Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-03-17 / 11. szám
AUTO&MOTOR 2013. MÁRCIUS 17., VASÁRNAP 14 HÍRSÁV Jó forma, de még jobb a technika Subaru forester Személyautósán vezethető, de terepen sem vall szégyent A formai megújulás mellett a praktikumra és a strapabíróságra helyezte a hangsúlyt a Subaru a Forester modellváltásakor. Nézzük, mit tud az erdőjáró új kiadása! Miklós-Illés Kálmán A Forester 15 évvel ezelőtt emelt hasmagasságú kombiként kezdte karrierjét, mostanra azonban már igazi SUV-ként tarthatjuk számon. Sőt, az egyik, ha nem a leginkább alkalmas szabadidő-autó arra, hogy időnként elhagyjuk vele az épített utat. Függetlenül a nagy átalakulástól, szép számmal akadt követője a modellnek, 1997 óta csak Európában 237 ezer darab kelt el az eddigi három nemzedékből, ami a kissé megosztó külsőt figyelembe véve óriási teljesítmény. Ami az új generációt illeti, alaposan átalakult az autó, hiszen a szögletes „idomok” helyett inkább a gömbölyűek dominálnak, de szerintem most sem a formaterv csábítja majd a szalonokba a vevőket. Ha jól megnézzük az Forestert, látszik, a legtöbb szabadidő-autóhoz képest hatalmasak az üvegfelületek, és amikor helyet foglalunk az ülésben, ez érezteti áldásos hatását, a körkilátás több, mint meggyőző. Ha elkezdjük szemrevételezni a belsőt, egyértelművé válik, a Subaru biztosra akart menni: öncélú ötleteket vagy formai értelemben vett nagy durranásokat ne keressünk. Noha megjelent a puha műszerfalborítás vagy az érintőképernyős navigáció, a berendezés jellegében egyszerű, ami viszont kedvez a funkcionalitásnak. Nincs bonyolult menürendszer vagy gombok armadája a Forester- ben (mondjuk vezetéstámogató berendezések sincsenek), a kezelhetőség pofonegyszerű. A 26 mm-rel nagyobb tengelytáv (2640 mm) és a 35 mm-rel megnövelt hosszúság (4595 mm) érezteti hatását az utastérben, ugyanis a Forester kétség kívül tágasabb felmenőjénél és nem mellesleg kényelmesebb is. Maximum a kissé rövid ülőlapokba köthetünk bele, mert amúgy jól formázottak az ülések. A második sorban A Forester nagy ütőkártyája továbbra is a menettulajdonságaiban rejlik. Áldásos az összkerékhajtás, automata váltójáról már vegyesebb a benyomás is bőséges a lábtér, s az utasok válla között is egészen nagy hely maradhat. Dicsérjük a csomagteret is, az 55 literrel megtoldott befogadóképesség 505 litert jelent, és a bővítés egyszerű: a csomagtér oldalfalán a kis karokat elég meghúzni és máris előrebillennek az ülések. igencsak meggyőző teljesítményt nyújtott az új Forester az Euro-NCAP töréstesztjén. A modell felnőtt- és gyermekutas-véde- lemben is 91, míg a gyalogosvédelemben 73 százalékot kapott. Köszönhetően a megerősített karosszériának, amelyben új deformálódó elemek gondoskodnak az ütközési energia hatékonyabb A Forester nagy ütőkártyája továbbra is a menettulajdonságaiban keresendő, mert személyautósán viselkedik épített úton, miközben terepen sem vall szégyent. Persze forszírozott tempónál van egy kis karosszériadőlés, de alapvetően nagyon semleges az autó, ami elnyeléséről. Ami a Subaru értékesítési eredményeit illeti, a márka erős a svájci és a német piacon, de ha a világszintű eladásokat nézzük, jól látszik, hogy az USA és Kína is évről évre komolyabb szereplő. Míg egész Európában tavaly 43 ezerSubarut adtokéi, addig csak Kínában 45 ezret. Az USA-ban pedig 300 elsősorban az