Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-11 / 35. szám
4 SZEKSZÁRDI JÁRÁS HÍRSÁV Remek műsor, hangszerkavalkáddal kakasd Gryllus Dániel, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam Pál apostol 12 leveléhez komponált dalait mutatta be a napokban a kakas- di Faluházban. Kiváló előadást tartottak, amely során a citerától az elektromos gitárig, számos hangszert megszólaltattak és prózák is gazdagították a műsort. A ka- kasdi program azon turnésorozatuk része volt, amelyet a Makovecz Imre által tervezett templomokban, épületekben tartanak. ■ V. B. Támogatás kisbusz vásárlásához tolna Négymillió forintos támogatást kért a várostól a Tolna Vízmű Kajak-Kenu Sport Egyesület, egy, a versenyeztetéshez, a hajószállításhoz nélkülözhetetlen kisbusz vásárlásához. A testület egyhangúlag támogatta a kérelmet. Dr. Sümegi Zoltán polgármester azt mondta, a klub a jó gazda gondosságával használja a vízitelepet, Tantos Csaba klubelnök pedig maga is jelentős anyagi terheket vállal az egyesület működtetése, fejlesztései érdekében. ■ S. K. A közbiztonságért demonstráltak nagykőnyi A faluban nemrégiben történt bűneset kapcsán szervezett demonstrációt a településen a Jobbik Tolna megyei szervezete szombaton délután. Mint közölték, a demonstrációval a szervezők és a résztvevők részvétük kifejezése mellett a köz- biztonság helyreállítása, a hatékonyabb rendvédelem és az élet elleni bűncselekmények megfékezése mellett tették le voksukat. ■ V. M. HIRDETÉS zu Ergonom Munkavédelmi Szolgáltató Kft. MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM, ÜZEMORVOSLÁS, KÖRNYEZETVÉDELEM + 36 30-247 92 22 www.ergonom.hu Továbbra is takarékosan gazdálkodás Nem tervezik hitel felvételét a tóparti mintatelepülésen szálka A térség közkedvelt turisztikai központja Szálka. A csodás környezet, a tópart és a strand évente ezreket vonz, nemcsak a közeli településekről, hanem az ország más részeiből is. Venter Marianna- Gazdálkodás szempontjából hogyan értékeli az előző évet az önkormányzat? - kérdeztük Pál- fi Jánostól, Szálka polgármesterétől.- A település működését a tavalyi évben is folyamatosan biztosítani tudtuk. Szálkán hosszú évek óta takarékos gazdálkodás folyik, ennek köszönhetően mind az intézmények működését, mind a közterületek fenntartását folyamatosan meg tudtuk oldani. Minden évben virá- gosítunk, a zöldterületeinket és köztereinket tisztán és rendezetten tudtuk tartani. Mindezt tettük úgy, hogy iparűzési és idegenforgalmi adó nincs a településen.- Érinti-e a települést a kormány adósságátvállaló programja?- Az elmúlt 10 évben nem vettünk fel hitelt, és jelenleg' sincs hitelállományunk. Turisztikai célpontként igyekeztünk a környék mintatelepülése lenni, bizonyítva, hogy kevés pénzből is lehet tiszta és rendezett községet működtetni, és 90 százalékos támogatású pályázatok mellett évente 100 milliós fejlesztést tudtunk megvalósítani. A kormány adósságátvállaló programja nem érintett bennünket, fájdalmunk, hogy ezt nem kompenzálják, örülPálfi János polgármester a megfontolt gazdálkodás híve, hitellel nem számol Idén is folytatódnak a fejlesztések tájékoztató A Honvédelmi Minisztérium támogatása biztosítja az anyagi forrást Medina Idén is folytatódnak a fejlesztések Medinán - derült ki Vén Attila polgármester ön- kormányzati tájékoztatójából, amely egyebek mellett a község fejlesztési elképzeléseiről, pályázati lehetőségeiről szól. Medinának a Honvédelmi Minisztérium (HM) 100 millió forintot biztosít négy évre a NATO radar elhelyezése kapcsán. Az önkormányzatnak fejlesztési célú