Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-18 / 115. szám
4 HÍRSÁV Összeírták a paksi hadisírokat PAKS A Honvédelmi Minisztérium megbízásából az ország minden településén össze kell írni a hadisírokat és a hősi emlékműveket. Pakson ezt a munkát a Városi Múzeum-munkatársai végezték el. Hősi emlékműből 16-ot, hadisírból kevesebb, mint ötvenet találtak a város közigazgatási határain belüli közterületeken, temetőkben. Az erről szóló kimutatást a polgár- mesteri hivatal küldi tovább a minisztériumba. ■ V. T. A fiatalok is szívesen adnak gerjen Huszonhat gerjeni adott vér a legutóbbi alkalommal szervezett véradáson. A donorok között nyolcán voltak harminc év alattiak, ketten pedig először adtak vért. A donorok közül többen túl vannak már a negyvenedik felajánláson. ■ V. M. Sokrétű képességeiket bizonyítottak a diákok várdomb Nemcsak a fellépői, hanem az előadás házigazdái is a gyerekek voltak az általános iskola hagyományos, anyák napjához is kötődő bemutatójának. Szamos Józsefné igazgató elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a képességfejlesztésre, így tanulóik számos területen kipróbálják magukat. Ennek köszönhető, hogy az iskola 126 diákja közül szinte mindenki színpadra állt valamilyen produkcióval. A közönség láthatott és hallhatott táncos, hangszeres bemutatókat, bábjátékot, valamint a színjátszók előadását. ■ H. E. Kényelmesebb lesz a parkolás gerjen Szilárd burkolatú parkolót alakítanak ki az orvosi rendelő, az óvoda, a napközi konyha és az iskola előtt, ahol évek óta problémát okozott, hogy csapadékos időben nem lehetett megfelelően parkolni. Április utolsó hetében meg is kezdődött a munka, és az orvosi rendelő előtti területtel már el is készültek. A tervek szerint a hónap folyamán minden érintett szakaszon elkészül a burkolat. ■ V. M. Biztosan ültek a nyeregben madocsa Hetedszer is jól sikerült a Madocsai Betyárnap. Sokan voltak nézők is, résztvevők is, akik távolabbi településekről is érkeztek. A szervezők jó házigazdaként pogácsával, pálinkával köszöntötték vendégeiket és gazdag programot szerveztek nekik. Volt csikósbemutató, népzenei és néptánc előadás, esti mulatozás. A versenyek választéka is széles volt, fogatok számára hirdettek több kategóriát és idén először a hintók is versenghettek. A lovasok is megmutathatták, milyen biztosan ülnek a nyeregben gyorsasági és hosszú távú számokban. ■ V.T. PAKSI JÁRÁS 2013. MÁJUS 18., SZOMBAT Egyenruhás kisnadrágban testépítés A fegyelmezettség a felkészüléskor is jól jön Zsenge kora ellenere számos eredményt tud felmutatni A tudatos táplálkozás és rendszeres testedzés életforma Lengyel Norbert számára. A „civilben” rendőrként dolgozó testépítőtől komoly lemondást követel minden verseny, de mindez értelmet nyer, amikor legyőzi elsősorban önmagát. Lengyel Norbert nemrég második lett a BodySport Kupa testépítő versenyen atletic kategóriában Mivel minden cimborája Bi- ritóra ment asztalosnak, Lengyel Norbert is ezt a szakmát választotta. Hiába végzett kiváló eredménnyel, hamar tudatosodott benne, hogy nem ez az ő világa. Előbb a rendőr közép-, majd a főiskolát is elvégezte. Első és eddig egyetlen munkahelye a Paksi Vízirendészet, ahol hivatása és Duna iránti rajongása ötvöződik. Ugyan, amióta ő vezeti az őrsöt, több időt kell az íróasztal mellett töltenie, mint a vízen, mégis szereti a munkáját, mert változatos. Nemcsak a feladat, a kollektíva is jó, családias, a segítőkészség fontos alapelv náluk. És a rend is. Norbert ugyanis következetes vezető. Mintahogyan következetes magánemberként is.