Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

2 ALMANACH 2013 - NAGYDOEOG 2013. DECEMBER 11., SZERDA Szoros barátságot kötöttek Igazfalvával NAGYDOROGON TETT állam- polgári esküt két Igazfalván élő magyar, Szigeti István és Szigeti Attila a minap. A két település közötti kapcso­lat nagyjából hétéves, egyre szorosabbak a baráti szálak. Évente több alkalommal is találkoznak, ilyenkor csa­ládoknál szállnak meg itt is, ott is. Az idei falnapon huszonnégy fős küldöttséget fogadtak Igazfalváról. Munkanélküliek képzésének ad otthont A MUNKAÜGYI központ téli közmunkaprogramjában szervezett képzéseknek ad otthont a település. A helybeliek mellett pálfaiak, bikácsiak, györkönyiek és pusztahencseiek képzése folyik több helyszínen. A kompetencia fejlesztő okta­táson közel ötvenen vannak. Szerveztek ezen túl telepü­lés karbantartó és motoros fűrész kezelő képzést is. Minden egykori diákot meghívtak minden várakozást felülmú­lóan jól sikerült az ünnepség, amit a gimnázium alapításá­nak ötvenedik évfordulójára j i i rendeztek. Összesen kilenc évig működött, hat évfolyam­ban végeztek diákok, akiket kivétel nélkül meghívtak a találkozóra. A ma még élő 135 véndiák nagy többsége, sőt a tanárok zöme is elfo­gadta a meghívást. Családias, bensőséges volt a találkozó. A lakosság korösszetétele: Elérhetőségek Polgármesteri hivatal: 75/532-019, 532-020, Fax: 332-047 Veres Imre polgármester _________ dr . Orova Tibor jegyző Fogadóóra a hivatal nyitva tartási idejében (hétfő ügyfélmentes nap) Református egyház: Surányi Réti Katalin lelkész 75/332-136 Katolikus egyház: Sebestyén-Molnár Árpád plébános 75/532-039 Egészségház: 75/332-511 Fogorvosi rendelő: 75/532-097 AZ írásokat es a fotókat VIDA TÜNDE KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT ANAGYDOROGI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. f » A képen Szabó J. Csabáné igazgató és az iskola diákjai. Nem saját fenntartású az iskola, de szerves része a falu életének Összkomfortos lett a falu szinte saját erő nélkül Fejlesztések sorát sikerült megvalósítani Kiépült a szennyvízhá­lózat, összkomfortos lett Nagydorog. A beruházás tényén túl nagyon fontos az is, hogy nem volt szükség lakossági szerepvállalásra, a befizetett hozzájárulást min­denkinek visszafizetik. Vida Tünde Januártól öt település közös ön- kormányzati hivatalának köz­pontja lett Nagydorog. A hivatal és főként a község, életére ez- nem gyakorolt jelentős hatást, a kezdeti nehézségeken lassan túl vannak, bár még mindig van egy-két ügyintéző, akire a koráb­binál jóval nagyobb teher hárul, számolt be Veres Imre polgár- mester. Azt is elmondta, szintén év elejétől feladatfinanszírozású állami normatívát kapnak. Min­den egyéb elképzelést saját be­vételből kell finanszírozni. Kom­munális és iparűzési adóból, a gépjármű adó helyben maradó részéből nagyjából 50 millió fo­rint bevétele van az önkormány­zat. Ami nem is volna rossz, ha ki­zárólag fejlesztésre fordíthatnák. Csak­hogy a közös hiva­tal fenntartására, a szociális ellátásra, hétvégi orvo­si ügyeletre, amit társulásban ol­danak meg, pluszforrást kell jut­tatni többmilliós nagyságrend­ben. így igen kicsi mozgástere marad az önkormányzatnak. Ennek ellenére nem tervez adó­emelést a településvezetés. Eb­ben a helyzetben jól jött az adós­ságkonszolidáció, ami 36 