Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-05 / 283. szám
4 2013. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK Elismerést érő egyediség client-soft bt. A minőségi szolgáltatás mellé mosoly is jár Bomba Gábor Horváth Ferenctől, a VOSZ Országos Sportszekciójának elnökétől vette át a kitüntetést Lehet nagyon is kiváló a hazai gyártók terméke szekszárd Magyar gyártó termékét, helybeli kereskedőtől. Jó volna, ha a vásárlókat ez a szemlélet vezetné az év minden napján és karácsonykor is. Scherdán János, a szekszárdi Vendesz KKT. vezetője szerint egyelőre nem ez a helyzet, pedig például a németek, a horvátok és az olaszok már régen rájöttek, hogy a helyi vállalkozások ilyen jellegű támogatása nemcsak nemzeti érzület vagy lokálpatriotizmus kérdése. A gazdasági válság még mindig érezteti hatását, a drágább, több darabos étkészletek iránti kereslet valamelyest visszaesett, inkább a kisebb értékű ajándéktárgyakat részesítik előnyben a vásárlók. Scherdán János elmondta, a nehézségek ellenére a szekszárdi cég fokozatosan növeli árbevételét, és ugyan csak december elejét írunk, elérték már a tavalyi forgalmat. A Vendesz 1991-ben indult négy taggal, ma már a Pollack utcai vendéglátó eszközök boltja mellett a Hollóházi- és a Zsol- nay Márkaboltot is működteti. A családi vállalkozássá alakult cég profilja alapvetően nem változott: vendéglátó-, és konyhai eszközöket forgalmaznak. Scherdán János elmondta, az utóbbi években megfigyelhető tendencia szerint vannak, akik nagy hangsúlyt fektetnek az ünnepi asztal dekorációjára. Tapasztalatai szerint főleg az ünnepek előtti utolsó héten érezhető a forgalom fellendülése, akkor is hétvégén. Úgy véli, az a legjobb ajándék, amellyel magunk is szívesen megterítenénk az ünnepi asztalt, s ha ez még minőségi magyar termék is, az külön öröm lehet. ■ B. K. Scherdán János, a Vendesz vezetője Az „Év Tolna Megyei Vállalkozója” díjjal jutalmazta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Tolna Megyei Szervezete Bomba Gábort. A szekszárdi Client- Soft Bt. ügyvezetője iránytűként tekint az elismerésre. Vizin Balázs szekszárd - Nagy megtiszteltetésnek éreztem a kitüntetést, főleg azért, mert a mai napig szinte kizárólag Tolna megyei vállalkozók, cégek az ügyfeleink, sőt, az alvállalkozóink és a beszállítóink nagy része is a megyéből kerül ki - válaszolta Bomba Gábor. A Client-Soft Bt. ügyvezetője kifejtette, sok minden változott körülöttük az elmúlt időszakban, de ő mindig ügyelt arra, hogy a vevők kiszolgálásában a maximumot nyújtsák, a partnereikkel pedig közvetlen, jó kapcsolatot ápoljanak. Azt is legalább ilyen fontosnak tartja, hogy a vállalkozása megalapításától mindig határidőre fizettek a beszállítóiknak. - Úgy gondolom, egy cég sikerességét, jövőjét alapvetően meghatározza, menynyire elégedettek vele a partnerek, a VOSZ megyei szervezetétől kapott díj megerősítette bennem, hogy jó úton járunk - vélekedett Bomba Gábor. Hozzáfűzte, minden elismerés mögött egy jó csapat áll, esetében a családjától és a barátaitól kapott bíztatás, szeretet, valamint munkatársai példás szerepvállalása jelenti a biztos támaszt. A Client-Soft Bt.