Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-04 / 282. szám

2 2013. DECEMBER 4., SZERDA KÖRKÉP JEGYZET FÜLÖP ZOLTÁN Tűnjenek el mindannyian a száraz történés néhány mondat csupán. Ungváry Krisztián azt írta 2007-ben, hogy Kiss László alkotmány- bíró korábban kommunista titkosszolgálatok hivatalos kapcsolata volt, jelentése­ket is írt. Kiss László emiatt sajtópert indított, amit meg is nyert, a magyar bíróság neki adott igazat. A stras- bourgi Emberi logok Euró­pai Bírósága viszont nem: kimondták, hogy a magyar bíróságok megsértették Ungváry Krisztián a véle­ménynyilvánítás szabadsá­gához fűzó'dő jogát. ennyi A felszín. Alatta azon­ban óriási a mélység. Fene­ketlen. És gyomorkavaró. mert hát még mindig hall­gatás van, össznépi, párto­kon felüli. Néha esik ki csak egy-egy csontváz - de akkor csak azt érezzük, hogy ba­lekok voltak ők, ezért buk­tak le. Az író, az énekes, a fociedző. Néhány aprócska folt a borzalmasan koszos ruhán. Nem tetszettünk forradalmat csinálni, mond­ják erre sokan. Ehhez nem forradalom kell, csak vágy a normális világra, mondjuk erre mi. Ami Strasbourgban megvan - nálunk meg nyo­mokban sem. őszintén szólva nem vá­runk mi már katarzist. Csak annyit, hogy egy szép napon, mintegy varázsütés­re, tűnjön el a fenébe annak az undorító kornak minden résztvevője, besúgóktól tartótisztekig mindenki, mindenki - ne legyen meg­bocsátás, ne legyen „nem volt más választásuk”, ne legyen „akkor te sem dön­töttél volna másképpen”, csak kussoljon mind, aki ennek részese volt, és tűn­jön el, tűnjön el a szemünk elől, tegyük le ezt a terhet, és tüzeljük el, ne maradjon semmi belőle. akkor ugyanis végre elkezd­hetnénk mindent elölről. És talán most jobban csinál­nánk. Jól fizet a műszaki tudás pénzügyek Akár háromszázezer forint is lehet a kezdő fizetés Egy csodálatos élet, mely ma is példaként áll előttünk szekszárd Dr. Batthyány Strattmann Lászlóról, a szegé­nyek orvosáról tartott előadást hétfőn este a szekszárdi Ga­ray János Gimnázium dísz­termében dr. Puskely Mária szerzetesnővér. Dr. Tóth Csaba Attila, a Léleképítő sorozat házigazdája bevezetőjében elmondta, 2007-ben hallotta először élőben Mária nővért, aki akkor Árpádházi Szent Er­zsébetről beszélt, és még abban az évben meghívta Szekszárd- ra. Hogy miért, arról most az is meggyőződhetett, aki eddig nem találkozott az író-tanárral. Dr. Puskely Mária katedrához szokott, kiváló előadó, aki dr. Batthyány László életét két évig kutatta. A korábbi kismartoni, ma eisenstadti püspök Stefan László kérte fel erre a munkára, és Mária nővér abban a sze­rencsés helyzetben volt, hogy a levéltári anyagok áttekintése mellett Batthyány gyermekei is megosztották vele emlékeiket. Hatalmas anyag gyűlt össze. Hétfőn, ahogy az előadó fogal­mazott, egy csodálatos élet ese­ményeinek vázlatát adta közre. Ebből kiderült, a gyermek és az ifjú Batthyány ugyancsak szeleburdi volt, igazi későn érő típus. Pályaválasztásában döntő szerepe volt anyja betegségének és korai halálának, de termé­szetesen a nagy vagyont öröklő nemes tehetségének is. Még nem is végzett az egyetemen, amikor eldöntötte, hogy a leg­szegényebbeket szolgálja majd. Munkájában segítette Coreth Mária Terézia grófnő, aki nem­csak a felesége, de az asszisz­tense is volt. Batthyány László már életében legendává vált, II. János Pál pápa 2003. március 23-án avatta boldoggá. ■ B. K. Dr. Puskely Mária Élen a gyógyszerészek és a gépészmérnökök pécs-szekszárd Az egyete­mek rangsora mellett a na­pokban az is kiderült, hogy egy adott diploma mennyit is ér a munkaerőpiacon. Fülöp Zoltán Lapunk is beszámolt arról, hogy miként szerepelt a Pé­csi Tudományegyetem a HVG idei rangsorában - a pécsiek a negyedik helyet szerezték meg, amely kifejezetten jónak mondható. A PTE karai közül a bölcsészettudományi lett a leg­jobb, amely az összes egyetemi, illetve főiskolai kart magában foglaló listán a tizedik lett. A kutatás azonban a rangsor mellett arra is kitér, hogy mely karok azok, amelyeknek a dip­lomája a legtöbbet ér a piacon - másként fogalmazva: meny­nyit keresünk majd pályakez­dőként, ha ott végzünk. Nos, ezen a listán már nem szerepel olyan jól a PTE, igaz, az első húszba két kar is bejutott - ti­zennegyedik lett az Általános Orvostudományi Kar (192110 a diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai szerint a kezdő fizetések a dip­lomás gyógyszerészeknél a legmagasabbak: ők átlagosan 198-219 ezer forinttal számol­hatnak, s szinte száz száza­lék, hogy egy hónap alatt munkát is találnak. Nem sok­kal vannak elmaradva mögöt­tük a pályakezdő gépészmér­nökök, akik nettó 174-211 ezer forintot, illetve a villa­mosmérnökök, akik 174-280 forintot keresnek havonta. Előbbiek 2-5, utóbbiak 