Tolnai Népújság, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-13 / 163. szám
14 SZOLGÁLTATÁS 2012. JÚLIUS 13., PÉNTEK OLVASTAM STEINBACH ZSOLT Ez a legjobb fogyókúra régi okosság, hogy egy szerelmi együttlét átlagosan annyi energiát éget el, mint ha három kört futna az ember a focipálya körül. Hogy pontos-e ez a számítás, nem tudom, de olvastam, hogy a világ egyik legkövérebb nője a szex segítségével próbál meg fogyni. Persze ebben az esetben senki ne gondoljon valamiféle romantikával fűszerezett, gyertyafényes vacsorák után megvalósított szerelmi együttlétekre. Rendkívüli súlyfelesleghez ipari mennyiségű szex dukál. Főleg, hogy a 290 kilós hölgy mozogni sem igen tud. így aztán állítása szerint naponta akár hétszer is szeretkezik. De nem ám váltott lovakkal, alkalmi, esetleg fizetett „edzőpartnerekkel”, hanem szigorúan monogám alapon - a férjével. hogy a hölgy eddig mennyit fogyott, nem tudni. A férjen viszont már biztos nincs egy deka felesleg sem, szegény pára csupán 64 kilót nyom. A módszer tehát, bizonyos szempontból legalábbis, hatásosnak tűnik. HELYI MŰSOROK Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. N-Joy Rádió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MixXL. 2.00 N-Joy Light. Fortuna Rádió, Paks FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.0- 17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 1700 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-Dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.0022.00 Estidében! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.0010.30.20.00- 20.30 horvát műsor, 10.3012.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.0014.00. 20.30-21.30 szerb műsor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 17 cm, Paks 174 cm, Dombori 213 cm, Baja 305 cm, Árvízkapu 581 cm. A Sió Palánknál 180 cm. Lányok is oHják a tüzet tábor Felkészültebbek lesznek a gyerekek a veszélyhelyzetekre bölcske Nagyon jó tűzoltónak lenni, árulja el Fazekas Csaba, a paksi tűzoltóság által szervezett nyári tábor egyik lakója. A bölcskei fiú annak ellenére, hogy nem lánglovagnak, hanem kőművesnek készül, minden évben elmaradhatatlan résztvevője a tűzoltó gyermektábornak. Bán Attila tűzoltó alezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője elmondta, hogy a ’90-es évek elejére nyúlik vissza a program története. 10 év szünet után, 2008-tól szervezik meg minden évben Bölcskén, az iskolában. A táborlakók, idén 15 fiú és 12 lány, az ország különböző pontjairól érkeznek. Jöttek most is Egerből, Budapestről, de Tolna megye számos településéről is. Kit a szép piros autó, kit a gazdag program csábít, kit az, hogy így belekóstolhat abba a hivatásba, amire készül. Az egy hét során sok, elsősorban gyakorlati feladat - föld feletti tűzcsapszerelés, akadályfutás - várja a gyerekeket, akik a végén tűzoltóversenyen adnak Tűzcsapszerelés, akadályfutás is szerepelt a feladatok között. Pihenésként strandolnak is számot a tanultakról. Közben persze „hagyományos” tábori programok: strandolás, atomerőmű-látogatás is gyarapítják az élményeket. Boros Brigitta megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt mondta, a tábor kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek felkészültebbek legyenek az esetleges veszély- helyzetekre. ■ VidaT. Nyáron is törődnek a tanítványokkal sporttábor Kézilabda, labdarúgás, de kirándulás és fürdőzés is volt a kínálatban bonyhád Idén is megrendezte a napközis sporttábort a Vörösmarty DSE Bonyhádon a Vörösmarty Általános Iskola tanulói részére. Egy hétig a Szekerczés pedagógus házaspár - az ifjúsági válogatott Szekerczés Luca szülei - főleg a kézilabda alapjaival, szabályaival és magával a játékkal ismertette meg az érdeklődő 30 lányt. A másik héten Kersák Tamás testnevelő 25 fiúval jobbára a labdarúgást oktatta elméletben és gyakorlatban. A délelőtti sportolás után délutánonként egyéb programokat is kínáltak a nevelők. Ellátogattak Óbányára, Szálkára, de felkeresték a nemrég átadott helyi fürdőt is. Kersák Tamás elmondta, az elsődleges cél, hogy nyáron is biztosítsák a szervezett sportolást a tanítványoknak, ugyanakkor csoportosan, felügyelet mellett töltsék el hasznosan szabadidejüket. ■ Hunyadi István NAPI MENÜ Mango Mediterrán Étterem és Bár SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL.: 06/20/550-1954. menü: Csontleves gazdagon. Napi ajánlaT: Milánói sertésborda. Business ajánlaT: Harcsapaprikás túrós csuszával. A NAPI AJÁNLAT ÁRA: 790 forint. A BUSINESS AJÁNLAT ÁRA: 990 forint. Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. PTE Illyés Gyula Kari Étterem SZEKSZÁRD, RÁKÓCZI U. 1. (BEJÁRAT A MÁTYÁS KIRÁLY UTCA FELŐL) TEL: 74/311-671. menü: Karfiolleves. A: Buda- pest-ragu, párolt rizs. B: Karfiolleves. Töltött paprika, főtt burgonya. A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN: 770 forint. Törzsvásárlói kártyával 10 százalék kedvezmény a teljes fogyasztásból! Részletekről érdeklődjön éttermünkben. Szász Söröző, Étterem SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL/FAX: 74/312-463. menü: Húsleves. Töltött paprika, sós burgonya. a menü ára: 790 forint. Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U.l. TEL.: 74/511-606; FAX: 74/511-605. menü: Halászlé házi tésztával. A: Sajtos pogácsa, gyümölcs. B: Somlói galuska. a menü ára: 790 forint. Szom- bat-vasárnap ünnepi menü 850 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: Rántott szelet, hasábburgonya, savanyúság, 870 forint. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MENÜKISZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK. 06- 20/569-2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) Az idei ötkarikás játékokra várva beszélgetés Baráti társaság tagjai mesélnek a sporthoz fűződő viszonyukról dombóvár A nyári ötkarikás játékok közelgő megnyitóját váró hangulatban kezdődött a Helytörténeti Múzeumban ösz- szegyűlt sportbaráti társaság beszélgetéssorozata nemrég, melynek első két vendége Beke Zsanett, a DOVASE junior válogatott atlétája és Tilinger Sándor fotóriporter, a Tolnai Népújság korábbi tudósítója voltak. A házigazdának, Berki Zsoltnak Zsanett elárulta, tanulmányait a jövőben testnevelő tanári szakon szeretné folytatni, és tehetségére már az egyik híres fővárosi klub edzője is felfigyelt. A fiatal futó büszke arra, hogy Dombóváron Fazekas Gáspár tanítványa lehetett. Beke Zsanett junior válogatott atlétával Berki Zsolt beszélgetett Tilinger Sándor egykor Guna- rason teniszezett, de máig nagy rajongója a kerékpározásnak és a horgászatnak. A fotográfus kedves emlékei között szerepel, hogy szép eredményeket elért egykori dombóvári sportolókkal és több olimpiai bajnokkal is sikerült személyesen találkoznia, köztük Papp Lászlóval, Grosics Gyulával, Buzánszky Jenővel, Hidegkúti Nándorral, Puskás Ferenccel, Czibor Zoltánnal, Rózsa Norberttel. A következő találkozó július 21-én, 17 órakor lesz a múzeumban, amikor Dr. Szenyéri Zoltán és Pápai Lajos tart előadást az újkori olimpiai játékok történeteiméről. ■ SKANDINÁV LOTTÓ GÉPI SZÁMSORSOLÁS KÉZI SZÁMSORSOLÁS 7, 11. 12. 15. 16 17 25 telitallat a 28. játékhéten nem volt. A hat találatos szelvényekért egyenként 339 765 forintot, az öt talá- latosokért 7700 forintot, a négyesekért 1355 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. JÚLIUS 13-ÁN 135 ÉVE, 1877ben Bonyhádon meghalt Perczel Mérné, 14 gyermek anyja, „a száműzetés idejében gondviselője férjének és gyermekeinek”. 115 éve, 1897-ben Ferenczy Józsefet, Garay János életrajzíróját kolozsvári egyetemi tanárrá habilitálták. 110 éve, 1902-ben sajtónk írta: a volt tamási ügyvéd-honatya a bíróságon felpofozta alperesét, egy nőt. 75 éve, 1937-ben elhunyt Dragits Imre, megyei tiszti főorvosunk Szekszár- don, ahol 65 éve, 1947-ben feltűnést keltett egy férfi, ki zongorával adott szerenádot. 5 éve, 2007-ben elhunyt Paks fia, dr. Erdélyi János bőrgyógyász főorvos, szakíró: még 90 évesen a szekszárdi Kamarazenekarban játszott. PROGRAMOK Péntek MOZI PAKS: John Carter színes, szinkronizált, fantasztikus akciófilm, 20 óra bölcske: Szerelem nélkül soha, francia-angol romantikus film, 20 óra dunaföldvár: Hófehér és a vadász, színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm, 20 óra ZENE PAKS: Strandesték. Fellép: Kényes foltok, Cherry Bomb és a paksi Hesz-Ulbert Duó, 20 óra Szombat MOZI: bölcske: Hófehér és a vadász, színes, magyarul beszélő amerikai akciófilm, 20 óra FALUNAP kistormás: Labdarúgótorna, főzőverseny, helyi termelők bemutatkozása, szórakoztató programok, tűzijáték. A belépés díjtalan, 9 óra Padlizsános tészta sajtmártással A RECEPTET Sándor Pálné, szekszárdi olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 50 dkg fodros kockatészta, 20 dkg reszelt sajt, 15 dkg dióbél, 2 kis padlizsán, 2 dl tej. elkészítés: A padlizsánt kockára vágjuk, besózzuk, leöblítjük, kinyomkodjuk, aranysárgára sütjük. A diót serpenyőben zsiradék nélkül megpirítjuk. A tejet felmelegítjük, beleszórunk 15 dkg sajtot és olvadásig kevergetjük. Sóval, borssal ízesítjük. A tésztát kifőzzük. Összeforgatjuk a sajtos mártással és a padlizsánnal. Megszórjuk a pirított dióval.