bevételei nincsenek, az ilyen jellegű kiadásokat, beleértve a pályázati önerőt is, a minisztériumi támogatás fedezi. A jelenleg szerkezetkész iskolakonyha befejezésére ez év tavaszán pályázatot nyújtanak be. Szintén pályázati forrásból tervezik beszerezni a Me- dina-szőlőhegyi önkormányzati panzió bútorait. Az óvoda és a volt malom épületének fejlesztésére, napelemek beszerzésére ugyancsak pályáznak. A csapadékvíz elvezetésre benyújtott A lakosság sokszorosa fordul meg a faluban évente 30-40 ezren - beleértve a tóparton strandolókat is -fordulnak meg az alig több mint hatszáz lelkes településen. Jelenleg két panzió és egy étterem fogadja a vendégeket, a strandon adott a kempingezési lehetőség, illetve a falusi turizmusra jellemző módon házakat adnak ki az ide érkezők számára. A szálkái önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a turizmus fejlesztésére,'a településkép óvására, a rendszeres virágosttásra, a környezetrendben tartására. Szerencsére ez nem hárul kizárólag a közfoglalkoztatottakra, mivel az itt élők kérés nélkül is eleget tesznek ennek a feladatnak. nénk, ha valamilyen formában a jó gazdálkodást is értékelnék.- Milyen fejlesztésre, felújításra, beruházásra lesz idén lehetőség?- Fejlesztésre az elkövetkező időszakban kevés lehetőséget látok. A jelenlegi finanszírozás nagyon takarékosan talán a működési költségeket fedezi. Idén befejezzük a művelődési ház felújítását (IKSZT), a szükséges fedezet rendelkezésünkre áll, hitelt nem kívánunk felvenni. Más fejlesztési lehetőséget egyelőre nem látok.- Mit vár a község 2013-tól?- Szeretnénk a továbbiakban is hitelmentesen működni, a lakosságot továbbra sem terhelni különböző adók bevezetésével. Az idén is betartjuk azt a mondást, hogy annyit költs, ameny- nyi pénz a rendelkezésedre áll. korábbi támogatási kérelmük tartaléklistára került, de a pályázati források újbóli megnyitásával bíznak a beruházás sikerében. Idén tervezik az óvoda nyílászáróinak cseréjét, pályázati lehetőség híján HM-támogatás- ból. ■ S. K. Faluegyesítés: az egyik kérdés nem ment át a „jogi szűrőn” TENGELIC-KÖLESD-SZEDRES Még nem kezdődhet meg az aláírásgyűjtés négy tengelici külterület új anyaönkormányzathoz tartozása érdekében. Mint azt megírtuk, Jánosma- jor és Alsóhídvég Szedreshez, Középhídvég és Katalinpuszta pedig Kölesdhez szeretne csatlakozni. A tengelici önkormányzathoz az érintett lakosok aláírásgyűjtő íveket nyújtottak be, külön a népi kezdeményezés és külön a népszavazás ügyében. (Bár a népszavazás kezdeményezéséhez a négy külterület összlakosságszáma nem elég.) A Kölesdhez, illetve Szedreshez tartozni akaró két-két külterület külön íveket - összesen négyet - adott be. Tolnai Lászlóné Tengelic jegyzője, a helyi választási iroda vezetője a négy közül az egyik hitelesítését megtagadta. Ezen a - népi kezdeményezés támogatását célzó - íven (nem szó szerint) a következő kérdés szerepelt: Egyetért-e azzal, hogy Középhídvég és Katalinpuszta Kötesd községhez tartozzanak? A kérdés ilyen formában nem tartozik a képviselő-testület harn Ha a határozat ellen 15 napig nincs kifogás, hitelesítési záradékkal látják el az íveket, és indulhat a szignógyűjtés táskörébe. A népi kezdeményezéssel ugyanis azt tehet indítványozni, hogy a testület valamely ügyet vitasson meg. A fenti kérdés azonban nem a téma megtárgyalását, hanem egyértelmű eldöntését célozza. A jánosmajoriak viszont úgy fogalmaztak: „Egyetért-e azzal, hogy Tengelic képviselő-testüle- te Jánosmajor és Alsóhídvég településrészek Szedreshez tartozása ügyében népszavazást írjon ki?” Ez megfelelt az előírásoknak, így ezen ív hitelesítése megtörtént, csakúgy, mint a népszavazást kezdeményező másik két ívé. Tolnai Lászlóné elmondta: ha a most elutasított kérdést az előírások szerint módosítják, nem tesz akadálya a hitelesítésnek. A határozatok elten 15 napon belül tehet kifogással élni. A határozat jogerőre emelkedése után kezdődhet csak az aláírás- gyűjtés. bS.'Zs. 2013. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ Tudós emberek vizsgálják a Felszabadulás utcát változtatás Van, ahol még nem foglalkoztak az önkényuralomhoz köthető közterületnevekkel Megkapták az ingyentűzifát a rászorulók szekszárdi járás Több, a szekszárdi járáshoz tartozó településen is akad olyan közterület, amelynek elnevezése a XX. századi önkényuralmi rendszerhez köthető. Ez a körülmény az érintett utcák lakosságát jellemzően egyáltalán nem zavarja, ám a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében át kell nevezni ezen közterületeket. Őcsényben ránézésre három utca érintett, de Fülöp János polgármester szerint csak egy esetben merült fel az esetleges változtatás lehetősége. Létezik ugyan Sallai utca és Rózsa utca is, ezekhez azonban keresztnév nem kapcsolódik, tehát nem Sallai Imre, illetve Rózsa Ferenc nevét viselő közterületekről van szó. A harmadik érintett a Felszabadulás utca. Hogy ez mennyire tekinthető úgymond kommunista utcanévnek, az az őcsényi képviselő-testület szerint sem egyértelmű, ezért ebben a kérdésben a Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) fordult az önkormányzat, a tudósok állásfoglalását kérve. A polgármester szerint az utcalakókat nem zavarja az elnevezés, de ha azt az MTA az önkényuralomhoz köthető- nek találja, akkor muszáj lesz megváltoztatni. A bátai képviselő-testület február végi ülésén alkotja meg a témával kapcsolatos helyi rendeletét, ezután tehet majd határozni a változtatásról - tájékoztatott dr. Bálint József jegyző. A Duna parti faluban három utca érintett: a Rózsa Ferenc, a Sallai és a Fürst Sándor utca. Az új nevekre már érkeztek is javaslatok a lakosságtól: Rózsa (szimplán), Liliom, illetve Szent László. Szekszárdon január végén megalakult az a bizottság, amely felülvizsgálja az önkényuralmi rendszerhez köthető közterület- és közintézmény elnevezéseket. A bizottság február 15-ig dönt arról, hogy mely közterületek új nevére tehetnek majd javaslatot a civilek. ■ S. K. Fülöp János, Őcsény polgármestere Előbb-utóbb lépniük kell BÁTASZÉKEN is akad legalább egy olyan utca - a Ságvárí amelyet minden bizonnyal át kell majd nevezni. Skoda Ferenc jegyző elmondta: a téma egyelőre sem testületi ülésen, sem a lakosság részéről nem merült fel. Ezzel együtt tudják, hogy előbb-utóbb lépniük kell majd ez ügyben. kölesden A Rózsa Ferenc utca elnevezése lehet aggályos a törvénymódosítás értelmében. Herényi István polgármester szerint az érintett utca lakói eddig nem vetették fel ezt a kérdést, ahogy a képviselő-testület sem foglalkozott még a témával. harc Lezajlott a szociális tűzifa akció Harcon is - tájékoztatta lapunkat Patkó Sándorné, a helyi faluház helyettes vezetője. A harci önkormányzat is sikeresen pályázott a Belügyminisztériumhoz szociális tűzifa beszerzésére. A település húsz köbméternyi tüzelőt tudott szétosztani a rászoruló családok között, mintegy húsz háztartás részesült ilyen módon ingyenes tüzelőben, összesen több, mint háromszázötvenezer forint értékben. Az önkormányzat a Gyulaj Zrt.-től vásárolta a fát, a község biztosította a tüzelő Harcra vitelének és a házakhoz szállításának költségeit is. ■ K. S. \ * A } t