Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

2013. DECEMBER 11, SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 Önkénteseket oktattak az ánrizi településeken Költözni kell a trafiknak jogszabályváltozás A koncesszió továbbra is érvényben marad alapterülete, mint a jogsza­bályban meghatározott mé­ret - nyilatkozta egy neve el­hallgatását kérő Tolna me­gyei koncesszió-tulajdonos. - A törvényhozók a népegész­ségügyi okok mellett arra hi­vatkoznak, hogy a hipermar- keteknél, illetve benzinkutak­nál lévő kétszáz dohánybolt vi­szi el a haszon közel húsz szá­zalékát. Ugyanakkor van egy olyan érvényben lévő jogsza­bály is, amely szerint már meg­lévő, működő vállalkozásokat nem lehet hátrányba hozni egy új jogszabállyal. Nem tudom, a két dolog hogyan fér össze, de ez már legyen az illetékesek dolga. Akik a jogszabály hatá­lya alá esnek, azoknak nyilván költözniük kell. Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen költözés minimum másfél millió forint­ba kerül. Ha helyet kell keres­ni, bérelni, illetve venni, akkor még sokkal többe. Nagyon re­mélem, hogy a dohányforgal­■ Az egyik kereskedő tapasztalatból tudja, legalább másfél millió forintba kerül a költözés mazással foglalkozó kiskeres­kedők életét megkönnyítő jog­szabályok is születnek, pél­dául olyanok, amelyek a nem csak nekünk, hanem az állam­nak is nagy kárt okozó cigaret­tacsempészet és feketekereske­delem ellen irányulnak.- Dohányosként is úgy gon­dolom, hogy nem baj, ha meg­nehezítik) «) dolgunkat, és az sem baj, hogy egyre inkább kí­nos, vagy ciki cigizni, és egyre többen gondolkodnak el azon, hogy leszoknak. Dohányos ta­pasztalataim alapján azt is ki­jelenthetem, hogy aki cigaret­tához akar jutni, jogszabály- változás ide, jogszabályválto­zás oda, meg fogja oldani a dol­got ezután is - mondja Ágota, aki csaknem két évtizede do­hányzik. ■ Ön egyetért a trafikokat érin­tő újabb szigorítással? Szavazzon hírportálunkon —' ma 16 óráig: TE0L.hu wK A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. tolna megye A nyári dunai ár­víz által sújtott megyékben kép­zéssorozatot szervezett a Ma­gyar Vöröskereszt, az önkénte­seket a katasztrófahelyzetekben szükséges teendőkre készítették fel. Gulyás Katalin, a Vöröske­reszt megyei igazgatója elmond­ta, elsőként Dunafóldváron tar­tottak munkahelyi elsősegély- nyújtó tanfolyamokat. Ezen 14- en vettek részt és tettek sikeres vizsgát, az elmúlt hétvégén pe­dig Bátán volt képzés, itt 13 ön­kéntes szerzett elméleti és gya­korlati elsősegély-nyújtási isme­reteket. Az oktatás célja, hogy katasztrófahelyzetekben biztosí­tott legyen szakszerű és eredmé­nyes beavatkozás, a résztvevők képesek legyenek a gyors és ha­tékony közreműködésre. A következő évben folytatódik a képzés, akkor a pszichoszociá- lis segítségnyújtásra készítik fel a dunaföldvári és a bátai önkén­teseket - mondta Gulyás Kata­lin. ■ H. E. MSZP: intőiéi a húszszázalékos emelés szekszárd Frontjelentés a re­zsicsökkentési háborúról cím­mel tartott sajtótájékoztatót Ilosfai Gábor kedden Szekszár- don. A szekszárdi közgyűlés MSZP-s képviselője szerint az ország „hadvezetése" elvesz­tette a realitásérzékét, és a re­zsicsökkentés az elkövetkező években bosszulja meg magát. Az intő jelek már most megmu­tatkoznak, Ilosfai Gábor úgy véli, ilyen például, hogy az Al- fa-Nova 20 százalékkal emelte szabadpiaci árait. Ez a közüle- tekre vonatkozik, a magánszfé­ra tekintetében pedig a kar­bantartási díj nő január elsejé­től 20 százalékkal. Az MSZP-s politikus elmondta, a jelen­tős emelés minden szekszár­di céget, és így az ott dolgozó­kat is érinti. Baj akkor lesz, ha a plusz költséget