Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-02 / 153. szám
Kinek faj jobban a folyamatos bosszú? párkapcsolatok Nem vagyunk képesek megbocsátani - sem önmagunknak, sem másoknak Egy párkapcsolat vége után el kell engedni a múlt fájdalmas eseményeit, hogy ne legyen kilátástalan a jövőnk „Rááldoztam a fiatalságomat! Nekiadtam a legszebb éveimet, hogy rogyna rá az ég!”- dörmögi Marika minden áldott nap, miközben egyre mélyülő ráncait méregeti. Gönczi Annamária A válásuk óta eltelt huszonva- lahány évben Marika mindig talált módot arra, hogy bosszút álljon Pistán, amiért ezt tette vele. Voltaképp nem is nagyon szólt az élete másról, minthogy a régi sérelmeket felidézze, újra meg újra, és hogy valamiféle J bosszún törje a fejét. Az első akciója az volt, hogy a kocsit, amit Pista magával vitt az új életébe, egy vörösen hasadó hajnalon meglocsolta sósavval. Az új nő kocsijának kerekeit konyhakéssel szaggatta meg, továbbá kétévente feljelentést tett az adóhivatalnál, hogy gyanúsnak találja Pista vagyoni gyarapodását. Pista új kedvese kifőzdét nyitott, de hamar be is zárta, mert már nem bírta az ÁNTSZ gyakori ellenőrzését, a kulcslyukba csöpög- tetett pillanatragasztót, a szétkent pálpusztait a székek alatt, no meg az újra meg újra megjelenő csótányinváziót, amikről bár sejtette, de bizonyítani nem tudta, hogy Marika keze nyoma lehet. Pista és hitvese, megelégelve Marika akcióit, elköltöztek egy másik városba, azóta nagyjából nyugodtan élhetnek, csak néha kapnak egy-egy névtelen levelet. Marika egyedül maradt, és továbbra sincs más gondolata, mint hogy Pistára áldozta a szép fiatalságát, és tessék... Ahányszor a múlt eszébe jut, szeme összeszűkül, szája legörbül, arcára kiül a gyűlölet. Hiába mondják neki a gyerekei, hogy belebetegszel ebbe, hagyd már abba, felejtsd el, elmúlt, képtelen túllépni a fájdalmain. Úgy érzi, minden bosszú és minden gyűlöletes átok igazságos, hiszen megbántották. Sokan éveken, évtizedeken, néha egy egész életen keresztül ugyanúgy mesélik el múltjuk bizonyos eseményeit. Ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal az érzelmekkel, ugyanolyan vehemenciával - és mindig ugyanarra a következtetésre jutnak. Pedig az egészséges embernek, aki élete során fejlődik és változik, aki képes túlnőni a problémákon, formálódik és gazdagodik a személyisége, így a saját múltját is idővel másképpen tudja megítélni. Képes arra, hogy kívül helyezkedjen személyes (vagy annak vélt) problémáin, A harag megbetegít A BÉKÉTLENSÉGGEL, a mások iránt érzett haraggal, a gyűlölettel szinte kizárólag magunknak ártunk. Az érzelmekhez rendelt jobb agyfélteke szoros kapcsolatban áll a szervezet fiziológiai működésével. Valahányszor érzelmileg újraéljük sérelmünket, fiziológiai változások mennek végbe a szervezetünkben: kalapálni kezd a szívünk, görcsössé válnak az izmaink, felszökik a vérnyomásunk. A tartósan hordozott elégedetlenség, harag és gyűlölet növeli még a daganatos megbetegedések kockázatát is. és reálisabban lássa azokat. Hogy a saját szerepét, saját hibáit is észrevegye, sőt tanuljon a történtekből. Ebben az agresszív kultúrában a szemet szemért elv uralkodik. Úgy véljük, hogy aki hagyja magát, az gyenge, és meg is érdemli, hogy eltapossák. Nem engedjük el a múlt fájdalmas eseményeit, nem tudunk lemondani veszteségeinkről, és nem vagyunk képesek megbocsátani - sem önmagunknak, sem másoknak. A fájdalmas múlt így hoz örömtelen jelent és kilátástalan jövőt. A keleti filozófiák alaptétele az elengedni tudás. Buddha azt mondta, minden szenvedés oka a ragaszkodás. Anyagi javakhoz, élvezetekhez, érzelmekhez, emberekhez, hatalomhoz. Mert ezek mind változó, múlandó dolgok, és ha ragaszkodunk hozzájuk, csak jobban fáj, amikor elveszítjük azokat. Az életet a keletiek szerint úgy kell felfogni, mint egy szép és tanulságos utazást, elfogadni mindazt, ami jön, és megköszönni, bármit hoz is. Mint egy nagy óriáskerék: egyszer fent vagyunk, egyszer lent, senki nem ragadhat meg a legtetején. Ha az ember képes megbocsátani másoknak és főként önmagának - hiszen mindnyájan tanulni