-t 1996-ban alapította, a mai napig az egyedi számítógépes programfejlesztés és informatikai rendszerek létesítése, üzemeltetése a fő profiljuk. Általában mikro-, illetA cégvezető szerint a számítástechnikai szektorban a gépek eladása központosodig és a szoftverfejlesztés egyre inkább sablonossá válik, elhalnak az egyedi dolgok, amelyre a globalizáció mellett hazánkban a pénz szűke is rátesz egy lapáttal. Sokan az interneten, vagy nagyobb áruházakban vásárolnak, mert ve kis- és középvállalkozások az állandó szerződött ügyfeleik, de nagyobb vállalatoknak - CLASS Hungária Kft., Paksi Atomerőmű Zrt. - is végeznek egyedi munkákat. Mint fogalmazott, sosem volt könnyű a „vidéki" vállalkozók sorsa, amely az utóbbi időre vonatkozóan hatványozottan igaz. A költségek egyre csak növekednek (bankolás, telefon, rezsi, szállítás), ezzel szemben az itteni piaci lehetőségek szűkülnek, a folyamatos központosítás miatt kikerülnek a döntések a megyéből. így lehetséges, hogy egy kiolcsóbban hozzájutnak, mint egy vidéki üzletben, ahol viszont járna hozzá beüzemelés, telepítés, betanítás és sok esetben még egy mosoly is. Igyekeznek alkalmazkodni a környezethez, ezért már ők is kínálnak „dobozos” termékeket azzal a plusszal, hogy testre szabják, szem előtt tartva a vállalkozás igényeit. sebb helyi vállalkozás egyre kevésbé lehet közvetlen beszállító, általában a sokadik alvállalkozói szerep és munka jut neki. Mivel a piaccal együtt a vállalkozások tőkéje és a hitellehetőségek is leszűkülnek (vagy nagyon drágák), ezért a fejlesztéseknél a megyei vállalkozások szinte kizárólag az uniós támogatásokra vannak utalva. - Lassan odajutunk, hogy nem az lesz az első kérdés, mire van szükségem, hanem az, mire van pályázat - mondta. A szoftver piacon a cégek jellemzően csak akkor vásárolnak, ha pályázatot nyernek, Névjegy bomba Gábor Bátaszéken született 1970-ben. Oda járt általános- és középiskolába. Gépészként Kecskeméten diplomázott Termelésirányítás-Rendszerszervező szakon. Tizennyolc éve lakik Szekszárdon. A számítógépes programfejlesztéssel és -hálózat üzemeltetéssel foglalkozó Client-Soft Bt.-t 1996-ban alapította. amelyek általában sablon „dobozos” termékekre vannak kurva. Ezeknek sokszor olyan funkcióik vannak, amire az adott vállalkozásnak semmi szüksége, illetve hiányoznak belőle az egyedi, cégre szabott megoldások.- Ha apró lépésekben is, de szeretnék előrébb jutni, és egy új, az informatikától független üzletág beindítását is tervezem. Hiszek abban, ha a vállalkozók összefognak, országos, megyei, városi közösségeket alkotva segítik egymást (jó példa a VOSZ), akkor megőrizhetik értékeiket, függetlenségüket - tette hozzá. nős, három fiú gyermek édesapja. Szabadidejében szívesen kerékpározik, az igazi hobbijának mégis a szakmáját és a főzést tartja. Családjának, barátainak szívesen készít öt-hat fogá- sos menüsorokat. Előszeretettel próbál ki új ízeket, és,az eddigi visszajelzések alapján remekül teszi mindezt. A Dunántúl déli részén nincs igazi karácsony halászlé nélkül szekszárd Tolna megyében nagy népszerűségnek örvendenek a halételek, és így van ez az egész régióban. Egy közelmúltban készült felmérés szerint a Dél-Dunántúlon a halfogyasztók aránya 76 százalék, és a fővárosban a legkisebb a halrajongók tábora, itt a válaszadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen fogyaszt halhúst. A felmérés eredményei azonban nem tükröződnek a valóságos fogyasztásban. Annak ellenére, hogy a hal kedveltsége igen magas, a megkérdezettek többsége évente egyszer-kétszer eszik halat, azt is többnyire karácsonykor, illetve néha hétvégenként halászlé formájában. Ennek oka nem is annyira anyagi jellegű - hiszen a hal olcsóbb, mint a sertéshús -, inkább a szokásokban keresendő. Japánban, ahol naponta fogyasztanak nyersen vagy sütve halat az emberek, húsz évvel