- Szeretem a szépet, de tudom, hogy azért tenni kell. Szeretem a rendet, a jó ételeket, de azért is tenni kell - sorolja. A következetesség és kitartó munka tükröződik a testépítés terén elért eredményeiben is. Azért választotta 15 évesen ezt a sportot, mert a korábban űzött cselgáncs sportegyesülethez kötött, erre neki a tanulmányai miatt már nem volt lehetősége. Edzőterem pedig minden városban van, így ezzel kezdett foglalkozni. Miután az edzés egy idő után rutinná vált, neki pedig mindig szüksége van újabb és újabb célokra, versenyzésre adta a fejét. A sikerek azonnal jöttek, élmezőnyben végzett, nemzetközi versenyeken való részvételre nyert jogot, de mégsem tette próbára magát, mert a testépítők többsége, így ő is, saját maga szponzora és túl nagy áldozatnak érezte volna, ha elmegy a „világvégére” egy bajnokságra. A család így is sok áldozatot vállal. Szavaiból kiderül, hogy neki sem éppen fáklyásmenet egy felkészülés. A mostani magyar bajnokságra 16 héten át tréningezett. Az addig heti négy edzést hatra emelte, és megfejelte ugyanennyi kardi- oedzéssel, ami naponta majd’ egyórányi szobakerékpározást jelent. Ehhez társul egy 12 hetes diéta, amelyben grammra ki van számolva, hogy mennyi lehet a szénhidrát és a fehérje. Névjegy LENGYEL NORBERT 1979. június 18-án Dunaújvárosban született. Kétéves volt, amikor Dunaföld- várról Paksra költöztek. Három éve Szekszárdion él feleségével és kislányukkal. A Paksi Vízirendészetnek, ahol 1999-től dolgozik, 2008 óta parancsnoka. Gyerekkora óta sportol, 15 éves kora óta jár edzőterembe, 3 éve testépítő Utóbbi a verseny közeledtével csökken általában a nulláig, de hiába fogy az energia, az edzéseket csinálni kell. A diéta kezdetén 85 kiló volt, a versenyen 72 kilóval mérlegelt. Fontos a zsír és a víz „elvesztése”, mert így látszanak jobban az izmok, mondja. Neki a kitartása mellett szerencséje is van, keskeny csípője, széles vállcsontja van, így kisebb súllyal is „nagyobversenyeken méreti meg magát. Több kiváló eredményt elért már, többször kvalifikálta magát nemzetközi versenyre, minap 2. lett a BodySport Kupa testépítő versenyén atletic kategóriában, így júniusban ott lehet a világbajnokságon, amit Budapesten rendeznek Szeret motorozni, kirándulni, kertészkedni. bat mutat”. A kérdésre, hogy fegyelmezett egyenruhásként milyen érzéssel áll színpadra egy szál kisnadrágban, azt mondja, nem számít ez különlegességnek, ebben a sportban sok a rendőr, versenyeken pedig teljesen természetes, hogy pózolnak, így látszanak a felépített izmok. Ez ugyanolyan, mint az úszó, aki fürdőruhában versenyez - jegyzi meg. Azt Is elárulta, hogy nála életforma a tudatos táplálkozás és a sport, de a „koplalás” őt is megviseli. - Volt, hogy úgy éreztem, ha ezen túl vagyok soha többet nem versenyzek. De az apró kellemetlen élmények, hogy erőtlen vagy, le vagy lassulva, feszült vagy, citromot nyalogatsz, hogy legyen nyálad, mind feledésbe merülnek, amikor tudod, hogy önmagad határait átlépted - foglalta össze. Vida Tünde Paks Választékosán fogalmaz, kedves, készséges és széleskörű az érdeklődése. Követni is nehéz annyi mindennel foglalkozik, úszik, művészi tornázik, művészien rajzol, nagyon szeret