Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-05 / 234. szám
2012. OKTÓBER 5., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 ■jmw VENTER MARIANNA Jókedv jár a korral egy görög istennő azt kérte atyjától, Zeusztól, hogy halandó férje is örök életű, legyen, mint ő. A villámok ura teljesítette a kérést, örök életet adott a halandónak, de örök fiatalságot nem - azt ugyanis elfelejtett kérni az asszonyka. Az antik történet jól tükrözi az örök fiatalság utáni emberi vágyat, és az élet igazságát is: nincs kibúvó, az idő mindenkin ott hagyja a nyomát. A különbség csak abban rejlik, ki hogyan tud ezzel megbirkózni. MERT TAGADHATATLAN, hogy idősebb korban több a gond, több a félsz. Betegségtől, szegénységtől, rossz emberektől. S sajnos sokan vannak, akik csak ezekre a dolgokra tudnak gondolni, s egyértelműen negatív, bánatos, keserű korszaknak tekintik az élet utolsó szakaszát. pedig nem véletlen, hogy manapság szokás szépkorúak- nak nevezni azokat, akik már megették a kenyerük javát. Mert ha nem adják fel, és van merszük hozzá, ebben a felgyorsult világban is sikeresen megtalálják azt a jót és szépet, amely nem csupán elviselhetővé, hanem egyenesen nagyon kellemessé teszi az időskort. mint az életben minden mást is, az öregséget is úgy éli meg az ember, ahogy azt a maga számára kialakítja. Sokan vannak az idős emberek között, akik megbocsátó bölcsességgel, kedves iróniával és töretlen jókedvvel tekintenek a mindennapokra, és igyekeznek megtalálni mindenben a szépet, a vidámat. Aki teheti, dolgozik, besegít a családnak, mások belevágnak olyasmibe, amit mindig szerettek volna, de aktív korukban nem volt rá lehetőség: szavalnak, festenek, énekelnek. Az öregkor igenis lehet békés, derűs és vidám. Aki odafigyel, nap mint nap láthatja maga körül ennek bizonyítékát. Szövetség az agrarjövőért megállapodás Cél a támogatások fenntartása, a minőségi termelés A mezőgazdaság jövőjével kapcsolatos valameny- nyi fontos kérdésben egyetért Németország és Magyarország, közösek az érdekeink. Ez derült ki Peter Bleser német és Budai Gyula magyar államtitkár tegnapi szekszárdi megbeszélésén. Lengyel János Ha Németországon és Magyar- országon múlik, akkor 2015 után is kaphatnak szőlőtelepítési támogatást a gazdák és a dráguló élelmiszerek miatt nem vonnak ki mezőgazdasági termelőterületeket művelés alól. A két ország továbbra is támogatja az unió zöldítés programját, de arra kérik a tagországokat, mérlegeljék a változásokat, a mezőgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepét és ezt figyelembe véve döntsenek. Az átalakuló európai borpiac szerkezetváltásának meghatározó momentuma a szőlőtelepítési támogatások fennmaradása - mondta Budai Gyula, a Vidék- fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: arra kértük Németországot, együtt harcoljunk a szőlőtelepítési támogatások 2030-ig történő kiterjesztéséért, s támogassák azt a törekvésünket is, hogy 2014 után ne vegyenek el a termőterületekből a természetvédelem javára. Egyetértünk az unió zöldítés programjával, de az idei aszály, a kevesebb termés is figyelmeztet, szükség van a jelenlegi termő- területekre. Emellett a magyar kormány kezdeményezte egy krízisalap létrehozását is, amely az ilyen rendkívüli természeti események bekövetkeztekor nyújtana segítséget. Azt is kértük: a unió járuljon hozzá, hogy ilyen esetben a támogatások 80 százalékát előlegként kifizethessük, illetve a de minimis támogatásokat megduplázhassuk. Emellett beszéltünk a közös agrárpolitika aktuális kérdéseiről is. Európában ma mindenki szövetségest keres, nekünk Németország az egyik legfontosabb szövetségesünk - hangsúlyozta Budai Gyula. - A berlini megbeszélésünk során is azt tapaszPárbeszéd a szövetség alapja. Egyeztetés nemcsak a tárgyalóasztalnál - Peter Bleser és Horváth István taltunk, majdnem mindenben egyetértünk. Amikor az Európai Bizottságban dönteni kell, akkor ezek a szövetségek nagyon sokat jelentenek.- Hosszú, de eredményes tárgyalást folytattunk - mondta Peter Bleser, aki maga is borász és gazdálkodó. - Azonosak az érdekeink, hiszen a borvidékek regionális kultúrát képviselnek, más-más- szekszárd büszke arra, hogy fontos nemzeti és nemzetközi eseményeknek a helyszíne lehet- mondta Horváth István, a megyeszékhelypolgármestere, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke. -Szekszárd minden jó szándék és előremutató törekvés örökös szövetségese. Tudjuk, nagy szükség értékeket jelenítenek meg. A Mosel vidékéről származom, ott is égető kérdések ezek. