Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-12-09 / 47. szám
A FÉNYTERÁPIA SOK BAJRA, SŐT SÚLYOS BETEGSÉGEKRE IS JÓ HATÁSSAL VAN ÉVA, KATA, KIVA, TAO, ES VALAHANY NÉV AZ ADÓNAPTÁRBAN EGY PERCBEN Az ötös iottó nyerőszámai: Merszám 20 31 34 69 84 570145 Vonat elé feküdt egy nő, a szerelvény halálra gázolta Feltehetően öngyilkossági szándékkal a vasúti sínekre feküdt a Pincehely határában található vasúti pálya- szakaszon egy 41 éves nő tegnap a déli órákban. A mozdonyvezető észrevette és hangjelzéssel figyelmeztette, de a nő nem moccant. A szerelvény már nem tudott megállni. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet. Az elsődleges adatok szerint az idegenkezűség kizárható. ■ M. Á. Egyszerűbb lesz az örökbefogadás Magyarországon Tavaly összesen 836 gyermeket adtak örökbe Magyarországon, miközben jelenleg 3200 házaspár vár erre. A várakozóknak 3-4 évbe telik az örökbefogadás. A kormány januártól jelentősen egyszerűsít, hogy könnyebb legyen az egymásra találás. ► 2. oldal Semjén nem mond le a botrány miatt Semjén Zsolt kijelentette: politikai ellenfelei „fekete PR-ral” karaktergyilkosságot készülnek elkövetni ellene. Szerinte nem találtak fogást rajta, és most ezt az ürügyet használják fel ellene. A szak- dolgozat vitatott szövegével kapcsolatban kiemelte: az érintett oktatóknak ezeket ismerniük kellett. ► 2. oldal „Szigorú angyalok terelgettek” Nyitottan és boldogan ment a pofonok felé is. Nem hisz a kinevezett tehetségekben. Szerinte semmilyen propaganda nem tudja eltakarni azt, amit teszünk. Azt mondja: a náci beszéd mindannyiunk kudarca. Hegedűs D. Gézával beszélgettünk. ► 7. oldal „A náci beszéd mindannyiunk kudarca” Megint itt a világvége Armageddon Most éppen december 21-ére •Tisztulását Thüringiai Bernát ekkora jósolt világégét 960-ban, de ő maga előbb meghalt. Ezt jelölte meg a végítélet napjául Raoul Glabef francia történetíró. Nem jött be. Egy Stöffler nevű orvos bárkát épített magának és családjának saját sójlata miatt, feleslegesen Michael Stiffel matematikus számolta ki így a végítélet pontos dátumát. Lochau német kisváros lakosai aznap megkorbácsolták. Ekkorra jósolt londoni özönvizet William Whiston A Temze folyót ellepték az ijedt polgárok csónakjai, azonban még csak nem is esett. ekkor kellett volna a Gellért-hegynek a Dunába'omlania. Hatodik év, hatodik hónap hatodik nap, azaz a sátán száma, a 666. A világégés elmaradt. 1524. február 20. 1533. október, reggel 8 óra 1736. október 13. A maja naptár a jelek szerint nem lett egy alapos remekmű, de végső ítéletet csak december 21-e után mondjunk Ha Ön ezeket a sorokat olvassa, akkor lapzártáig nem jött el a világvége, de december 21-ére is jósolnak egyet. Miért hisz ebben majd1 minden tizedik ember? VR-összeállítás Aki ilyesmiben hisz, az már a karácsonyi bevásárlásra se rohanjon: 2012. december 21-ére a maja indiánok híres naptára szerint a világ végét jövendöli. Sok komoly és kevésbé komoly vizsgálata a kőkorongot, és abban egyetértenek, hogy ezen a napon lesz valami. Igaz ugyan, hogy semmi nem lehet, de minden filozófiai kérdést felülírhat, ha nagy durranás következik. Ez lehet özönvíz, üstökös becsapódása, kozmikus összeomlás: máris lehet rettegni. A lakosság nyolc százaléka komolyan aggódik a felmérések szerint, pedig az eddigi világvége-jövendölések azt mutatják, ez felesleges. Mindenesetre a mexikói turizmus megpróbálta kifogni a szelet a maja naptár vitorlájából: tömegével csábítja a turistákat, hogy éljék át a nagy eseményt a maja piramisok lábánál. Ha feltételezzük, hogy a világ valahogyan keletkezett, akkor abban is hihetünk, hogy egyszer el fog pusztulni. A világvége gondolatát egy atomtudóscsoport már 1947-ben komolyan