millió forintot jelent a község életében. Jól gazdálkod­tak: nem tervez adóemelést a te­lepülésvezetés Mindennek tükrében még in­kább jó hír, hogy két igen nagy jelentőségű fejlesztést tudtak szinte kizárólag pályázaton el­nyert forrásból megvalósítani. Az egyik az ivóvízminőség ja­vítás, amihez eredetileg 14 mil­lió forint sajáterő kellett volna hoz­zátenni, de „meg­szerezték” európai uniós önerőalapból, így a lakosságnak nem került ,pénzébe. A. szejnny- vízprogranihoz, aminek a végén járnak^eradetileg 82(tariUió fo­rint támogatást kaptak, az önerő 148 millió forint lett volna. Egy­részt sikerült magasabb támoga­tási intenzitást elérni, másrészt, nyertek az önerőalapból, illetve jelentős összeget, 30 millió forin­tot az atomerőmű térségfejleszté­si alapítványától, így a 967 millió Civilszervezetek sora gazdagítja a település életét Veres Imre polgármester kiemel­te, aktív civil szervezetek tevé­kenykednek Nagydorogon. Idén kétmillió forint támogatást osztott fel közöttük az önkormányzat, amely helyet is biztosít működé­sükhöz. Példaként említette a pol­gárőrséget, amely szorosan együttműködik a rendőrőrssel, a Kézimunka és Hagyományőrző Egyesület, amely több pályázaton nyert támogatást Tevékenyükét egyházközség, saját építményeik felújítására nyertek pályázatot. Van sportegyesülete, azon belük kézilabda csapata, íjászegyesüle­te, néptánccsoportja a község­nek, működik a nyugdíjasklub, s a tűzoltó egyesület is új erőre kaphat, tette hozzá a faluvezető. forintos beruházás csupán 3 és félmillió forintjába került az ön- kormányzatnak. Hátra van még a 63-as úton keletkezett hibák javítása, ha ez meglesz, elszámol az önkormányzat és visszakapja mindenki a 200 ezer forintos hoz­zájárulását. Veres Imre Beszá­molt róla, hogy a rendőrség épü­letét vidékfejlesztési forrásból újították fel, tetőt, nyüászárókat cseréltek, akadálymentesítettek, amire durván tízmillió forintot nyertek a Magyar Vidékfejlesz­tési Hivataltól. A Jövőnk Energi­ája Térségfejlesztési Alapítvány közel négymilliós támogatása az orvosi rendelőket és szolgálati lakásokat magába foglaló épület korszerűsítését teszi lehetővé. Elvégezték már az aszfaltozott utak kátyúzását saját erőből, ugyanilyen forrásból mart asz­faltos utat alakítanak ki a Vasút utcában, a református és katoli­kus temetőknél. Megoldásra vár még a belterületi csapadékvízel- vezető-rendszer kiépítése, de ezt saját erőből nem tudják finan­szírozni, a tervek elkészítéséhez viszont hozzálátnak. A településen négy alkalomból álló programsorozattal készül­nek a közelgő ünnepre. Ebben, mint minden egyéb program­ban, érintettek a civil szerveze­tek. Mindig számíthatnak az is­kolára is. MEGKÉRDEZTÜK Milyen volt az első benyomás a községről? SURÁNYI RÉTI KATALIN REFORMÁTUS LELKÉSZ:- Kezdettől olyan érzésem van, mintha hazajöttem vol­na. Az erdélyi község, ahol születtem, körülbelül ilyen lét­számú. Vágytunk a százezres város, Szabadka után ilyen helyre, ahol nem hidegültek el egymástól az emberek. Termé­szet közelibb, melegebbek az emberi kapcsolatok, ez akkora erő, akik itt élnek, már ész­re sem veszik. Az a rövid út, amíg Györkönybe érek, olyan, mint egy mini pszichoterápia. DR. OROVA TIBOR JEGYZŐ:- Január elsejétől aljegyző­ként, szeptembertől jegyző­ként dolgozom itt. A hivatal­ban jó a légkör, felkészültek a munkatársak. Nagydorogon előbb-utóbb a mikrotérség tényleges központjává válik, sok tekintetben már most is centrumként működik. Egy­re nagyobb szerep jut neki az oktatás terén, amihez minden feltétel adott. Jók a közlekedési lehetőségek és helyben meg­vannak a szükséges szolgál­tatások. . .