Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-04 / 282. szám
2013. DECEMBER 4„ SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 Vehetnek egy nagy levegőt kórházak Fellélegezni azonban még nem tudnak teljes mértékben Dr. Muth Lajos főigazgató azt mondta, a mostani intézkedés fontos üzenetet közvetít a beszállítók felé A rendőrség tudni szeretné, hogy kik vannak a kepeken szekszárd Többek között bankkártyákat és készpénzt tulajdonított el ismeretlen tettes a Dienes általános iskola egyik irodájából, egy őrizetlenül hagyott táskából még július 31-én 10 óra körül. Az egyik bankkártyáról a tolnai Báta- szék és Vidéke Takarékszövetkezet ATM-én 100 ezer forint készpénzt vettek fel. Az erről készült felvételen látható férfi kapcsolatba hozható a bűncselekménnyel. A másik, szintén az üggyel kapcsolatba hozható férfi a tolnai OTP Bank ATM-én kísérelt meg 100 ezer forintot leemelni a számláról, de ez sikertelen volt. Aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható férfiakról, értesítse a rendőrséget. ■ 1.1. Ismerkednek a finn kultúrával, gasztronómiával Paks - Aki szeretné megismerni a finn kultúrát, a szaunázást nem szabad kihagynia - mondta Pasi Touminen nagykövet, aki a Finnlandia Baráti Kör finn vacsoraestjén vett részt. Elárulta azt is, hogy a rénszarvashús is „kötelező”, de - tekintve, hogy éppen most várják a télapót - ez nem időszerű, így marhával helyettesítették a raguban a rénszarvast. Kínáltak még lazacot is, ami az északi országban nem hiányozhat az asztalokról. A Finnlandia húszéves múltra tekint vissza, alapját a loviisai és paksi atomerő- művi szakemberek kapcsolata teremtette meg, ehhez csatlakoztak civilek. ■ V. T. A Tolna megyei kórházigazgatók üdvözölték az intézmények adósságmérséklésére nyújtott kormányzati támogatást. Abban is egyetértettek, hogy az újabb adóssághalmozást a finanszírozási struktúra átalakításával lehetne megelőzni. Vízin Balázs tolna megye - Intézményünk 880 millió forint támogatásban részesült, tehát az 1,6 milliárdos lejárt adósságunk valamivel több, mint felét tudjuk kifizetni - mondta el kérdésünkre dr. Muth Lajos. A Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgató-főorvosa kifejtette, ez nyilvánvalóan nem oldja meg teljes egészében a problémájukat, ugyanakkor fontos üzenetet közvetít a beszállítók felé, azt, hogy biztosan hozzájutnak a pénzükhöz. - Bízunk a további kormányzati segítségben, hiszen mi is azt szeretnénk, hogy ne legyen kifizetetlen számlánk - szögezte le dr. Muth Lajos. A főigazgató a fenntarthatóságra is kitért. Vagyis arra, miként lehetne elérni, hogy a kórházak a konszolidációt követően ne halmozzanak fel ismét jelentős hiányt. Két dolgot emelt ki, az egyik a teljesítmény-vo- lumenkorlát ésszerű bővítése. Ennek révén - az adottságaikat maximálisan kihasználva- a jelenleginél több beteget láthatnának el az intézmények havonta. Persze csak úgy, ha ehhez pénzt is rendelne a szaktárca. Dr. Muth Lajos szerint a másik járható út az lehetne, ha az úgynevezett teljesítmény-egységek (az ellátás után járó központi források) forint értéke emelkedne, és arányos lenne a kiadási oldallal. - Mindezek megvalósulásával lehetne elkerülni az újabb adósságcsapdát- világított rá a főigazgató. A Dombóvári Szent Lukács Kórház a mintegy 400 milliós adósságából 266 millió forint tartozást egyenlíthet ki a támogatásnak köszönhetően. - Némileg enyhült a ránk nehezedő nyomás, de még