Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-08 / 236. szám

2 SZEKSZARD ES TÉRSÉGÉ 2012. OKTÓBER 8., HÉTFŐ A Dalos és a Költő a könyvtár udvarán SZEKSZÁRD Cseh Tamást és József Attilát idézték meg műveik által pénteken, a megyei könyvtár udvarán a Tiszta szívvel dúdolok... című műsorral Sipos Imre színmű­vész, Kerényi Zsolt és Feny­vesi Gábor gitáros-énekes. Az előadók kedvenc verseiket és dalaikat tolmácsolták a két előadótól. ■ S. K. Jó volt a hangulat az idősek napján fácánkert Szombaton ren­dezték az idősek napi ün­nepséget. Kovács Dénesné, a nyugdíjas klub tagja elmond­ta, a rendezvényen Orbán Zsolt polgármester köszön­tötte a megjelent mintegy 40 szépkorút, majd az óvodások adtak műsort. Az ünnepei­teket vendégül látták, volt nótázás és tánc is. ■ S. K. A héten is várják az önkéntes véradókat tolna megye Hétfőn a szek­szárdi véradó állomáson 8 és 16.30 és a döbröközi volt orvos lakásban 10 és 15 óra között, kedden a faddi mű­velődési házban 12 és 16, valamint a dombóvári vér­adóban 7.30 és 14, szerdán a madocsai Gyermekorvosi ren­delőben 13 és 16, csütörtökön a bölcskei Egészségházban 13 és 17, valamint a dombóvári véradóban 7.30 és 14 óra kö­zött lehet vért adni. ■ M. Á. Ma Döbröközön is lehet vért adni Tisztelt Olvasóink! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőjét: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva 20/561-0309 Tolna: Stephaich Tamás 20/460- 6355 Kiállítás 3 galériában. Törő Ani tűzzománc munkáiból nyílt kiállítás a szekszárdi I. Béla középiskola kollégiumi galériájában. Törő Ani 2008-ban kezdett el a zománcozási technikákkal foglalkozni, tanítómestere Stekly Zsuzsa volt. A kiállításon a Szekszárdon élő alkotó mintegy 30 munkája látható, a szép fali­képek érett tudásról tesznek tanúbizonyságot. A november 7-ig látható tárlatot Kubanek Miklós tanár, újságíró nyitotta meg, verset mondott Berta Szilvia Nincs összeférhetetlenség beadvány A hivatal szerint a polgármester dolgozhat ápolónőként Összeférhetetlen-e a harci faluvezető főállású ápoló­női viszonya és társadalmi megbízatású polgármesteri tisztsége? A kormányhivatal szerint nem. Steinbach Zsolt harc Az utóbbi években nem volt ritka a helyi politikával, közélettel összefüggő szóró­lapos tájékoztatás Harcon. Legutóbb szeptember 11-én juttatott el szórólapot a lakos­sághoz Bóni Zoltán, a község korábbi polgármestere. A pa­pír egyik oldalán az új ön- kormányzati vezetés első egy évének kritikája szerepel, a másikon pedig a Belügymi­nisztérium szakmai véleménye az új polgármester összeférhe­tetlenségével kapcsolatosan. Mint arról írtunk, a község 2010. októberében megválasz­tott vezetésén belül kibékíthe­tetlen ellentétek bontakoztak ki. Végül feloszlott a testület, időközi választásokat tartottak. A 2011. szeptember 11-i vokso­láson a polgármester-jelöltek küzdelmében Siposné Csajbók Gabriella nyert Bóni Zoltánnal szemben. Az új polgármester társa­dalmi megbízatásban látja el feladatát, főállásban továbbra is körzeti ápolónő­ként dolgozik a köz­ségben. Korábban az önkormányzat alkalmazottja­ként látta el ezt a feladatot, közalkalmazotti jog­viszonyát 2011. szeptember 30- án szüntette meg, mert abban a formában összeférhetetlen lett volna a két munkája. 2011. ok- tóbertóT az ápolónői munkakört a helyi egészségügyi ellátást biztosító kft.