a munkahely nem tudja kigazdálkodni. Ilos­fai Gábor arra is kitért, hogy a jövő évi emeléssel az árakat már nehezen lehet a későbbi­ekben a reális szintre csökken­teni. ■ B. K. Tovább szigorodtak a do­hánytermékek árusításának feltételei. A jövő év felétől nem lehet cigarettát vásá­rolni a benzinkutaknál és a nagy alapterületű szuper­marketeknél, plázáknál sem. Venter Marianna Legfeljebb 2014. május 30-ig lehet dohánytermék-kiskeres­kedelmi tevékenységet folytat­ni a 2500 négyzetméternél na­gyobb alapterületű eladótér­rel rendelkező üzletekben, va­lamint az üzemanyagtöltő ál­lomásokon. A közelmúltban megjelent kormányrendelet szerint nem létesíthető dohány­bolt olyan építményben, illetve nem választható le olyan épít­ményből, amelyben 2500 négy­zetméternél nagyobb alapterü­letű eladótérrel rendelkező üz­let vagy üzemanyagtöltő állo­más, illetve azt kiszolgáló ke­reskedelmi egység működik. Nem lehet dohányboltot nyitni a nagy alapterületű üzletekhez kapcsolódó üzletsoron akkor sem, ha az egyébként fizikai­lag elkülönül az üzlettől. Tilos dohányárut forgalmazni a par­kolóban is, ideértve annak jár­művei vagy gyalogosan hasz­nálható közlekedési útvonalait, határoló területeit, továbbá az ahhoz kapcsolódó fásított vagy füvesített területeit is. A ren­deletben az is szerepel, hogy nem működhet dohányból egy másik üzlet bejáratától számí­tott 200 méteres távolságon be­lül sem, de ez a szabály csak a 2013. november 30. után be­nyújtott új engedélyekre, illet­ve engedély-módosításokra ér­vényes. Ennek értelmében, ha valakinek volt egy dohánybolt­ja mondjuk 150 méterre egy másiktól, aztán kiköltözött egy pláza mellé, és most a jogsza­bályváltozás miatt vissza akar­na térni á régi helyére, már nem teheti meg. Ugyanakkor, a szárnyra kapott híresztelések­kel ellentétben nem jár kártérí­tés a költözésre kényszerült do­hányboltoknak, hiszen a kon­cesszió továbbra is érvényben van, tehát új helyen nyithat új üzletet a tulajdonos.- Óriási szerencsénk van, mert a hipermarketnek, amely­ben üzletünk van, kisebb az A hipermarketek mellett csak jövő év közepéig működhetnek dohányboltok Még nem kaptak megerősítést, de bizakodnak a szekszárdi trafiktulajdonos Bauer házaspár azok közé tarto­zott, akik az első körben nem nyertek koncessziót, ám mivel több mint húsz éve foglalkoznak dohány-kiskereskedelemmel, és megfeleltek mindazon szigorú feltételeknek, amelyet a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. támasztott, július közepétől tovább működtethetik boltjukat, bár nem koncesszió tulajdonos­ként, hanem kijelölt üzletként.- Egyelőre mégnem tudjuk, ho­gyan lesz tovább - mondja Bau­er Jánosáé. - Az minden esetre reményre ad okot, hogy értesítést kaptunk arról, hogy folyamatos adatszolgáltatást kérnek tőlünk a működésről továbbra is. JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Mi az igazságos? MÁR KEDVEZMÉNYEZETTNEK sem érdemes lenni Magyar- országon. A hajdani és hoz­záértő trafikosok nagy részé­nek a kezéből minden szív- fájdalom nélkül kiütötték a megéltetést, hogy a „csóko- sok” kaphassák meg az éves szinten mintegy 500 milli­árd forintos dohány üzletet. De most már ők sincsenek biztonságban. A kormány nem bíz a gálád piacra sem­mit, mindent maga akar el­dönteni. Megérjük még, hogy mindenki csak az előre kije­lölt dohányboltban vásárol­hat, persze kizárólag a fiatal­korúak védelme érdekében. Esetleg az is megoldás len­ne, ha jegyre adnák a ciga­rettát. Addig meg a nemzeti dohányboltok helyett éljen és virágozzék az internaciona­lista feketekereskedelem. a legújabb ötlet, amely már rendeleti formát is öltött, hogy a jövő júniustól a 2500 