Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-03-17 / 11. szám
2013. MÁRCIUS 17., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Illik hozzá a csúnya beszéd könyv Cserna-Szabó András egy szívzűrökkel küzdő „lumpenértelmiségiről” írt regényt írt szakácskönyvet a másna-. posoknak, gasztronovella-fü- zért, nem csoda, ha Cserna- Szabó András könyveitől összefut az olvasó szájában a nyál. A héten jelent meg első regénye, a Szíved helyén épül már a Halálcsillag. Az írásról, a főzésről és persze az irodalomról kérdeztük a szerzőt. Mézes Gergely- Neve mára összeforrt a gasztro-szépirodalommal. Honnan datálódik gasztronómiai érdeklődése?- Egy rokoni szál révén a Magyar Konyha szerkesztőségébe kerültem az egyetem után. Főmunkatárs lettem, szakácsokkal készítettem interjút, híres embereket faggattam kedvenc receptjeikről, irodalmi részleteket válogattam. Mindösz- sze két-három évig dolgoztam a szerkesztőségben, de ez az ínyesszakmai érdeklődés megmaradt. Rajtam maradt télikabát, ahogy Cseh Tamás énekli.- Mit gondol, a boltokat elözönlő gasztroműveknek hány százaléka hordoz valódi értéket?- Pontos százalékot nem mernék mondani, de nagyon kevés az értékes mű. A legtöbbje ce- lebgagyi. Sajnos, nem ismerjük konyhánk történetét, nem kutatjuk. Mivel nem tudjuk, mi az a magyar konyha, így aztán nem is tudjuk megújítani. Sok értékes régi szakácskönyvet kiadtak, ínyesmestert, Emma asszonyt, Simái Kristófot, a kolozsvári Szakács mesterségnek könyvecskéjét stb., de szép számmal lenne még újra megjelentetni régi műveket. Ám nem is az a legnagyobb baj, hogy nincsenek kiadva a régi szakácskönyvek, hanem, hogy ezek a művek nincsenek alaposan, tudományos, filológiai módszerekkel feldolgozva. Például nem tudjuk, melyik könyv fordítás, melyik eredeti. Gyakran hivatkozunk mondjuk Czif- rayra vagy Bornemisza Annára, mint magyar gyökerekre, pedig az előbbi valószínűleg, az utóbbi biztosan fordítás. Kovács Sándor Iván 30 éve írta le, milyen szánalmas állapotban Cserna-Szabó András, az ismert novellista első regényébe elrejtett egy westernt is. Feltétlen híve ennek az alapvető értékekről szóló műfajnak. van a magyar gasztronómiatörténet. Azóta érdemben nagyon kevés történt. A magyar konyha története még ma is legendák, pletykák, vándorhibák, fikciók balladai homálya.- A regénye főhőse a krimik mellett régi szakácskönyveket olvas. Miért érdemes szakács- könyvet olvasni?- Mert a jó szakácskönyv: regény. Az igazi szakácskönyvben egy régi kor regénye elevenedik meg. Sok példát lehetne mondani. De legyen elég példának Emma asszony. Ebben az 1902-es szakácskönyvben a Monarchia vallási, nemzeti, társadalmi sokszínűsége jelenik meg receptek képében. Talán sokan tudják, hogy Emma asszony maszkja mögött Ignotus, a későbbi Nyugat híres szerkesztője bújt meg, neki küldték A Hét című lap írói és olvasói konyhai beszámolóikat.- Belső késztetés volt, hogy regény legyen a könyv?- Azt hiszem, nem. Egyszerűen kihízta az eddigi formáimat a téma. Novelláknak indultak, aztán a rövid írások összekapaszkodtak, egyre csak duzzadtak.- Hogyan határozná meg a műfajt?- Egy szóban azt mondanám: tabló. A Halálcsillag is egy kortárs tabló, központban a budapesti Király utcával. Egy szívzűrökkel küzdő lumpenértelmiségi szerint a világ.- Szokták mondani: Cserna stílusához „hozzá kell szokni”. Milyen kifejezőértékkel bír manapság az obszcenitás?