-vel kötött mun­kaszerződés alapján látja el. bár a minisztériumi vélemény Bóni Zoltán szórólapján szere­pelt, egyik állásfoglalást sem közvetlenül ő kérte. A beadvá­nyokat egy helyi lakos nyújtotta be, aki nevének mellőzését kér­te. Szerettük volna megtudni tő­le, vajon ezek után továbbviszi-e az összeférhetetlenség ügyét, de nem kívánt erről nyilatkozni. A fent említett, a Belügyminisz­tériumhoz eljuttatott lakossági beadvány arra a kérdésre irá­nyult, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen-e. A Belügymi­nisztérium főosz­tályvezetője által júniusban kiadott szakmai vélemény szerint fennáll az összeférhetet­lenség, mivel a polgármester „személyes közreműködőként” dolgozik a helyi egészségügyi ellátást végző, önkormány­zati feladatot ellátó kft.-ben. A kérdésben a Tolna Megyei Kormányhivatalhoz is érkezett egy lakossági beadvány, június­ban. A kormányhivatal vizsgál­SIPOSNÉ CSAJBÓK GABRIELLA lapunknak elmondta: mielőtt elindult volna a választáson, jogi szakemberek segítségével sikerült megtalálniuk ezt a sza­bályos megoldást, amely lehető­vé teszi, hogy mindkét területen szolgálatot teljesíthessen. Enél- kül nem is jelöltette volna ma­gát polgármesternek. ta az ügyet, bekérte az iratokat, tájékoztatása szerint nem áll fenn az összeférhetetlenség. A kormányhivatal állásfoglalása emlékeztet arra, hogy a törvény szerint nem lehet polgármester egyebek mellett az, akinek a „személyes közreműködésével” működő gazdasági társaság ön- kormányzati feladatot lát el a képviselő-testülettel kötött szer­ződés alapján. A szakvélemény szerint viszont a polgármester munkavégzése nem minősül „személyes közreműködésnek”, mivel az a törvény szerint csak a kft. tagjaira vonatkozhat. A polgármester viszont nem tagja, hanem alkalmazottja az őt fog­lalkoztató kft.-nek. Emiatt pedig az ápolói munkakör nem ered­ményez összeférhetetlenséget. Siposné Csajbók Gabriella a bel­ügyminisztériumi állásfoglalás kapcsán lapunkkal közölte: azóta kiderült, hogy a minisz­tériumi szakvélemény a bead­ványban szereplő azon téves in­formáció alapján született, mely szerint a polgármester szemé­lyes közreműködőként dolgozik a kft.-ben. Ezt az adatot viszont a minisztérium nem ellenőrizte, mert az nem feladata. ■ A szakvélemé­nyeknek nincs jogi kötelező ereje Kérdés, hogy tovább viszik-e az ügyet Járai Zsigmond lesz a Vállalkozói Szalon vendége szekszárd Járai Zsigmond lesz a szekszárdi Vállalkozói Szalon következő vendége, ok­tóber 10-én, szerdán 18 órától a Mészáros Borházban, a Tolnai Népújsággal közös szervezésű eseményen. Járai Zsigmond az első Orbán kormány pénzügy- minisztere, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt. Nemrég, egy szakmai konferen­cián többek között azt mondta: az IMF-EU-tárgyalás „lebeg­tetése” már önmagában finan- szírozhatóbbá teszi az országot, de még visszatérhet a 2008-^s krízis, ezért szükséges a megál­lapodás. A kormány gazdaság- politikáját úgy jellemezte, hogy megszorítások nélkül akarja beindítani a növekedést, a gaz­daság egyensúlyának helyre- állítása érdekében - a főbb cél­kitűzésekkel ő is egyetért. Úgy vélte, a kormány kitörési pont­nak tekintette az egykulcsos személyi jövedelemadót, de a lakossági adóterhelés csökkené­sének pozitív hatását lerontotta a megemelt áfa kulcs. ■ H. T. Csodálatos élmény volt a kirándulás őcsény A Tajti család meghívá­sára nemrég Őcsénybe látogat­tak a Zomba-paradicsompusz- tai Berkes lános Tagintézmény hatodik osztályos tanulói Erős Jánosné osztályfőnök és Szakácsné Forray Gabriella kíséretében. Fülöp János őcsé- nyi polgármester a rendelke­zésükre bocsátotta a hivatal kisbuszát, amellyel a decsi va­dásztársaság Cserenc-pusztai vadászházhoz utaztak. Beödök Bertalan tanár kalauzolásával megnézték a vadá'szház mellett élő állatokat. A vadászházban Berci bácsi érdekes és tanulsá­gos