Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-01-13 / 2. szám

16 2013. JANUÁR 12., SZOMBAT SPO Cavani örömmel látná Balotellit a Napolinál Szívesen látná Nápolyban a Manchester Citynél kegyvesztetté váló Mario Balotellit Edinson Cavani, a délolaszok uruguayi csatára. „Bebizonyította, hogy nagy bajnok, szí­vesen látnám magam mellett a csatársorban” - nyilatkozta a déliek gólvágója MARIO BALOTELLI HÍHSÁV Az Érdért otthonában kezd a Szekszárd AC asztalitenisz Ma 11 órától az Érdért otthonában játssza első 2013-as bajnoki össze­csapását a női Extra Ligában szerelő Szekszárd AC. Sáth Sándor szakmai igazgató együttese a hazai odavágón • 8:2-re nyert, és ezúttal is a vendégcsapat a találko­zó egyértelmű esélyese. A SZAC a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán. ■ R. G. A Fradival mérkőzik ma az NB li es Paks labdarúgás A felkészülést hétfőn kezdő NB Il-es pak­si futballcsapat ma délelőtt már le is játssza első fel­készülési találkozóját. A Nyugati csoport utolsó előtti helyén telelő Lengyel-ta­nítványok a Ferencváros első csapatának vendégei lesznek. Az összecsapás 11 órakor kezdődik a népligeti műfüves pályán. ■ R. G. Lunde és Löké két évvel hosszabbított kézilabda A Győri Audi ETO KC női csapata hivatalosan is megerősítette, hogy két norvég klasszisa, Heidi Löké és Katrine Lunde két évvel meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését a kisalföldi klubbal. Ugyan­csak marad a zöld-fehérek­nél a brazil átlövő, Eduarda Amorim, aki két éves hosz- szabbításra mondott igent a BL-szereplő klubnál. ■ R. G. Heidi Löké is marad az ETO-ban Levy letette a névjegyét kosárlabda Az ASE könnyedén húzta be újabb hazai találkozóját Népújság Kupa: mar ragadjuk a jelentkezéseket teli focitománkra Az újonc Levy remekelt, az ASE pedig nyolcadik hazai meccsét is megnyerte. A szombathelyiek nem tudtak igazi ellenfelek lenni. Rónai Gábor Hét meccs, hét győzelem. Ez volt a mérlege hazai pályán az Atomerőmű SE együttesének a szombathelyiek elleni rang­adó előtt. Nem csoda, hogy kevés esélyt adtak a vendég- csapatnak a szakemberek az összecsapást megelőzően. Még úgy sem, hogy a paksiaknál kulcsemberek dőltek ki sérü­lés miatt. Körtélyesi Gergely és Nick Williams nem is lehetett ott a pályán. Ott volt viszont Jo­nathan Levy, akit éppen utób­bi pótlására szerződtettek a paksiak. Az amerikai légiós számára különös pikantériá­val bírt az összecsapás, hiszen éppen korábbi együttese el­len kellett bizonyítania, hogy segítségére lehet az ASE-nak céljai elérésében. Levy nem is vesztegette az időt, gyor­san megtalálta a közös hangot új társaival, és végül ő lett az ASE legeredményesebbje a maga 22 pontjával. Ha a foly­tatásban is így tud játszani, a paksi klubvezetésnek el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e érdemes inkább őt ma­rasztalni a jó formájától mesz- sze lévő Nick Williams helyett. Persze egy meccsből még nem érdemes túl komoly következ­tetéseket levonni, maradjunk annyiban: biztató volt ez a be­mutatkozás... Az Atomban Lorenzo Wil­liams és Vojvoda Dávid telje­sítménye emelkedett a többiek fölé, utóbbi hosszú hetek óta a paksiak legjobbja. „Fontos volt