Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-18 / 115. szám

2013. MÁJUS 18., SZOMBAT 5 A munka nehéz, de jól fizetnek pénz Az esős Skóciában akár havi 350 ezer forintot is lehet keresni KÖRKÉP Horváth Csilla és Hermann Attila jól érzi magát Skóciában, hosszabb távra terveznek a brit szigetországban, ahol szeretik a magyarokat Horváth Csilla és Hermann Attila az új társadalmi viszo­nyok és munkakörülmények között is feltalálta magát. A jobb megélhetés, a kaland­vágy és a nyelvtanulás miatt hagyták itt a nyomasztó ma­gyar viszonyokat. Balázs László Skóciával kapcsolatban az utóbbi években két sztereotípia tartotta magát: az egyik a nincs munka, képtelenség állást ta­lálni; a másik pedig, hogy min­denki talál munkát, aki keres, s akár részidős állással is meg lehet keresni a havi kiadásokra valót. Horváth Csilla egy buda­pesti közvetítő cég útján két hé­ten belül talált munkát.- 2011 októberében a barát­nőmmel négyhónapos angol nyelvtanfolyamra iratkoz- I tunk be, majd 2012 márciu­sában döntöttünk úgy, hogy szerencsét próbálunk külföl­dön - idézte fel a kezdeteket a szekszárdi nő. - A nyelviskola vezetője kapcsolatban állt a közvetítő céggel, így rövid vá­rakozás után volt helyünk és repülőjegyünk. Elsősorban az anyagiak miatt döntöttünk a külföldi munkavállalás mel­lett, és a nyelvtanulás is ösz­tönző erő volt. A pénzügyeket tekintve mindenképpen job­ban jártam, hiszen 800-1000 fontot lehet keresni havonta, ez körülbelül 300-350 ezer fo­rintnak felel meg. A minimál­bér egyébként 1000 font, az órabér 6,19 font. A szállásunk a hotelben van, ez így nagyon kényelmes. Heti szinten 30- 35 fontot fizetünk lakbérre és ételre. Korrekt szerződések A marketing- és reklámügy­intéző végzettséggel rendelke­ző hölgy - aki egyébként szo­balányként dolgozik egy fen- wicki hotelben - a meló mellett a magánéletben is megtalálta a számítását: barátját a munka­helyén ismerte meg. Ő mosoga­tóként dolgozik ugyanabban a szállóban.- Csak a már sokszor hal­lott lózungokat tudom ismé­telni Skóciával kapcsolatban: „egész mások a skót embe­rek.” Tényleg értékelik, ha va­laki jól dolgozik, és őszintén kedvesek. Az első pillanattól kezdve nagyon segítőkészek voltak, a kollégákról pedig csak szuperlatívuszokban tu­dok beszélni. Mindenféle ná­ció van a három csillagos, har­minc szobás panzióban, a fő­nök például indiai - folytatta a 32 éves nő. - A munkaszer­ződésekkel nincs probléma, minden feketén-fehéren le van írva. Három hónap a próbaidő, 28 nap szabadság jár egy év­re, ami független attól, hogy ki hány éves. Egy héten 40-45 órát töltök el azzal, hogy rend­be tegyem a vendégek után a szobákat. Az esőt is szokni kell Csilla barátja, Hermann Atti­la Budapestet hagyta ott Skóci­áért.- Ügy gondolom, hogy aki nem válogatós, az könnyen ta­lál magának állást. Rengeteg lehetőség van a vendéglátás­ban, de a raktárosokat, taka­rítókat és ápolónőket is na­gyon keresik. Az építőiparban CNC-hegesztőként nagyon jól lehet keresni. Az idősgondozás is felkapott területe a munka­erőpiacnak - mondta a cukrász végzettségű fiatal. - A mun­kám kemény, 48 órát dolgozom egy héten két szabadnappal. De volt olyan hetem is, amikor 63 órát mosogattam. Alapvetően a skótok jó fejek az idegenekkel. Várnak minket, jó a hírünk, meg vannak elégedve a magya­rokkal. Sok a román és bolgár munkavállaló. Aki nem beszéli a nyelvet, illetve a hozzáállása nem olyan, az nehezebben bol­dogul. Alap nyelvtudással men­tem ki. A skót akcentus nagyon durva, csak az ír rosszabb. Sokat beszélgetek a séfekkel, amit nem