Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-08 / 236. szám

2012. OKTÓBER 8., HÉTFŐ 3 MEGYEI TÜKÖR A cég eddigi tizenöt éve alatt először rendeztek ilyen ünnepséget, amelyre természetesen a Jürgenhake Kft. valamennyi dolgozója hivatalos volt MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ A négy B naplójáért... hogy csodálkozna az a tanu­ló, aki benyitván a tanári szo­bába azzal, hogy „A négy bé naplójáért jöttem.”; megkapná az első, a második, a harma­dik és a negyedik bé naplóját. Mind a négyet. Csodálko­zására, hogy „Én csak a mi naplónkat kértem.”, a tanár mondaná „Dehogy, hiszen a négy bé naplóját kérted; azaz mind a négy bé osztályét.” A tanuló erre talán helyesen is elmondaná, hogy: „A negye­dik bé naplójáért jöttem." sajnos EZ is divat manapság: takarékoskodunk a han­gokkal, nem sorszámnevet, hanem tőszámnevet hasz­nálunk ilyen mondatokban is: „A hét kerületben lakom. A nyolc emeleten van a la­kásunk.” Ezek a mondatok vagy azt árulják el, hogy az illető nagyon gazdag (egy­szerre hét kerületben lakik és ráadásul nyolc emeleten), vagy nem tud magyarul sze­gény, s valójában „a hetedik kerületben és a nyolcadik emeleten lakik”. további hasonló mondatok: „A kétezer-tizenkét évi nyár aszályos volt.” Ezek szerint a legutóbbi kétezer-tizenkét év minden nyara aszályos volt; holott a „kétezer-tizenkette­dik év nyara volt ilyen”. „hányadika van ma? Október hat.” Itt is szabatosabb, helye­sebb az „Október hatodika.” Ünnepeinket meg így jelez­zük: „március tizenöt, május egy, augusztus húsz, október huszonhárom”. Pedig ezek neve nem más, mint „már­cius tizenötödike, május elseje, augusztus húszadika, október huszonharmadika”. térjünk vissza az iskolába! Ott vannak „három meg öt osztályos” tanulók a „harma­dik meg ötödik osztályos” tanulók helyett. Az iskolában kell(ene) megismerkednie a tanulóknak azzal, nem mind­egy, hogy „Tíz tanuló vagy a tizedik tanuló felel ma.” évvégén se készítsünk „két­ezer-tizenegy évi” leltárt! Túl sok az. Elrepült a tizenöt év. Az autó­iparban érdekelt szekszárdi Jürgenhake Kft. esetében különösen indokolt ez a meg­fogalmazás. Steinbach Zsolt A repülés szerelmese volt a né­met dr. Bernhard Jürgenhake, aki Tolna megyét is az őcsé- nyi reptéren keresztül ismerte meg. Tulajdonképpen ennek a körülménynek köszönhető, hogy a német vállalkozó csalá­di cége 1997-ben megalapította magyarországi leányvállalatát, a Jürgenhake Kft-t. Az autó­iparban érdekelt vállalkozás az őcsényi reptér hangárjában kezdte meg a termelést, rá más­fél évre pedig már Szekszárdon avattak üzemcsarnokot. Azóta ott gyártják a gépjárművek, köz­tük luxusautók világítóberende­zéseihez szükséges kábeleket. A cég tizenöt éves jubileu­mát pénteken ünnepelte a tár­saság. Füredi István ügyvezető igazgató beszédéből kiderült, hogy a kft. eddigi történetében, akárcsak a repülés során, jel­lemzőbb volt a szárnyalás, de előfordult, hogy alacsonyabbra kellett ereszkedni. Az 1997-es start után 2004-ig egyenletes volt az árbevétel emelkedése, ám a 2005 és a világgazdasá­gi válság kritikus esztendeje, 2008 között ez a lendület meg­tört, és fájdalmas intézkedések­re is sort kellett keríteni, amit az alkalmazottak megértettek. Azóta viszont újra látványosan növekedik a cég, ezzel párhu­zamosan a foglalkoztatotti lét­szám, a termelékenység és a nyereségesség is nőtt. A kft. ma 284 embernek ad munkát, saját tőkéje közel 300 millió, az egy főre jutó árbe­vétel 4,6 millió forint. A növe­kedés pedig várhatóan idén is folytatódik. Füredi István, a szekszárdi Jürgen­hake Kft. ügyvezető igazgatója Balról Andre Russ, az anyacég ügyvezető igazgatója, Heidrun Wagner, az anyacég főkönyvelője, Christoph Jürgenhake tulajdonos és felesége A cég jövője alapvetően a vi­lággazdaság helyzetétől függ: az autóipar nagyon érzékeny a piac kilengéseire. A dolgozók mun­kájával, a termékek minőségé­vel ugyanis nincs gond. Az ügy­vezető szerint ehhez hozzájárul az alkalmazottak motiváltsága és a cég által nyújtott biztonság: a Jürgenhake Kft. fizetési köte­lezettségeit a dolgozók, a part­nerek és az állami hivatalok felé egyaránt pontosan teljesíti. Füredi István kiemelte: az el­múlt tizenöt év bebizonyította, hogy a magyar munkaerőre le­het számítani. Feltehetőleg nem véletlen, hogy a válság idején 1 a magyarországi leányvállalat megtartása mellett döntött a tulajdonos, a romániaival szem­ben. Az ügyvezető a tizenöt év eredményeiért köszönetét mon­dott az anyacégnek - amellyel a kapcsolat kiváló -, a dolgozók­nak, a munkaügyi központnak és a számlavezető OTP Bank­nak is. Hasonló jókívánságokat tol­mácsolt az ünnepségen Horváth István polgármester, országgyű­lési képviselő, illetve a cégcso­port ügyvezetője, Andre Russ is, aki leszögezte: elsősorban a kft. dolgozóinak köszönhető, hogy ma is él a Jürgenhake Kft. PROMÓCIÓ Elrepült a tizenöt esztendő jürgenhake Bizonyították, hogy a magyar munkaerőre lehet számítani Példaként szolgál szerepvállalásuk az utókornak szobák Solymár Imre, Havasi János és Videóz Ferenc emlékét őrzik a bonyhádi bibliotékában bonyhád - Példaképeket nem­csak a távoli történelemben kell keresni, hiszen számos kiemelkedő személyiség élt kö­zöttünk is, akikre munkássá­guk, szerepvállalásuk, emberi mivoltuk alapján felnézhetünk - mondta beszéde végén Bé­kés Sándor a bonyhádi Perczel kertben. Az író, újságíró Soly­már Imrére, Havasi Jánosra és Videcz Ferencre utalt, akik­nek tiszteletére emlékszobákat avattak szombaton a Solymár Imre Városi Könyvtárban. A helytörténész, a zenész-peda­gógus és az író-költő, tanár életútját Békés Sándor olvas­ta fel az épület előtt megjelen­teknek. Ezt követően Potápi Árpád János osztotta meg gon­dolatait a hallgatósággal. Bony­hád polgármestere, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, amikor á hazáról beszélünk, akkor nemcsak a földrajzi tájakat, épített örök­ségeinket érthetjük ez alatt, hanem a nemzet tagjait is, ahol magyar ember él a földön, az egy darabka a hazából, az ösz- szetartozás tudata összeköt bennünket. - Solymár Imrét, Havasi Jánost és Videcz Feren­cet nagyon sokan ismerték és szerették itt Bonyhádon is, ge­nerációk kötődtek hozzájuk, tevékenységükkel minden al­kalommal hozzá tettek egy-egy szeletet településünk jelené­Q < \ O ö c Békés Sándor, Potápi Árpád János és Kult Imréné a Perczel kertben hez, jövőjéhez, büszkék lehe­tünk rájuk - vélekedett Potápi Árpád János, majd beszédét kö­vetően virággal is köszöntötte a megjelent özvegyeket. Mint azt Kult Imrénétől, a bibliotéka igazgatójától megtudtuk, Vi­decz Ferencé kereste meg őket, hogy szívesen felajánlaná férje hagyatékát az intézménynek, amelyhez ezer szállal kötődött. Tisztelettel fogadták Marika ja­vaslatát, és akkor merült fel az ötlet, hogy a három kiváló em­ber hagyatékának külön szobá­kat biztosítsanak. A személyes tárgyakat, alkotásokat, fényké­peket a könyvtár nyitva tartási ideje alatt tekinthetik meg az érdeklődők. ■ Vízin B. Sárközi vizit a Belügyminisztériumból őcsény Belügyminisztériu­mi szakemberek „szállták meg” a hétvégén a Sárközt. A húsz fős csapat azonban turistaként érkezett Tolnába. Őcsényi vendéglátójuk, Csa- pai János elmondta, hogy a vendégek megnézték a helyi tájházat, majd élő viselet és néptánc bemutatót tartottak számukra, Minorics János- né vezetésével. Az őcsényi program után Decsen meg­nézték a babamúzeumot, majd Pörbölyre mentek, kis­vasutazni. ■ S. K. Kicsiknek, no és a nagyiknak is szólt kakasd Mese kicsiknek és nagyiknak - Sebestyén Szilvia és Sebestyén István által elmondott történetekkel kezdődött a kakasdi biblio­téka „könyves vasárnap” el­nevezésű programja tegnap. A Krász Ernőné szervezte eseményen dr. László Eszter, a Népegészségügyi Intézet kistérségi tiszti főorvosa beszélt különböző egészség- ügyi témákról, majd gyere­kek, anyukák, nagymamák közösen könyvjelzőket, dí­szeket készítettek. ■ V. B. Díjátadóval ért véget a pontgyűjtő verseny bonyhád A vasárnapi díj­átadóval zárult a Solymár Imre Városi Könyvtár pont­gyűjtő játéka, amelyet az intézmény 60 éves évfordu­lója alkalmából indított a bibliotéka. Többek között a könyvkölcsönzésért, beirat­kozásért és a rendezvénye­ken való részvételért jártak pontok. A diákok versenyét Vál Adrienn, a felnőttekét Ferger Ivett nyerte meg. A rajzverseny díjazottjait is va­sárnap hirdették ki. ■ V. B. Ifjú gyűjtő régi tárgyai láthatók SlMONTORNYA Régi - rész­ben Simontornyán készült - sport-, illetve egyéb eszkö­zöket szemléltető kiállítás nyílt a Simontornyai Vár­múzeumban. Král Máté 8. osztályos tanuló több éve gyűjti a régi használati tár­gyakat. Nagyszülei házának egykori fészerében rendezte be házi „múzeumát”, ahol példás rendben sorakoz­nak a XX. sz. mindennapi eszközei: a háztartás kellé­kei, szerszámok, műszaki eszközök, sportszerek, régi pénzek és sok minden más. A kiállítás november 15-ig látogatható. ■ V. L. Kiár Máté régi tárgyakat gyűjt V I 1

Next

/
Thumbnails
Contents