- Nem hiszem, hogy a szövegeim obszcénabbak lennének annál, ahogy ma beszélünk. De nem obszcénabbak a mai filmnyelvnél sem. Egyszerűen van egy ilyen magyar irodalmi sznobság, hogy a „szépirodalom” az valami emelkedett, éteri dolog, amihez nem illik a „csúnya beszéd”. De ha egyszer ilyen a mai nyelv! Nem mondhatja egy külvárosi tag a kocsmában, mikor a lábára lépnek, Névjegy 1974-ben született Szentesen 1992-1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1998-2000 között a Sárkányfű című irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatát szerkesztette. 1998-2002 között a Magyar Konyha gasztronómiai folyóhogy „azt a rézfán fütyülőjét”! Helyette inkább olyasmiket mond, amiket én írok. Nem az én stílusomhoz kell hozzászokni, hanem magunkhoz. Ez a mi stílusunk, a miénk, akik ebben az országban ezt a nyelvet beszéljük.- A könyvbe beleszőtt egy westernt is. Mit gondol erről a műfajról?- Én feltétlen híve vagyok a western műfajnak, ami nem az irodalomban, hanem inkább a filmben teljesedett ki. A nagy amerikai és olasz westernek mellett a magyar western is megszületett, egy speciális változat, az eastern, Jancsó Miklós és Szomjas György munkáiban. Imádom a westernek egyszerűségét, moralitását, lassúságát, cinizmusát. A nagy westernek irat főmunkatársaként és szerkesztőjeként dolgozott. 1997 óta rendszeresen publikál heti- és napilapokban, irodalmi, gasztronómiai lapokban. eddig kilenc könyve jelent heg. Díjai: Mészöly Miklós-díj (2008), NKA-ösztöndíj (2008), ARTISJUS-díj (2009), József Attila-díj (2010). mindig az alapvető értékekről szólnak: mi a jó és mi a rossz, mi a becsület, ki a férfi, van-e bocsánat. A regényem kiégett, cinikus, önirónikus alakjához jól illik ez a műfaj.- Megírni könnyen ment?- írni nem élvezet, hanem munka. Regényt írni pedig különösen nehéz munka. Csak az egy év volt, mire rájöttem, hogy a szöveg, amin dolgozom, valójában egy regény. Ezután már csak két év volt megírni. Sokkal több koncentráció kell egy regényhez, mint a novellákhoz. A regényírás utolsó fél évét Kolozsváron töltöttem, ott nyugodtan tudtam dolgozni.- A regényben sok-sok zene, cím, zenekar felbukkan. Ezeket hallgattad írás közben?- Mivel sokat dolgozok kocsmákban, kávéházakban, ezért többnyire zenére írok. Beteszem a fülhallgatót, hogy kizárjam a külvilág zaját. Nagy rajongója vagyok a metál zenének. Főleg a nyolcvanas évek második felének thrash metal klasszikusainak. Slayer, Metallica, Megadeth. De a favoritok között van még a Motörhead, az Iron Maiden, a Ramones vagy éppen a Sex Pistols is. De mindenevő vagyok, Zappától Mozartig jöhet minden. HÍRSÁV Négydimenziós mozi nyílik Budapesten mozgó székek, arcba csapó légáramlat, illatok, hát- és lábcsiklandozás, illetve vízpermet teszik teljessé a szórakozást abban a „négy- dimenziós” filmélményt nyújtó technikával felszerelt moziteremben, amely csütörtökön Budapesten nyílt meg. Első európai 4DX mozitermét a Cinema City hálózat a WestEndben alakította ki. Elsőként a Csapda című akciófilmet vetítik 4DX-es formátumban. Nincs egy milliméter a világ legkisebb könyve milliméternél is parányibb a világ legkisebb könyve, amely egy japán cég nyomdatechnikai bravúrja. A Toppan Printing cég szerdán Tokióban jelentette meg művét, amely 0,75 milliméter széles és ugyanilyen magas. A könyv mindössze 22 oldalas, illusztrációk is vannak benne. A kötetnek 29 ezer 400 jen - 70 ezer forint - az ára. A vevő nagyítót is kap hozzá, és