Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-08 / 287. szám
2012. DECEMBER 8., SZOMBAT Supka Attila marad a Pécs edzője Mégis a már menesztett Supka Attila marad a PMFC-Matias NB l-es labdarúgócsapatának edzője. Matyi Dezső tulajdonos és a tréner nem tudott megállapodni a szakítás anyagi részleteiről. Supka munkáját egy szakmai igazgató felügyeli majd. HÍRSÁV Csak statisztáltak a tolnaiak Fehérváron futsal Férfi NB II, Nyugati csoport: Fehérvár-Tol- na-Mözs 11-3 (6-0). Tolna: Szőcs R. - Merkl M., Sós, Erdei, Kovács R. Csere: Csikós, Simon J., Felkert, Kneller, Fábián. Edző: Kneller Balázs. A tolnaiak valamennyi gólját Simon lózsef lőtte. A Tolna 10 ponttal all. helyen áll a bajnoki táblázaton. Az Újpest elleni derbin búcsúzik az FTC-aréna stadion Az első 2013-as hazai bajnoki, vagyis az Újpest elleni mérkőzés lehet az Üllői úti stadionban lejátszandó utolsó mérkőzés, legalábbis a tervek szerint. Erről Fürjes Balázs kormánybiztos beszélt a Di- gi Sport Reggeli Start című adásában. Az új, 22 ezres Fradi-stadion a tervek szerint 2014 őszére készül el. Marék Hamsíkra fáj a PSG vezetőinek foga labdarúgás Le Párisién című lap értesülése szerint tovább folytatja a költekezést a Paris Saint-Germain, amely ezúttal Marek Hamsíkra csapna le. A, Napoli szlovák középpályását 25-30 millió euróért venné meg a PSG, amely hazája bajnokságában a negyedik helyen áll, de a BL-ben bejutott a 16 közé. Marek Hamsík Párizsba tart? Hiba volt, ügy mégsem lesz kosárlabda Szabó Fanni úgy lépett pályára, hogy nem nevezték Női futsal NB I.: magabiztosan nyert a Tolna a berettyóiak ellen Bár többen is hibáztak, s a szabályzat alapján a KSC javára kéne írni a Sopron elleni bajnokit, a hazaiak a fair play szellemében eljárva nem óvják meg a szerdai ösz- szecsapást. TN-összeállítás A 15. fordulóból előrehozott mérkőzésen a listavezető Uni- qa Euroleasing Sopron simán, 87-61-re győzött az Atomerő- mű-KSC Szekszárd vendégeként. A pályán a második húsz percben dőltek el a lényegi dolgok, az összecsapás egy mozzanata miatt azonban a Sopron nagyon közel kerülhetett volna ahhoz, szezonbeli első vereségét szenvedje el a zöld asztal mellett. A záró negyedben mindkét oldalon lehetőséget kaptak a fiatalok. Tetemes soproni vezetésnél Székely Norbert, a vendégek edzője pályára küldte Szabó Fannit. A magyar utánpótlás legnagyobb tehetsége sérülés miatt féléves kihagyás után tér vissza. A mindössze 18 esztendős játékos életkora ellenére már tavaly stabil csapattagnak számított csapatában, s az Euroligában is állandó szerepet kapott. Utoljára talán Honti Kata játszott ilyen sokat ennyi idősen Sopronban. A fiatal játékos már többször bizonyította, hogy fontos tétmeccseken is képes extrát nyújtani. Most nem alkotott maradandót, hiszen mindössze 15 másodperces jelenése volt. Nem azért lett ilyen rövid, mert edzője nem volt elégedett vele, hanem mert menetközben derült ki, a neve nem szerepelt a jegyzőkönyvben a benevezett játékosok között. A jegyző- könyvvezető jelzése után az ellenőr megállította az órát, majd ez első számú játékvezető lecseréltette a jogosulatlanul szereplő játékost. A KSC levélben értesítette az MKOSZ versenybizottságát NŐI FUTSAL NB I, A 9. FORDULÓBAN. TOLNA-MÖZSI FSE-BERETYtyóujfalu 8-3 (3-0). Tolna, V: Nagy M., Nagy K., Nagy IIL. Tolna-Mözs: Molnár E. - Hodo- ván, Varga A., Ganczer, Simon B. Csere: Blesz (kapus), Fábián, Mausz R., Folk Zs., Schlott- hauer. Edző: Laki Zoltán. Gól: Simon B. a 6., a 27. és a 36., Schlotthauer a 38. és a 40., Varga A. a 9., Hodován a 19., Folk Zs. a 39., illetve Tóth A. a 21. és a 32., Farkas É. a 28. percben. „Nagyon fegyelmezetten és megfelelő sebességgel játszott a csapat - nyilatkozta Laki Zoltán. - A védekező játékunk szinte kifogástalan volt az első játékrészben. Sikerült leszűkíteni a játékteret, és a gyors labdaszerzések után volt ritmusa a támadójátékunknak. Megnyugtató előny után a második játékrészben pontatlanná vált a játékunk és, és az ellenfélnek sikerült felzárkózni. A védekezésünk már nem volt olyan rendezett mint az első félidőben, de volt erő és tartás a csapatban, ami meghozta a remélt biztos sikert.” A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Astra Kiskunfélegyháza 24,2. DVTK-Miskolc 24,3. Univerzum 21,4. Galaxis 15, 5. Tolna-Mözs 13,6. Berettyóújfalu 7, 7. Kiskunfélegyházi Mókusok 3, 8. ELTE 0 ponttal. ■ R. G. Tóth Ádám (a labdával) és a paksiak a történtekről, ami nem jelentett óvást. A szekszárdi klub ugyanis a fair play szellemében ezt nem tartotta volna etikusnak - nem a fiatal