számunkra, hogy nyerjünk, hi­szen szerettünk volna javítani a zalaegerszegi kisiklásunk után. Nem játszottunk igazán jól, de végig kézben tartottuk a találkozót, és megérdemelten nyertünk. Nem tudom miért Jonathan Levy bemutatkozása remekül sikerült, az ASE legjobbja volt van az, hogy idegenben gyen­gébbek vagyunk, hazai pályán viszont remekelünk. Remélem, a folytatásban megtaláljuk a megoldást, és idegenben is si­keresebbek leszünk” - nyilat­kozta Vojvoda Dávid. Nyolc meccs, nyolc győzelem. Most már ez a mérlege hazai pályán az Atomerőmű SE-nek, A meccs statisztikája FÉRFI NB 1,16. FORDULÓ. ATOM­ERŐMŰ SE-SZOVA-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 85-65 (23-13, 23-22,21-20,18-10). Paks, 1000 néző. V: Kapitány, Ben­czúr, Hegedűs. ASE: L. WILLI­AMS 12, LEVY 22, VOJVODA 18/9, Kámán 7/3, TóthÁ. 7. Csere: Kovács Á. 4, Idlet 12, Ei- lingsfeld 3/3. Edző: Gutiérrez Garda Enrique. Szombathely: Kálmán L. 2, Rubin 10, Will, Ivosev 15, Zagorac 15/3. Csere: JANCSIÉIN 15/9, Simon L, Ha- razin 4, Váradi B. 4, Szanati. Edző: Bencze Tamás. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 2. perc: 5-0. 7. p.: 16-9.10. p.: 23-13. 15. p.: 32-24. 20. p.: 46- 35. 22. p.: 50-35. 29. p.: 63-55. 30. p.: 67-55. 36. p.: 77-61. kipontozódott: Idlet a 35., Ivo­sev a 39. percben. amely legközelebb január 23- án a Gesztenyés úti sportcsar­nokban fogadja a Soproni KC-t. Kilenc lehet a nyolcból. GUTIÉRREZ GARCIA ENRIQUE: - A zalaegerszegi vereségünk után nagyon kellett nekünk ez a győzelem. Sok a sérültünk, új játékosunk is van, örülök ne­ki, hogy a karácsonyi ünnepek után ilyen játékkal tudtunk elő­rukkolni. bencze tamás: - Nem tehetek mást, gratulálok az ASE-nak a sikerhez. Az első negyedben vesztettük el a találkozót, ami­kor kilenc ötös vezetésről tíz­pontos hátrányba kerültünk. Ilyen dobószázalékkal, ennyi hibával nem lehet nyerni. A férfikosárlabda-NB I. állása 1 Álba Fehérvár 16 13 3 1403-1138 0.91 2. Kaposvár 15 11 4 1315-1212 0.87 3. Atomerőmű 15 10 5 1294-1207 0.83 4. Sopron 14 9 5 1146-1120 0.82 5. Pécsi VSK 15 8 7 1162-1188 0.77 6. Szombathely 15 8 7 1320-1278 0.77 7. Jászberény 15 7 8 1245-1265 0.73 8. Zalaegerszeg 14 6 8 1109-1235 0.71 9. Nyíregyháza 15 6 9 1214-1197 0.70 10. Körmend 14 5 9 1177-1240 0.68 11. Szeged 15 5 10 1227-1306 0.67 12. Debrecen 15 VI 14 1004-1230 0.53 LAPUNK, A TOLNAI NÉPÚJSÁG és a Horfer Serleg immáron nyolcadik alkalommal ren­dezi meg a megyei osztályú futballklubok körében évek óta nagy népszerűségnek örvendő téli nagypályás fel­készülési labdarúgó-tornát. A VIII. Tolnai Népújság-Hor- fer Serleg Kupára már lehet jelentkezni a 74/511-510-es telefonszámon, illetve a 30/650-3019-es és a 30/633- 1175-ös mobilszámon. A tor­na mérkőzéseit februárban és márciusban rendezzük. Nevezési díj nincs! Szerkesz­tőségünk legfeljebb tizenhat csapat jelentkezését tudja el­fogadni, NB III-as klubok ne­vezését nem fogadjuk! A tor­na nevezési határideje: 2013. január 31., csütörtök. az idei nevezők: Szedres, Kö­tesd, Kajdacs, Györköny, Bo- gyiszló, Németkér. ■ R. G. Gyúrta szombaton adja át az érmet Dale Oen szüleinek gyúrta Dániel személyesen nyújtja át Alexander Dale Oen családjának