összkerékhajt- ásnak köszönhető. A manuális váltós modelleknél központi differenciálmű van viszkokup- lunggal, míg az automatáknál hidraulikusan vezérelt, többtárcsás kuplung gondoskodik a nyomaték elosztásáról. Egy komolyabb kaptató meg se koty- tyan a Foresternek, ahogyan már a lejtők sem - az automata verziókban található az X-Mode kapcsoló, mely aktiválja a lejt- menetvezérlőt. Aki viszont szerelmes a bo- xermotor hangjába, azt ki kell ábrándítanom, mert a benzinmotorok sem szolgáltatnak jellegzetes muzsikát. Hangélmény szempontjából egy soros négyhengeres szintjét képviseli a 2,0 literes, 150 lóerős szívó és az ugyanekkora, turbóval lélegeztetett 240 lóerős benzines is. Mindkét modellt fokozat- mentes (Lineartronic) automata váltóval próbáltuk ki, s a beezernél is több modell fogyott. 2012 volt a márka legsikeresebb éve, világszerte 707 ezer eladott autóval. idehaza tavaly 88 új Subarut értékesítettek a márkakereskedések - ennek nagyjából 25 százaléka volt Forester. A Subaru legjobb itthoni éve 2008 volt, ekkor 334 autó talált gazdára. nyomás kissé vegyes a váltóról. Amíg nem sietünk, addig komfortban szinte verhetetlen ez a váltó. Ám ha sietünk, felbőgő motorral, padlógáznál sokáig egy fordulaton tartva gyorsít a Forester. Míg a szívómotor csak átlagos dinamikát nyújt, addig az XT verzió 240 lóereje már több, mint elegendő. Ennél ráadásul gombnyomásra átalakul a váltómű (az XT csak automatával kapható), ugyanis Sport Sharp módban úgy kapcsolgat, mint egy hagyományos, bolygóműves automata az előre beállított nyolc fokozattal. A 350 Nm-t produkáló XT egyébként nem csak érzésre gyors: 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/ órát. Amióta a Subarunak megjelent a 2,0 literes, dízel boxermo- torja, a benzinesek iránt Európában megcsappant a kereslet. Az 5,9 literes fogyasztással kecsegtető, 147 lóerős turbódízel motorral ellátott tesztautó leginkább a katonásan járó, hatfokozatú manuális váltóval tett rám mély benyomást - ilyen kézi váltó ritkaság az SUV-k mezőnyében. Az áttételezés már kevésbé: a 2-es és 3-as fokozat között méretes „lyuk” tátong, így érdemes jobban pörgetni a dízelt, hogy mindig a megfelelő tartományban dolgozzon. Ha ez sikerül, a dinamika és a hang- szigetelés szempontjából sem csalódhatunk a motorban. Adatlap Subaru Forester 2.0i 2.0XT 2.0D Összlókettérfogat (cm3): 1995 1998 1998 Hengerek/szelepek: B4/16 B4/16 turbó B4/16 turbódízel Max. teljesítmény (kW/LE/perc): 110/150/6200 177/240/5600 108/147/3600 Max. forgatónyomaték (Nm/perc): 198/4200 350/2400 350/1600 Hossz./szél./mag. (mm): 4595/1795/1735 Tengelytáv (mm): 2640 Saját tömeg (kg): 1488(1507) 1613 1540 Csomagtér (1): 505 Üzemanyagtank (1): 60 Gyorsulás 0-100 km/h (s): 10,6(11,8) 7,5 10,2 Maximális sebesség (km/h): 190(192) 221 190 Város/országút/vegyes: «^6’9 11,2/7,0/8,5 7,0/4,9/5,7 COrkibocsátás (g/km): 160(150) 197 ’ 150 Alapár7 ” kb. 7,6 millió Ft (ZÁRÓJELBEN A LINEARTRONIC ADATAI) Ötcsillagos biztonság, rekordeladások - 2012 a márka legsikeresebb éve A Volkswagen Golf a 2013-as év autója sokat izzadtak a fejlesztők, mire elkészítették a szándékosan izgalommentes külsőt és belsőt felvonultató VW Golfot, de megérte a fáradozásuk, hiszen fölényesen megnyerte az európai Év Autója címet a német kompakt. A 414 pontot begyűjtő VW mögött 202 ponttal következik a Toyota GT 86/Subaru BRZ, a harmadik a Volvo V40-es lett (189). A Golf, 1992-ben már meghódította ezt a címet. 