olvasni, nehezen tudná megmondani, hogy az irodalom vagy a matematika áll hozzá közelebb. És csupán 9 esztendős Csuha Eszter Elvira. Tanítója, Mezősi Árpád újságolta örömmel, hogy az országos Szivárvány matematika verseny döntőjében ért el 3. helyezést. A versenyre 1600-an neveztek, a döntőbe 51-en kerültek be. Eszter azt mondta, egy feladat nagyon kifogott rajta, éppen ezért nagy öröm volt, amikor kiderült, hogy harmadik helyen végzett. Ez korántsem az első sikere volt, amit a kedvünkért összegyűjtött jutalomkönyvek és oklevelek kupaca is jelez. Eszter, ahogy sorra a kezébe veszi őket, felidézi történetüket. A rajzversenyét, amit az Atomerőmű hirdetett meg, ő pedig első díjas lett, ezért gyönyörű szép karácsonyváró rajza volt az egyik, amivel a cég az ünnepi üdvözlőlapjait díszítette. Az úszóversenyét, amelyen vegyes váltóban bronzérmet nyertek. Ő úszott pillangóban. Élete első szavalóversenyét, Visken, amit alsó tagozatos kategóriában megnyert. Mint meséli, Árpád bácsi javasolta, hogy induljon, apával közösen választották ki Székely Magda: Kirándulás esőben című versét, a felkészülésben pedig Bőmé Marika néni segített. Nem először járt Eszter határon túli testvérvárosban, tavaly már egy hetet töltött Kézdi- vásárhelyen cserediákként. Azt mondta, nagy élmény volt, akárcsak Visk, nehezen búcsúztak egymástól. ■ V. T. Csuha Eszter Elvira A német piacon is megjelennének testvérváros Helyi termékeket, füstölt árut, bort, somlóit vittek mutatóba Maratoni horgászverseny indult dunaföldvár Gazdasági szálakkal erősítené a németországi We- ikersheimmel húsz éve tartó testvérvárosi kapcsolatot Horváth Zsolt polgármester. A lehetőségekről tárgyalt is polgármestertársával a húszéves jubileum alkalmából szervezett találkozón. Mint beszámolt róla, 70 fős delegációval utaztak az ünnepségre. Mazsorettek, az Ördögszekér Néptáncegyüttes egy csoportja, zenészek társultak a városvezetőkhöz. Szeptemberben Du- nafóldváron is megerősítik a további szándékot. Mint kiemelte, szerinte nagy szükség van ilyen kapcsolatokra, de nemcsak a civilek, kultúra, sport terén, hanem egyre inkább a gazdasági Megerősítették az együttműködési szándékot a testvérvárossal területen. Céljuk, hogy a német piacon meg tudjanak jelenni du- nafóldvári termelők, ezért most is vittek helyi portékát, füstölt árut, bort, de nagy sikert aratott Tóth István cukrász somlói galuska-lakomája is. Emellett lekvárok, méz iránt is van érdeklődés. Weikersheimben két üzletet már ki is jelöltek a testvérvárosból érkező áruk fogadására. A következő találkozóig szeretnék megtalálni mindkét városban a kapcsolattartót és megtervezni a logisztikát, mondta a polgármester. Hozzátette, szeretnék megteremteni a módját, hogy németországi munkavállalásban is lehetőséghez segítsék a földváriakat. ■ V.T. PAKS Antal Lajos elnök megnyitójával elkezdődött tegnap az Atomerőmű Horgászegyesület maratoni horgászversenye, amelynek közel másfél évtizedes hagyománya van. Harmincegy 3 fős csapat verseng, ami majdnem rekordnak számít. A „leshelyeket” 18 órakor foglalták el, és vasárnap délig folyamatosan horgásznak a versenyzők. Az Atomerőmű Horgászegyesület nagy múltú, népes egyesület. 16-an alapították 1977-ben, ma 730 tagja van. Az atomerőmű építésének időszakában 1977-ben alakították ki a tórendszert, amelynek 77 hektáros vízterülete van. Ennek egy része nevelőgazdaság. ■ V. T. i i «