Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-01-13 / 2. szám
2013. JANUÁR 12., SZOMBAT SPORT 15 Mai és egykori klasszis focisták jótékonykodnak a paksi tornán A cél a nyolc közé kerülés kézilabda Az olimpia után ismét meglepetésre készül a Mocsai-csapat kovács zoltán, Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián, Dragoner Attila, Mátyus János, Fehér Csaba, Fehér Attila, Tököli Attila, Éger László, Vayer Gábor. Néhány név azok közül, akik pályára lépnek az ASE-sport- csarnokban vasárnap 15 órakor kezdődő jótékonysági futballgálán. Az Atomerőmű SE, a Paksi FC valamint a Paksi Atomerőmű Zrt. szervezésében (támogatásával) zajló esemény teljes bevételét az évek óta súlyos beteg Blatt Pál gyógykezelésére ajánlják fel a szervezők. Haraszti Zsolt, az MVM Paks ügyvezetője, a torna szervezője elmondta, nagyon jólesik nekik, hogy ilyen sokan összefognak az Atomerőmű SE és a Paksi SE egykori kiválóságáért. Hozzátette: előzetesen is szeretne köszönetét mondani mindazoknak, akik igent mondtak a meghívásra. A torna nyitómeccsét 15 órától az újságírók és a paksi utánpótlásedzők játsszák, majd következik az ASE és a PSE ovisainak, illetve öregfiúk csapatainak találkozója. A főmeccs 17 órakor kezdődik, a jelen és a közelmúlt NB I-es klasszisainak részvételével. A két csapat kispadján Tomiszlav Szivics, a paksiak jelenlegi, illetve Gellei Imre, a PFC egykori vezetőedzője foglal helyet. A belépő 1000 forint lesz, illetve elárvereznek egy magyar válogatott-, illetve egy Győri ETO-mezt is. ■ R. G. Lipcsei Péter is pályára lép holnap A magyar válogatott és Császár Gábor (képünkön) is arra készül a spanyolországi világbajnokságon, hogy megismételje az olimpiai remeklését A három-négy kulcsemberét nélkülöző, átalakulóban lévő magyar férfiválogatott célja, hogy a legjobb nyolc közé jusson a spanyolországi világbajnokságon. Balázs László Mocsai Lajos szövetségi kapitány az eseményt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: úgy érzi, tavaly erőn felül teljesített az olimpián negyedik helyen záró csapat, és most azon dolgoznak, hogy megtartsák a pozíciójukat a legjobbak között.- Nyilvánvalóan a csoportban úgy kell szerepelni, hogy esélyünk legyen a célkitűzés teljesítésére. Minden ellenfelünket tiszteljük - jegyezte meg a szakember. Kiemelte: a legutóbbi vb-n bronzérmes, házigazda spanyolok és az olimpiai harmadik horvátok ellen nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanakkor fontos, miként kezdenek Egyiptom ellen. A csoportban szerepelnek még az ausztrálok is, ők a vb-ken rendszerint az utolsó helyen végeznek.- Keretünk részben megújult, több fiatal kap lehetőséget, hiszen négyéves ciklusban gondolkodunk, a távlati célunk a 2016-os riói olimpia - tette hozzá Mocsai. - Nehéz vb lesz. Rutinos játékosokat kell pótolnunk, és vékony a jég a siker és a kudarc között. A kapitány kitért rá, hogy lesznek olyan csapatok, amelyek az utóbbi világversenyekről távolmaradtak, és most óriási ambícióval várják a vb-t, s lesznek, amelyek jelentős fiatalítást hajtottak végre.- Nekünk egyszerre kell a rutinos játékosok mellett foglalkoztatni a fiatalokat, és azokat, akik már 23-28 évesek, de eddig világversenyen nem volt olyan kulcsszerepük, mint most lesz. A keret kétharmad része a nyár óta egyetlenegy hetet pihent, és túlterhelt - mondta Mocsai Lajos. Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke hozzátette: nehéz lesz megismételni a tavalyi eredményeket, magasan van a léc, de bíznak a csapatban. A sérült Ilyés Ferenc távollétében Harsányi Gergely lesz a csapat- kapitánya.- Megtisztelő, de nagy felelősséggel járó feladat ez. A tavalyi év jól sikerült, de máris itt az új felmérő. Mivel a csoportküzdelmek után egyből a kieséses szakasz következik, fontos, hogy jó pozícióban végezzünk - fogalmazott Harsányi. Minden hatosból az első négy jut tovább, rögtön a nyolcad- döntőbe, ahol a csoportelsők a csoportnegyedikekkel, a cso- portmásodikok pedig csoportharmadikokkal találkoznak. A négyes döntő Barcelonában lesz, a magyarok Madridban kezdenek, majd csoportbeli helyezésüktől függően Barcelonában vagy Zaragozában folytathatják. A magyar csapat szombaton 19 órakor (tv: Sport 1) Egyiptom ellen kezdi a vb-t. A magyar férfikézilabda-válogatott vb-kerete Az NB ll.-es Hőgyész edzője bízik Nagy Lászlóékban kapusok: Tatai Péter (Pick Szeged), Mikler Roland (Szeged). Tartalék kapus: Liszkai Szilveszter (Bacau). Jobbszélső: Harsányi Gergely (Tatabánya). Jobbátlövők: Mocsai Tamás (Hannover), Krivokapic Milorad (Kő- per), Nagy László (Veszprém), Ancsin Gábor (Szeged). Irányítók: Császár Gábor (Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque), Lékai Máté (Celje). Beállások: Szöllösi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Szeged), Schuch Timuzsin (Veszprém). Balátlövő: Putics Barna (Gummersbach). Balszélsők: Iváncsik Gergő (Veszprém), Vadkerti Attila (Szeged).- azért jó a magyar válogatott, mert a fiatalok bizonyítanísze- retnének az öregeknek, akik viszont nem akarnak leszerepelni- mondta Barabás Lajos, az NB Il-es Hőgyész edzője. - A lényeg, hogy a három kötelezőt hozza az együttes - kis szerencsével ismét bejuthatunk a négybe. Nagyon bízom a csapatban, mert a világ legjobb játékosa nálunk van. Fazekas Nándor pótlása sem lehet probléma, Mikler Ro- landot láttam élőben, nagyon jó kapusnak tartom. Egyetlen balátlövőnk, Putics Barna, ha jó napot fog ki nagy erőssége lehet a gárdának. HÍRSÁV Császár Gábor a PSG csapatában folytatja kézilabda A Paris Saint-Ger- main férfi kézilabdacsapata hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar válogatottal a spanyolországi világbajnokságon szereplő Császár Gábor nyártól két évre aláírt a klubhoz. A PSG Császár mellett a horvát Igor Vorival, a montenegrói Fahrudin Meliccsel és Daniel Narcisse-szal, a világ legjobbjának frissen megválasztott irányító-átlövővel kötött még szerződést. Visszatért Pécsre, de még nem edz Harsányi labdarúgás Visszatért a PMFC labdarúgócsapatához az ősszel a Spartak Myja- vának kölcsönadott Harsányi Zoltán, aki azonban egyelőre nem edz sérülés miatt. Harsányi ősszel előbb három mérkőzésen játszott a PMFC-ben (gólt nem szerzett), majd tíz találkozón pályára lépett a szlovák élvonalban is, ezeken a meccseken háromszor volt eredményes. Rooney kihagyja a Pool elleni bajnoki derbit labdarúgás a Manchester United futballistája, Wayne Rooney még