nem lélegezhetünk fel - összegezte dr. Kerekes László. Az intézmény főigazgató-főorvosa sajnálattal jegyezte meg, hogy rossz az adósságállományuk szerkezete: magas a régóta lejárt tartozások aránya, ezért nagy körültekintést igényel a prioritás felállítása, de az előírtaknak megfelelően december 31-ig felhasználják a forrást. - Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy nem finanszírozható ennyi pénzből a jelenleg működtetett struktúra, ha nem történik gyökeres változás, akkor újra fog termelődni a hiány. Az alapdíj hosszú évek óta nem változott, ebből az következik, hogy a bevétel nem KILENCVENHÁROM fekVŐbe- teg-ellátó intézmény összesen 33,1 milliárd forintot kap az államtól, amelyet a lejárt szállítói tartozás kifizetésére fordíthat - olvasható a kormany.hu oldalon. Szócska Miklós elmondta: az volt.a cél, hogy minél több intézmény részesüljön a támogatásból. Az egészségügyért felelős államtitkár arra kérte a kórházakat, hogy a legrégebb óta görgetett adósságokat renfedezi az egyre növekvő kiadásokat - fűzte hozzá dr. Kerekes László. Arra is kitért, hogy Dombóváron az elmúlt fél évben hozott határozott intézkedésekkel megfékezték az adóssághalmozást, de az alulfinanszírozottság miatt a feszes gazdálkodás sem elég ahhoz, hogy rentábilisan működjön a kórház. - Azt tudtuk elérni, hogy kezelhető és szinten tartható legyen a hiány a jövőben - biztosított a főigazgató.- Óriási segítséget jelentett számunkra a kormányzat indezzék ebből. A pénz elosztásánál figyelembe vették az üzem- gazdasági eredményeket, költségelemzést végeztek. Az államtitkár arra is kitért, hogy a most rendezett adósságon felül még 20-30 milliárd forint tartozása van a hazai egészségügyi intézményeknek. A kórház-konszolidációról szóló, a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a támogatás év végéig használható fel, amit tézkedése: a 145 milliós adósságunkból 105 millió forint tartozást rendezhettünk - adott hangot örömének dr. Barcza Zsolt. A Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet főigazgató-főorvosa világossá tette, ezáltal a 2012-es, illetve a 90 napnál régebbi lejáratú adósságaikat maradéktalanul kiegyenlíthették. Ő is úgy látja, hogy az alulfinanszírozottság megszüntetésével lehetne gátat szabni az újabb, önerőből kezelhetetlen méreteket öltő hiányok képződésének. pedig nem használ fel az intézmény, azt az összeget 2014. január 31-ig köteles visszatéríteni. Az államtitkár hozzáfűzte, van olyan intézmény, ahol a mostani többletforrás végleges megoldást jelent a szállítói tartozások rendezésében. A további megtakarítási stratégiák között említette a központosított gyógyszer- és energia-közbeszerzést, valamint az egységes mobiltelefon-rendszer bevezetését. HÍRSÁV A vételi szándékot 60 napra kell kitenni tolna megye A múlt év végén változott a törvény, így földvásárlásnál már 60 napra kell kifüggeszteni a vételi szándékot a helyi polgármesteri hivatal hirdetőtábláján. Ezen szerepeltetni kell a felkínált ösz- szeget, az ajánlatot tevő nevét, lakcímét is. A haszonbérleti szerződésnél a kifüggesztés időtartama 15 nap. A kifüggesztés célja, hogy élhessen az elővásárlási jogával, akit ez a törvény szerint megillet, például szomszéd, helyben lakó, családi gazdálkodó. ■ M. I. Sikeres projektek a konferencián szekszárd A megyeszékelyen megvalósult sikeres projektek bemutatásával vette kezdetét a Széchenyi programiroda őszi szekszárdi