Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-12-08 / 47. szám
2013. DECEMBER 8., VASÁRNAP GAZDASÁG 7 Lassabban nőhet a tabletpiac kilátások Magyarországon négyszázezer táblagépet adhatnak el ebben az évben A korábbi előrejelzéshez képest lassabban bővülhet az idén a globális táblagép piac, az IDC adatai szerint 221,3 millió készüléket adhatnak el. Magyarországon a múlt évben valamivel több, mint 200 ezer tabletet értékesítettek, az idén kétszer ekkora lehet a forgalom. Kalocsai Zoltán Módosította a globális táblagép piacra vonatkozó előrejelzését az IDC, a társaság korábban 227.4 millió tablet eladását prognosztizálta 2013-ra, az új számítás szerint azonban 6 millióval kevesebb, 221,3 millió készüléket adnak majd el. Igaz, még így is 53,5 százalékkal bővül majd a táblagép piac az idén a múlt évhez képest. lövőre további 22,2 százalékos fejlődést jósol a piackutató cég, ami azt jelenti, hogy 270.5 millió tabletet adhatnak el világszerte. A szegmens bővülési üteme egyébként folyamatosan csökken majd a következő évek során. És 2017-re a bővülésmár tíz százalék alatt lehet az IDC elemzése alapján. Abban az évben várhatóan 386,3 millió táblagépet értékesítenek majd világszerte, korábban még 407 milliós eladással számolt a társaság. Érdekesen alakulhat a kisebb és nagyobb kijelzőjű tab- letek versenye a következő néhány évben. A piackutató cég felmérése szerint az elmúlt 24 hónapban egyértelműen a kisebb, 7 hüvelykes készülékek törtek előre, azonban a nagyképernyős okostelefonok térhódítása megfordíthatja ezt a trendet. Ennek a folyamatnak az Apple iPad Air lehet az egyik élharcosa. A korábbi iPad-ek könnyebb és vékonyabb verziója által kínált élmény arra ugyanis ösztönözheti a márka vásárlói, hogy kifizessék a magasabb díjat cserébe a nagyobb kijelző nyújtotta lehetőségekért. A táblagépeken futó operációs rendszereket vizsgálva elmondható, hogy megtartja fölényét az Android a következő években is. Az IDC előrejelzése szerint az idén eladott table- tek 60,8 százalékán lesz majd Android, amelynek részesedése, 2017-ben 58,8 százalékra nő. Az iOS operációs rendszert használó, újonnan eladott készülékek száma ugyanakkor folyamatosan csökken, az idei 35 százalék után 2017-re már csak 30,6 százalékos lesz a részesedése az Apple megoldásának. A Windows profitál az iOS visszaszorulásából a piackutató elemzése szerint, az idén még csak az újonnan eladott tabletek 3,4 százalékán lesz ez az operációs rendszer, 2017-re viszont már a piac 10,2 százalékát tudhatja magáénak. Ugrásszerűen megnőtt a kereslet itthon is a táblagépek iránt, amiben meghatározó szerepet játszik, hogy a belépőszintű, androidos készülékek már 15-20 ezer forint körüli áron megvásárolhatók. Az IDC adatai szerint a múlt évben valamivel több, mint kétszázezer tabletet adtak el Magyarországon. Az idén a harmadik negyedévben 96,5 Megelőzik a pc-ket A TÁBLAGÉPEK gyors térhódítása jelentős mértékben csökkentette az elmúlt időszakban a személyi számítógépek értékesítését. A harmadik negyedévben ugyan világszinten még jelentős volt a pc-k fölénye - 81,6 milliót adtokéi belőlük, mígtabletből 47,6 milliót -, azonban a helyzet már a közeljövőben megváltozhat. Az IDC prognózisa szerint 2013 utolsó negyedévében már lehet, hogy több táblagépet vásárolnak, mint személyi számítógépet, 2015-ben pedig már az egész évet vizsgálva is fölényben lesznek a tabletek. ezer ilyen típusú készüléket értékesítettek a gyártók, ez 118 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbival összevetve. A szegmenst az alacsonyabb árú eszközök uralják, illetve ezek magyar forgalmazói. Az általuk képviselt árelőnyt egyelőre a nagy globális márkák nem tudják behozni, azonban jól látszik az erre irányuló törekvés például a Samsung árazásában. A negyedik negyedévben az IDC előrejelzése szerint 129 ezer tabletet adhatnak el Magyarországon a gyártók, így a teljes éves forgalom 400 ezer körül alakulhat. Sem a gyenge, sem az erős forint nem túl jó a gazdaságnak FELMÉRÉS A magyar, a cseh és a lengyel exportőröknek is van némi versenyképességi tartaléka a jelenlegi árfolyamszinteken - állapította meg a Citigroup régiós felmérése. A válaszadó cégek szerint a cseh export 24-es euró/korona árfolyamnál válik versenyképtelenné, vagyis a jelenlegi, 27-es árfolyam jelentős puffert jelent. A Citi közgazdászai megjegyzik, hogy a korona mostani gyengülése inkább a versenyképesség korábbi romlását ellensúlyozta. A 290 forint alatti euró már nagyon kellemetlenül érintené a cégeket, ugyanakkor Magyarország esetében a forint további leértékelődése nem segítheti a növekedést. A Citi közgazdászai ezt azzal magyarázzák, hogy Magyar- országnak