204 lóerős Cee'd-del erősít a Kia a genfi Autószalonon bemutatkozott a népszerű Kia Cee'd sportváltozata. Az év közepétől nálunk is kapható háromajtós Pro Cee'd GT egyik érdekes ismertető- jegye a hangsúlyos légterelők mellett a lökhárítóba integrált, oldalanként négy fénydiódából álló nappali menetfény, illetve a 18 colos, kéttónusú keréktárcsák, melyek mögött vörös féknyergeket láthatunk. Az 1,6 literes, 204 lóerős turbómotorral------el látott Pro Cee'd GT 7,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. Együtt „sportol” a Mazda es a Fiat a mazda és a Fiat véglegesítette megállapodását, amelynek értelmében a japán cég 2015-től Alfa sportkocsit gyárt majd. A következő generációs MX-5-ös és olasz megfelelője külsőre jelentősen különbözik, ahogyan a motorok is eltérnek majd (mindkét fél a saját erőforrásait használja). Az új Alfa, mint a jelenlegi MX-5-ös, globális modell lesz. Elégedetlen munkások, megsínyli a minőség Apró háromhengeressel hasít a gép versenyautó Az év motorja volt az ECOBOOST egyliteres turbója a Chrysler dolgozóinak nem tetszik az új munkarend, amelyet stratégiai partnere, a Fiat vezetett be. Már nem ötször nyolc, hanem négyszer tíz órát kell dolgozni egy héten, hétfő-szombat között. Korábban szabad szombat is volt, és extra pénzt fizettek a hétvégéért. Most pedig munkaidőként számolják azt el. Néhányan tüntettek, de sokan a tiltakozás csendesebb módját választották: a Warren-ben található üzemben az új rendben töltött első munkanapon az elkészült autók fele ment csak át a minőségellenőrzésen. A második nap se javult a helyzet, ezért több munkást is túlórára köteleztek. Egy éjszakán 200-zal végeztek is, de még mindig volt hátra 1078 jármű. A Chryslert szerint csak arról van szó, hogy új terméket vezettek be - a 2013-as Ram 1500 pickup esetén minimálisak voltak a változások. Ráadásul vannak olyan munkások, akik a cég támogatásával jelentkeztek iskolai továbbképzésre, az új változó műszakos munkarend miatt ők egyszerűen nem tudják folytatni a megkezdett tanulmányaikat. ■ ■ Ugrott a szabad szombat, és extra pénzt sem adnak a hét végi munkáért FORMULA FORD 1.0 ECOBOOST A Ford 1,0 literes, három- hengeres turbómotorját a szakmai zsűri 2012-ben az Év Motorjának választotta. Jelenleg a Fiesta kisautóban, a B-MAX kis egyterűben és a Focusban teljesít szolgálatot a kis erőforrás. De a jövőre érkező, vadonatúj Mondeóban is szerephez jut majd. Hogy demonstrálják képességeit, a Ford mérnökei nemrég beépítették az „ezres” turbósított-háromhengeres motort egy Formula Ford versenyautóba. Némi „bütykölés” után 205 lóerőt és 220 Nm-es nyoma- tékot préseltek ki belőle, ami hatfokozatú, szekvenciális se- Erődemonstráció: csodákra képes az apró háromhengeres motor bességváltón keresztül jut az egyébként közúti közlekedésre is alkalmas (burkolt kerekek, első-hátsó lámpa, barázdált gumik) gép hátsó kerekeihez. Természetesen a hírhedt német Nürburgringen is megkergették az 515 kilós versenyautót: a százas sprint 4,0 másodperc volt, a csúcssebesség 255 km/óra, a köridő pedig 7'22" volt. Azon nem csodálkozunk, hogy eddig egyetlen háromvagy négyhengeres motorral felszerelt autó sem teljesítette ilyen rövid idő alatt a 20,8 kilométeres kört. De ez a Lamborghini Aventa- dor, a Pagani Zonda és a Ferrari Enzo idejénél is jobb lett. ■