Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-13 / 163. szám
2012. JÚLIUS 13., PÉNTEK SPO m Babos Tímea is ott lehet a londoni játékokon Mivel a román Monica NicMlescu lemondta az egyéni olimpiai szereplést, az első helyen várakozó Babos Tímea kerül a helyére a 64-es főtáblára. Babos mellett Szávay Ágnes a másik magyar. BABOS TÍMEA Nosztalgiáznak a mözsi kézis lányok tolna-mözs Találkozót rendeznek az egykori Mözsi TSZ SK női kézilabdacsapatának tagjai. Az e hét szombati nosztalgiarendezvényre az 1970-es, 80-as évek játékosai, közel húszán jelezték részvételüket. Köztük egy hajdani világklasszis, a KEK-győztes, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes kapus, Meksz Anikó, (sk) Gálameccset játszanak holnap Györkönyben régi idők focija Györkönyben. Ezzel a címmel hirdetik azt a szombati gálameccset, amelyen a helyi gárda a Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna megyei igazgatóságának vezetőiből összeállított csapattal mérkőzik. A 18 órakor kezdődő összecsapáson Lubastyik István fújja a sípot, (gr) Bouma tizenharmadik idénye jön a PSV-nél a psv Eindhoven meghosz- szabbította Wilfred Bouma lejáró szerződését. A 34 éves védő, aki a PSV akadémiáján nevelkedett, az 1994-95-ös szezonban, 16 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban, és ez lesz a 13. idénye az eindhovenieknél. Két PSV-s időszaka között öt évet töltött az Aston Villánál, mielőtt 2010-ben visszatért, (ir) PHILIPS Wilfred Bouma „régi harcos’ akármilyen szintű szereplője is a csalásnak.- „Fecseg a felszín, hallgat a mély.” József Attila A Dunánál című versének híressé vált sora igaz a magyar újságírókra?- Általánosságban nem szeretek beszélni. Van néhány tollforgató, akivel összetűzésbe keveredtem. Nekem nem barátaim az újságírók, mert szeretem az őszinte, nyílt, egyenes dolgokat. Sokszor megszívattak, sokszor adtak fals információt. Nagy szerepük van abban, hogy befolyásolják az embereket. Nem mindig jó irányba viszik a tollúkat. Vannak érdekcikkek, sok a csúsztatás, elbulvárosodott ez a szakma. Ha a szakújságírókat is sikerült átállítani a bulvár oldalára, akkor nagy baj van.- Köztudott, hogy nem áll könnyű ember hírében. Mi az oka annak, hogy a legtöbb magyar klubtól nem tudott békében elválni, milliós pereket indított?- Csalókkal, számítókkal, sumákokkal, pénz nélküli szerencselovagokkal hozott ösz- sze esetenként a sors. Ez az én egyéni tragédiám. Meg azoknak a játékosoknak a tragédiája, akik nem nyithatták ki a szájukat szerződésük, illetve a státuszuk miatt. Nem vagyok megélhetési edző. Ha nekem egy vezető azt mondja, hogy X. Y.-t tegyem be a csapatba, nemet mondok. Erre jön a válasz, a „kirúglak, erkölcsileg megsemmisítelek” formula. Mint például a Bp. Honvédnál. Soha nem csináltam úgy balhét, ha minden klappolt. Az edzőnek a legjobb, ha biztosítottak a feltételek. Ha nem, akkor nem gondolkodtam a távozáson. Nem csináltam belőle hiúsági kérdést. Sok vezető perc-, illetve másodpercember. Lehet, hogy semmit sem csináltam a magyar fociban, de általam könnyebben megszabadult tőlük a sportág. Kisebb megszakítással öt éve él az arab világban. Csak a szűk baráti köre tudja, hogy a térség leghíresebb klubjának szakmai igazgatója. Tornyi Barnabásnak markáns véleménye van a hazai viszonyokról és a bundaügyről. Balázs László Az edzői kar egyik legellentmondásosabb alakja. Egyesek szerint mágus, mások szerint a magyar foci Raszputyinja. 2008 óta - egy négy hónapos diósgyőri kitérőt leszámítva - külföldön dolgozik. Éltető eleme a foci, egyéni tragédiájának tartja, hogy javarészt simlis vezetőkkel hozta össze a sors. Tornyi Barnabásnak a távoli Katarban nincs szüksége kabátra, az edző eddig csak Magyarországon „fázott meg”- Tíz napja érkezett haza Katarból. Milyen apropóból látogatott Szekszárdra?- Ha a Tolnai megyeszékhelyre látogatok, akkor hazajövök. Sok időt töltöttem itt, kellemes időszaka volt a pályafutásomnak - mondta az 59 éves edző.- 1980 augusztusában egy tőlünk öt méterre lévő öltözőben Teszler Vendel bemutatott | a serdülő kettes csapatnak: „Itt I van egy fiatal srác, aki edző- ségre adja a fejét, fogadjátok szeretettel.” Hét évet húztam le Szekszárdon, ide visszatérni mindig nagy élmény.- Keveset tudunk az Ázsiában végzett munkájáról. Jelenleg az AI Sadd szakmai igazgatója. A közelmúltban rangos szakmai elismerést kapott az ázsiai szövetségtől! Miért kapta a díjat?