magasabb az átlag életkor mint nálunk. Idehaza a karácsonyi asztalon szinte kötelező a halhús, ■ A ponty mellé szürkeharcsát, kárászt, de amurt is lehet társítani a halászlé készítésekor ilyenkor néhány nap alatt any- nyi pikkelyest adnak el a boltokban, amennyit év közben egy átlagos hónapban szoktak. Binder Zoltánné, a szekszárdi Binder Halbolt egyik vezetője elmondta, még mindig a ponty számít a legnépszerűbb halnak, ezen kívül még a szürkeharcsa keresett. Sokan szeretik vegyíteni a levesbe a különféle halfajtákat. Sütéshez inkább a kárászt és az amurt ajánlja, de jó választás a busa is. A csukát nehéz beszerezni, a süllő drága, és tárolni sem könnyű, de az igény is kicsi ezekre, csakúgy, mint az olcsóbb halakra. A bolt egyébként a nyáron új helyre, a szekszárdi kisiparos udvarba költözött, mivel a piacot átépítik. A vevők most már odatalálnak az egyébként szebb és tágasabb üzletbe. A kínálat változatlan, a halat tisztítják, és kérésre szeletelik is, és Binderék- nél a tésztától a porokig minden megtalálható, ami egy ínycsiklandó halétel elkészítéséhez szükséges. ■ B. K. A szoftverfejlesztés egyre inkább sablonossá válik Különdíjat kapott a kiváló okteles kollektíva szekszárd - Sosem a kitüntetésekért dolgozik az ember, de az jól eső érzés, amikor elismerik a munkáját - ekképpen vélekedett Antal Gyula az Erste Banktól kapott „Év Megyei Vállalkozója Különdíjról”. Az Oktel Kft. igazgatója tulajdonostársával, Árki Lászlóval vette át a kitüntetést a napokban tartott Megyei Prima Gálán. Lapunk kérdésére elmondták, az elmúlt 23 évben partnereik megelégedésére igyekezték ellátni feladataikat. A profitorientált szemlélet mellett legalább ilyen fontosnak tartják cégük társadalmi szerepvállalását.- Lehetőségünkhöz mérten rendszerint támogatjuk a helyi kezdeményezéseket, civil szervezeteket. A precíz munkavégzés mellett ezzel is viszonozni szeretnénk ügyfeleink töretlen bizalmát - emelte ki Antal Gyula. Rávilágított: a vagyonvédelemben ez különösen fontos, hiszen a partnereik a privát szférájukba engedik be őket. - Akárcsak az elmúlt időszakban, a jövőre vonatkozóan is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy egy olyan vállalkozást működtessünk, amely aktívan kiveszi a részét a megye életéből. Ennek érdekében felkészült munkatársainkkal folyamatosan fejlesztjük a szolgáltatásunkat - hangsúlyozták az Oktel Kft. vezetői. ■ V. B. HIRDETÉS Riasztórendszer + távirányító AJÁNDÉKBA December 13-ig megrendelt riasztórendszeréhez ajándék távirányítót adunk, mellyel egyszerűen ki- és bekapcsolhatja riasztóját, ráadásul - támadáskor vagy rosszullét esetén - vészjelzést is küldhet vele távfelügyeletünkre. A rendszer részei: három mozgásérzékelő, egy nyitásérzékelő, kezelőegység, központ,beltéri sziréna és távirányító. Kedvezményes árunk az eszközök és a telepítés díját is tartalmazza. December 13-ig: 88 000.-R Ajánlatunk egy Szekszárd 20 km-es körzetében telepített alapszintű riasztóberendezésre vonatkozik; helyszíni igények alapján további érzékelők felszerelésére lehet szükség, melyre egyedi, kedvezményes árat adunk. Az ajándék távirányító és riasztórendszer kedvezményes ára a távfelügyeleti szolgáltatásra kötött 2 év hűségvállalás esetén érvényes. A távfelügyeletre érkező telefonos átjelzés díja ügyfélértesítéssel 2700.- Ft/hó. Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 16. Telefon: 74/315-234 Email: oktel@oktel.hu A távirányító egyben VÉSZJELZŐ is. ökIel Az elérhető biztonság www.oktel.hu * * I*