Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-01-20 / 3. szám
2013. JANUÁR 20., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ „Még mindig pesti srác vagyok” koncert A dzsesszrock világválogatottja Leslie Mandokival zenél a MüPában Mándoki László, a magyar Quincy Jones. Hetvenkét platinalemezt készített, Magyarországon eddig mégis a Dshingis Khan miatt ismerték Mézes Gergely Az évtizedek óta Németországban élő Leslie Mandoki Magyarországon még mindig a Dschingis Khan nevű zenekarból ismert, amellyel 1979-ben az Eurovíziós Dalversenyen negyedik helyet értek el. A zenész-producer joggal veheti zokon, ha csak erről emlékeznek rá. Az eltelt évek alatt Németország egyik legtekintélyesebb zenei producerévé vált, 72 platinalemez készült kezei alatt, nem véletlenül emlegetik „a magyar Quincy Jonesként”. J München mellett létrehozta Eu- £ rópa talán legkorszerűbb stúdiókomplexumát, olyan sztárok dolgoztak vele, mint Karel Gott, Lionel Richie, Jennifer Rush vagy épp Phil Collins. Persze az üzleti sikerhez belekóstoltak a reklámzenék világába is, velük dolgoztat az ARD televízió, Mándoki például a Volkswagen konszern zenei igazgatója is volt. Sőt 2009-ben a német konzervatív párt, a CDU választási zenéjét is ő szerezte. Jó politikai kapcsolataira utal, hogy a budapesti koncertre is ellátogat a bajor miniszterelnök, a szövetségi kormány néhány tagja valamint számos német művész is. A február 16-i fellépés azonban nem az ő ünnepe lesz - bár lehetne, hiszen januárban ünnepelte 60. születésnapját- hanem jamformációjának, a Mad Doki Soulmates-é, amely húszéves jubileumát ünnepli- hangsúlyozta szerdán Leslie Mandoki. Elmondta, hogy a budapesti koncertre mindenki eljön, aki részt vett a projekben a Jethro Túliból ismert, éppen máshol fellépő lan Anderso- non és a Toto gitárosa, Steve Lukatheren kívül. Viszont itt lesz Jack Bruce basszusgitáros (ex-Cream), Bobby Kimball énekes (Toto), Chris Thompson énekes-gitáros (Manfred Mann's Earth Band), Nick Van Eede énekes (Cutting Crew), Chaka Khan tízszeres Gram- my-díjas énekes, Greg Lake basszusgitáros-énekes (ELP) és Al Di Meola világhírű gitárművész. És akkor még nem szóltunk Randy Brecker trombitásról vagy Bili Evans szaxofonosról. Az előbbi George Benson, Jaco Pastorious, az utóbbi például Miles Davis, Herbie Hancock és Mick Jagger mellett is zenélt. Mándoki kiemelte: nem 1953-ban született Budapesten. Klasszikus zenét tanult, énekkarban énekelt, mégis megfertőzödött a könnyűzenével és dobolni kezdett. 17 évesen alapította a Tiger nevű zenekarát, majd a Jam zenekarban játszott dzsesszrockot, például Jethro Túlit. Tanulmányait a Zeneakadémián folytatta, ahol létrehozta a Mándoki triót. 1974-BEN BESOROZTÁK, egy évvel később pedig disszidált a később rajzfilmesként világhílesz show, vetítés, lézer, körítés, csak zene, abból viszont jó sok. Leslie Mandoki arról is beszélt, hogy mekkora öröm számára, hogy szülővárosában zenélhet. Felidézte, halálos beteg édesapjának tett ígéretet, hogy megvalósítja álmait, valamint hogy az unokái sosem fognak cenzúrázott újságokat olvasni. „Éldd az álmaidat, és ne álmodd az életed, menj át a vasfüggönyön, ha elbuksz, az se baj, de próbáld meg az álmaidat valóra váltani” - emlékezett a zenész édesapja szavaira. rűvé vált Csupó Gáborral és Bencker Lászlóval. Sokáig stúdiózenészként dolgozott. 