Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-28 / 23. szám
4 SZEKSZÁRDI JÁRÁS 2013. JANUÁR 28., HÉTFŐ HÍRSÁV Zsikó Zoltán fellépett a fővárosi díjátadón ALSÓNYÉK-BUDAPEST Zsikó Zoltán, alsónyéki népdalénekes is fellépett a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár magyar kultúra napi elismeréseket nyújtott át múlt héten. Az Aranypáva díjas népdalénekes hortobágyi népdalokat adott elő, rajta kívül Helyey László színész, dr. Havas Judit előadó- művész és Banda Ádám hegedűmész állt közönség elé a díjátadón. ■ H. E; Hűtőt és mérleget loptak egy raktárból tolna Betöréses lopás miatt ismeretlen tettesek ellen rendelt el nyomozást a Tolnai Rendőrőrs Bűnügyi Alosztálya. Az elkövetők január 25- én a délutáni órákban egy raktárhelyiségbe törtek be és onnan hűtőszekrényt, valamint digitális konyhai mérleget tulajdonítottak el. A bűn- cselekménnyel okozott kár 65 ezer forint. ■ V. B. Az előadás nyitotta a programsorozatot bonyhád A magyar-perzsa kulturális kapcsolatok évszázadai címmel tartott egy átfogó, vetítéssel színesített előadást dr. Szántó Iván, az EL- ' TE Iranisztikai Tanszékének adjunktusa, művészettörténész a napokban Bonyhádon, a Völgységi Múzeumban. A program első állomása volt az intézmény által életre hívott, a témához kapcsolódó sorozatnak. A következő időszakban filmvetítés, előadás, és Irán épített örökségeit bemutató úti beszámoló is gazdagítja a kínálatot. ■ V. B. HIRDETÉS Ergonom Munkavédelmi Szolgáltató Kft. MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM, ÜZEMORVOSLÁS, KÖRNYEZETVÉDELEM + 36 30 - 247 92 22 www.ergonom.hu Hat évtizede alakult a Totév visszaemlékezés Nemcsak munkahely, közösség is volt a vállalat Az ingyenes német nyelvtanfolyam is folytatódhat A mozaikszó jelentését kevesen tudják már, de még sokan emlékeznek a megye- székhely - s ezzel együtt a megye - egyik legnagyobb cégére, a Totévre. Venter Marianna szekszárd Hat évtizeddel ezelőtt, alig háromszáz dolgozóval - ami akkoriban nem számított soknak - indult a Totév, azaz a Tolna Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. A cég egykori igazgatósági épülete ma is áll a megyeszékhelyen, sokféle üzletnek, vállalkozásnak adva otthont. Több mint fél évszázada azonban a megye egyik legnagyobb építőipari vállalatának volt a székhelye, azé a cégé, amelynek a csúcson, a nyolcvanas években, közel 1400 dolgozója volt. Sok más egykori vállalathoz hasonlóan, a Totévet is elsodorta a rendszerváltás, de az egykori dolgozók nem felejtik a munkahelyüket, amely sokuknak az első és az egyetlen volt.- A betonozó brigád vezetője voltam, a ml feladatunk volt az épületek alapozása, a vízelvezetés kiépítése - emlékezett vissza a nyolcvanadik évéhez közeledő szekszárdi Botos János, aki fiatal emberként került a vállalathoz. - Kemény munka volt, hiszen akkoriban sok munkafolyamat egyáltalán nem volt gépesítve. A brigádot 12-16 ember alkotta, a létszám attól függött, milyen jellegű, vagy mennyire sürgős volt a munka. Akkoriban még nem voltak olyan korszerű építőanyagok, mint most, és bizony, télen, amikor nagyon hideg volt, fagyszünetet rendeltek el. Nem kerestünk rosszul, az akkori szinthez mérten közepesnek volt mondható a fizetés, de a fagyszünet idejére biBotos János megőrizte a vállalatról szóló kiadványokat, cikkeket. Szívesen találkozna újra a volt kollégákkal