Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-21 / 67. szám
HÍRSÁV Egy héttel elnapolták a társadalmi munkát dunaföldvár A zord idő miatt elnapolta a Dunaföldvá- ri Sporthorgászok Egyesülete a március 17-ére tervezett társadalmi munkát. Az új időpont március 24-e. Reggel 8 órára várják a horgászokat kézi szerszámokkal, gereb- lyével, metszőollóval, fűrészszel felszerelkezve. A Kis-Dunán szeretnék rendbe hozni a horgásztanyát és környezetét. Tervezik, hogy kicserélik a nagy móló lyukas hordóit, a horgászhelyet kitakarítják, padokkal, tűzrakó hellyel látják el. ■ V. T. Takáts Tamás is zenélt a dombóvári koncerten DOMBÓVÁR Nőnapi rendezvényre hívta a hölgyeket nemrég a Dombóvári Magyar-Izraeli Baráti Társaság a Belvárosi iskolába. A zenés délutánon fellépett a világzenét játszó Freedom zenekar, a Karthago együttesből ismert Takáts Tamás, valamint Dan- dó Zoltán és Szulák Miklós gitárművészek. ■ H. E. Hüllőkről és kétéltűekről volt szó szekszárd A megyében előforduló kétéltűekről és hüllőkről tartott előadást Péntek Attila biológus szerdán a megyei könyvtárban. Magyarországon 18 kétéltű és 16 hüllőfaj él, szűkebb pátriánkban előfordulnak szórványosan elterjedt fajok; a magasabb fekvésű domb- és hegyvidékekhez kötődő sárga hasú unka vagy legritkább hüllőfaj, a fokozottan védett haragos sikló. ■ H. E. Péntek Attila biológus A kivitelezőket kiválasztják, és indulhat a munka PAKS Két jelentős önkormányzati beruházásnál indulhat, amint kiválasztják a kivitelezőket, tájékoztatott Wessely Gábor sajtóreferens. Az egyik a vízbázis-védelmi projekt, ennek lényege, hogy szennyezés-feltáró fúrásokat végeznek - összesen tizenhetet - Pakson és Duna- kömlődön. A mintegy nyolcvanmilliós munkára három ajánlat- tétel érkezett az önkormányzathoz. A döntés után - várhatóan már áprilisban - kezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés. A másik munka a város tulajdonában és üzemeltetésében lévő elavult és korszerűtlen közvilágítási lámpatestek korszerűsítése - egyes helyeken cseréje. A közbeszerzési értesítő szerinte ennek becsült költsége meghaladja a nettó 150 millió forintot. Összesen több mint 1500 új lámpatestet szerelnek fel a város közigazgatási területén. A feladatra hat árajánlat érkezett. A munka, a kivitelező kiválasztását követően, a nyár elején indulhat. ■ V. T. 2013. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Még tíz napig büntetés nélkül megtehető tolna megyében több tízezer embert érint a földhasználati nyilvántartás. Még tíz napig lehet díjmentesen, büntetés nélkül adatot szolgáltatnia földhivatalnak a használt földterületről. A földhasználóknak területi nagyságtól függetlenül minden termőföld - kivéve az erdőt - használatát be kell jelenteniük a járási földhivatal felé. A magánszemélyeknek meg kell adniuk a személyi azonosítójukat, az állampolgárságukat is, a gazdálkodó szervezeteknek pedig a statisztikai azonosítójukat, illetve cégek esetében a cégjegyzékszámot. A kötelezettségnek március 30-ig kell eleget tenni. Az adatlapok a földhivatalok honlapjáról a „nyomtatványok” menüpontból letölthetők. Ha a földhasználó több járási földhivatal területéhez tartozó termőföldet használ, úgy a bejelentését egy földhivatal felé kell megtennie azzal, hogy az adatlapon feltünteti azoknak a településeknek a nevét is, amelyeken a földjei vannak. ■ M. 1. Köddé vált a vállalkozás termékbemutató Harmincéves garanciát ígértek a vásárlónak Harminc év helyett két évig bírta a strapát a lábaska, és félő, hogy az edénykészlet más darabjai is felmondják a szolgálatot. A terméket árusító cég elérhetetlen. Venter Marianna- Egészségmegőrzési témában hirdettek előadást két éve. Kíváncsiak voltunk, elmentünk a meghirdetett programra, ami valójában termékbemutató volt, és az igen meggyőző előadást követően vásároltunk egy edénykészletet - kezdi a történetet a szekszárdi Bütös János.