Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-07-21 / 27. szám
2013. JÚLIUS 21, VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Filmsztár lesz a mentőkutyából film - Mancs története ihlette Pejó Róbert új filmjét, amelyet most forgatnak A Mancsot játszó németjuhász és Trill Zsolt a remízben. A kutyákat Halász Árpád állatidomár vezetésével képezik ki Gödöllőn. Mancs, a világhírű magyar mentőkutya története ihlette Pejó Róbert új filmjét, melynek a forgatása a napokban kezdődött el Budapesten. A rendező elmondta: a történet fiktív, a filmben inkább a sorsokra koncentrálnak. Mézes Gergely Miskolci Sátán Mancs, ez volt a hivatalos neve a világhírű Mancs mentőkutyának, aki gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. A világhírt az 1999- es törökországi földrengés hozta meg, akkor több nappal a katasztrófa után egy hároméves kislányt mentettek ki Mancs segítségével a romok alól. Szobra is áll már a Miskolcon, a Szinva patak partján, története régóta filmre kívánkozik. Pejó Róbert rendező azt | mondja, hogy olyan filmet ké- 2 szítenek, amely több generáci- I ónak szól. Korábbi alkotásai, | például 2004-es, apokaliptikus £ környezetben, egy szeméttelepen játszódó Dallas Pasha- mende vagy a thrillerszerű Látogatás után szerinte komoly kihívás családi mozit készíteni. „Olyan filmet szerettem volna forgatni, amely a szélesebb közönséghez is eljut, amiben pozitív érzések kapnak nagyobb szerepet. Ennek ellenére nem érzem ezt olyan nagy váltásnak, hiszen ezúttal is sorsokról, sorskérdésekről szól a történet” - magyarázza a forgatás szünetében egy budapesti remízben. Itt dolgozik ugyanis a történet főhőse, akit Trill Zsolt alakít. Ő egy kisvárosi elektroműszerész, aki egy hiperaktív németjuhász kölyköt örököl meg idős ismerősétől. A film Zoli és Mancs első találkozásától követi nyomon a közös kalandokat - mondja Pejó Róbert, hozzátéve, hogy most épp a főhős mindennapjairól forgatnak. A remíz után még számos helyszín következik, dolgoznak majd Dunabogdányban, Csepelen, Etyeken és még további budapesti helyszíneken. „A történet egyébként nem Budapesten, hanem egy fiktív városban játszódik” - teszi hozzá a rendező. A meseszerű látványvilág megteremtése Banovits Tamás díszlettervező és Igor Lazin animációs szakember első közös munkája lesz. És noha a magyar filmek többnyire az akciójeleneteken véreznek el, Pejó Róbert szerint ezekből most nem lesz hiány, számos mentőakció került a filmbe, köztük egy, a törökországihoz hasonló is. A filmterv egyébként már 2010-ben megvolt, azonban a filmfinanszírozási rendszer átalakítása miatt új pályázatot kellett beadniuk a Magyar Nemzeti Filmalaphoz. Időközben a forgatókönyv is átalakult, ami a rendező szerint jót tett a könyvnek, még inkább a családi mozi irányába mozdultak el Köbli Norbert és Szy Katalin forgatókönyvírókkal. Arra a kérdésre, hogy mennyiben maradnak hűek a 2006-ban elpusztult kutya történetéhez, azt feleli, hogy Mancs az ihletőforrás volt, a film teljesen fikció. „Kitaláltunk egy világot, éppúgy mint korábban a Látogatás vagy a Dallas Pashamende esetén, egy kis mikrokozmoszt, amelyben megelevenedhet a történet. Mivel nem akartuk, hogy csak a mentőakciókról szóljon a film, inkább egy sorsra helyeztük a hangsúlyt” - meséli. A filmből kiderül majd, hogyan barátkozott össze a kutya és a gazdája, hogyan csiszolódnak egymáshoz olyannyira, hogy