Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-25 / 173. szám

4 ALMANACH 2012 - BONYHÁDVARASD 2012. JÚLIUS 25., SZERDA Minden korosztályt igyekeznek támogatni az önkormányzat az újszü­lött gyermekek után tízezer forintos támogatást nyújt a családoknak. Karácsonykor ezer forint értékű csomaggal kedveskednek a gyermekek­nek és a szépkorúaknak. A Bursa Hungarica ösztöndíj­pályázaton keresztül pedig havonta ötezer forinttal járulnak hozzá a tanulók ki­adásaihoz. A kultúrházba járnak erősödni az ifjak a fiatalok kérésére konditer­met alakítottak ki a kultúr- házban. Ennek több mint egy éve, de az ifjak lelkesedése kitart. Az önkormányzat ingyenesen biztosítja a he­lyiséget, az erősödni vágyók maguk rendezték be a ter­met. Emellett a focipályán nyílik lehetőség mozgásra, a nyári szünetben ott is nagy a sürgés-forgás. Hazajöttek a rokonok a hétvégi búcsúra szent jakab apostol a temp­lom védőszentje. Emlék­napját július 25-én ünnepli a katolikus és az evangélikus egyház. Az évfordulóhoz legközelebb eső hétvégén tartják a búcsút, amely idén július 22-én volt. Ilyenkor a családok azon tagjai, akik már elköltöztek a faluból, ha­zautaznak, és a reggeli szent­misét követően szeretteik körében töltik a napot. A lakosság korösszetétele: 60 év feletti: 1 0-18 éves: Szeptembertől nyolc lurkó jár a bonyhádvarasdi óvodába. A település vezetése ragaszkodik az intézményhez, amely a falu jövőjének záloga Virágosán latjak a jövőt falukép Az összefogás és a közös gondolkodás a fejlődés alapja Szemet gyönyörködtető fa­lucska Bonyhádvarasd, a szorgos helyiek jóvoltából lenyűgöző látvány tárul az érdeklődő elé. A szűkös költségvetés ellenére tavaly és idén is több fejlesztést megvalósított az önkormány­zat, amelyekről ugyancsak büszkén meséltek a varasdi emberek. Vizin Balázs Bonyhádvarasd a völgységi kis­térség egyik gyöngyszeme. A csinos porták, a rendezett köz­területek és a sziklakertekben nyíló színpompás virágok lát­ványa alátámasztja mindezt, szemmel láthatóan a helyiek nagy gondot fordítanak környe­zetük megóvására. Erről az is megbizonyosodhat, aki csupán átutazóban jár errefelé. A kertekben szorgoskodó nyugdíjaskorú nénikkel szóba elegyedve többet is megtudhat az érdeklődő a fa­luról. Békesség, nyugalom, össze­tartó emberek - a megkérdezettek többsége e három ismérvet emelte ki, amikor Bonyhádvarasd került szóba. Csaba Józsefné is hasonlókép­pen vélekedett. A község első embere azt mondta, bármilyen rendezvényről, kezdeménye­zésről legyen szó, attól sosem tart, hogy nem lesznek önként jelentkezők a feladatok ellá­tására. Kistelepülés lévén ez nagy kincs - folytatta -, az ösz- szefogás és a közös gondolko­Önerőből felújí­tották a Táncsics utca 200 méteres szakaszát dás már önmagában fél siker. Mindehhez eredményeket is igyekeznek társítani. Bár a tavalyi költségvetést is a megfontoltság és a taka­rékosság jellemezte, azért sikerült egy-két fejlesztést beüte­meznie az önkor­mányzatnak. For­galomba helyezték az üdülőtelkekhez vezető betonutat. Önerőből víz­elvezető kifolyókat építettek a Táncsics és a Petőfi utcában nyolcszázezer forint értékben. Az utaknál levezető árkokat készítettek a közmunkások se­gítségével a csapadék zavarta­lan elfolyása érdekében. Csaba Józsefné szerint ezekre azért volt különösen nagy szükség, mert a 2010-es esős év intő jel volt arra, hogy minden eshető­Továbbra is a takarékos gazdálkodás a céljuk- az önkormányzat és a hoz­zá tartozó intézmények zökke­nőmentes működtetése a leg­főbb cél a jövőt tekintve - hangsúlyozta Csaba Józsefné. Bonyhádvarasd polgármestere emellett kitért arra is, hogy le­hetőségeikhez mérten folytat­nák a falu virágosítását, szeb­bé tételét. A kedvező pályázati lehetőségek kihasználásával pedig a fejlesztését. Továbbra is a megfontoltság és a takaré­kosság elvét szem előtt tartva igyekeznek gazdálkodni a hi­telfelvétel elkerülése érdeké­ben - fűzte hozzá a község ve­zetője. Csaba Józsefné polgármester ségre fel kell készülni. Ennek kapcsán arra is kitért a veze­tő, hogy a falu három közcélú munkást tud foglalkoztatni, akiknek a közterületek gondo­zása, karbantartása a legfőbb feladata. Örömmel számolt be arról is, hogy az elmúlt évben benevez­tek a Virágos Magyarországért településszépítő versenyre, amely roppant népszerű volt az itt élők körében. Meg is volt az eredménye a buzgóságuk- nak, az országos zsűri dicsé­retben részesítette a községet. - Minden háztartás csatlako­zott a felhíváshoz, lehetősége­ikhez mérten kicsinosították a házuk előtti területet - fűzte hozzá Csaba Józsefné. Ugyancsak nagy