- A készlet nem volt olcsó, de mégsem bántuk meg, mert valóban gyorsan elkészült benne az étel, és az ízeket is remekül megtartotta. A probléma akkor kezdődött, amikor az egyik lábasnak levált az alja. Olvasónk csak ekkor kezdte el figyelmesebben átböngészni a jótállási jegyet, amelyből kiderült, hogy csak és kizárólag a cég székhelyén, az ország másik végében lehet intézni a garanciális ügyeket. Nem akarta kockáztatni a nem kis postaköltséget, ezért előbb egy levelet írt, amelyben tájékoztatást kért a továbbiakról. Akkor kezdett el gyanakodni, hogy nem lesz könnyű a dolog, amikor a levél „ismeretlen címzett” jelzéssel tért vissza. Lehetőségeink szerint utánajártunk az ügynek. A cég - pontosabban cégcsoport - ellen nem folyik eljárás a legfrissebb (március 20-i) céginformációs adatok szerint. Ugyanakkor a feketelista.hu oldal szerint a cégcsoport minden tagja szerepel a feketelistán. A vállalkozás megadott telefonszámát feltárcsázva egy géphang közli, hogy a telefonszám jelenleg nem elérhető. (Egy kéthetes intervallumban legalább húsz alha valaki részt vesz egy ilyen termékbemutatón, és elcsábul valamely árucikk láttán, ám később mégis megbánja, hogy vásárolt, annak nem árt, ha tudja a következőket: A vevő a terméket a kézhezvételtől számított 8 napon belül indoklás nélkül visszaadhatja. Az árát vissza kell kapnia. A szerződés szintén 8 napon belül felmondható. A kálómmal tárcsáztuk a számot, munkaidőben.) A cég honlapja helyén pedig egy villogó felirat fogadja a látogatót, miszerint a honlap felújítás alatt áll, aki akar, később próbálkozhat. Az interneten keresgélve aztán már nem okozott meglepetést, hogy a céggel többek között a Budapesti Békéltető Testületnek is akadt dolga. Erre a helyzetre szokás azt mondani, hogy róka fogta csuka. Mert a cég - elvileg - létezik, nem áll felszámolás alatt, ugyanakkor elérhetetlen. Olvasónk pedig választhat: folytatja tovább az erősen szélmalomharcnak látszó küzdelmet, és megpróbálja valahogy érvészerződésben tájékoztatni kell a vásárlót annak a vállalkozás: nak a nevéről és címéről, ahol a vevő elállási jogát gyakorolhatja. Az elállásra vonatkozó 8 munkanapon belül az eladó sem a foglalóként adott összeg elvesztését, sem kötbér fizetését nem kötheti ki a szerződésben. Vásárlás előtt minden esetben győződjünk meg arról, hogy a nyesíteni a harminc évre szóló garanciát, feladja a harcot, vagy jogi útra tereli az ügyet. Egyelőre még nem tudja, melyiket választja, de egy biztos: termékbemutatón soha többé nem vásárol semmit. Most már megérti a fogyasztóvédelmi szakemberek figyelmeztetését, miszerint ha tényleg olyan kiválóak a termékbemutatón kínált áruk, vajon miért nem ismerik a márkát a vásárlók? Utólag átgondolva, logikusnak látszik, hogy egyetlen nagy gyártó sem próbálja meg a méregdrága termékeit egy buszos kiránduláson vagy szállodában, kultúrházban tartott bemutatón értékesíteni. termékre jótállási kötelezettség vonatkozik-e, vagy meghibásodás esetén csak szavatossági jogainkkal élhetünk. Ellenőrizzük, hogy