sportolni, focizni, volt kultúr- és tánccsoportunk - mondta Botos János. Ő is, és a társai is nagyon sajnálták, amikor megszűnt az évtizedek óta számukra munkát adó vállalat. Az egykori to- téves bízik abban, hogy még sokan élnek volt kollégái közül, és talán sikerül egyszer összehozni egy találkozót, ahol feleleveníthetik emlékeiket a fiatalságukról és a Totév- ről, amely a fejük fölé tetőt, a kezükbe kenyeret adott. zony erősen csökkentett bért kaptunk - mondta az egykori dolgozó. Ám a nyugalmazott brigádvezető nem erre emlékszik vissza elsősorban, hanem arra, hogy a jól dolgozó munkásokat megbecsülték, és igyekeztek megtartani. Például lakást kaptak - ami akkoriban nagyon nagy szó volt -, mai megfogalmazással élve minimális önerő befizetése mellett. Az ő családja is így jutott lakáshoz, és akkori lakóhelyéről, Borjádról feleségével, két gyermekükkel, valamint két nagyszülővel érkeztek, akik igen hamar megszokták a várost, és nagyon jól érezték magukat Szekszárdon.- Sok embernek adott munkát a Totév. Az egész megyéből jöttek ide dolgozni, de máshonnan is, például Budapestről, a lakás reményében. Aztán hamar megszerették a vállalatot, mert a nagy létszám ellenére összetartó, jó közösség volt. Volt vállalati üdülőnk, lehetett Többek között ezeket építette a Totév szekszárdon a Mérey lakótelep, az úgynevezett OTP lakások, a Bottyán hegyi műteremlakások, az egykori Bőrdíszmű épülete, az újvárosi ábécé épülete fűződik a vállalat nevéhez, és ők renoválták az Augusz házat is. A cég építette az ozorai sertéstelepet, a tengelici uszodát, és több dombóvári épületet is ők emeletek. Nem csak szűkebb pátriájukban, a régióban, hanem az ország szinte minden részén dolgoztak. Munkáik megtalálhatóak Kaposváron, Veszprémben, és Budapesten. Névjegy botos János 1934-ben született Kisszékelyben. Szülőfalujában és Sárpilisen járta ki az általános iskolát, majd építőipari gépkezelői szakmát szerzett. A To- tévhez 1968-ban került, 1976- ban családjával Szekszárdra költözött, és mai napig abban a házban él, amelyet a vállalat építtetett dolgozóinak. A Totév- nél 1990-ig, a cég megszűnéséig dolgozott, majd nyugdíjazásáig két évet a Gemenc Volánnál. Ott is nagyon jól érezte magát, megszerette a vállalatot, és mai napiga nyugdíjas klub tagja. sióagárd Idén is biztosítja az ingyenes helyi német nyelvtanfolyam költségeit a Sióagárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat - tájékoztatott Hámoriné Glück Terézia elnök. A német önkormányzat nemrégiben fogadta el költségvetését, amelyben bevételként egyelőre csak az állami költségvetésből származó 215 ezer forintos általános működési támogatással számolnak. A legjelentősebb, százezer forintos tétel a nyelvtanfolyam, bár ez csak a költségek egy részét fedezi. A még szükséges összeget - reményeik szerint - az év későbbi részében igényelhető feladatarányos állami támogatásból tudják biztosítani. Az elnök elmondta, hogy a helyi német önkormányzat megalakulása óta, több, mint tíz éve szerveznek ingyenes német tanfolyamokat, kezdőknek és haladóknak. Egy-egy csoportban jellemzően kb. tizenöten tanulnak, az általános-, illetve középiskolásoktól a nyugdíjasokig. A büdzsében a német vendégek fogadására 55 ezer forintot különítettek el. Minden évben érkeznek látogatók a német testvértelepülésről, Malschwitz-ből. Idén áprilisban várják a