konferencia sorozata pénteken a Vármegyeháza dísztermében. A helyi vállalkozók mellett a szekszárdi önkormányzat is bemutatta legújabb fejlesztéseit, valamint szó volt az uniós fejlesztési források rendszeréről és a növekedési hitel- programról is. ■ V. M. Keresik az otthonból eltűnt lányt szekszárd Országos körözés elrendelése mellett közigazgatási hatósági eljárást folytat a Szekszárdi Rendőrkapitányság a fiatalkorú Sütő Klaudia Julianna eltűnése miatt. A lány október 29-én a 3. számú gyermekotthonból engedély nélkül távozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Aki bármilyen információt tud róla, jelentkezzen a rendőrkapitányságon, vagy az ismert segélyhívók (107,112) valamelyikén. ■ 1.1. Sütő Klaudia Julianna Még 20-30 milliárd forint tartozása van az egészségügyi intézményeknek A környékről is várnak vendégeket a szekszárdi adventra várakozás a megyeszékhelyen hétfőn volt a gyertyagyújtás, csütörtökön kezdődnek az ünnepváró programok szekszárd Előttünk a karácsony, készülünk rá lélekben és anyagi szempontból egyaránt. Szekszárdon is elkezdődött a szokásos adventi vásár. Ezúttal a Garay és a Béla király téren állnak a faházikók. Azt hallottuk, sokan ragaszkodtak a korábbi helyhez, a Garay-szo- bor környékéhez, a forgalmat és egyéb szempontokat szem előtt tartva. Most úgy látszik, mindenki meg lehet elégedve a két helyszínnel. A Garay téren a választék a szokásosnak látszik, dicséretesen sok a kézi munka - mások mellett fazekasok, fajáték készítő, bőrdíszműves is ajánlja a portékáját. A másik soron már inkább a gyári áru dominál. Mindkét helyen van például nadrágszíj is, de a helyi bőrdíszműves egy darabból hasított munkájával szemben amott összepréselt bőrből készült övék kínálják magukat, a kettő közötti árkülönbség (valószínűleg a minőség is) 3-4 szeres. Az egyik Garay téri kis pavilonban üldögélő árus azt mondta, a bérleti árak tűr- hetőek, ő azt hallotta, hogy például Pécs frekventált helyén jóval többet kérnek a kereskedőktől, mint itt. A Béla király téren, ahol várhatóan leginkább majd az en- ni-innivalót keresők találják meg a számításukat, tegnap délben még csak egy faházikó volt A szép, de kissé csípős időben a forralt bornak is volt keletje nyitva, az egyik kisvendéglő jóvoltából kínálták a lélekmelegítő rövidet, a kemencét, amelyben majd a lángost sütik, ott jártunkkor állították össze. A templom mellett látható Törő György fából faragot betlehemije. Kedden délelőtt érdeklődésükkel még nem sokan zavarták a Kisjézust, aki egy fehér takaró alatt feküdt a szép, napos, de kissé csípős időben a pásztorok figyelő, óvó tekintetétől kísérve. A karácsony hangulata, érzésvilága már ott lebegett a betlehemi jászol körül: valaki, talán nem lévén kukoricája, egy bontatlan zacskó kukoricapely- het tett a jámboran szundikáló fabárány mellé. ■ Gyuricza M. Adventi találkozások csillagné szánthó Polixénától, a humán bizottság elnökétől megtudtuk, hogy csütörtökön lesz a hivatalos megnyitó, amelyet megelőzött a Béla király téren a hétfő esti gyertyagyújtás. Itt van a városfenyőfája is. A Babits iskola tanulói - az énekkar és a furulya csoport - adott műsort Naszladi Judit karnagy vezényletével. Csütörtökön, pénteken, szombaton Adventi találkozások címmel a környező településekről érkeznek vendégek, akik műsorral is kedveskednek December 5-étől egyébként minden estefelé lesz műsor, amit ezúttal is a Mentálhigiénés Műhely szervez. * í