egy nagyobb könyvváltozatot. Dylant akadémikusnak választották „AKADÉMIKUS” LETT Bob Dylan amerikai rockzenész és költő: az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia kedden tiszteletbeli tagjává választotta. Rockzenész még soha nem részesült ilyen elismerésben. Virginia Düjani, az akadémia igazgatója megjegyezte, a beválasztásról döntő tagok nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy Dylan dalszövegeiért vagy zenéjéért érdemelte ki a tagságot. Aj Ve-vej metal albummal jelentkezik HEAVY METAL ALBUMOT készített Aj Vej-vej, a világhírű kínai képzőművész, más- kéntgondolkodó. A lemezen kilenc szám hallható - mondta az alkotó. Az albumra punkosabb és poposabb dalok is felkerülnek. A szobrairól és installációiról ismert művész elmondta, hogy 2011-es letartóztatásának 81 napja alatt kezdte foglalkoztatni a zene. Sztárdömping lesz az idén Veszprémben fesztivál Diana Krall, Marcus Miller, Paco de Lucia, Nigel Kennedy is fellép Danny Boyle bejelentette a Trainspotting-folytatást A tizedik VeszprémFestet július 16. és 20. között Diana Krall háromszoros Grammy-díjas kanadai énekesnő nyitja, másnap ad koncertet az amerikai Marcus Miller, a dzsesszműfaj egyik legkiválóbb, a Grammyt kétszer elnyert basszusgitárosa. Július 18-án lép színpadra Paco de Lucia spanyol gitárművész, a flamenco zene egyik kiválósága, 19-én Nigel Kennedy brit hegedűvirtuóz, a záróná- pon pedig Craig David népszerű brit popénekes ad műsort. A Diana Krall-est kivételével minden koncertet a várban . rendeznek meg, esőnapon a J Veszprém Arénába "költözik" s a fesztivál. A 10. fesztiválon is Diana Krall tavaly Budapesten adott nagyszabású koncertet megrendezik a Rozé, Rizling és Jazz Napok című kísérőrendezvényt az Óváros téren, ahol ismert zenészek és fiatal tehetségek lépnek fel, például a Snét- berger-tanítványok. A jezsuita kolostorban etno dzsesszt játszanak a VeszprémFest másik kísérő rendezvényeként. Fellép - többek között - a Szalóki Ági Trió, a Dresch Quartet, Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója. Új helyszín lesz a Petőfi Színház, ahol Roby Lakatos és vendégei július 20-án adnak koncertet. A VeszprémFest költségvetése idén 230 millió forint, ebből 80 millió forint jegybevételt terveznek. ■ húsz évvel a Trainspotting után leforgatná a film folytatását Danny Boyle: a brit filmrendező a múlt héten az austini filmfesztiválon 2016-ra ígérte a produkciót. Boyle a Trance című, James McAvoy és Rosario Dawson főszereplésével készült thillerjét mutatta be a fesztiválon. A film egy bűnözők közé keveredett árverési szakemberről szól, aki hipnózis segítségével akar egy eltűnt kép nyomára bukkanni - írta az MTI. A rendező arról is bőszéit, hpgy 2016-ra szeretné leforgatni a Trainspotting folytatását, különös tekintettel arra, hogy a film 1996-ban került a mozikba. A Trainspotting Irvine Welsh regénye nyomán készült. A szerző közben Porno címmel megírta a regény második részét, Boyle ezt a kötetet akarja adaptálni. A forgatókönyvön a rendező régi alkotótársa, John Hodge dolgozik. Mint Boyle mondta, a második részhez szeretné az eredeti szereplőgárdát összetoborozni, beleértve Ewan McGregort is. A Gettómilliomos Oscar-díjas rendezője megjegyezte, hogy két kosztümös filmen is dolgozik. Sosem gondolt rá, hogy történelmi filmet rendezzen - fűzte hozzá Boyle, aki azzal magyarázta, hogy most mégis belevág, hogy „elfogytak a műfajok”. ■