1979-BEN BEKERÜLT a Dschin- gis Khan nevű zenekarba, amivel 4. helyet értek el az Eurovíziós Dalversenyen. Mivel nem a diszkóiparban képzelte el a jövőjét, fajsúlyosabb zenékkel kezdett foglalkozni. 1982-ben jelent meg Back To Myself című lemeze, majd 1986-ban Children of Hope. Ezen már olyan énekesek tűnMegjegyezte, élete kész útvesztő volt, az 1975-ös disszidálása óta volt session zenész, producer, popsztár is. Ez utóbbi elől menekülve jutott el az Egyesült Államokba, ahol összehozta a Soulmates nevű formációt. A „fiúcsapathoz” később csatlakozott Chaka Khan. Mint mesélte, szavazással döntötték el, kit kérjenek fel, és mindenki a tíz Grammy-vel kitüntetett funky énekesnőre szavazott. A koncertről elmondta, hogy eredetileg még két német városban - Münchenben tekfel, mintAmii Stewart vagy Jennifer Rush. 1990-ES évektől producerként dolgozott. Müncheni stúdiójába a legnagyobb sztárok vették fel lemezeiket. 1993-BAN ALAPÍTOTTA ű Man Doki Soulmates nevű formációt, amelybe a legjobb dzsesszrock előadókat hívta meg. 1997-BEN MEGNYITOTTA a Park Stúdiót München mellett, amely Európa egyik legjobban felszerelt zenekomplexuma. Az eleés Berlinben - is felléptek volna, de végül csak Budapestre koncentráltak. Ezt azzal indokolta, hogy úgy érzi, tartozik Magyarországnak, szülővárosának. "Mindent a magyar léleknek köszönhetek" - fogalmazót, magát továbbra is pesti srácnak nevezve. „Egy zenésznek 27 évesen kell meghalnia” - utalt a zenész a fiatalon elhunyt Kurt Cobainre, Amy Winehouse-ra vagy például Ji- mi Hendrixre. „Én ezt eltoltam. Azóta is a 28. születésnapomat ünneplem” - tette hozzá. gáns villában a 80 négyzetméres hangtermen kívül egy 32 négyzetméteres stúdióhelyiség szolgálja a muzsikusokat. A pop és rockzene mellett Mandoki zenei igazgatóként működött közre például a Mulan, az Atlantis vagya Tarzan című animációs filmek zenei munkálataiban is. Dolgozott vele Lionel Richie, Joshua Kadison és Phil Collins is. 2012-ben köztársasági érdemrendet kapott Magyarországon. A pesti flasztertől Münchenig: Leslie Mandoki életének útvesztője A Művészetek Palotájában ünnepli Leslie Mandoki, azaz Mándoki László a Man Doki Soulmates húszéves fennállását február 16-án. A koncerten olyan világsztárok lépnek fel, mint Chaka Khan énekesnő, Al Di Meola gitárművész vagy például Bobby Kimball énekes a Totóból. HÍRSÁV Jön az új U2 stúdióalbum A világhírű U2 zenekar jelenleg a tizenharmadik nagylemezén dolgozik, amely egyelőre 10 Reasons to Exist munkacímen fut - mondta el az együttes frontembere, Bono. Hozzátette, a csapat "remek formában van" és minden erejével az új anyagra koncentrál. Az új lemez munkacíme, amely a bandatagok által felvetett hat lehetőség egyike, azokra a tényezőkre utal, amelyek 36 évnyi zenélés után is ösz- szetartják az együttest. AI Pacino és Brian De Palma újra együtt két évtized után ismét együtt forgat A1 Pacino és Brian De Palma: a színész futballedzőt alakít a rendező filmjében. A Valley című film egy egyetemi csapat futballedzőjéről szól, akit azért bocsátottak el, mert megpróbálta eltusolni, hogy segédedzője fiatal fiúkat molesztál. A1 Pacino először Brian De Palma A sebhelye- sarcú című maffiadrámájában szerepelt 1983-ban. Mai Manó Házban a Prix Pictet fotói először láthatók