négy­zetméternél nagyobb alapte­rületű eladóterű bevásárló- központokban nem működ­het nemzeti dohánybolt. Új trafikot a jövőben csak a már meglévőtől 200 méterre lehet nyitni. nincs ebben semmi újdon­ság, manapság már addig sincsenek hatályban a jogsza­bályok, míg kihirdetik azo-> x kát. Már előtte ki kell javíta­ni a hibákat. Vagy legkésőbb, ha mégsem az lesz a hatá­sa, amit az ismeretlen dön­téshozók elképzeltek. Mind­ez azért van, mert a Nemze­ti Dohánykereskedelmi Non­profit Zrt. kimutatásai sze­rint a 6300 dohányboltból, a hipermarketekben, plázák- ban, benzinkutakon műkö­dő 200 dohánybolt a piaci for­galom 17 százalékát lefölözte. Ezzel szemben 2500 trafik a megélhetés határán van. hát ami azt illeti, nemcsak ők vannak a megélhetés ha­tárán. Nem lehetne esetleg a képviselők jövedelmét, vagy legalább az állami vezetők közel húszmilliós prémiumát is igazságosabban elosztani? Meghatottság és a megbecsültség érzése, ezt jelenti a díj az Év vállalkozója Kiszl Károly, Ulbert Sándor és Hámori Attila is átvehette a rangos kitüntetést HÁMORI ATTILA Az elmúlt több, mint húsz év vállalkozási sikereiért Az Év Vállalkozója díjat kapott Hámo­ri Attila. A kitüntető címet december 6-án Budapesten, a Művésze­tek Palotájában Demján Sán­dor, a Vállalkozók és Munkál­tatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke adta át a ma már elsődlegesen lelkészként tevékenykedő Hámori Attilá­nak. Az ünnep már csak azért is különleges volt, mert a szerve­zet idén ünnepli huszonötödik születésnapját, és ez alkalom­ból az alapítókat is díjazták a rendezvényen. A tolnai vállal­kozó - aki testvérével alapí­totta és üzemeltette a vállal­kozást - elmondta, hogy sze­retné, ha fia venné át helyet­te a stafétát. Arra is kitért, hogy rendez­vényekre, táborok lakóinak és a környező kistelepüléseken élőknek is főztek az elmúlt években. ■ B. K. ULBERT SÁNDOR Ulbert Sándor azt mondja, nagy megbecsülést, de még na­gyobb kihívást jelent számára az, hogy az Év vállalkozójává választották. Eddig is úgy gon­dolta, hogy mint önkormány­zati képviselő fokozottan kell ügyelnie a minőségre, most ez még inkább így van. Pakson járva szinte nincs olyan hely, olyan középület, ami ne dicsér­né az Ulbert Kft. dolgozóinak keze munkáját. Nagyon nagy felelősség, hogy mindig min­dent az elvárásoknak meg­felelően végezzenek el, s na­gyon nagy büszkeség, ha egy beruházás sikeresen zárul, te­szi hozzá. Mint mondja, legna­gyobb segítség számára a fe­lesége, aki ténylegesen is dol­gozik a cégben, hiszen annak pénzügyeit intézi, emellett életre keltette édesapja vállal­kozását, a Réti Pékséget. - Elé­gedett vagyok, de nem megelé­gedett, mindig vannak új fel­adatok - összegezte a cégveze­tő. ■ V. T. KISZL KÁROLY Már néhány nap eltelt, Kiszl Károly mégsem tud meghatott­ság nélkül beszélni az Év vál­lalkozója elismerésről. A Cha­ron Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, élete legrangosabb elismerése, amolyan életműdíj­nak tekinti. Biztos benne, hogy odaítélésében a komp és a pak­si kikötő üzemeltetése játszott szerepet, bár cége a nemzetkö­zi folyami hajózásban is érde­kelt, négy teherszállító hajója járja a Dunát, Rajnát, Majnát. A Pakson évszázadok óta mű­ködő rév és kompátkelés 1988- ban szűnt meg, a hajósdinasz­tiából származó Kiszl Károly egy évvel később indította új­ra. Igazi lokálpatrióta, ez ösz­tönzi arra, hogy városi prog­ramok szervezésében, támoga­tásában szerepet vállaljon. A vállalkozás sikerében nagyon nagy szerepe van feleségének és a két fiának, akik közül az idősebb a műszaki, a fiatalabb pénzügyi vonalon dolgozik a cégben. ■ V. T. A * 11

Next

/
Thumbnails
Contents