szombaton Norvégiában azt az érmet, amelyet a tavaly április vé­gén, 26 éves korában meghalt kiváló norvég úszó, a néhai versenytárs és barát emléké­re készíttetett a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka. A magyar klasszis versenyző nyári ötkarikás si­kere után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kí­ván a tragikus hirtelenséggel elhunyt nagyszerű rivális emléke előtt. Az ígéretet tett követte, s az időközben meg­született ereklyével a hétvé­gén utazik ki Norvégiába, ahol külön gála keretében találkozik majd Dale Oen szü­leivel. ■ L. B. Rogliccsal a fedélzeten váija a pécsieket a KSC Szekszárd kosárlabda Magyar Gergely Szegedről ismeri az ú] centert - a szerb légióstól sokat várnak a megyeszékhely együttesénél Megoldódhatnak az Atom- erőmű-KSC Szekszárd center­problémái. A szakvezetés a szerb Iva Roglics személyében találta meg azt a játékost, aki segítségére lehet a szekszár­di alakulatnak az alapszakasz utolsó két mérkőzésén, illetve a rájátszásban. Roglics csütörtö­kön érkezett meg a megyeszékhelyre, és már túl is van néhány edzésen. A 24 éves kosaras papírjai rendben vannak, így ma este (kezdés: 18 óra) pályára is léphet a PE- AC-Pécs elleni találkozón. Ma­gyar Gergelynek nem keltett bemutatni a játékost. „Amikor Bencze Tamás mel­lett másodedző voltam Sze­geden, megtapasztalhattam, hogy Iva mire képes - mondta Magyar Gergely. - Palánk alatt jól fog pozíciót, nagyon jó a fi­zikuma, inkább fiús, mint lá­nyos a játéka. A lepattanókat jó hatékonysággal szedi, ez nagy hasznunkra tehet. Ráadásul Dragana Szvitlicának sem kell centert játsza­nia, remélem régi posztján, magas­bedobóként ismét a tőle meg­szokott jó játékkal rukkol elő. Nem beszélve Bálint Rékáról, akit kényszerből többször sze­repeltettem a négyes poszton, ■ Még Szegeden dolgozott a szerb idegenlégióssal Magyar Gergely Iva Roglics férfiasán játszik, a palánk alatt remekül fog pozíciót a szerb pedig igazán a hármas az ő iga­zi helye a pályán.” Iva Rogliccsal megerősödve jobb eséllyel veheti fel a harcot a Szekszárd a PEAC-cal. „A pécsiek kemény héten vannak túl: játszottak egy baj­nokit a Cegléddel, az Adria Ligában pedig a szlovén Cel- jével mérkőztek - folytatta a tréner. - Mi pihentebbek le­szünk szombat estére, ráadá­sul időnk is volt felkészülni a PEAC játékából. Tudjuk, hogy mik a gyengéik, most már min­den azon múlik, hogy a pályán mennyire sikerül megvalósíta­nunk az elképzeléseinket. Ha jól játszunk, tehetnek győzelmi esélyeink.” A KSC-hez kapcsolódó hír, miszerint a megműtött ukrán center, Olekszandra Csek hazá­jában lábadozik, és csak akkor tér vissza Szekszárdra, ha vé­get ér a rehabilitációja. A KSC vezetése az idény végén ül le tárgyalni a menedzserével a te­hetséges folytatásról. ■ R. G. A nőikosárlabda-NB I. állása 1. Sopron 16 16 0 1236-761 1.00 2. Győr 16 13 3 1315-962 0.91 3. PEAC-Pécs 16 9 7 1101-1033 0.78 4. ZTENKK 16 9 7 1085-1079 0.78 5. DKSK-Miskolc 16 9 7 1266-1055 0.78 6. PINKK-Pécs 16 9 7 1065-1016 0.78 7. KSC Szekszárd 16 6 10 1101-1210 0.69 8. Cegléd 16 4 12 1029-1323 0.63 9. BSE 16 4 12 900-1223 0.63 10. Vasas 16 1 15 824-1260 0.53

Next

/
Thumbnails
Contents