a terméknek van-e magyar nyelvű használati-kezelési útmutatója. Probléma esetén először az értékesítést végző cégnél kell megpróbálni rendezni az ügyet, írásban, tértivevé- nyes levéllel. Jó tudni: a fogyasztók jogai vásárlás, szerződéskötés esetén Magyar vadak. A cím nem a 20. század első éveiben a francia fauvista irányzatot követő magyar festőkre, hanem a Tolnán élő Jillingné Németh Júlia tárlatára utal. Az alkotó ezúttal a palánki Csapó Dániel Középiskola könyvtárában állította ki festményeit, amelyek között a gemenci erdő vadvilágát bemutató, illetve vidéki táj- és életképek láthatók. A kiállítást Appelshoffer Ágnes tolnai alpolgármester nyitotta meg, a tárlat egy hónapig látható. ■ S. K. MEGYEI TŰKOR Barátságos lett a meghallgatószoba tanúsítvány Gyerekbarát igazságszolgáltatás kialakítása több lépésben További tárgyalásokra van szükség az egyezséghez Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes adta át tegnap dr. Soczó László megyei rendőr-főkapitánynak az ország 12. gyermekbarát meghallgató szobájának használatbavételi tanúsítványát. A közigazgatási és igazságügyi miniszter egyebek mellett elmondta, a gyerekbarát igazságszolgáltatás kialakítása érdekében elsőként a szülők számára nyitottak tájékoztató hírportált. Egy másik gyerekeknek készült. Ezután gyermekbarát igazságszolgáltatási módosító csomagot fogadott el az országgyűlés, amelyet valamennyi párt megszavazott. A gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények 80 százalékát családtag, vagy szoros ismeretNavracsics Tibor, Korcsmár Istvánné és Tóth Ferenc az új szobában ségi körből származó követi el, ezért a szexuális bűncselekmények elévülése a gyerek 18 éves korra után kezdődik. Utána még öt évig feljelentést tehet a sértett. A harmadik terület az intézményi környezet átalakítása, azaz megyénként gyerekbarát meghallgató szoba kialakítása. Dr. Soczó László főkapitány arról szólt, a rendőrség arculat- váltásnak a része, hogy a tettesek mellett egyre többet foglalkoznak az áldozatok segítésével. Megemlítette azt a kormányhivatallal közös pályázatot, amelynek jóvoltából mind az 5 városi kapitányságon 2-2 áldozatsegítő állt munkába, egyikük roma származású. ■ 1.1. Rendkívüli ülést tartott a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás Kalocsán. A tanácskozáson egy témával, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel 2008. november 24- én kötött együttműködési megállapodás aktualizálásával foglalkoztak. Gáncs István beszámolt róla, a paksi atomerőmű kezdeményezte, hogy a szerződést több ponton módosítsák. A TEIT társelnöke kiemelte, álláspontjuk szerint az alapmegállapodás megváltoztatására csak igen szigorú feltételek megléte esetén van lehetőség. Ebben mindkét fél egyetért, ahogyan abban is, hogy a szerződést meg kell feleltetni a jelenleg hatályos jogszabályoknak. Az atomerőmű által javasolt módosítások mögött részben ez az ok áll, de változtatnának a TEIT-nek juttatott összeg felhasználásán is. A tájékoztató, ellenőrző munkáért járó támogatás nagysága nem, de a működési és a felhalmozási felhasználás aránya változna. - A társulás álláspontja szerint a kért módosítások több akadályba ütköznek, ezért nem fogadtuk el, további, részletes tájékoztatást kérünk - mondta el Gáncs István. Kiemelte, mielőbb, lehetőleg még márciusban szeretnék aláírni a módosítást, de a hosszú távú sikeres együttműködés érdekében további tárgyalásokat látnak szükségesnek. ■ V. T.