aztán közösen életeket tudnak menteni. „Ez a film a szabadságról, a barátságról és a bizalomról szól majd” - szögezi le a rendező, aki szerint Trill Zsolt éppen ezért volt ideális a főszerepre. „Sokat gondolkodtam, kieötvös károlyról, a tiszaesz- lári perben megvádolt zsidó közösség tagjainak védőügyvédjéről tervezi Groó Diana következő filmjét, amelynek forgató- könyve most készül. A rendező (Vespa, Csoda Krakkóban) múlt héten díjat nyert a jeruzsálemi filmfesztiválon a világ első rabbinőjéről szóló alkotásával, a Regina című filmmel. MEGJEGYEZTE: a filmötlet egyfajta reakcióként született meg benne, hiszen tavaly a jobbikos képviselő, Baráth Zsolt napihez illene ez a szerep. Amikor kész lett a forgatókönyv, rögtön eszembe jutott Zsolt, aki tökéletes választásnak tűnt: benne megvan az egyéniség, a kellő individualizmus, szabadság- vágy, lázadás" - vélekedik Pejó Róbert, hozzátéve, hogy a filmben a további szerepekben Keresztes Tamás, Holecs- kó Orsolya, Szacsvay László, Szarvas József, Pásztor Erzsi és Török-Illyés Orsolya tűnik fel. A beszélgetés végén újra szóba kerül a magyar filmgyártás, rend utáni felszólalásában arról értekezett, hogy Solymosi Esztert zsidók ölhették meg 1882-ben, ám ezt az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni. "Megdöbbentő és elképesztő, hogy itt tartunk a per után 130 évvel" -fogalmazott az MTI-nek Groó. A filmterv Eötvös Károly szemszögéből láttatja a történteket, a védelem felkérésének pillanatától egészen a per utóéletéig. az, hogy miközben a hazai filmesek külföldi fesztiválokon általában jól szerepelnek, a nézők nem kíváncsiak az új magyar alkotásokra. Pejó Róbert szerint nincsenek könnyű helyzetben, hiszen drága műfajban alkotnak, és jogos elvárás, hogy a filmbe fektetett százmillióknak meg is kell térülnie a pénztáraknál. „A nézőket egyre nehezebb a mozikba csábítani, ezért nem szabad l’art pour Tart filmeket készíteni” - vélekedik a filmrendező. Szerinte ugyanakkor nem érdemes különbséget tenni művészfilm és közönségfilm között, hiszen csak jó és rossz alkotásokról lehet beszélni. Ráadásul vannak olyan művészfilmek, amelyek a pénztáraknál is jól teljesítenek - teszi hozzá. A 36 napos forgatás szeptember 5-ig tart, és a film várhatóan jövő év végén kerül a mozikba. A Mancs című film az Új Budapest Filmstúdió produkciójában készül a TV2 együttműködésével, összköltségvetése 375 millió forint, amihez a Magyar Nemzeti Filmalap adott 250 millió forintot. HÍRSÁV Nemzetközi bluegrass fesztivál Abaligeten több mint harminc koncertet kínál az érdeklődőknek a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál, amelynek augusztus 9. és 11. között tizenegyedik alkalommal ad otthont a Baranya megyei Abaliget. A bluegrass mellett az akusztikus blues, a folk, a country, az ír tradicionális zene és a rock jeles hazai valamint külföldi előadói is szerepelnek. Roger Waters az SOS Gyermekfalu kórusával az sos Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának 15 pártfogolja léphet színpadra Roger Watersszel és zenekarával augusztus 25-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban A fal című produkcióban. A kiválasztottak az előadás napján együtt próbálnak Roger Watersszel és zenekarával. Az énekes jelezte, hogy szeretne a fiatalokkal külön is megismerkedni. Harminc előadó a 3. Szimfonik Live-on HARMINC KÖNNYŰZENEI előadó lép fel szeptember 