vagyunk e földön, így aztán szabad hibázni is -, akkor készen áll arra, hogy új meg új dolgokat ismerhessen meg, új örömöket és fájdalmakat éljen át. De ha foggal-körömmel kapaszkodik a múltbeli dolgokhoz, csakis azokat fogja átélni újra meg újra, és vég nélkül csak szenvedni fog. HIRDETÉS Felkészülés a szülőknek a „szürke” családi életre A fiatal párok életében eljön a pillanat, amikor mindketten arra gondolnak: most már jöhet a baba! A gyerek rengeteg örömet hoz, és nagyon sok elfoglaltságot! Van néhány dolog, amire biztosan nem lesz lehetőség a pici megérkezése után. EJTŐERNYŐZÉS, BUNGEE JUMPING Érdemes valóra váltani valamelyik őrült álmunkat. Később már nem szerencsés dolog életet kockáztatni, hogy közben a kisbabánk vár ránk otthon. szex Ha lehet, mindenhol, hálószobában és azon kívül, halkan és hangosan. A kicsi születése után is lesz otthon szex, de ennek kivitelezése speciális szervezést igényel. ÉRTÉKELNI A MAGÁNYT Például a fürdőszobában eltöltött magányos perceket. Ez az, amit minden kisgyermekes anyuka egy időre elfeledhet. KIPRÓBÁLNI ÚJ ÉTTERMEKET Az embert nem fenyegeti éhhalál, ha van gyereke, de arra, hogy egy hosszú és kényelmes vacsorát végigüljön a család, várni kell jó néhány évet. utazni, elutazni Bárhova, kettesben vagy egyedül, nem számít - csak örülni a csendnek vagy a hangzavarnak egy szórakozóhelyen. ■ Ha jön az új kapcsolat, legyen rá nyitott! hacsak nem akarja az életét válás után egyedül leélni, előbb vagy utóbb jön egy új kapcsolat. Egy szakítás után különösen figyelni kell néhány dologra. Ne adja fel előre! Sose gondolja azt, hogy „ha az exem- mel nem jött össze, akkor máj; kapcsolatom sem fog működni”. Ehelyett próbálja legalább magának világosan megfogalmazni, min ment tönkre előző kapcsolata, és mit vár az újtól. Felejtse el a régi mintákat! Higgye el: az, hogy előző kapcsolata tönkrement, biztos nem kizárólag a partnere hibája! Ezért új kapcsolatát építse másképpen: egészen az alapoktól kezdve. Ne menjen bele kompromisz- szumokba, amik az előző kapcsolatát tönkretették! Persze ez nem azt jelenti, hogy legyen teljesen gátlástalan, és csak a saját vágyaival foglalkozzon. Érvényesítse ön is az akaratát, és ne attól rettegjen folyamatosan, hogy új párját is elveszítheti. Ismerje meg magát jobban, és akkor új partnerének is tud segíteni abban, hogyan kezelje önt. Ha ön sincs tisztában azzal, hogy igazából kicsoda, és mit akar, hogy lehetne új partnere tisztában mindezzel?! ■ Váratlan költségek jöhetnek. A kedvezmények nálunk viszont biztosak. Érdemes bejönnie az UniCredithez, mert Bonusz számlánkhoz hat 0 forintos szolgáltatást kínálunk* A számla akciós havi díja 760 forint. EBKM: 0,10% Várjuk bankfiókjainkban: Szekszárd, Arany J. u. 15-17.; Paks, Dózsa György út 63-73. További információkért érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es számon. www.unicreditbank.hu/bonusz Az élet csupa változás és lehetőség. Számíthat ránk. Üdvözöljük bankunkban! t^UniCredit Bank A tájékoztatás nem teljes körű. * Az akciós Bonusz számlacsomag és annak egyedi, akciós tételei visszavonásig érvényesek, a részleteket a vonatkozó üzletszabályzatok, lakossági kondíciós listák és hirdetmények tartalmazzák. A számla normál zárlati díja 999 Ft/hó. A szolgáltatások normál díját a vonatkozó lakossági kondíciós listák tartalmazzák. Megkóstolhatja, de egyen életkora szerint gyerekorvosok és dietetikusok azt javasolják, hogy a kisgyermekeknek 3-4 éves korukig érdemes külön főzni. Ez nem jelenti azt, hogy nem kóstolhatnak meg mindent, amit a felnőttek esznek, de ők sokkal több tejet, tejterméket és friss főzeléket igényelnek. Nála mindig félig tele a pohár mádai vivien, a Reflektor magazin vonzó műsorvezetője szerencsés alkat. Nemrég ért véget a házassága, de nem kesereg a múlton. „Pozitívan gondolkodom, nálam soha nem félig üres, hanem félig teli a pohár” - nyilatkozta a tvr-hétnek. Most fejezi be a színművészeti egyetem televíziós műsorkészítő szakát, szakdolgozatát írja a valóságshow-k világáról. Szerkesztőként részt vett a VV5 készítésében. » > A I « < %