az exportra készülő termékek előállításához szükséges importhányada magas, mintegy 60 százalékos. Gárgány Eszter, a Citigroup magyarországi részlegének vezető közgazdásza arra is felhívta a figyelmet: a magán- és államadósság jelentős devizahányada miatt a forint leértékelődése nem lenne hasznos nemzetgazdasági szinten, vagyis nem járulna hozzá a GDP-növekedéséhez. A deviza- adósságok miatt a forint további gyengülése negatívan hatna a belső keresletre is. ■ VG Súlyos teher a rezsi a háztartásoknak adóSSAq A magyarországi lakosság később fizeti be a számláit, mint az uniós átlag - derült ki az Intrum Justitia 21 európai országban elvégzett fogyasztói felméréséből. A hitelek törlesztésében különösen nagy az elmaradás, az adósok kétharmada fizeti csak be a részleteket időben, míg Európában hiteltípustól függően 82- 86 százalék törleszt pontosan. Az energiaszámlákat is később törlesztjük, mint az uniós átlagpolgár, ebben Felfalusi Péter, az Intrum Justitia vezérigazgatója szerint szerepet játszhat az is, hogy nálunk hosszabb és hidegebb a tél, mint a mediterrán államokban. A pénzügyi nehézségek legfőbb oka a munkanélküliség, Európában a lakosság 83, Magyarországon 90 százaléka ezt jelölte meg az első helyen. Nálunk a dobogóra kerültek még az energia- és az üzemanyag- árak is. Az uniós országok állampolgárai közül a görögök közül érzik a legtöbben úgy, hogy nagy nehézséget okoz Fizetési nehézséggel küzdők aránya (havi számlák befizetésénél, százalék) Görögország Magyarország Csehország EU-átlag Lengyelország Szlovákia VG-GRAFIKA FORRÁS: INTRUM IUSTITIA kifizetni a számláikat, a második helyen a portugálok állnak, a magyarok a harmadikok a kontinensen, nálunk 36 százalék nyilatkozott így. Meglepő adat, hogy a szomszédos Szlovákiában csak a lakosság 12 százalékának okoz problémát a rezsifizetés. Az elmúlt két-három évben a magyarok 72 százalékával fordult elő, hogy nem tudta határidőre kifizetni valamelyik számláját, ez kiugróan magasnak számít, minden más országban 60 százalék alatt volt ez az arány. Az utóbbi hat hónapban viszont sokat javult a helyzet, a lakosság alig több mint fele késett csak el a fizetésekkel, olyan országoknál is jobban teljesítettünk, mint Ausztria vagy Norvégia. A javuló eredmény Felfalusi szerint a rezsicsökkentés és az árfolyamgát hatása is lehet. A magyarországi lakosság anyagi helyzetével való elégedettsége ennek ellenére elég rossz. A lakosság 47 százaléka érzi úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott életvitel fenntartásához. Nálunk csak az észteknél lett rosszabb az eredmény, ott 52 százalékos az arány. A külföldre költözést pénzügyi helyzetük miatt a görögök tervezik a legnagyobb arányban, 42 százalékuk hagyná el a hazáját. A dobogóra még az észtek és a portugálok kerültek fel 35 és 33 százalékkal, mi magyarok a negyedikek lettünk: tízből hárman mennének külföldre rossz pénzügyi helyzetük miatt. ■ H. B. MENJEN INKÁBB BIZTOSRA! Szeretné hasznos és sokrétű ajándékkal meglepni karácsonyra szeretteit, ismerőseit? A MOL Blue Kártyával könnyen örömet szerezhet, hiszen használatával a MOL-töltőállomások valamennyi terméke és szolgáltatása megvásárolható. Most 4 különleges karácsonyi kiadásban, akár díszcsomagolással is! Részletek a kijelölt töltőállomásokon és a www.mol.hu oldalon. HIRDETÉS Adófeltöltés közeleg a határidő NAV Közeleg december 20-a, az adófeltöltés határideje - hívja fel a figyelmet a PwC. A beszámolójukat a naptári év alapján készítő vállalkozásoknak december 20-i hatállyal kell az éves várható adó összegére kiegészíteniük a 2013-ban már megfizetett társaságiadó-, iparűzésiadó-előlegeket és az innovációs járulékot. A társaságiadó-előleg kiegészítésére, feltöltésére azok a társaságok kötelezettek, amelyeknek a tárgyévet megelőző adóévben az éves szinten számított nettó árbevételük meghaladta a 100 millió forintot. A társaságiadó-előleg kiegészítés bevallását 2013-ban a 1301-es nyomtatványon kell benyújtani az adóhatósághoz. Amennyiben a társaságnak más adónemről is kell 1301-es bevallást benyújtania december 20-i határidővel, akkor az eltérő bevallási időszak miatt a különböző adónemek bevallását nem lehet összevonni, a társaságiadó-előleg kiegészítését külön nyomtatványon kell bevallani. Bevallást kell tenni az iparűzési adóelőleg-kiegészítésről is az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon. Ha a 2013. december 20-ig teljesített adóelőlegek, illetve a feltöltés együttes összege nem éri el az adóévi várható adó 90 százalékát, úgy a vállalkozás a befizetett előleg és az adó 90 százalékának különbözete után 20 százalék mulasztási bírságot fizet, már egynapos mulasztás esetén is. ■