Magyar- országon a világ legnagyobb fenntarthatósági fotográfiai díja, a Prix Pictet pályázatának képei; a 2012-es kiírás döntős fotográfusainak felvételeiből összeállított válogatással péntektől a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban találkozhat a budapesti közönség február 24-ig. Széttáncolt cipellők a MOM-központban A coincidance társulat ma öt órakor mutatja be új, az autentikus ír sztepptánc és a modern tánc házasításá- ból született produkcióját, amelyet a Grimm testvérek kedvelt meséjéből a Széttáncolt cipellőkből készített. Az előadást Gyulai Júlia rendező-koreográfus vitte színre, Székács Zsófia jelmeztervező és Potornai Norbert arculattervező alkotói munkájához ezúttal Faisztl Ernő zeneszerző is csatlakozott. Alföldi vitte színre a Csehov-klasszikust színház Cinikusabb, halkabb, szomorúbb előadás született a Nemzetiben Csehov Sirály című darabját mutatja be múlt héten a Nemzeti Színház. Az előadást Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség a Gobbi Hilda Színpadon. A színész, rendező, színházigazgató az MTI-nek elmondta: azért választotta a Sirályt, mert a szerepeire nagyon jó színészek vannak a Nemzeti társulatában, másrészt, mert olyan alapvető kérdéseket tárgyal, mint hogy mit jelent a vágy, a színészet, a művészet, a magány, a szerelem, mit jelent az, hogy híresek akarunk lenni, vagy az, hogy nincs pénzünk. Alföldi Róbert öt éve - Szász János rendezésében - már el- Alföldi Róbert rendezte a darabot. Nylnát Tompos Kátya játssza. játszotta Trigorin szerepét, rendezői pályája elején, 1997-ben pedig egyszer már színpadra állította a Sirályt. A tizenöt évvel ezelőtti, vad, új formákat kereső változathoz képest most cinikusabb, lenyugodottabb, halkabb, szomorúbb, reménytelenebb előadás született. Most az érdekelte jobban, hogy mi és hogyan történik két emberrel. Az előadásban Básti Juli, Farkas Dénes, Blaskó Péter, Tompos Kátya, Szarvas József, Nagy Mari, Kulka János, Földi Ádám, Fehér Tibor és Tenki Réka látható. A produkció díszleteit Menczel Róbert tervezte, a jelmezek Nagy Fruzsina munkáját dicsérik. ■ Romos templomból lett kulturális központ az 1880-ban épített és méreteiben is impozáns mezőcsáti zsinagóga évtizedekig romokban állt. Sokan és sokat tettek a megmentéséért. Az összefogás eredménye, hogy napjainkra visszanyerte korabeli szépségét. Az egykori zsinagóga külső és belső felújítása után kulturális központként működik majd, rendezvényekkel, kiállításokkal, koncertekkel szolgálja a közművelődést. A romtemplom a mezőcsáti városközpont rehabilitációjának részeként újult meg. A falak és a tetőszerkezet teljes felújítására, az egyedileg legyártatott ajtók, ablakok cseréjére és a különleges belső munkákra csak 85 nap állt rendelkezésre. A 250 négyzetméter alapterületű, 8 méter belmagasságú épületen 30-50 ember dolgozott, együttműködve a műemlékvédelmi, restaurátor, történész, szakemberekkel. Több helyi és környékbeli vállalkozást, illetve munkavállalót is bevontak a mintegy 110 millió forint értékű felújítási munkába. Az elmúlt években több hasonló műemléki, illetve műemlék jellegű felújítást végeztek sikeresen. így szépült meg többek között a Felső - Hámori Kohászati Múzeum, a tiszala- dányi és a tiszadorogmai református templom, valamint a Ti- szakeszi Művelődési Ház is. ■