7-én, a Közmédia napján a Szimfonik Live 3. koncerten a budapesti Millenáris parkban. A rendezvényen magyar és külföldi slágerek hangzanak el szimfonikus zenekari kísérettel. A koncert előadói között lesz például Mező Misi, Radics Gigi, Kristóf Norbi, Fábián Juli, Lovasi András, Soerii és Poolek, Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) és Krsa (PASO) is. Tornyai-emlékkiállítás a Reök-palotában az alföldi festészet meghatározó alakja, Tornyai János képzőművész több mint félszáz, döntően magántulajdonban lévő képéből nyílt emlékkiállítás a szegedi Reök-palotában. A tárlaton látható képek többsége Hódmezővásárhely és Mártély környékét megörökítő tájkép az 1910-es, 1920-as évekből. Ezt egészíti ki néhány - a hódmezővásárhelyi Tornyai múzeumtól kölcsönzött - tájkép és akt. A tiszaeszlári vérvádról forgatna Groó Diana Jövő héten indul a Művészetek Völgye fesztivál Mintegy ötszáz programot tartanak idén Kapolcson és a falvakban Egész nyáron üzemel a Kultkikötő Földváron Mintegy ötszáz programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amelyet július 26. és augusztus 4. között tartanak. A programok többsége Kapolcson lesz, a kísérőrendezvények kapnak helyet a csatlakozó falvakban, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpe- tenden. Az idén is lesz Palya-udvar, ahol többek között Beck Zoltán (30Y), Berecz András, az Artus Társulat, Háy János, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Esterházy Péter, Dés László lép fel, de jelen lesz a Slam Poetry Budapest csapata is. A Kaláka Versudvarban a költészeté a főszerep, a két házigazda pedig a Kaláka együttes és Lackfi János. A Versudvar vendége lesz többek között Geszti Péter, Varró Dániel, Herczku Ágnes, Sza- lóki Ágnes, Tóth Krisztina és Ferenczi György is. A Kapolcsi Hobo Klubban esténként Hobo és Bandája lép fel, akik saját dalokat fognak játszani, tíz este alatt tízféle repertoár. A Blue sPot Café-ban a blue- sé, a rocké a főszerep. A völgybe visszatér a dzsessz és lesznek komolyzenei programok is. 5 A fesztiválon mintegy negyven § kiállítás lesz látható, valamint | pedig megrendezik az Orszá- J gos Fazekas és Keramikus Ta- s lálkozót és Vásárt is. ■ Palya Bea az idén is az egyik fő helyszín háziasszonya lesz a nyolcéves Kultkikötő az idén négy hónapon át, szeptember végéig tartja nyitva kapuit Ba- latonföldváron. A programsorozat a gyerekelőadásokkal már június elején elkezdődött, az esti színházi előadások és koncertek pedig június vége óta szerepelnek a műsoron. A Kultkikötő műsorkínálata évről-évre bővül és a helyszín is megújult. Péntek-szombat esténként vendégelőadások és koncertek láthatóak, csütörtökönként rendhagyó koncertszínházi előadások és stand-upok, szerdánként ingyenes PartMozi és borkóstoló várja az érdeklődőket. A szombat és a vasárnap délelőtt a gyerekeké, a báb- és meseelőadások mellett kézműves foglalkozásokat tartanak. Július végén és augusztusban a Kultkikötő vendége lesz többek között Vári Éva, Kulka János, Nagy Ervin, Udvaros Dorottya, Hernádi Judit, Kern András, Ónodi Eszter, Koltai Róbert, Rúzsa Magdi és a Qu- imby. Komédiák, zenés színházi előadások és komolyabb színpadi művek sorából válogathat a közönség a koncertek és táncelőadások mellett. Látható lesz többi között a Jadviga párnája, a Meseautó, A szív hidjai, A kaktusz virága, a Római vakáció vagy például az Esőember című előadás. ■