Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-13 / 163. szám
2012. JÚLIUS 13., PENTEK sport - egészség 15 A Vidi megvédte a Szuperkupát labdarúgás A fehérváriak tizenegyesekkel múlták felül a Debrecen együttesét Fennállása során másodízben hódította el a Szuperkupát a Videoton, amely a székesfehérvári döntőben legyőzte a Debrecent. TN-összeállítás A Videoton játékosai ünnepelnek. A fehérvári klub 2011-ben a Kecskemétet verte a döntőben, idén pedig a bajnok Debrecennél bizonyultak jobbnak A nemzetközi kupaszereplés főpróbájának tekintette a bajnok és Magyar Kupa-győztes DVSC-TEVA, valamint a bajnoki ezüstérmes Videoton FC együttese is a Szuperkupa-mérkőzést. A Debrecen remekül kezdett, rögtön az első támadásából vezetést szerzett, ezt követően azonban a hazai pályán futballozó Videoton irányított, de hiába, mert az Európa Liga selejtezőjére készülő fehérváriak futballja - ahogy egyébként az ellenfélé is - kapkodó volt. A második félidőben - már zuhogó esőben - először _ ismét a DVSC veszélyeztetett, J Szakály be is talált a kapuba, § de Bognár játékvezető nem adta meg a gólt. A hazaiak ezután beszorították ellenfelüket a tizenhatosra, igazi gólhelyzetre, és a gólra egészen a 72. percig kellett várniuk a szurkolóknak. A hátralevő időben is a Videoton játszott fölényben, de több gól nem esett, így jöhettek a 11-esek. Ezek során a mérkőzés első gólját szerző Bódi - csapata negyedik próbálkozójaként - hibázott, a Videotonból viszont mind az öt játékos értékesítette a maga büntetőjét.- Mindig jó egy szezont győzelemmel kezdeni, és különösen jó érzés akkor, ha ezt a lehető legnehezebb ellenfél ellen sikerül elérni. Gratulálok a játékosaimnak, akik hihetetlen odaadással és győzni akarással játszottak a mérkőzésen, és büszke vagyok rájuk, hogy minden találkozónkon ez jellemzi őket. Egyúttal szeretnék minden magyar csapatnak sok sikert kívánni az előttünk álló szezonra, hogy minél többet fejlődjön a magyar foci, hiszen mindannyian ezért dolgozunk nap mint nap, hogy ez így legyen - nyilatkozta Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője.- Jól kezdtünk, vezettünk, és az történt a pályán, amit akartunk. A fordulás után rúgtunk még egy szabályos gólt, amit nem adott meg a játékvezető, pedig ezzel eldőlt volna a találkozó. Sokat hibáztunk a második félidőben, az egyenlítés után akadt még helyzetünk, de sajnos nem használtuk ki. A tizenegyeseknél pedig hibáztunk egyet - értékelt Kondás Elemér, a DVSC szakvezetője. A DÖNTŐBEN: VIDEOTON FC- DVSC-TEVA 1-1 (0-1). TIZENEGYESEKKEL: 5-3. Székesfehérvár, 5000 néző. V: Bognár T. Videoton: Bozsovics - Szolnoki (Brachi, 56.), Caneira, Vinicius, Stopira (N. Nikolics, 71.) - Tóth B. (Kovács I., a szünetben), Mit- rovics - Gyurcsó, Sándor Gy., Walter Lee - Torghelle. Vezetőedző: Paulo Sousa. DVSC: Nova- kovic - Nagy Z., Mészáros N., Simac, Korhűt - Bódi, Varga J.- Szakály R, Rezes (Farkas II B., 85.), Kulcsár T. (Ramos, 77.)- Coulibaly (Sidibe, 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér. Gólszerzők: Kovács I. a 72., illetve Bódi a 2. percben. HÍRSÁV Scolari Brazil Kupát nyert a Palmeirassal A palmeiras 1-1-es döntetlent játszott a Coritiba vendégeként a labdarúgó Brazil Kupa döntőjének visz- szavágóján, így 3-1-es összesítéssel megnyerte a finálét. A korábbi brazil szövetségi kapitány, Luiz Felipe Scolari által irányított zöld-fehér Sao Pauló-i csapat 1998 után másodszor nyerte meg az országos kupasorozatot. Alonso a legesélyesebb a világbajnoki címre kilenc futam után a nagy fogadóirodáknál a spanyol Fernando Alonso a legnagyobb esélyes arra, hogy megnyerje az idei Formu- la-l-es világbajnokságot. A William Hillnél egy euróra 2,62-t fizetnek abban az esetben, ha a Ferrari pilótája begyűjti harmadik világbajnoki címét - írta az As című spanyol sportnapilap. Cancellara feladta, hazatért feleségéhez FABIAN CANCELLARA feladta a francia kerékpáros körversenyt, így a csütörtöki, 11. szakaszon már nem áll rajthoz. Az ok: várandós felesége mellett akar maradni, aki napokon belül életet adhat következő gyermeküknek. A svájci időfutammenő megnyerte a prológot, majd hét napon keresztül viselte a sárga trikót az idei Touron. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK szekszárd: Aesculap (Széchenyi u. 64.) bonyháD: Aranysas (Szabadság tér 8.) dombóvár: a városközponti (Hunyadi tér 27.) ÜGYELETES MÉG: 8-12-ig Simon- tornya gyógyszertára. dunaföldváR: a helyi két gyógyHIRDETÉS szertár heti váltásban tamási: a helyi három gyógyszertár heti váltásban (9-12 óráig és 17-21 óráig) PAKS: Szívélyes (Barátság u. 1.) tolna: Tilia (Alkotmány u. 24). LELKISEGÉLY INTERNETES SZOLGÁLAT: sos.lelkiposta@gmail. com ÜGYELETEK 2012. JÚLIUS 13-ÁN 16 ÓRÁTÓL 2012. JÚLIUS 16-ÁN REGGEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Vörösmarty u. 5. telefon: 74/318-104. Az ügyelet szolgálat IDEJE: Hétköznap (hétfőtől péntekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnepnapon 8 órától másnap reggel 8 óráig. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kö- lesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis községek felnőttlakossága, Medina, Sióagárd, Szedres és Tengelic felnőtt- és gyermek- lakossága. gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. telefon: 74/318- 104. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szek- szárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis gyermeklakossága, valamint azon felnőtt orvosi ügyeletén megjelölt községek gyermeklakosai, akik gyermekorvosnak adták le kártyájukat. FOGÁSZATI ÜGYELET: Szom- bat-vasárnap 8-14 óráig Dr. Vá- nyi Gyula, Garay tér 14-16. Tel.: 416-400. BÁTASZÉK: Kossuth U. 54. TELEFON: 74/318-104. ELLÁTÁSI TERÜLET: Bátaszék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. bonyháD: (Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet hívószáma 74/318-104. Ezen a telefonszámon hívhatják a Völgységi Központi Háziorvosi Ügyeletet Aparhant, Bátaa- páti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymá- nyok, Tevel, Váralja és Závod lakói. dombóvár: a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszak- rendelési helyiségében, telefon: 74/462-385. ELLÁTÁSI TERÜLET: Dombóvár, Attala, CsibHIRDETÉS Gyomor-bélrendszeri betegség? Rendelőnkben • narcosisban (altatásban) végzünk endoszkópos vizsgálatokat, • bódításos endoszkópos vizsgálatokat, • kapszula-endoszkópos (nyelőcső-, gyomor-, vékony-, vastagbél) vizsgálatot, • labor, szerológia. genetikai vizsgálatok, leoltások elérhetők, • ultrahang. MRI, teljes test MRi szűrések, • nyomásmérések, • 24 órás pH-impedancia mérés,' • kilégzési tesztek, • proktológiai vizsgálatok. Dr. Király Ágnes Ph.D. Med. Habil. Gastroenterológiai rendelése Villa Doctoris Medici Magánrendelő és Diagnosztikai Komplexum rák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Ka- pospula, Kaposszekcső, Kocso- la, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs, Várong. hőgyész: Kossuth tér 6. (mentőállomás mellett) telefon: 74/488-008. ELLÁTÁSI TERÜLET: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaz- nó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósbe- rény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. IREGSZEMCSE: Rákóczi U. 1. TELEFON: 74/570-028. ELLÁTÁSI terület: Iregszemcse, Nagyszo- koly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. PAKS: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) TELEFON: 75/410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy, Dunaföld- vár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. siMONTORNYA: A központi orvosi ügyelet állandó helye: Simon- tornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). TELEFON: 74/318-104. ELLÁTÁSI TERÜLET: Simontor- nya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Me- zőszilas. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. telefon: 74/570-028. ELLÁTÁSI TERÜLET: Tamási, Regöly, Nagykó- nyi, Értény orvosi körzetei. tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). TELEFON: 74/440-340. ELLÁTÁSI terület; Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd. E1 1 A HATÓSÁGI SZOLGÁLAT 2012. JÚLIUS 13-ÁN 14 ÓRÁTÓL 2012. JÚLIUS 16-ÁN 8 ÓRÁIG TART. HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOLGÁLAT Dr. Helfenbein József Decs, Szövetkezet u. 17. Tel.: 74/496-993; 06-70/2283-607, Dr. Schmieder László Dunaföldvár, József tér 9. Tel.: 75/541-159, 06- 30/9028-428, Dr. Székely Attila Dombóvár, Kosztolányi D. u. 61. Tel: 06-30/9590-284. A MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2012. július 13-án 14 órától 2012. július 16-án 8 óráig tart. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Dr. Fisi István Sióagárd, Bercsényi u. 1. Tel: 74/437-028,06- 30-407-4973, Dr. Maróthy Géza Bátaszék, Flórián u. 2/A. TEL: 74/492-907; 06-30/6486-429, Dr. Koppán Miklós Szakály, Kossuth u. 16. Tel: 74/488-334; 06-20/9769-727, Dr. Fehér Tibor Paks, Deák F. u. 25. Tel.: 75/310-187; 06-20/9522-206, Dr. Nagy Péter Kristóf Simon- tornya, Szilfa u. 58. Tel.: 06- 30/499-3806, DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 06-30/444-7957. KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ (dr. Had- házy Ákos) Szekszárd, Mikes u. 14. TELEFON: 74/315-351. RENDEL Hétfőtől péntekig 8.00-18.30 óráig, szombaton 9.00-11.00 óráig. Sürgősségi ügyelet a 06-30-551- 4653-as számon. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Mikes u. 14. telefon: 74/511-222; 06/30/9464-776. HÉTKÖZBEN: 8.00-17.00. SZOMBAT: 9.00-12.00 óráig, vasárnap: zárva. KIS- ÉS NAGYÁLLAT KÓRHÁZ, DUNAFÖLDVÁR: állandó ügyelet, telefon: 75/541-095; 06/30/2096- 096. MAGYAR LOVASTERAPIA SZÖVETSÉG Lovasterapeuta képzés Ismét akkreditált lovasterapeuta képzést indít a Magyar Lovasterápia Szövetség. A korábbi évekhez hasonlóan idén is akkreditált lovasterapeuta képzést indítunk gyógytornászok, gyógypedagógusok és pszichológusok számára. web: www.lovasterapia.hu e-mail: mltsz@lovasterapia.hu