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy Európát elárasszák a tömegtermékek, a tömegborok. Ez oda vezetne, hogy az európai bortermelők megélhetése is veszélybe kerül. Ha pedig ez megtörténik, az hatással lesz a turizmusra, a szállodákra, az éttermekre. A világ élelmezési van az összefogásra. Erről beszéltünk a múlt héten Zágrábban is, amikor parlamenti küldöttséggel jártunk ott, s egyeztettük a magyar-horvát együttműködési lehetőségeket. A mező- gazdaság és az élelmiszeripar stratégia ágazat. A válságból Magyarországot a mezőgazdaság tudja és fogja kivezetni. helyzetéről és az európai élelmiszertermelésről is szót váltottunk. Tény, hogy folyamatosan emelkednek az élelmiszerárak, ezért megengedhetetlen, hogy Európában további területeket vonjanak ki a termelésből. Fenntartható mezőgazdasági termelésre van szükség, amely megóvja a környezetet. Beszéltünk a Magyarországot sújtó aszályról is. Arra a megállapításra jutottunk, hogy nagyobb rugalmasságot kell biztosítani az egyes tagországoknak, hogy több előleget fizethessenek ilyen esetekben. Komoly tárgyalások várnak ránk, amikor az uniós támogatásokról, a költségvetésről lesz szó. A német kancellár azt is javasolta, időben, tehát már novemberben kezdjük meg a pénzügyi keret tárgyalását. Fontosnak tartjuk hogy az unió költségvetésén belül a mezőgazdaság részaránya ne változzon. A mezőgazdaság vezetheti ki a válságból az országot Kellemes hangulatban köszöntötték az őszt nagyszokoly Nyárbúcsúzta- tó-őszköszöntő összejövetelt tartottak a Nagyszokolyi Nyugdíjas Egyesület tagjai a Szőlőhegyen. Mint azt Nagy Károlyné egyesületi elnök elmondta, egyik klubtársuk birtokára voltak hivatalosak, ahol bográcsos ételt készítettek, beszélgettek, és egy kis zene mellett még táncra is perdültek. ■ V. M. Témába vágó tárlatot láttak a tanulók dombóvár Reménybeli sportszervezők jártak a Hely- történeti Múzeum „Fényes érmek Dombóvárról...” című időszakos tárlatán nemrég. Az APÓK OKJ-s képzésére járó fiatalok Klajkóné Kalmár Anna vezetésével, dr. Kriston Vízi József kalauzolásával ismerkedtek meg a dombóvári sportélet 85 éves műltját felölelő kiállítás anyagával. Az elképzelések szerint a diákok később hasonló témájú bemutatók, adatgyűjtések és egy, a Sportcsarnokba tervezett emlékkiállítás elkészítésében is közreműködnének. ■ H. E. Remekül sikerült a szakályi romanap szakály Kulturális műsor, ügyességi verseny és finom falatok várták a résztvevőket a második szakályi romanapon. Mint azt Tóthné Kovács Erzsébet, a nemzetiségű ön- kormányzat elnöke elmondta, a művelődési ház udvarán ügyességi versenyt szerveztek a gyerekeknek, miközben a bográcsban főtt a pincepörkölt. A színpadon helyi táncosok, gyulaji, értényi és döbröközi hagyományőrzők léptek fel. A romanapon 9 diák vehetett át jutalmat tanulmányi eredményéért. ■ V. M. Rajzversenyt hirdettek gyerekeknek siMONTORNYA Legkedvesebb múzeumi tárgyam témában rajzversenyt hirdetett a vármúzeum a gyerekeknek. Tetszőleges méretben és technikával készülhetnek az alkotások, a kiállított tárgyakról vagy az épületről. Az eredményhirdetést novemberben lesz. ■ V. L. Befejeződött a felújítás beruházás Kigazdálkodták a temetői parkoló árát Teltházas volt az előadás ismeretterjesztés Szent és profán térben és időben szekszárd Elkészült az újvárosi temető előtti parkoló eddig felújításra váró részének rendbetétele. Horváth István polgár- mester, Kővári László, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság elnöke és dr. Horváth Kálmán, a körzet képviselője ez alkalomból sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. Mivel az utak, a hidak és a járdák üzemeltetési költsége idén az időjárás miatt visszafogottabb volt, a város ki tudta gazdálkodni a fedezetet. A beruházás 6,4 millió forintba került, a kivitelező a Wiesner Mélyépítő Kft. volt. Nemcsak térköveztek, hanem a környezetet virágosították is. Az új parkolóban 30 autó fér el. ■ H. E. Kővári László, Horváth István és dr. Horváth Kálmán a parkolóban szekszárd Szent és profán - időben és térben. Ezt a címet viselte ifj. Töttős Gábor egyháztörténeti előadása, amelyet szerdán az Országos Könyvtári Napok programjaiba illeszkedve tartott a megyei könyvtárban. A pedagógus a szakrális és profán tér és időbeli elkülönüléséről beszélt, valamint a lineáris és ciklikus világfelfogások közti különbségekről. Mint mondta, Európára az előbbi jellemző, ugyanakkor úgy véli, a ciklikus felfogásnak nagyobb jelentősége van, mint amekkorát tulajdonítunk neki. Ifj. Töttős Gábor előadása is visszatérőnek nevezhető, hiszen tavaly már teltházas volt a sorozat. ■ H. E. Ifj. Töttős Gábor pedagógus visszatérő előadó a könyvtárban k ft I