Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-14 / 292. szám
BONYHAD ES TÉRSÉGÉ 2012. DECEMBER 14., PÉNTEK 4 A csapatmunka a borászat sava-borsa szemlélet A megyei kitüntetés elnyeréséhez a vállalkozás minden dolgozója és partnere hozzájárult A VOSZ megyei szervezetének elöntése alapján idén négyen kapták meg az Év vállalkozója megyei díjat. Köztük a Schmidt Győző irányította, a borkereskedelemmel foglalkozó bonyhádi Danubiana Kft. Vízin Balázs- Bár a kitüntetést én vettem át, de a díj a vállalkozásnak szól, elismerve mindazok kitartó munkáját, akik hozzájárultak a cég sikereihez - vélekedett Schmidt Győző. A Danubiana Kft. ügyvezető-igazgatója elmesélte, a szőlőtermesztéssel és a borászkodással már gyermekként barátságot kötött. Először a kapálást és más kisebb feladatot bíztak rá a szülei, majd amikor egy kicsit már megerősödtek, akkor az öcs- csével ők hordták a vizet a permetezéshez. Azt mondta, örül annak, hogy a szakmán belül minden munkafolyamatot fiatalon megismerhetett, hiszen csak így tudta igazán értékelni és átlátni a szőlészet és a borászat sa- vát-borsát. A családi gazdálkodástól egyenes út vezetett számára a kertészeti. szakközépiskolába, ahol tovább képezhette magát. Később már szőlőt is telepített Váralján, a borászkodás mellett. Célul tűzte ki, hogy folytatja tanulmányait, azonban először nem nyert felvételt a gyöngyösi főiskolára, ezért egy évig Schmidt Győző büszkén mesélt arról, hogy az elmúlt években több kitüntetéssel jutalmazták boraikat, amely fontos visszajelzés pincemunkásként helyezkedett el a szekszárdi állami gazdaságnál. A második évben már sikerrel járt és diplomával a kezében visszajött a megyeszékhelyre: a szekszárdi borászati közös vállalathoz került - amely később Aliscavin néven működött tovább. Schmidt Győzőtől azt is megtudtuk, hogy a rendszerváltás előtt merült fel az ötlet, hogy az Aliscavin és a Binderer cég hozzon létre egy közös vállalatot. Az Aliscavin igazgatósága végül úgy döntött, hogy mégsem támogatja ezt, de a német vállalkozás ettől függetlenül megtette a szükséges lépést és létrehozta a Danubiana Bt.-t 1990-ben, amelynek vezetésével Schmidt Győzőt bízták meg. - A legtöbb újonnan alakult vállalkozással ellentétben - a Binderernek köszönhetően - fix piaccal rendelkeztünk, ezért „csak” az volt a feladatunk, hogy minél jobb borokkal szolgáljuk ki a partnereinket. Ezért az első dolgom az volt, hogy pincéről-pincére járjak és kiválasszam azokat a borokat, amelyeket kezeltetés után értékesíthetünk, az első időszakban 60 ezer hektoliterrel jelentünk meg a piacon - emlékezett vissza a kezdetekre az ügyvezető-igazgató. A Danubiana életében a következő mérföldkő 1993- ban volt, amikor a tevékenységi körükben megjelent a bérfeldol- goztatás, 94-ben megvásárolták a gyöngyösdomoszlói állami gazdaság pincéjét, amelyet az évek során folyamatosan korszerűsítettek. A cég központja, a bonyhádi feldolgozó 1997-ben épült meg, a hátsó tárolócsarnokot pedig 2000-ben fejezték be. Ettől kezdve már vörösborokat is készítenek. Jelenleg Gyöngyösön 100 ezer, Bonyhádon pedig 75 ezer hektoliter a tárolókapacitásuk. Schmidt Győző kitért arra is, hogy a Kft. továbbra is a külföldi piacokon érdekelt: Németországba, Skandináviába, AngliNévjegy SCHMIDT GYŐZŐ 1961. január 9-én született Bonyhádon. Az általános iskola elvégzése után a szekszárdi Csapó Dániel Mező- gazdasági Szakközépiskolában szerzett középfokú kertész képesítést. De kertészeti szervező üzemmérnök, üzemszervező agrármérnök, mérlegképes könyvelő, felsőfokú külkereskedő és szőlész-borász szakmérnök végzettséggel is rendelkezik A Danubiana Bt.