tudok, azt megné­zem szótárban. Nyelvtanulás szempontjából ideális helyen vagyunk. A pár feltalálja magát Skóci­ában. Kilmarnock és Glasgow közel van, és annak ellenére, hogy a tömegközlekedés drága - 5 font, azaz 1500-1700 forint egy buszjegy -, mindig szer­ez A társadalombiztosítási-és adószám, amelyre mindenki­nek szüksége van, ha Angliá­ban akar dolgozni. Két betű, hat szám és egy betű kombiná­ciója (pl. IM 54 66 23 C). A megszerzése előtt már lehet munkát keresni, sőt dolgozni is. A számot akkor is lehet igé­nyelni, ha valaki aktív munka­kereső, amit két elutasító levél­veznek a kollégákkal közös programokat. A céges bulik, búcsúestek is szórakozási lehe­tőséget kínálnak.- Egyelőre úgy tervezzük, hogy hosszabb távon szeret­nénk kinn dolgozni. Nyilván az érzelmi tényezőket az ele­jén nehéz volt nem figyelembe venni, másfél-két hónap kell a beilleszkedéshez - jegyezte meg Horváth Csilla. - A hon­vágy először furcsa, de később már nem volt gond. Amióta Fenwickben dolgozom, két­szer voltam itthon szabad­ságon. A telefon amúgy nem drága, nyolc szolgáltató van, hét penny egy perc. Az esőt egy-két hét alatt meg lehet szokni. A skótok nem bírják a meleget, nekik a 8-10 Cel- sius-fokos átlaghőmérséklet az ideális. lel igazolhat. Az e-mailben vagy postán küldött elutasító leveleket kell bemutatni. Az in­terjúra általában 2-5 héten be­lül kerül sor. Vinni kell: útlevél, fizetésszalag, lakcímigazolás. Az interjú után küldik a szá­mot, amit a munkaadónak lát­nia kell. Egy hónapon belül a kártyáját is megkapja a mun­kavállaló. A skótok nem fukarak Ha valakinek van lakcíme és munkahelye, akkor igényelheti az ún. National Insurance-szá- mot (NI-number), ez az adó és TB-szám. Ezt a munkaügyi központban, időpontegyezte­tés után kell kérvényezni. Itt egy általános beszélgetésben az alapdolgokra kérdeznek rá. Orvosi vizsgálatra is be kell jelentkezni. A doktor inkább csak a munkavállaló anamné- zisét akarja megismerni és rög­zíteni. Skóciában egyébként a legtöbb gyógyszer ingyen van.- Külföldi munkavállalásnál az első pár hét nagyon nehéz, de nem szabad feladni - szögez­te le a budapesti férfi. - Először nehéz megérteni az akcentust. A munka sem könnyű, főleg a hétvégék nagyon pörgősek. A skótok sokat járnak étterembe, * megtehetik, van rá pénzük. Azt tanácsolom annak, aki szeret­né magát kipróbálni külföldön, hogy ha nem bírja, akkor is leg­alább egy hónapig tartson ki. Legalább az a pénz ne vesszen kárba, amit a közvetítőnek ki­fizetett. Mindenképpen olyan közvetítő céget tanácsos válasz­tani, amelyet le lehet informál­ni az interneten. A különböző jól hangzó újsághirdetéseknek nem szabad felülni. A szellemiséget is megmentették, nemcsak az épületet PAKS Kétszázmillió forintos ráfordítással, uniós, állami és saját forrásból épült, szépült meg Cseresznyésben a volt is­kola, amely immár erdei isko­laként működik tovább. Hajdú János polgármester mielőtt a tegnapi avató ünnepségen át­vágta a szalagot, azt mondta, ma ebben a virtuális foglala­tosságokkal tarkított világban, amikor a gyerekek úgy érik el a felnőttkor küszöbét, hogy alig találkoznak a valósággal, az erdei iskola alkalmas ar­ra, hogy visszavezesse őket a természeti környezetbe. Kiemelte, fontosak az ipari be­ruházások, más fejlesztések, de ami igazán a társadalom továbbélését alapozza meg, az az oktatás. Teli Edit alpolgármester, aki kezdetektől koordinálta a lé­tesítmény újjászületését azt mondta, fontos, hogy felújítot­tak, megmentettek egy évszá­zados épületet szellemiségével együtt. Ez hosszú távon szolgál­ja majd nevelés, oktatás terén a városi érdekeket, lehetővé teszi, hogy a gyerekek a természet közelében ismerjék meg a paksi adottságokat, de a Csengey Dé­nes Kulturális Központ céljai­nak megvalósításában is szerep jut az erdei iskolának, mondta. A volt iskola felújításának, átminősítésének ötlete öt éve vetődött fel, de az első pályá­zat nem, csak a második volt sikeres. 