vette, igaz, az ő feltételezésük szerint a bolygót az ember fogja elpusztítani. Akkor felállítottak egy órát, amely 5 percet jelzett éjfélig, vagyis a világvégéig. Két éve azonban visz- szaállították hat percre, mert a tudósok szerint enyhült az önpusztító vágy. Az emberek mindenesetre szeretnek félni, és ilyenkor talán végiggondolják, nincs-e valami, amit ők tehetnek a világvége ellen. Vagy legalább annak kitolására karácsony utánra. ► 12. oldal Szerdán többfelé tüntetnek a tandíj ellen a hallgatók Ma választanak Romániában voks Veszélyes a magyar szavazatok megosztása felsőoktatás Több akcióval tiltakozna a Hallgatói Ön- kormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a kormány oktatáspolitikai döntései miatt. Első alkalommal jövő héten szerdán Budapesten és az ország más felsőoktatási központjaiban szerveznek tüntetést, melynek részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzák. A HÖOK pénteken tartotta rendkívüli választmányi ülését, aminek hangulata, információink szerint, minden korábbinál felháborodottabb volt. A közleményük szerint felvették a kapcsolatot a Magyar Rektori Konferenciával. Ma parlamenti választásokat tartanak Romániában, és a jelenleg kormányzó Szociális-liberális Szövetség (USL) kényelmes, de alkotmánymódosításokhoz nem elégséges többséget szerezhet a választásokon. Victor Ponta miniszterelnök, a nyár óta Traian Básescu államfővel háborúban álló fiatal és ambiciózus miniszterelnök így tehát hivatalban maradhat. Kiéleződött az ellentét a magyar pártok között is. Az RMDSZ 5 százalékra, az Erdélyi Magyar Néppárt egy százalékra számíthat. Az is lehet, hogy egyik párt sem jut be a parlamentbe. ■ Victor Ponta többségre igen, kétharmadra nem számíthat Műszaki hiba után újraindult a forgalom Ferihegyen A BUDAPESTI Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ismét stabilan, megbízhatóan működik - közölte a repülőteret működtető Budapest Airport szóvivője. Hardy Mihály a Hír Tv-nek úgy nyilatkozott, hogy egész éjszaka dolgoztak a repülőtéri szolgálatok és a katasztrófavédelem szakemberei, majd 7 óra előtt néhány perccel született a döntés a reptér újranyitásá- ról. Hozzátette: a nyitás előtt valamennyi rendszert, azok megbízhatóságát, stabilitását ellenőrizték a szakemberek. Elmondta, még egy ideig eltart, amíg az utasokat fel tudják venni, illetve amíg megérkeznek külföldről az első járatok, de mint fogalmazott, „a repülőtér ismét stabilan, megbízhatóan működik”. ■ Lapzártáig nem történt súlyosabb baleset tolna megye Az egész napos havazás és az erős szél ellenére nem történtek komolyabb közlekedési balesetek a megyében. A csúszós utak és járdák miatt azonban sokan estek el, a mentőket egy átlagos hétvégéhez viszonyítva 20-30 százalékkal többen hívták emiatt. Az Mó-os autópálya megyei szakaszán árokba csúszott két személyautó, mindketten azért, mert nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedtek, de egyikben sem sérült meg ember. Jágónakon a buszfordulóban kanyarodás közben keresztbefordult egy autóbusz, és a tűzoltóság segítsége kellett ahhoz, hogy irányba tudják fordítani. Miszler Miklós, a Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi üzletág-igazgatójától megtudtuk, hogy más komoly fennakadás a buszközlekedésben nem volt, a járatok legfeljebb néhány percet késtek. A Magyar Közút járművei folyamatosan végezték a hóeltakarítást. Ugyanakkor a régió néhány útszakaszán kötelezővé tették a hólánc használatát, így a 6-os főúton Pécsvárad és Mecseknádasd között, az 56-os főúton Bá- taszék térségében, illetve a 67-es és 66-os utak egy-egy szakaszán is. Az időjárás-előrejelzés szerint mára alábbhagy, illetve véget is ér térségünkben az intenzív havazás. ■ M. Á.