- Minden évben klublicencet kell készítenie a kluboknak. A projektekből egy 15 perces prezentáció készül. Ez egy átfogó szakmai, képzési és nevelési programot jelent hattól huszonhárom éves korig, illetve a profi csapattal kapcsolatos szakmai észrevételeket, javaslatokat. Katarban az én szakmai anyagomat minősítették a legjobbnak. Az élet igazolta a koncepciót, jelenleg Katar legjobb, legeredményesebb egyesülete az A1 Sadd. Profi csapatunk megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját. Ennek köszönhetően részt vehettünk tavaly decemberben a tokiói klubvilágbajnokságon, ahol az elődöntőben 4-0-ra kikaptunk a spanyol Barcelonától.- Milyen irányból és melyik dombról fúj a magyar foci szele?- írok egy kétkötetes könyvet: az első rész a szakmai tapasztalataimról és a magyar labdarúgásról, a másik pedig az amerikai, kuvaiti, katari élettapasztalatokról szól majd. A magyar fociról szóló kötet címe „Csömör” lesz. Bizony, dombról fúj a szél, s ha ez szemétdomb, akkor a szereplőket oda is sodorja. Ezen a kupacon hogy’ lehet a felszínen maradni, mi ennek az ára? Milyen szemetet fúj le a szél? Nem lehet mindig a magyar foci tisztaságáról beszélni. Azokról az eseményekről is kell szólni, amelyekről nem tudunk. Arra szeretnék rávilágítani, hogy mennyire ki van szolgáltatva a labdarúgó, az edző a társadalom defektjeinek.- Mit szól a hazai bundaügyhöz?- Ha ülök is kispadon, és a csapatom 1-0-ra vezet a 83. percben, miért kapunk hármat? Ha a taktikai értekezleten megbeszéltük, hogyan, milyen módszerrel védekezzük ki a hajrát, akkor a 16-os sarkánál miért kell felrúgni valakit 11-est érően? Erdőben vagyok? Ha valaki bevisz, akkor kikérem magamnak, mert a futball az életem. Nem az anyagi elismertség miatt, hanem mert imádom. Szeretek győzni, szeretem viszontlátni, hogy a befektetett munkám - talán éppen azért, mert valamennyire értek hozzá - eredményt hoz. Ha nem hoz, ki gyilkol engem? A bűnösök minimum építsenek nekem autópályát Kijevig, fegyveres felügyelettel. Mindenki, „Nem vagyok megélhetési edző” labdarúgás Soha nem csinált hiúsági kérdést a távozásából a Katarban dolgozó edző Nagybevásárlást tartanak a dombóvári csapatnál labdarúgása bölcskeieknél még sok a kérdőjel, az átigazolási szezon végéig változhat a keret Egy aranyérmet és két bronzot szerzett az SZKSE Szerdán tartotta első edzését a Dombóvári FC-Rutin NB III.-as csapata. A bentma- radást kiharcoló keret együtt maradt, s több új játékos csatlakozott az együtteshez, amely az augusztusban induló új bajnokságban az 1-5. helyek valamelyikére pályázik. Tóth II József edző alakulatában folytatja a több mint kétszáz élvonalbeli meccsel büszkélkedő volt kaposvári védő, Zahorecz Krisztián. Szintén a DFC játékosa lesz a csatár Laki Zoltán (Szentlő- rinc, Pécsvárad), a Hőgyészről visszatérő védő, Banai Gábor, valamint a PMFC-vel tavaly NB I.-ben szereplő középpályás, Tóth Zoltán. Nyári Róbert elnökhelyettes tájékoztatása szerint közel a megegyezés a Kaposvölgye középpályásával, Huzmi Gáborral, és legutóbb a Komlóban szereplő Gelencsér Gergővel. A dombóváriak minden nap edzenek, a hétvégéken pedig felkészülési mérkőzésekkel oldják a monotóniát. Többek között játszanak a PMFC-Matias-szal, a ZTE-vel, a Szentlőrinccel és a Komlóval is. A Bölcskei SE-nél az átigazolási szezon végéig sok minden $ változhat. Ami biztos, Rácz Ist- | ván abbahagyja a focit; Molnár \ Milán munkahelyi elfoglaltsá- | ga miatt alacsonyabb osztályú J csapatban folytatja; Jaksa Pé- § tér pedig Németországban fog A dombóvári Bán Csaba (jobbról) neves csapattársakat kap az új idényre dolgozni és sportolni. Az egyetlen érkező labdarúgó a fiatal paksi középpályás, a legutóbb Bonyhádon kölcsönben szereplő Hoós Dávid. Búzás Attila edző együttese már most szombaton lejátssza első felkészülési mérkőzését, 10 órakor Pálhal- mán lépnek pályára Sziliék. Szerda-szombat ritmusban a következő ellenfelek várnak majd a Bölcskére: a Dunaszent- györgy (július 18.), a Pálhalma (júl. 21.), a PFC U19 (júl. 25.), a KTE II (aug. 1.) és az Érd (aug. 4.) csapatai ellen hangolnak majd a piros-fehérek a Magyar Kupa országos főtáblájának mérkőzésére, amelyet augusztus 11-én rendeznek. ■ B. L. két bronzérmet és egy aranyat szereztek a Szekszárdi Kerékpáros SE versenyzői a Tour de Pécs sorozat hatodik és hetedik állomásán. Szombaton, Komlón egy 16 kilométeres körpályán három, illetve hat kört kellett teljesíteniük a korosztályoknak. Itt a serdülőknél rajthoz álló Balogh Tamás és a felnőttek között versenyző Steig Gábor révén egy-egy bronzérem jutott a megyeszékhely bringásainak. Vasárnap a felnőttek egy 114 kilométeres mezőnyversenyt futottak Pécs és Belvárdgyula környékén, itt Steig Gábor remekelt, hiszen a hobbi kategóriában első lett, tovább növelve összetettbeli előnyét. ■