német- országi barátokat, akik lehetséges, hogy a nyár eleji sióagárdi országos halfőző versenyre is ellátogatnak majd. ■ S. K. Sok kisded, sok munka, kellett még egy dolgozó Medina Eggyel bővítette a medinai tagóvoda dolgozói létszám- keretét a képviselő-testület. Medinán óvoda és a még kisebb gyerekek napközbeni ellátását végző családi napközi is működik. Mindkét helyen magas a létszám, és a csoportok szociális összetétele miatt nagyobb hangsúlyt kell helyezni többek között a gyerekek kulturált magatartásának kialakítására, a családgondozásra. Az óvónők munkáját segítő dajkáknak azonban a nevelési feladatokra kevés idejük maradt, mivel takarítói munkát is kellett végezniük. Ezért döntött a testület egy óvodai takarító felvételéről. ■ S. Zs. Közmunkásnak állna, így törlesztene a faluvezetd Bambi sem fél az orvostól mesés Helyi családanya festette ki a gyermekvárót Kölesdi kötődésű alkotó könyveit mutatták be kistormás Szerencsétlenül zárult Kistormáson a szociális tűzifa akció. Csapó László polgár- mester elmondta, hogy az ön- kormányzat 167 ezer forint állami támogatás révén, mintegy ötvenezer forint önerő mellett 19 rászoruló családnak tudott egy-egy köbméter akácfát biztosítani. A község végezte a tűzifa kiszállítását az ön- kormányzat traktorával. Miután az utolsó családnál is lerakodtak, egy rendőri ellenőrzés során kiderült, hogy a traktort vezető közfoglalkoztatottnak nincs jogosítványa. Emiatt a sofőrt 45 ezer forintra megbüntették. A polgármestert 50 ezer forintra bírságolták, mert átengedte a vezetést olyan személynek, akinek nem volt jogosítványa. Ezen kívül is van egy feljelentés a sofőr ellen, mert a pótkocsinak nem volt érvényes műszakija. Csapó László elmondta, hogy az önkormányzat szűkös anyagi helyzete miatt nem tudja átvállalni a bírságok kifizetését, ezért azokat közérdekű munkával kívánják kiegyenlíteni. A traktort vezető közfoglalkoztatott hétvégenként fogja ledolgozni a büntetést, ezt a munkát az elmúlt szombaton már meg is kezdte. A polgármester is kérni fogja a munkaügyi központtól, hogy így törleszthesse a büntetést. ■ S. K. harc A falra festett mesefigurák - Bambi, Micimackó, Miki egér és a többiek - láthatóan nem félnek a doktor nénitől a harci gyermekorvosi rendelő várójában. Ez talán a kisgyerekekben is oldja a szorongást, nyugodtabbá teszi a várakozást. A mesejelenetek megfestése egy ügyesen rajzoló helybéli négy gyermekes családanya, Orsós Károlyné Ibolya ötlete volt, aki korábban saját otthonában is hasonló módon díszítette a falakat a gyerekeinek. Az elképzelést támogatta Siposné Csajbók Gabriella polgármester, az alkotó a múlt hét közepén készült el a művével, sokak örömére. ■ S. K. Orsós Károlyné az alkotása előtt a harci gyermekorvosi rendelő várójában kölesd Koller Mártonné Molnár Veronika két könyvét mutatták be pénteken a kölesdi IKSZT-ben. A Bonyhádon élő alkotónak kölesdi kötődése is van, korábban dolgozott a községben, sok barátja, ismerőse van a településen. Koller Mártonné fest is, a Bárka Művészeti Szalon tagja, Kölesden is volt már kiállítása. Az alkotó első kötete, a 2006-ban a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által kiadott Szívünkben még mindig élnek című könyv, amelyben erdélyi őseiről írt. A második, a 2011-ben megjelent Vándormadarak című regény a székelyek és a svábok hányattatásairól szól. ■ K. S.