előadást tartott gyerekek­nek és felnőtteknek a régen élt sárközi emberek szokásairól, életmódjáról. A belső szobában a környéken élő halak, vadak, költöző- és áttelelő madarak ki­tömött példányait csodálhatták meg a kirándulók. Az udvaron megnézték a magasleseket, és együtt körülölelték az ott álló 100 éves fát. A kirándulás után a csoportot Őcsényben finom ebéd várta. ■ V. M. A falu nem szeretne célponttá válni közbiztonság Néhány betelepített család is felboríthatja a közösség életét Virágos portákat, gondos gazdákat jutalmaztak meg tengelic Bár sok település va­lószínűleg örülne, ha olyan lenne a közbiztonsága, mint a szekszárdi kistérség északi részéhez tartozó, közös körze­ti megbízotti rendszerrel ren­delkező hét településé, prob­lémák azért ott is vannak. A múlt héten Tengelicen lezaj­lott rendőrségi közbiztonsági fórumon Gáncs István, Tenge­lic polgármestere is felvetett egy komoly, a falut meglehető­sen érzékenyen érintő gondot. Elmondta, hogy a közelmúlt­ban néhány rossz hírű család költözött a településre, olcsón megvásárolható házakba. Uta­lást tett arra, hogy a beköltözés más önkormányzat támogatá­sával történhetett meg, azaz feltételezhetően az adott telepü­lés így kívánt megszabadulni a problémás lakóitól. Mint Gáncs István fogalmazott: etikátlan, hogy a mi megkérdezésünk nélkül önkormányzatok hajta­nak végre ilyen ügyleteket. A polgármester szerint két-három rossz időben betele­pített, a közösségi normákat be nem tartó, randalírozó, a kerte­ket rendszeresen megdézsmáló család megjelenése jelentősen képes bomlasztani egy egész település közösségi életét és a közbiztonságot. Becslése szerint Tengelicen negyven-ötven eladó ház van, ezek között nyolc-tíz alacsony összegért megvásárol­ható. Leszögezte: még mielőtt úgymond célponttá válik Tenge­lic, az önkormányzat meg fogja vásárolni ezeket az ingatlano­kat. Hozzátette, hogy a község­nek szerencsére „van valami a tarisznyájában”, de igen sajnála­tos, hogy ilyenre kell költeniük, amikor sok egyéb fontos dologra nincs anyagi forrás. A fórumon résztvevő szek­szárdi rendőrkapitány, dr. Pi­lisi Gábor azt mondta, átérzi a problémát, hiszen például a korábbi években néhány Fadd- ra költözött család borította fel úgy a község életét, hogy az szinte elviselhetetlenné vált. Hozzátette, hogy jó megoldást ő sem tud. ■ S. K. Gáncs István polgármester tolna Kihirdették a „Gondos gazda - virágos porta” 2012. környezetszépítő verseny ered­ményét Tolnán, a legutóbbi tes­tületi ülésen. Első helyezést ért el Dózsa István (Tolna, Fém u. 28.), második lett Rusznák Pál- né (Tolna, Garay u. 38.) és Lova- si Andrea (Tolna-Mözs, Béri. B. Á. u. 24.), harmadik díjat kapott Jankó Józsefné (Tolna, Móra Fe­renc u. 26.) és Irsai Erzsébet (Tolna-Mözs, Hunyadi u. 15.). A versenyt ez év elején hir­dette meg a város Appelshof- fer Ágnes alpolgármester ja­vaslatára. A kezdeményezés hasonlít a hajdani Tiszta ud­var, rendes ház mozgalomra. Célja, hogy minél többen kap­csolódjanak be közvetlen kör­nyezetük ápolásába, rendben tartásába, így is hozzájárulva a városkép esztétikusabbá té­teléhez. A bírálatot egy erre a cél­ra létrehozott szemlebizottság végezte a nyáron. Az elbírá­lás szempontjai között szere­pelt például az utca, az abla­kok, erkélyek virágosítása, az ápolt gyep, a nyírt sövény, az előkertek kialakítása, a csa­ládi ház egyedi megjelenése. A „dobogós” helyezettek öt­ven, harminc-harminc, illetve húsz-húszezer . forint értékű vásárlási utalványt, valamint Gondos gazda - virágos porta 2012. táblát kaptak. ■ K. S. Á 4 4 4 » I

Next

/
Thumbnails
Contents