2-3 hónap alatt találnak állást. Nettó 173-231 ezer forint - ennyit keresnek havonta a friss diplomás informatiku­sok. Igaz, jelenleg több mint forint), s tizenkilencedik a Közgazdaságtudományi Kar (167 340 forint). A listán az első helyre a Páz­mány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikái Kar diplomája került tíz százalékuk végül külföldön helyezkedik el. Az itt végzettek két-három hónap alatt tudnak elhelyezkedni. az orvosi diploma jelenti a legnagyobb szórást: van, aki 132 ezer, s van, aki 296 ezer forintos kezdő fizetésről szá­molt be - a munkakeresés át­lagosan legfeljebb egy-két hó­napig tart, nyilván attól füg­gően, hogy ki melyik végén szeretne állni a fizetési rang­sornak. A lista végén a bölcsé­szek és a természettudományi diplomával rendelkezők áll­nak: előbbiek 118-158 ezer fo­rinttal és négy hónapos mun­kakereséssel, utóbbiak 101- 230 ezer forinttal és 3-5 hó­nappal számolhatnak. (284810), a második a főváro­si műszaki egyetem villamos- mérnöki oklevele (280 310), míg a bronzérmet a Corvinus Egyetem Közgazdaságtudomá­nyi Kara érte el (255570). Az első húszban tíz műszaki vagy Második lett az orvosi a HVG mellett a Heti Válasz is készített listát az egyetemi kép zésekről, amely a felvett hall­gatók kiválóságára koncent­rál. A pécsi karok egy része itt is jól szerepelt: az itteni orvos­képzés a második lett, s szin­tén ezüstérmes a jogi képzés, valamint a pénzügy-számvitel. A gazdálkodás és menedzs­ment a harmadik, a szekszár­di óvodapedagógus-képzés és a pécsi pszichológia országo­san a negyedik legjobb. A PTE programtervező informatikus diákjai a hetedik, az informati kusok a nyolcadik helyet sze­rezték meg, míg a gépészmér­nökképzés a tizedik, a gazda- ságinformatikus-képzés a ti­zenkettedik lett. informatikai, öt gazdasági, há­rom gyógyszerész, és egy-egy orvosi és jogi kar kapott helyet - azaz úgy fest, a piacon nem fordultak meg a trendek, to­vábbra is a műszaki képzettség a legkeresettebb. Hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen: az unlversitas Idén jól szerepelt a A legszebbnek a lucfenyőt tartják, de tartésabb a nordmann karácsonyfa Tavaly az volt a jellemző, hogy az ünnep előtti utolsó héten indult be a nagyobb forgalom tolna megye Várhatóan e hét végén, Mikulás környékén már vásárolni lehet fenyőfát a forgal­masabb tereken, útkeresztező­désekben, bevásárlóközpontok környékén. A választék bősé­ges lesz, ígérik a termelők, sőt árat sem emelnek a tavalyihoz képest. Tolna megyébe, ahogy az ország többi részébe is Zala és Somogy megyéből hozzák az őstermelők a fenyőfáikat. Azért dolgoznak egész évben, hogy karácsony előtt egy-egy termelő szerencsés esetben 700-800 fát tudjon értékesíteni. Az általunk megkérdezett Zala megyei őstermelő, a liszói Gernina Gyula (aki több mint tíz éve bérli ugyanazt a közte­rületet Szekszárdon) abban bí­zik, hogy az idén, akárcsak ta­valy, kevesebb fenyő érkezik az uniós országokból, és abban is, hogy az embereknek lesz pén­zük arra, hogy karácsonyfát ál­lítsanak. Az elmúlt pár évben az volt a jellemző, hogy az ünnep előtti utolsó héten indult el a na­gyobb forgalom, addig pedig a termelők idegeskedtek, hogy a kivágott fáikból vajon mennyit tudnak majd értékesíteni. A ta­pasztalatok szerint a legtöbben az 1-1,5 méteres fákat keresik, a kisgyermekes szülők azok, akik az ennél nagyobbakat. Aki ragaszkodik a fenyőillathoz, an­nak a lucfenyőt ajánlják, aki azt szeretné, hogy a karácsonyfája A termelők óvatosak a fenyők kivágásával, mert tavaly sok megmaradt sokáig maradjon a helyén, és a fa levelei is megmaradjanak, az a nordmannt válassza. Aki kü­lönlegesen szép fenyővel szeret­né díszíteni a lakását és pénze is van hozzá, annak a concolort, vagy más néven amerikai fe­nyőt ajánlják. Ez a nordmann és az ezüstfenyő keveréke. Aki citromillatú, nem hulló ágú fe­nyőre vágyik, az a douglast vá­lassza. A hosszú levelű, erdei fenyőt kevesen keresik, mert nem igazán szobába való. Elő­nye, hogy nem hullik a levele. Fontos az is, mennyire friss vá­gású a leendő karácsonyfánk, ezt könnyen megállapíthatjuk, ha megnézzük a törzsén a vá­gás helyét. A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, a 17. században terjedt el. Hazánkban a bécsi ud­var ösztönzésére először Bruns­wick Teréz, martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben, később a módosabb polgároknál is elterjedt. ■ Mauthner I. A tavalyi fenyőfaárak* Fafajta Forint/darab Forint/méter Luc 1200-4000 600-1500 Ezüst 2000-6000 2000-2500 Nordmann 5000-10000 2000-6000 Douglas 2500-8000 2500 Erdei fenyő 800-1500 800-1000 Gyökeres 2000-5000 * A termelők azt ígérték, idén maradnak a tavalyi árak FORRASíTN-GVŰITÉS I i f

Next

/
Thumbnails
Contents