A bonyhádi Petőfi gimi a matematika kompetenciamé­résben a 71., a szövegértésben pedig 69. helyen szerepel. A rangsorokkal kapcsolat­ban a szakemberek elmond­ták, arról nem szabad elfeled­kezni, hogy a HVG rangsora a tanulmányi eredmények alap­ján készült, és elsősorban az oktatás minőségét reprezentál­ja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az iskolák feltétlenül a legkedveltebbek a szülők és a tanulók közt. Hogy melyik isko­la mennyire diákbarát, hol ér­zik magukat a legjobban a diá­kok, mennyire érzik az iskolát magukénak a szülők, azt ez a rangsor nem tükrözi, noha ezek is fontos szempontok. Bár az is a középiskolás rangsor készí­tői külön is vizsgálták az alapít­ványi, az egyházi, a gyakorló, a két tanítási nyelvű iskolákat, valamint a szakközépiskolák rangsorát is összeállították. Utóbbiból Top 30-as listát készí­tettek, amelyen a 17. helyre so­rolták a paksi Energetikai Szak- középiskolát és Kollégiumot. Különböző szempontokat vizs­gáltak, ebből a matematika érettségi eredményeit figyelem­be véve a paksi intézmény a 9. igaz, a többség ma már sokkal inkább a tanulmányi lehetősé­gek alapján választ intézményt, hiszen egy jó középiskola akár a gyerek egész további életét meg­határozza. helyen végzett, míg a nyelvi érettséginél a 21., a történelem érettséginél pedig a 74. helyre kerültek. A szakközépiskolákat az érettségi eredmények mellett a szakmai tanulmányi verse­nyek - a SZÉTV és az OSZTV - alapján is rangsorolták. A leg­jobb szakmát és érettségit adó intézmény, vagyis a harmincas lista elejére a váci Boronkay műszaki iskola került, megelőz­ve az egri Neumannt és a buda­örsi közgazdaságit. HÍRSÁV Együtt adtak vért az erdészeti dolgozók tamási Eredményesnek bizo­nyult a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. központjában rendezett véradás. A 31 meg­jelent közül 27 voltak alkal­mas, köztük 11 új véradó. Gu­lyás Katalin, a Vöröskereszt megyei igazgatója hozzátette, hogy a véradáson virslivel és teával látták vendégül a köz­pont, valamint a hőgyészi, a pincehelyi és a tamási erdész­kerületek önkénteseit, akik között hagyományt szeret­nének teremteni a közös vér­adással. ■ H. E. A madárvédelem is téma volt az előadáson szekszárd Madárbarát Ma­gyarország címmel tartott elő­adást dr. Kis Ernő kardiológus főorvos, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesü­let megyei csoportjának titká­ra. A Magyar Rákellenes Liga szekszárdi alapszervezetének szervezésében a hallgatóság megismerkedhetett az egye­sület tevékenységével, tájéko­zódhatott többek között a ma­dárvédelem, a madármentés kulisszatitkairól is. ■ Gy. M. A rendőrség segítséget kér, eltűnt egy fiú szedres-sásd Országos körö­zés mellett közigazgatási eljá­rást folytat a Szekszárdi Rend­őrkapitányság Fagyas György 15 éves sásdi lakos eltűnése miatt. A fiú engedély nélkül távozott október 31-én a Szed- resi Speciális Gyermekotthon­ból, azóta nem adott magáról életjelet. A fiatalember kb. 165 centi magas, vékony testalka­tú, barna szemű, haja rövid, barna. Eltűnésekor szürke mellény, sötét színű melegítő nadrág volt rajta. Aki bármit tud róla, keresse, vagy hívja fel a kapitányságot. ■ 1.1. Fagyas Györgyöt keresik Az orsz Összesített helyezés ág legjobb gin Iskola inaziuma Település nak ran Magyar érettségi gsora, er Matematika érettségi edményei Felvételi eredmények L Fazekas gimnázium Budapest 6. 