eredmény­nek számít a falu első embere szerint, hogy idén önerőből fel­újították a Táncsics utca fenn­maradó, 200 méteres szaka­szát, amely 4,5 millió forintba került, és a Petőfi utca végén lé­vő vízelvezető árkot is, amelyre 150 ezret költöttek. Mindezek mellett büszke arra, hogy ta­valy is sikerült - a nehézségek ellenére - működtetniük az óvodájukat, és továbbra is ki­tartanak az intézmény mellett, amely a polgármester szerint a falu jövőjének záloga. Mi a véleménye a településről? PAT:, GYÖRGY OTTÓ:- Bonyhádvarasdot csak szeretni lehet! Én születé­semtől fogva, vagyis 28 éve élek a településen. Minden ide köt: a családom, a bará­taim, meg sem fordult a fe­jemben, hogy elköltözzek a községből. Megszoktam és megkedveltem a vidéki lég­kört. Tetszik, hogy itt min­denkinek van egy kedves szava a másikhoz, és a jó cél érdekében összefognak az emberek. BALÁZS JÓZSEFNÉ:- Rengeteg szép emlékkel gazdagodtam eddigi életem során. Bonyhádvarasdon vol­tam elsőáldozó, bérmálkozó, itt alapítottam családot és a munkahelyem: az óvoda is ide kötött. A férjemmel 47 éve élünk házasságban. A közéletben is szeretek tevé­kenykedni, a székely hagyo­mányőrző csoportot vezetem és a Vöröskereszt helyi titká­ra vagyok, szívesen segítek másokon. TÓTH FERENC:- Én 1971-től lakom a falu­ban, korábban Decsen él­tem. Sportszerető ember lé­vén fájó pont volt számomra 2011 ősze, amikor be kellett látnunk, hogy utánpótlás hí­ján nem tudunk részt venni a megyei labdarúgó-bajnok­ságban. Bár a foci ország­szerte a közkedvelt sport­ágak közé tartozik, sokszor nehéz rábírni a fiatalokat a mozgásra, bízom benne, hogy megváltozik ez a ten­dencia. Elérhetőségek Csaba Józsefné polgármester: 74/404-660 ______________ Ko vács Péter címzetes főjegyző: (körjegyzőség) 74/404-660___ Dr . Borcsek László háziorvos: 74/404-433 Illés Zsuzsanna védőnő: 74/404433 Vugrik Norbert körzeti megbízott: 06/70 3418410 ___ Ha jnal Csabáné családvédelem: 74/451414 A CIKKEKET VÍZIN BALÁZS ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A BONYHÁDVARASDI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Nagyon büszkék a papjukra pál Dániel Vasárnap szülőfalujában tartotta első miséjét- Nehéz szavakba önteni, hogy milyen büszkék vagyunk Pál Dánielre; minden túlzás nél­kül állítható, hogy az elmúlt évtizedek leginkább várt ese­ménye volt a faluban az ő első miséje - vélekedett a közel­múltban zajlottakról Csaba Józsefné. A település polgár- mestere kifejtette, Dániel a szemük láttára cseperedett fel, fiatal koráig Bonyhádvarasdon élt, néhány évvel ezelőtt költö­zött Sopronba, ott határozta el, hogy a papi hivatást választja. Júniusban Pálosszentkúton szentelték fel. Nagy érdeklő­dés övezte a szívmelengető eseményt, Dániel családjának jóvoltából két nagy busszal A bonyhádvarasdi templom utaztak a varasdiak a prog­ramra. Hazatérve, vasárnap tartot­ta első miséjét gitáros kíséret­tel. Színesítette a szertartást, hogy német, székely és magyar énekek is felcsendültek a köz­ségben élők jóvoltából. Zsúfo­lásig megtelt a római katolikus templom. Akárcsak a kultúr- ház, ahol utána fogadást ren­deztek a tisztelendő tiszteleté­re. Egy emberként fogott össze a falu lakossága: süteményeket készítettek, italokat hoztak az eseményre, többen pedig pénzt is felajánlottak. Remekül sike­rült a délután, Pál Dániel rop­pant hálás volt a varasdiak fi­gyelmességéért. Szívesen szorgoskodnak szeretett községükért Sportegyesület, helyi vöröske­reszt-szervezet, nyugdíjasklub, Bonyhádvarasdi Gyermekekért Alapítvány, Varasder Volks­lieder, székely hagyományőrző csoport. Ez a hat ci­vil szervezet műkö­dik a településen. Mindegyik fontos feladatot vállalt fel megalakulásakor. A sportegyesület a labdarúgást vette szárnyai alá, az együttes működésének hátterét biztosít­ja. A vöröskereszt helyi csoport­jának tagjai véradásokat, ado­mánygyűjtéseket szerveznek, és a község virágosításában is aktívan részt vesznek. A nyug­díjasklub a faluban élő szépko­rúaknak nyújt kikapcsolódási lehetőséget, különböző progra­mokat szerveznek az idősek. A Varasder Volkslieder és a székely hagyományőrző cso­port a nemzetiségi kultúra, valamint a településre jel­lemző hagyomá­nyok megőrzését, átörökítését tűzte ki célul. Akárcsak a Bonyhád­varasdi Gyermekekért Alapít­vány, amely a fiatal generáció megszólításával igyekszik el­érni mindezt. Nyaranta hagyo­mányőrző tábort hívnak életre a helyi önkormányzattal és a bonyhádi családsegítő központ­tal karöltve. ■ Fontos szerepet töltenek be a falu életében a civil szervezetek 4

Next

/
Thumbnails
Contents