-t megalakulása óta vezeti eredményesen, a cég ma már jól csengő név a szakmában itthon és külföldön egyaránt. Nős, két lánygyermek boldog édesapja. Szabadidejében előszeretettel sportol, a teniszezés áll legközelebb a szívéhez. ába, Kanadába és az USA-ba exportálnak, elsősorban fehérborokat. Több mint két évtized elteltével is kitart azon álláspontja mellett, hogy csak kiváló minőségű, elfogadható áron kínált termékekkel lehet versenyképes egy vállalkozás, s, hogy erre a harmóniára ők a külföldi piacokon leltek rá, igyekeznek kimaradni a hazai árversenyből. - A legfőbb feladatunk az, hogy a szőlőtermelőkkel és a partnereinkkel kialakított jó kapcsolatra építve, a következő időszakban tovább bővítsük az exportunkat, biztosítva ezzel a Danubiana Kft. hosszú távú sikeres működését - tette hozzá Schmidt Győző. Játékos tudásgyarapílás vetélkedő Az EU tagországai volt a központi téma Jelesre vizsgáztak kreativitásból a Europe Direct szekszárdi irodája és a bonyhádi könyvtár versenyére nevezett ifjak bonyhád - Többször rendeztünk már ehhez hasonló területi vetélkedőt a Solymár Imre Városi Könyvtárral, ezúttal is remek hangulatban telt a diákok ismereteinek bővítését célzó elfoglaltság, amely az advent és a karácsony jegyében szerveződött - utalt a napokban zajlott szellemi megmérettetésre Dombai Szilvia. A Europe Direct szekszárdi irodavezetője kifejtette, harminchat általános iskolás és tizenhét középiskolás csatlakozott a programhoz, akik Tolna megyei intézményeket képviseltek. Érdekes feladatok vártak a fiatalokra, az Európai Unió tagországainak kultúrájáról, szokásairól valamint gasztronómiai hagyományairól kellett számot adjanak, könnyed, játékos formában. Az általános iskolások mezőnyében a cikói Erős Eszter lett az első holtversenyben a Szekszárdról érkezett Dénes Kornéllal, míg a bronzérmes helyet az ugyancsak cikói Antal Cintia szerezte meg. A középiskolások elmecsatájában a BONI Arany János Gimnáziumból érkezett Ladányi Tünde végzett az élen, őt a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium két tehetsége: Müller Patrik valamint Horváth Zoltán követte a dobogón. A fiatalok a Europe Direct szekszárdi irodája által felajánlott ajándékokkal és felejthetetlen élményekkel gazdagodva zárták a programot. ■ Vízin B. Elismerésüket fejezték ki jutalom Sokszoros véradókat köszöntöttek Bonyhádon bonyhád - Jóllehet az ünnepségen a sokszoros véradókat jutalmaztuk, de mindazokat elismerés, illeti, akik legalább egyszer úgy gondolták, hogy segítenek embertársaikon. Bízom benne, hogy hamarosan utóbbiak is díjazottak lesznek - nyilatkozta Balogh Béláné. A Magyar Vöröskereszt bonyhádi alapszervezetének véradószervezőjétől megtudtuk, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium dísztermében tartott ünnepségen százszoros véradóként köszöntötték a bonyhádi Tóparti Sándort és a teveli Nemes Csabát. A bonyhádi Gerendái Ferenc 90, Bajka József pedig már hetvenszer adott vért. Az ugyancsak bonyhádi Balogh István Mihály, Mayer Mátyás, Peitler Ágnes és Schweitzer Róbert hatvanszor segített ez idáig embertársain, akárcsak a kakasdi Kozma Orbán, valamint a nagymányoki Klem János. Ötvenszeres véradóként üdvözölhették a programon a bonyhádi Belső Tibort, illetve Korvin Margitot. De a mucsfai Zsók Péter és a nagymányoki Illés Domokos is már ennyiszer vállalta ezt a példás feladatot. A véradás-szervezés területén kiemelkedő tevékenységet folytatók munkáját is díjazták. A „Véradó Mozgalomért” ezüst emlékérmet a bonyhádvaras- di Balázs Józsefné kapta meg. A hosszú évek óta tartó sikeres együttműködésért, támogatásért országos elismerő oklevélben a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ, valamint Sebestyén József borkereskedő részesült. ■ V. B. Megfontoltság jellemzi a falu gazdálkodását grábóc Kiegyensúlyozott, stabil Grábóc költségvetése. Erről a legutóbbi képviselő-testületi ülésen tájékoztatta a grémium tagjait Takács László. A település polgármestere kérdésünkre elmondta, a bevételek 72, míg a kiadások 68 százalékban teljesültek az I-III. negyedévi gazdálkodást tekintve, amely a biztos, megfontolt működés alapját képezi. Arról is beszámolt a község első embere, hogy a törvényi szabályozás értelmében január 1-jétől Grábóc is bevezeti az iparűzési adót. Mindezek mellett több módosításról is tárgyaltak és döntöttek a képviselők. ■ B. V. HIRDETÉS Tcngelici vagohidnnkon kizárólag magyar sertés és szarvasmarha kerül levágásra, melyekből tőkehúsok mellett házias készítmények, saját készítésű felvágottak, mesterséges színezéktől és allergen anyagtól mentesen kerülnek holtjainkba. üzleteink: Bonyhád, Perczel út 3 Kakasd, Kossuth út 24 Tengelic, Gindli út 2 Tevel, Fő út 399