1 1 2. ELTE Radnóti gimnázium Budapest 3. 2. 8. 3. Szent István gimnázium Budapest 2. 3. 7. 4. Zrínyi gimnázium Zalaegerszeg 21. 12. 16. 5. Eötvös gimnázium Budapest 27. 8. 10. 9, Luvassy gimnázium Veszprém 20. 7. 13. 44 Táncsics gimnázium Kaposvár 3L 52. 88. 74 Garay gimnázium Szekszánl 193. 93. 48. 90. Petőfi gimnázium Bonyhád 203. 90. 108. FORRÁS: HVG A paksi ESZI-sek is nagyon jól teljesítettek A magyarok többsége elutasítja a génmódosított növényeket roadshow Az uniós országokban 50 engedélyezett GMO vetőmagot forgalmaznak, ebből 27-et csak kukoricából szekszárd A tolnai megyeszék­hely a hetedik, egyben az utol­só előtti állomása volt a "Roads­how a GMO-mentes mezőgazda­ságért" elnevezésű rendezvény- sorozatnak. - A szervező Vidék- fejlesztési Minisztérium (VM) célja az volt, hogy minél széle­sebb rétegnek mutassa be a ge­netikailag módosított szerveze­tek (GMO) egészségügyi, kör­nyezetvédelmi, gazdasági és társadalmi hatásait - mondta megnyitójában Tóth Katalin, a minisztérium parlamenti, tár­sadalmi és nemzetközi kapcso­latokért felelős helyettes állam­titkára. Hazánk kiemelten fon­tos célja, hogy a magyar mező- gazdaság megőrizze a jövőben is a GMO-mentességét. Szeren­csére ebben mind az öt nagy párt egyetért. Az uniós orszá­gok többségében azonban en­gedélyezett a genetikailag mó­dosított vetőmagok használata. - Kérdés, hogy ilyen közegben hazánk hogyan tudja megőrizni a mentességét - tette fel a kér­dést a helyettes államtitkár, aki rögtön választ is adott: megvan­nak hozzá az eszközök. A ma­gyar lakosság többsége elutasít­ja a GMO-t, ezt számtalan felmé­rés bizonyítja. Az emberek sze­retnének a jelenleginél sokkal többet tudni arról, milyen hatá­sa van (lesz) a génmódosítások­nak az életükre. Szeretnék elér­ni, hogy az EU-tagállamoknak A VM munkatársai: Körösi Levente, Tóth Katalin és Móra Veronika legyen lehetőségük eldönteni, hogy beengedik-e országaikba a génmódosított növényeket, en­gedélyezik-e azok köztermesz­tésbe való bevonását - hangsú­lyozta az államtitkár. A másik előadó, Vajda Boldi­zsár, az agrártárca munkatársa magát a GMO-t mutatta be. Mint mondta, ennek az eljárásnak az a lényege, hogy egy vagy több gént kiemelnek a sejtből, és azt átülte­tik egy másik sejtbe. Ezzel a be­fogadó sejt génállománya telje­sen megváltozik. Jelenleg az uni­ós országokban 50 engedélyezett GMO vetőmagot forgalmazhat­nak: 27 féle kukoricát, 8 gyapo­tot, 7 szóját, 6 repcét, 1 burgonyát és 1 cukorrépát. ■ M. I. Bővebb termést ígértek, de nem valósult meg A GMO mellett érvelők nagyobb terméshozamot, ellenállóbb faj­tákat, táplálkozási előnyt ígér­tek, ezzel szemben Vajda Boldi­zsár szerint nemhogy csökkent volna a gyomirtás, éppen ellen­kezőleg, az ellenállóbb gyomok jobban elszaporodtak. A gabona minőségesem lett jobb, sőt a szermaradványok nőttek a ter­mésben. Az USA-ban a GMO-s növényeknél ugyanakkora terü­leten 239 millió kilóval több vegy­szert kellett felhasználni, mint öt évvel korábban. A világ szója ter­melésének 81, a kukoricáénak 30 százaléka génmódosított.

Next

/
Thumbnails
Contents