„■) DEÁK ERIKA ÉNEKTANÁR:- Abáról jöttem a tanév elején. Nagyon szeretek itt tanítani, első pillanattól jól érzem ma­gam Nagydorogon. Igaz meg­szoktam a vidéki életet, anyá- ék is falusiak voltak. Szeretem a nyugalmat, a kedvességet,. Alakítottunk egy énekkart, a Széchenyi napon már fel is léptünk. Felnőttekből is ala­kult egy alkalmi kórus, a gim­názium alapításának jubileu­mán szerepeltek. Uniós támogatáshoz jutottak plébánia Új köntösbe öltözött, most büszke rá a falu A közösségi munka öröm, és megőrzi a vitalitást Korábban szégyenfoltja, most ékessége a falu főutcájának a plébánia épülete, amelyből im­már tizenegy település ügyeit irányítják. A 19. század végi, há­rom részletben elkészült épület felújítását még a jelenlegi plébá­nos elődje kezdte el 2004-ben, a belső terek nagyjából 40 száza­léka készült el beleértve az iro­da}. Sebestyén-Molnár Árpád e tekintetben is folytatta a meg­kezdett munkát, önerőből cse­rélték a nyílászárók egy részét, tatarozták a folyosót. Nagy kihí­vást jelentett, hogy megszüntes­sék a szigetelés nélküli épület vizesedését. 2011-ben a hívek és jó szándékú adakozók, cé­gek jóvoltából tetőt cseréltek. Ez A megszépült plébánia komoly, költséges lépés volt, ér­téke megközelítette az ötmillió forintot. - Most uniós forrásból a még fel nem újított külső rész került sorra. A vidékfejlesztési programban nyertek a visszalé- vő nyílászárók cseréjére, kapu­bejáró, járdaépítésre, külső hő- szigetelésre, szigetelésre majd’ 10 millió forintot a Duna Össze­köt Egyesület által koordinált pályázaton. Szeptember 30-án kezdődött, hat héten át tartott a munka, eredményének fogadta­tása egyértelműen pozitív. Tár­sult a pályázati programhoz egy pécsi püspökség által finanszí­rozott vizesblokk felújítás. Ami még várat magára, az a közössé­gi terem rendbehozatala. A nagydorogi közösség aktív sze­replője a Jaksa család. Az ember mindenütt „belebotlik” egyikük­be, legyen szó galambtenyész­tőkről, református közösségről, hagyományőrzés­ről. Az édesapa, Jak­sa János azt mondja, az igény, hogy kive­gyék részüket a tár­sadalmi életből, jön magától. - Azok a települések tudnak boldogulni, ahol vannak olyan emberek, akik egyrészt összefogják a közösséget, más­részt hajtják egymást és magu­kat is a célok érdekében - fogal­maz. Elnöke a galambtenyésztők egyesületének, a presbitérium­nak, vállal szerepet a víziközmű társulatban, tagja a nyugdíjas klubnak. Utóbbinak felesége is, aki a kézimunka és hagyomány- őrző egyesületet is vezetője, de érdekelt a református alapítvány­ban is. Helyben élő lányuk, Judit is „megfertőződött”, ő a település alpolgár­mestere sok egyéb mellett. Jaksa János- né Jucika azt mondja, amikor lá­nyaik kisebbek voltak, nem vol­tunk ilyen aktívak, de most már önmaguk miatt is fontos, hiszen a közösségért való munka őket is frissen tartja fizikailag, szellemi­leg, és sok sikerélményt, örömet ad és emberi kapcsolataikat is szinten tartja. ■ Valami rugó mozgatja őket, hogy többet te­gyenek a faluért A 4 N

Next

/
Thumbnails
Contents