nem játszhat a Liverpool elleni vasárnapi bajnokin sem. Ezt Sir Alex Ferguson menedzser jelentette be. Rooney a „vörös ördögök" legutóbbi négy találkozóját is kénytelen volt kihagyni a térdsérülése miatt, és még a vasárnap 14.30-kor (tv: Digisport 1) kezdődő bajnoki rangadón sem lehet ott a pályán. ■ B. L. Rooney karácsonykor sérült meg Ismét országos döntőn bizonyíthatnak kosárlabda-diákolimpia Két sima győzelemmel jutott tovább az I. Béla csapata A csapatbajnokság egyik rendezője a Paksi SE lesz Bejutott a 8 csapatos országos döntőbe a VI. korcsoportos lány kosárlabda diákolimpián a szekszárdi I. Béla Gimnázium csapata. A pécsi PTE Deák Ferenc gyakorló gimnázium visszalépésével 3 csapatos, körmérkőzéses tornán vívták ki Simon Anikóék az első helyezést és a továbbjutást a városi sportcsarnokban rendezett elődöntőből. A ceglédiek nem voltak egy súlycsoportban a hazaiakkal, a 2. félidőt már nem is játszották le. A diákolimpia szabályai szerint csak az első félidőt kell végigjátszani, a másodikban 40 pont különbség esetén lefújják a találkozót - Studerék a nagyszünetre érték el ezt a differenciát. A bajaiak ellen a visszavágás reményében léptek pályára a szekszárdiak, hiszen tavaly a paksi országos döntőben a Súgó-partiak ütötték el őket a fináléba jutástól. Most a szinte hiba nélkül kosarazó hazaiak a vártnál simább győzelmet arattak. Az országos döntő január 25- 27-én lesz Szolnokon. A siker annak tükrében még fényesebb, hogy valamennyi bélás lány jövőre is ugyanebben a korcsoportban játszhat. EREDMÉNYEK: Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd - I. Béla Gimnázium, Szekszárd 5-45 (0-25, 5-20). 1. Béla: Studer Zsu. 8, Mácsik 6, Kövér 2, Ár- vay 10, Simon 15. Csere: Bari 2, Balogh E. 2. Edző: Szabó Noémi, testnevelő: Vecsési Klára. I. Béla - III. Béla Gimnázium, Baja 75-42 (18-12, 25-14, 18-11, 14-5). I. Béla: Studer Zsu. 11/3, Mácsik 11/3, Kövér, Árvay 9, Simon 35. Csere: Bari 9/9, Balogh E. ■ F. V. tájfutás - Nagy öröm, hogy szépen szerepeltünk az országos bajnokságokon, ahol a selejtezőkből többen is bejutottak a legjobb 24 közé - mondta évértékelőjében Kiss József, a Paksi Sportegyesület tájfutó szakosztályvezetője és Kiss Gábor edző. A szakosztály 35 sportolója 24 önálló verseny 34 versenynapján állt rajthoz az elmúlt évben. A többnapos viadalokon mindig akadt a paksiaknak egy-egy dobogós helyezése, sőt jutalomútként Velencébe is eljutott a csapat. Az idény sokszínűségéhez a Városi Bajnokság nyolc fordulós sorozata is hozzájárult. Külön jutalomban Weisz Pál, Lénárt Viktória, Sima Tamás és Makovinyi Dorottya részesült tavalyi eredményeinek elismeréseként. A heti két edzésen rendszeresen 18-25 sportoló vett részt. A tréningek színvonalát nagyban növelte a tavasszal újrarajzolt Ürgemező térkép, amelynek bővítése még mostanra sem zárult le és a paksi lakótelep térkép is egy új területtel gazdagodott - emelte ki Kiss Gábor. Összegzésként úgy fogalmazott: eredményekben és eseményekben gazdag évet zártak. Idén az is eldőlt, hogy a 2014-es országos rövid távú és pontgyűjtő csapatbajnokságot a PSE a Kalocsai SE-vel közösen rendezi. ■ H. E. Az I. Béla Gimnázium országos döntőbe jutott lánykosárlabda-csapata