kosárlabdázó szereplésén múlt az eredmény. A versenyszabályzat vonatkozó pontja alapján Szabó jogosulatlanul játszott, mert nem szerepelt a neve a jegyzőkönyvben. Ez alapján a meccs eredményét meg kellene semmisíteni, és a mérkőzést 20-0-val az Atom javára írni... „Tájékoztatást kértem a játékvezetőktől, az ellenőrtől, s elmondásuk szerint nem volt Körmend elleni győzelemmel szeretr olyan súlyú az eset, hogy a meccs kimenetelét, végeredményt befolyásolta volna - nyilatkozta a sportnapilapnak Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója. - Olyan játékos lépett pályára, akinek volt játékengedélye, csak a neve nem szerepelt a jegyzőkönyvben, így ez nem a jogosulatlan szereplés klasszikus esete. A szekszárdiak nem óvnak, mert nem érzik sportszerűnek. A mérkőzés eredményével kapcsolatban hivatalos eljárás így nem indul, a jegy< feledtetni fehérvári vereségüket zőkönyv vezetőjének és a mérkőzés ellenőrének felelőssége kérdéses. Ezt az MKOSZ illetékes bizottságai az elkövetkezendő napokban kivizsgálják. A KSC hétvégén fontos bajnokit játszik Zalaegerszegen (szombat, 16.45); a férfiaknál az Atomerőmű SE azt a folyamatosan fejlődő, javuló La- mi-Véd Körmendet fogadja (szombat, 18), amely hét közben az EuroChallenge-sorozat talán idei legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy idegenben 94-83-ra legyőzte a Szolnokot. Folk Zsuzsanna is gólt szerzett U21-es válogatott; Horváth Péter is játszott Telkiben Nem játszott, de így is kiesett a Vidi labdarúgás A heves esőzések miatt péntekre kellett halasztani az EL-meccset Muaythai: két bonyhádi érem az ikrényi ob-n SZERDÁN TELKIBEN'rendezték meg az U21-es labdarúgó-válogatott táborzáró mérkőzését. A Róth Antal vezette szakmai stáb a hét első három napján azoknak a játékosoknak tartott edzőtáborozást, akik korábban még nem szerepeltek az együttesben, vagy csak epizód- szerepet kaptak, ám klubjukban nyújtott teljesítményükkel felhívták magukra a figyelmet. A keretben ott volt Horváth Péter, a Tolle UFC Szekszárd támadója, aki a 2. félidőben lépett pályára az NB II Nyugati csoportjában szereplő Duna FC Tatabánya elleni mérkőzésen, amely 1-1-es félidő után 3-3-as döntetlennel zárult. ■ B. L. Bár a heves esőzések miatt elmaradt a Videoton csütörtöki, Sporting Lisboa elleni idegenbeli Európa Liga-mérkőzése (az összecsapást péntekre halasztották), az már eldőlt, hogy a fehérváriak nem jutnak a következő körbe. A négyes másik összecsapásán ugyanis a Genk (amelynek kapuját Köteles László őrizte, és kitűnően védett) és a Basel gólnélküli döntetlenre végzett egymással, ez pedig azt jelentette, hogy Paulo Sousa együttese már egyik riválist sem érheti utol. A Genk 12 ponttal megnyerte a csoport küzdelmeit, míg a Basel 9 ponttal végzett a második helyen. A Vidi egy újabb győzelem esetén sem juthat tovább, mert az egymás elleni eredmények (a fehérvári 2-1-es sikert egy idegenbeli 1-0-s vereség követte) a Basel- nek kedveznek. AZ EL-CSOPORTOK TOVÁBBJUTÓI. A-csoport: Liverpool (angol), Anzsi Mahacskala (orosz). B-csoport: Plzen (cseh), Atléti- co Madrid (spanyol). C-csoport: Fenerbahce (török), Möncheng- ladbach (német). D-csoport: Bordeaux (francia), Newcastle United (angol). E-csoport: Steaua Bucuresti (román), VfB Stuttgart (német). F-cso- port: Dnyipro (ukrán), Napoli (olasz). G-csoport; Genk (belga), Basel (svájci). H-csoport: Paulo Sousa, a Videoton edzője Rubin Kazany (orosz), Interna- zionale (olasz). I-csoport: Lyon (francia), Sparta Praha (cseh). J-csoport: Lazio (olasz), Tottenham Hotspur (angol). K-cso- port: Metalisz Harkiv (ukrán), Bayer Leverkusen (német). L-csoport: Hannover (német), Levante (spanyol). A Bajnokok Ligájából a Dinamo Kijev (ukrán), az Olym- piakosz Pireusz (görög), a Zenit (orosz), az Ajax Amsterdam (holland), a Chelsea (angol), a BATE Boriszov (fehérorosz), a Benfia (portugál) és a CFR Cluj (román) csatlakozik az EL-továbbjutókhoz. A sorsolást december 20-án tartják Nyonban. ■ R. G. december elsején Ikrényben rendezték meg a XV. felnőtt és junior amatőr muaythai bajnokságot. Az eseményen a Bonyhádi Ökölvívó SE két versenyzővel vett részt. Felnőtt 75 kg-ban Kiing Norbert a 3:0-ás pontozással megnyert selejtező után 2:1 arányú vereséget szenvedett a későbbi bajnoktól, így harmadik helyen zárta a versenyt. Sebestyén Dániel (felnőtt, 78 kg) a 3:0 pontozással abszolvált selejtező után csodálatos technikai KO-győ- zelmet aratott, megszerezve ezzel a magyar bajnoki címet. A két sportoló felkészítő edzői Győrfi József, Daradics József és Illés László. ■ B. L. t I I