2012 végére készült el a bővítés, felújítás, mostanra be­fejeződött az akadálymentessé tett létesítmény felszerelése, be­bútorozása. A tábori miliő meg­maradt, de immár fűthető az épület, ahol 44 diák és 4 felnőtt elhelyezésére van mód. ■ V. T. Az erdei iskola Cseresznyésben Mi is az a National Insurance Number? Pontos, szakszerű és gyors munka kell helyszínelőkA nagy forgalmú utakat, autópályát nem lehet órákra lezárni Sikeres vizsgát tett a mobil labor személyzete Paks Két autó összeütközött az M6-os autópálya tengelici autó­pálya mérnökségénél. Ezúttal csak a feltételezés szerint, mert­hogy itt rendezték a baleset hely­színelők megyei, szakmai ver­senyét és a szimuláció segítette a gyakorlati tudás felmérését. Volt elméleti feladat is, két terü­letet érintő, részben a szakmai, részben a KRESZ-tudásukról adtak számot a rendőrök. Megy­eri Zsolt a Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság megbízott osz­tályvezetője kiemelte, nemcsak az a fontos, hogy pontos, precíz legyen a helyszínelői munka, hanem az is, hogy szakszerű és gyors, hiszen olyan nagy forgal­mú utakat, mint a 6-os főút, illet­Fülöp Csaba és Antal István szerepelt a legjobban a versenyen ve az autópálya nem lehet több órára lezárni. Míg a járőröknek, forgalomirányítóknak régóta van szakmai megmérettetés­re lehetőségek, addig a baleset helyszínelői verseny új dolog, harmadszor rendezik meg. Idén legjobban a Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság Autópálya Al­osztályának 2 munkatársa, An­tal István zászlós és Fülöp Csaba törzszászlós szerepelt. A dombó­vári kapitányság helyszínelői, Kulcsár János főtörzsőrmester és Marton Szilárd törzszászlós má­sodik helyen végzett. A harma­dik ezúttal a Tamási Rk. kétfős legénysége lett, amelyet Barna Zsolt törzszászlós és Nagypál Ró­bert zászlós alkotott. ■ V. T. szekszárd Sikeres vizsgát tett a katasztrófavédelmi mobil labor (KML) működtetésére kiképzett személyzet. Mint arról lapunk­ban hírt adtunk, a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság márciusban új mobil labor gép­járművet kapott. A személyzet három fő - parancsnok, techni­kus, gépjárművezető -, akik he­tenkénti váltással munkaidőben és azon túl készenlétet adnak. A megyei igazgatóság tanfolya­mot szervezett a gépjárműre beoszthatok létszámának növe­lése érdekében, ez a tanfolyam ért véget a napokban, és annak érdekében, hogy a beosztható állomány a lehető legmagasabb szinten tudja ellátni a rá háruló feladatokat, a személyzet tovább­képzésen is részt vett. A KML alaprendeltetése a veszélyes anyagok jelenlétével, kiszabadu­lásával, környezetbe kerülésével járó balesetek, természeti- és civilizációs katasztrófák esetén a veszélyeztetett terület felderí­tése, a veszélyeztetettség felmé­rése, és a lakosság tájékoztatása. Emellett a mentési és fertőtlení- tési feladatok tervezése, szerve­zése, és a szakmai segítségnyúj­tás A KML hatáskörébe tartozik ezen felül a veszélyes áruk köz­úti-, vasúti- és vízi szállításával, valamint a veszélyes üzemekkel kapcsolatos ellenőrzések elvég­zése és az esetleges balesetek kivizsgálása is. ■ Venter M. A ♦ »

Next

/
Thumbnails
Contents